Krimi

Mottó: A pokolba vezető út jószándékú, naiv öregasszonyokkal van kikövezve.

A már kissé langyosuló télvégi délelőttön kényelmesen ballagtam hazafelé. Váratlanul mellettem fékezett egy szép nagy szürke autó, s kiszólt belőle egy fiatalember:

- Csókolom! Régiségeket vennék. Nem ismer a környéken valakit, aki árul ilyesmit ?

- Hát itt a környéken bizony senkiről se feltételezem, hogy lenne valamiféle értékesebb eladni-valója – nem gazdag emberek élnek errefelé.

- De könyvek is érdekelnek, meg bútorok, mindenféle, feleslegessé váló holmi. Itt a névjegyem, ha mégis eszébe jutna valaki.

(Itt követtem el az  első hibát. Eszembe jutott ugyanis egy ismerősöm, aki lakáscsere miatt szeretné bútorai, könyvei, lakásdíszei egy részét eladni – és azonnal előtört belőlem a segítőkész énem és kimondtam, amit nem lett volna szabad:)

- Hát van egy ismerősöm, aki akarna könyveket eladni, de majd csak nyáron költözik…

Már a mondat második felénél tudtam, hogy butaságot csináltam…

Végül is a fene-nagy segítőkészségem (butasággal és jóhiszeműséggel párosulva) húzott a csőbe – ugyanis a fiatalember azonnal rácsapott a témára:

- Hú de jó, pont ilyen kell nekem, biztos van más eladni valója is. Adja már meg a címét !

Próbáltam volna visszakozni, elég ügyetlenül:

- Nem tudom, otthon van-e, és nem is kért meg arra, hogy én bárkinek közvetítsek,  majd felhívjuk magát telefonon, ha érdekli őt a dolog, hiszen ideadta a  telefonszámát.

De csak jött, gurult a hatalmas szép ezüst színű autójával mellettem kitartóan. Én eddigre épp a házamhoz értem.  (Miért is nem mentem akkor tovább ???? - kérdezem ma már magamtól….)

No mindegy, még elő se vettem a kulcsom, ő már kipattant az autóból és szorosan mellém és a kapu mellé állt, kérve, hogy de igazán, legalább próbáljam megkérdezni az ismerősömet, hogy majd számíthat-e  rá, amikor költözni akar ? Kérjem meg, nehogy mást, őt keresse !

Itt már tudtam, hogy balgaságot csináltam. Nem lett volna szabad szóbaállnom a fickóval. Fogalmam nem volt róla, most miképp fogom lerázni.

Gondoltam, hazudok valami. Mondom neki:

- Na jó, megpróbálom felhívni és megkérdezem.  Közben nyitom a kapu, ez meg már indulna is befelé. Mire én:

- Várjon csak meg itt kinn legyen szíves.  

Kaput bezártam, bementem. Persze, hogy nem telefonáltam… Kis idő múlva kimentem és azt mondtam, nincs otthon a barátnőm, nem tudom felhívni.

Persze eközben újra kinyitottam a kaput. Észre sem vettem, már be is lépett az udvarra. És már mondta is :

- Nem baj, menjünk be, írja fel a nevét meg a telefonját, majd én felhívom.  

És itt elkövettem egy újabb, majdnem végzetes hibát. Meg se tudom mondani miképp, de egyszer csak már a lakásom ajtajánál álltunk !!! (Jó, mondjuk ez a kaputól 5 lépés, de mégis…) És ott vágott belém aztán igazán  villám, akkor világosodtam meg, hogy jajistenem mit is csináltam, beengedtem ezt az alakot !!!

- Várjon meg itt, majd  felírom a telefonszámát és akkor később felhívhatja.

Bementem, lakásajtót bezártam. Felírtam egy hamis nevet és telefont egy papírra, aztán kimentem a pasasahoz, és mondtam, hogy ezen a számon keresse.

De ő újra és újra csak rákezdte, hogy

- De magának nincs semmije ? Megnézem a könyveit, hátha van közte értékes, jó pénzt adok érte ! -

- Nem, mondtam, nekem nincs semmi eladó értékes tárgyam.

És próbáltam a kapu felé indulni. Gyanítom, nem mert tovább erőszakoskodni, mert ha vonakodva is, de követett. Aztán a kapuban még legalább háromszor elmondta, hogy de gondoljam meg, bármi érdekli, váza, régi hamutartó, ő vevő mindenfélére. 

Na, nagy nehezen leráztam , habár sejtettem, hogy nem hosszú időre. Kaput, lakást bezártam. Valóban, 2 percen belül csengetett, majd kopogott az ablakon, és ezt felváltva ismételte kb. 10 percig kitartóan. Nem nyitottam se ajtót se ablakot. Végül aztán elment.

Csak az bosszantott, hogy nagy idegességemben az autójának nem írtam fel a rendszámát.

5 nap múlva egy délelőtt csengetnek. Én ez eset után már senkit nem engedtem be a kapun, kiszóltam az ablakon, megkérdezve, ki keres és odahívtam mindenkit (gázóra leolvasót, postást.) Na ki állt az ablakom előtt ? Na ki ? Hát persze, hogy ez a pasas.

- M. néni, rossz telefonszámot adott. Más valaki jelentkezik azon. (Majd kiestem az ablakon: már a nevemet is tudja…jó, nem kunszt, a szomszédban valakitől megkérdezhette, de azért lehengerlő ….)

- Én jó számot adtam meg, és ha azon nem tudja felhívni, az nem az én hibám, és egyébként meg ne is haragudjon, de nem érek most rá magával foglalkozni … és becsuktam az ablakot.

Na, itt tartunk. Azóta félek. BÁRMI megtörténhet. Igaz, nálam van egy „névjegykártyája” telefonnal és most másodjára felírtam az autó típusát, rendszámát – de mit érek vele ?

                                                    ******************

Hogy mindezt a kínos, szégyellni való  „gyónást” miért tettem nyilvánosan ?

Kizárólagosan csak azért, hogy felhívjam mindenki figyelmét, legyen nagyon óvatos ! SENKIT ne engedjen be a házába/lakásába, mert észre sem veszi és máris áldozattá vált. Felejtsétek el a segítőkészséget, a jóindulatot, a tisztességet, mindent, ami  belétek nevelődött, mert szörnyű világban élünk. Okunk van félni.

Remélhetőleg én tanultam ebből, de hogy lesz-e a „sztorinak” folytatása, azt még nem tudom. Adná az ég, hogy ne legyen !