Ahogy most a neten utánakerestem, látom, több alkalommal
vetítették ezt a filmet, aminek én a napokban max. a felét láttam csak. Pedig
annyira jó volt a téma, s épp ezért nagyon sajnálom, hogy lemaradtam róla.
Hiába kutattam utána, sehol se lehet megtalálni/megnézni. Egyetlen pici, pár
perces részletet találtam belőle itt: http://onlinefilm.org/en_EN/film/41463 (német nyelven) A dokumentumfilm azt a kérdést
vizsgálta, hogyan is néz ki manapság az öregedés a mai társadalomban, mely inkább a
fiatalokra, mint az öregekre koncentrál.
Gudrun M. 85 évesen briliáns módon játszik zongorán, fiatalokat
is tanít. Úgy gondolja, épp a zene volt számára a fiatalságot megőrző varázs.
Egyedül az úszásról mondott le 65 éves korában, mert úgy vélte, teste már nem
vonzó. A 83 éves Edith S. Berlinben egy
idősek otthonában él. Fizikailag olyan gyenge, hogy mindenképp állandó
segítségre szorul. Elmeséli milyen a
valódi élet egy idősek otthonában, véleménye szerint sok olyan létesítményre
lenne szükség, ahol megfelelő ellátás, ápolás és szerető gondoskodás mellett
lehetősége lenne bárkinek a méltóságteljes öregedéshez.
A
dokumentumfilm arra a kérdésre keres választ, hogy a valóságban az életkor és az öregedés miképp is látható, és milyen formában jelenik
meg napjainkban. Hogyan viszonyulunk az idő múlásához és hogyan azokhoz az
emberekhez, akik fölött már eljárt az idő ?
Nagyon jó téma – mostanában a legkedveltebb, amin képes
vagyok órákon át „agyalni”. Tekintve, hogy 67 évemmel igencsak érintett vagyok,
s tekintve, hogy talán még nem vagyok annyira beszűkülve agyilag, hogy ne
lássam át viszonylag jól a helyzetet – van is min gondolkodni.
Tény: igen, mi öregek sokan vagyunk. Elfogadom, hogy a
társadalom jelenlegi helyzetében igencsak nagy teher ez a sok, valamilyen
szinten ápolásra, gondozásra, ellátásra szoruló öreg. Vagy ha még nincs is azon
a szinten, akkor is, terhesek. Mert lassan járnak, rosszul látnak/hallanak,
nehezebben értenek meg dolgokat, és esküszöm, senkinek nincs ma türelme
többször elmagyarázni nekik valamit, vagy akár csak válaszolni a kérdésükre.
Ráadásul (ma még, de tudom, nem sokáig) ingyen utaznak. Pfuj ! Hát mennyivel különbek a többinél ? Ja,
hogy többnyire egy nehéz élet terhe nyomja a vállukat ? Kit érdekel ??? Azt már
sikerült kiirtani a fiatalokból teljesen, hogy az ingyen utazó vén trottyoknak
az ülőhelyet átadják …tehát ez a probléma törölve. De még mindig marad
felsorolhatatlanul sok, ami miatt nehezen tűrik a fiatalok az öregeket.
Szóval az öregember csak gond. De, hacsak nem akarunk a régi
kínaiak módszeréhez visszatérni, s nem
visszük fel öregjeinket egy hegycsúcsra a kosárban, s hagyjuk őket ott
éhen-szomjan halni, akkor nagyon is aktuális lenne valamiféle megoldás
keresése.
Igaz, persze ma is van módszerünk a lábalól-eltételre. Van egynéhány
modernebb megoldás: többek között a
gyógyszerek árát az egekbe visszük, ellehetetlenítjük a kórházi-orvosi
ellátást, megvonunk tőlük mindenféle öregségi- és rokkant kedvezményt. Netán szívtelen-lelketlen,
minimálbéres, agyonterhelt ápolókkal dolgozó szoc.otthonokba zárjuk őket, ahol
ágyhoz-székhez kötve, egész nap egy pelenkában (jó esetben, mert rossz esetben
hetekig katéterrel) rendesen lenyugtatózzuk
őket – aztán már csak arra várunk, mikor távoznak végre, hiszen a felsoroltak –
remélem mindenki előtt világos, csak-csak meggyorsítják az elhalálozásukat. Nem,
ne jöjjön most nekem senki azzal, hogy túl sötéten látom a helyzetet. NEM ! A „helyzet”
pontosan ilyen sötét, s aki ezt nem látja, épp annak van bekötve a szeme.
De lépjünk tovább… A problémák igen szerteágazóak, csak
felvetek néhányat azokból a gondolatokból, melyek a fejemben járnak, amikor épp
nem bírok aludni….
Bizonyára vannak családok és helyek, ahol normális a
különböző korosztályok együttműködése. Nagymama főz, vagy nagypapa oviba viszi
a gyereket, stb. Nem sorolom, igenis vannak jó példák, de mi van azokkal, akiknek
nem él/nincs társuk, nincs gyerekük, emiatt unokájuk se ? A családos öregek
„jövője” se életbiztosítás, de egy magányos öregemberé kész lutri. S tudjuk a
lutrin nagyon ritkán húznak csak ki nyerő számokat. A résztvevők 99,9 %-a
vesztes.
Eljön a kor, amikor szükségessé válik kisebb-nagyobb
segítség. A nyugdíjasok többsége nincs abban a helyzetben, hogy meg tudjon
fizetni valakit, aki bizonyos dolgai intézésében/bonyolításában segítéségére
tudna lenni. Márpedig a dolgok jelentős részét el „kell” intézni, meg kell
csinálni.
És itt jön/ne az én nagy ötletem, újító gondolatom…. Miért
is ne állhatna össze néhány idős ember egy egymást segítő szövetségbe? Hagyjuk ki a buliból a pénzt, egyszerűen
„csak” te segíts nekem és én is segítek neked. Vagy magyar emberek között ez
elképzelhetetlen ?
A rendelkezésre álló szabadidővel sokan úgyse tudnak mit
kezdeni. Egy ostoba TV film nézése helyett elkísérhetne valakit az orvoshoz,
vagy akár csak sétálni, ha az a másik egyedül már nem nagyon merészkedik ki az
utcára.
Azt ne kérdezzétek, hogy egészen pontosan miképp is
gondoltam ennek a bonyolítását ? Hiszen legalább
egy valaki kellene, aki összefogná a dolgokat – és igencsak nagy szívvel
kellene rendelkeznie (meg jó sok szabadidővel), hogy akár csak 10 rászoruló és
10 segíteni akaró ügyeit összehozza. De úgy érzem nagyon nagy szükség lenne egy
ilyesféle „szeretet-szolgálatra” !!! (Zárójelben hozzáteszem, meglehet, van
ilyen már valahol, de bevallom, nem kutakodtam utána a neten…Mindenesetre nagy
visszhangja és ismertsége nincs.)
Vagyunk páran, akik – idős koruk dacára (hála a Teremtőnek)
viszonylag tűrhető egészségi és szellemi állapotban vagyunk. Azt is tudom, hogy
az ismerőseim körében vannak önzetlen „segítő” emberek. De ha valaki ezt a
témát kézbe venné, a rászorulókat és az adni tudókat összehozná, az bizony jó
lenne.
Nekem nincs időm...Nekem vannak barátaim, akiknek segítek...
Nekem nincs időm...Nekem vannak barátaim, akiknek segítek...
Nem akarnálak elkedvetleníteni,de az "ötleted" az már ki van találva. Sajnos nem tudom a megfelelő szavakat,vagy mondatot kitalálni, hogy lehetne a Googleba írni és megtalálni. A tv.-ben már láttam olyan közösségről (nem tudom melyik városban?)- ahol egész jól működik az, hogy az emberek tippek,tanácsokkal vagy konkrét fizikai munkával is segítenek egymásnak. Igaz, nem "tisztán" nyugdíjasok csak, hanem minden korosztályból. Nem tudom mennyire érthető ez ?- erről ennyit.
VálaszTörlés*********************************
Nem tudom, kb. mennyire ismered a helyi pénz,vagy közösségi pénz "fogalmát," (több település/város is bevezette,vagy tervezi a bevezetését)- részben azzal is megoldható az ilyesmi.
**********************************
Néha pénzért,néha ingyen is utazhatsz !- pl. van az "autóstopposoknak" is honlapjuk,bár ez nem teljesen a témához kapcsolódik.
** Való igaz, ha pl. olyasmit ír az ember a keresőbe, hogy pl. "emberi segítség egymásnak" és ehhez hasonlókat, legtöbbször olyan vélekedések olvashatók a neten, hogy nem segítenek egymásnak az emberek!- (ami természetesen így nem igaz)
Összegzés: (tán') azért,mert valamiről nem tudunk,vagy keveset tudunk, még van !
Minden bizonnyal ez sem az,amit kerestem volna,- de a semminél több.
VálaszTörlésIgaz,alapítványok
(Pécsett pl. önsegítő,egymást is segítő közösség- és ilyesmik)
Nagycsaládosok Egyesülete
A kb. ilyen "szervezetek" bizonyára több információval rendelkeznek. (mint pl. én)
Kedves Aranyosfodorka!
VálaszTörlésMost már elég régóta olvasom a blogot és sok-sok építő gondolatot kaptam itt.
Annak ellenére, hogy fiatal vagyok, teljesen átérzem, amiről ír, egyedül gyerekként, egyedüli unokaként, unokahúgként egy fordított piramis alján. A nagymamám elment a tél végén 93 évesen és engem igenis foglalkoztat, hogyan tudok majd a többi idősödő szerettem mellé állni úgy, ahogy ők az utolsó percig a nagymamám mellett voltak.
De itt most nem az én történetem a lényeg.
A mostani posztja alapján azt szeretném mondani Önnek, hogy anyukák megpróbálkoztak ilyesmivel, hogy mennyire fog működni, nem tudom. A pécsimami (ma már imami franchise - nem vagyok alapítója, csak egyszerű használója az oldalnak) egyik ötlete a kisgyerekes anyukák egymást segítése. Nyilván a nagyon beteg, egyedül élő idősek nem valószínű, hogy néznék az internetet, de Ön és a szüleim korosztálya még igen. Őket meg lehetne szólítani talán egy honlappal, és rajtuk keresztül, velük együtt meg lehetne találni a segítőket és a segítségre szorulókat és talán a kölcsönösséget is.
Őszintén kívánom, hogy az ötletéből szülessen valami nagyon jó dolog!
(Egy középkorú anyuka, akinek a gyerekei is átadják a helyet a buszon ;) )
Kedves középkorú anyuka, először is kérlek, tegeződj velem – könnyebben írok ebben a formában! Köszönöm előre is.
VálaszTörlésNem, az ajánlott oldalt nem ismertem, de máris továbbajánlottam fiatal anyukáknak… ajánlott oldal itt
Nagyon jó kezdeményezésnek tartom és igen, valami ilyesmi lehetne az időseknek is, csak talán kicsit egyszerűbb, átláthatóbb, olyan, amin könnyű eligazodni, még akkor is ha (vagy tán éppen azért) kevesebb információt tartalmaz.
Nem feltétlenül a nagyon idős és beteg embereknek kellene nézegetni ezt az oldalt, hanem (elkészítése és a dolgok alapfokú megszervezése után) talán valami jó kis kampánnyal fel kellene hívni a figyelmet a létezésére.
Vannak netező nagymamák és nagypapák most már szép számmal, s közelükben bizonyára igen sokan, akik nem használják a netet, de épp a netező ismerőseik révén hasznukra lehetne nekik, vagy hozzátartozójuknak egy ilyen oldal.
Talán egyszer lesz valakinek annyi ereje, tehetsége, és legfőképp ideje, türelme, hogy létrehoz egy ilyen közösségi oldalt. Egészen biztos vagyok benne, hogy lennének érdeklődők.
Pillanatnyilag nem hinném, hogy én egy ilyen szervezésbe belefogok, de az könnyen lehet, hogy közreműködésre rátudna szedni valaki…
Nem tudom hányan nézik-olvassák a blogomat, – hiszen csak nagyon kevesen kommentelnek. De a reményt sosem szabad feladni, s meglehet, egyszer mégis csak az általam elvetett „magocska” valami jó földre talál, s kikelve, lesz belőle valami szép és értékes dolog.
Jó lenne….
én ezt találtam
Köszönöm szépen a tegeződés lehetőségét!
VálaszTörlésHa mégis találnál vállalkozó szellemű társakat, szerintem a honlap szülőanyja, Nóra és a vele dolgozó informatikus csapat biztosan szívesen segítene. Tavalyelőtt egy sima börze honlap volt még az egész, semmi több, egy gyesen lévő anyuka ötlete nulla tőkével. Ma többeknek megélhetés, de ez már a bónusz. Abban is egyetértek, hogy az idősebb korosztálynak kevesebb, de lényeges és átlátható információ kellene, a kismamáknak szóló oldalon is van olyan, amit inkább csak próbaképp van fent, van ötlet, ami beindul, van ami nem, ez alapján változik a honlap és a rajta fellelhető információk.
Én bízom az anonim olvasókban, hogy kedvet kapnak, nagyszerű dolgok tudnak születni egy ötletből, élethelyzetből, elhatározásból (másik nagy szívügyem a gyerek hospice és a pécsi Dóri ház - aminek az eredete egy tragédia, amit egy édesanya csodába fordított át mások javára...)
A link a végén nagyon szuper, erről nem hallottam még, de jó, hogy van ilyen és jó most már tudni is róla! Köszönet ezért - is!