Bodzás

Itt azt ideje a bodzaszörp főzésének. A múlt héten már eltettem 8 litert, ma megszedtem a következő 8+4-hez szükséges virág-mennyiséget.

Nagyon jó új helyet fedeztem fel. Valójában a gyükési rétre indultam, de az „eredeti” bodzalelőhelyemen még nem volt kinyílva elég virág, így útra-keltem és más, rég nem járt irányba fordultam.

A legmeghatóbb  Nandóval való találkozásom volt. Ő egy óriási kaukázusi juhászkutya, akivel az ismeretségem még Lili idejéből való. Legalább 4 éve, hogy nem is láttuk egymást. Amikor a kerítéstől úgy 5 m-re megszólítottam, kissé gyanakodva emelte fel a fejét, de a második, harmadik szólítása már felállt és nagy farok-csóválással jött a kerítéshez. Azt látni kellett volna, ahogy megszaglászott, és (én igenis úgy  láttam, hogy) örömmel a pofácskáján nyalt is egyet a kezem – mint aki azt mondja, de rég láttalak adok egy puszit…

Nandózás után felmentem  egy jó kis meredek dombon, mert a tetején láttam bodzabokrokat, virággal telve. Szerencsémre valaki már járt előttem pár napja, mert egyrészt ki volt taposva a magas fű, másrészt már voltak szép (virág)poros virágok  is, nem csak a bimbósak meg az elnyíltak. Nem szívesen mászkálok melegben efféle terepen, köves, napos, dzsumbujos, nyugis – tehát szeretik a kígyók, lábatlan gyíkok. És még ha nem is félek tőlük, igazán mondom, nem szívesen lépnék egyikükre sem.

A virágszedés sikerrel lezajlott, visszafelé jövet nem bírtam ellenállni és szedtem egy csokor mezei virágot. Dacára, hogy valamiképp úgy tűnt nekem, most mintha kevesebb virág lenne és több a fű, azért sikerült egy kis vidám csokrot kötnöm.

Itthon aztán gyorsan elkészültem a szörp-főzéssel – most 2 napig így pihen:

A rét rengeteg vadrózsabokra rogyásig van illatos virággal.

Végül az egyik kedvencem: