Csak egészen halkan és apró betűvel jegyzem meg, hogy a mai
napra „rendelt” mondásom kis könyvecskémből az alábbi volt: „Ma megpróbálok
csupán a mának élni, ma nem fogok életem
gondjaival küzdeni.” (Ha-ha-ha… - ez
itten most gúnyos kacaj akar lenni.)
A délelőtt egész jól
eltelt… Elmaradt levelezésemet próbáltam rendbe szedni. (Felmerül bennem a
kérdés néha, hogy ha egy hétig nem kapcsolnám be a masinát, hány levél várna
rám ? Jó, ez csak költői kérdés volt.)
Csoda finom ebédem volt,
kár, hogy nem fotóztam le: aranyló csontleves, csigatésztával, párolt brokkoli
hatalmas adag sajtmártással.Tehát kb. d.u. 2-ig rendben volt
minden.
Már délelőtt a neten
kószálva kigondoltam, hogy délután
lemegyek a Széchenyi téri Galériába, mert olvastam, hogy pár napja új kiállítás
nyílt ott. Ide is és az M21-nek csúfolt Zsolnay Galériába is - írtam többször –
azért szoktam vasárnap délután járni, mert egyrészt ilyenkor szinte senki
nincs, másrészt – nem elhanyagolandó, ebben az időpontban
(=egyetlen délután, pár órára) ingyenes volt a kiállítás látogatás.
A dolog ott kezdett
elromlani (?), amikor a Munkácsy
Mihály utcában az Irgalmasok temploma
mögötti kis kertecske kerítésen, egy fémládát és rajta az alábbi feliratot láttam:
Hát itt tartunk…Nem tudom
eldönteni, hogy sírnom, vagy örülnöm kéne emiatt…
Aztán ahogy kiértem a
nemszeretem Széchenyi térre, az alábbi kép tárult elém:
Üres, sivár, szomorú, mint
egy elhagyott temető. Ember nincs rajta, növény se. Most látszik igazán, milyen
ronda….
Ezek után jött a Galéria.
Már az is gyanús volt, hogy nem azok a mosolygós kislányok fogadtak, akikkel
összebarátkoztam, először még az Zsolnay Galériában, aztán ide helyezték őket,
itt is mindig örültünk egymásnak, ha találkoztunk. Szóval már ők sincsenek,
lapuval talpuk alatt valahol az álláskeresők számát szaporítják. És az üvegajtóról
eltűnt a számomra megszokott szöveg, a vasárnap délutáni ingyenes látogatásra
vonatkozóan.
Megváltottam a jegyemet –
és félreértés ne essék – van még 250 forintom, de akkor is. Megint elvesztettem
valamit… nem az első veszteségem – de annyira unom már….
Valójában a kiállítás is
csalódás volt, azt hittem, hogy sok régi pécsi képet fogok látni - hát ez sem jött be. Voltak régiek is, de a
többség pár évvel ezelőtti állapotot mutatott – az meg ugye, azért nem nagy durranás
(legalábbis nekem).
Az alkotóról itt olvashat,
aki kíváncsi:
És mutatok néhány képet:
Már nem létező helyszínek:
Ez egy különleges kép. 1965-ben készült, amikor még állt az
Esze Tamás u. sarkán, a Barbakánnal szemben az a ház, ahol a régebben
emlegetett trafik volt, melyben Darányi bácsi a törpe dolgozott – emlékezetem szerint.
Felsővámház-Katalin utca sarok
Tettyei romok
Rókus dombi török kút
A valóságban másképp néz ki:
A református templom - eltakarják a hatalmas platánok....
Rácvárosi temető kapuja - elhanyagolt állapotban, bokrosabb...
Könyök utca - aszfaltozva régóta
Barátúr utca - aszfaltozva
Felsőhavi boldogasszony-Majtényi u. sarok, aszfaltozva
Egyéb témájú képek:
Hát ennyi. Itt a mese vége...
Bizonyára nem így akartad, hogy így teljesüljön a kívánságod,( már mint a kihalt belváros látványára gondolok)viszont a kevés ember a kiállításon megvalósult. Ritkaság számba lehet tapasztalni az olyan festményeket ami tükrözi a valóságot, ahogy elnézem a képeket ez az alkotó igen törekedett rá. Szinte fotók látványát nyújtotta.
VálaszTörlés