1989 április Egyiptom II.

Következő nap Szakkara. Itt ér a meglepetés. Dzsószer lépcsős piramisa hiába „düledező”, meg kisebb is mint a kairóiak – jobban „megfog” mint a nagyok…Magam sem értem. Van valami különös varázsa.

Itt tevegelünk, hát mit mondjak, akkor már inkább a ló…Rengeteg kolduló kutya volt itt – okosak, tudják, hogy a látogatók megszánják őket. Nem erőszakosak. Középtermetű, rövid szőrű, tarka kis jószágok. Kedvem lenne egyet hazahozni….

Az igazi varázslat Ptahhotep és Ti szakkarai masztabája  volt számomra.

(Az alábbi idézet innen: http://www.nagyutazas.hu/magyar/magazin/article.php?id=159 )

  Képek innen: http://www.alfredrichter.de/Reiseberichte/Egypt/Unteragypten/Sakkara/sakkara.html

 Kimásoltam, mert sok információt tartalmaz.

„Ezek a csodás festmények az arcot profilból, szemet elölről, a mellkast elölről, a karokat, lábakat viszont oldalról mutatják be. A színek hagyományhű kezelése a férfi hagyományosan barnás, az asszony sárgásbőrű, a láb és a kar tartása merev, de ettől lesz rendíthetetlenül harmonikus a forma.A faldíszítő festmények általában kiemelkedtek a fal síkjából, lapos domborműként. Emiatt amikor egyiptomi festészetről esik szó, síkművészetről beszélünk.

- A síkművészeti alkotások a lelőhelyükön maradtak, az Óbirodalom masztabáiban elsősorban a szakkarai temető sírépületeiben. Az óegyiptomi élet valóságos képeskönyve Ptahhotep és Ti szakkarai masztabája (a fáraók és a hozzátartozó méltóságok lapos sírépítménye).
- Ismerünk a szó szoros értelmében vett festészeti alkotásokat, gondosan megfestett hieroglifákat. Finom vonalvezetése és a színekkel való takarékosság jellemzi őket, fehér, fekete, vörös, sárga, kék és zöld a korai egyiptomi mesterek palettájának választéka.
- A masztaba díszítményeken mezőgazdasági munkák, vadászat, a kézművesség jelenetei, orvostörténeti ábrázolások, sőt, egy jeleneten többé-kevésbé meztelen táncosok sora is helyet kap.
- A jelenetnek minél valósághűbbnek kellett lenniük, ennek nem mond ellent az ideoplasztikus ábrázolásmód, a legnagyobb és egyben legjellemzőbb felületek bemutatása. Ugyanis az egyiptomi művész abból a megfontolásból festhette felülnézetből a tavat, benne oldalnézetű halakkal, mert hiszen a felülnézetben ábrázolt ponty látványa annyira szokatlan, hogy alig ismernénk rá.
- A falak dísze természeten a túlvilági élettel, a halott további életével van kapcsolatban. A festmények szerepe nem csupán dekoráció volt, hiszen a sírokat általában lezárták, hanem a képek jelentősége főként mágikus, mint az egyiptomiak számos cselekedete.
- Számos méltóságot nem magas hivataluk tartotta fenn az utókor emlékezetében, hanem az, hogy sírjukban elragadó jelenetek örökítik meg a lakomákat és előkészületeiket.
- A sírfestmények az egyiptomi művelődéstörténet elsőrangú forrásai. Az építtetők ugyanis szinte önéletrajz- és körképszerűen számolnak be a világban betöltött helyükről.”

Ennél jobban nem tudtam volna leírni. Fantasztikus képeket láttam, a színek több ezer év távolából hihetetlenül élénkek, és a jelenetek abszolút hitelesek. Csodálatos volt ! 24 év után is világosan látom magam előtt azt a jelenetet, amikor a Níluson át hajtanak  fehér teheneket, vagy bikákat. A víz csodakék, a parasztok csokibarnák, a tehenek meg hófehérek, élénk zöld hínár lebeg a vízben. Eszméletlenül jó több ezer év távlatából is !!!

(Megjegyzés a füzetemben: „Nagyon nehéz a homokban gyalogolni”…. Nem emlékszem rá, talán a piramistól a sírokig nagy volt a távolság ? Nem tudom…)

Következő (egyben utolsó hivatalos) úti cél: Memphisz  http://hu.wikipedia.org/wiki/Memphisz   Fantasztikus pálmaligetek mellet megy a buszunk, nem is liget, valóságos erdő… Itt a leghatalmasabb látnivaló „előttünk fekszik”  nevezetesen   II. Ramszesz 13 m magas (vagyis merthogy nem áll, hanem fekszik - hosszú) és 120 tonnás szobra, oldalán a kartusokkal. (http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1rtus ) Őrködik itt egy alabástrom szfinx is, de hol van ez a kairóitól…

Az utolsó nap délutánján szabad program volt. A lelkünkre kötötték, hogy legyünk óvatosak. Hát igen. Én…. Meg az óvatosság….

Gyerünk bele a sűrűjébe !

Irány az „Október hatodika”  híd, (mi lehetett náluk ezen a napon, nem tudom) majd a Nílus túloldala. A híd alatt hajléktalan…Szemmel láthatóan a virágládában lakik. Alszik. Körülötte a cumói, egy piros műanyag vödör, ruhafélék…Nem tegnap jött ide, az látszik.  A hídon leszólít egy fiatalember sajnos, vagy szerencsére nem beszélek angolul. Ő azért hosszan kísér. Egész a túlparti kis minaretig, ahová be akarnék menni. Hja... Csakhogy rövid ujjú ruhában és kendő nélkül nem engednek be. Hát tartsátok meg magatoknak – gondolom, s már állok is tovább…Imaidő lehet, hallom többfelől is a müezzint. Az egyik helyen a járda mellett csacsi-patkót találok. Szerencsehozó – gondolom s felveszem. Mai napig itt lóg a bejárati ajtó mellett. (Aztán a tolvaj mégis bejött….) De ott és akkor meglehet, mégis csak hozott nekem szerencsét –  legalábbis azt, hogy baj nem történt velem…

Kép: http://home.fotocommunity.de/hannesm/index.php?id=36895&d=814198

Belestem egy udvarszerűségbe – ahol a leterített imaszőnyegeken hajuldoztak a hívők és imádkoztak. Nézegettem a kirakatokat, maradék pénzemen képeslapokat vásároltam és két zenekazettát. Aztán megálltam egy régiségbolt előtt (millió van ilyen, és szerintem pár hónaposak a „régiségeik”….de mindegy…) Az öreg kereskedő annyira magyarázott és mutogatott, amikor kézbe vettem egy kisebb szobrot, hogy az mindenféle nyelven – vélhetőleg arabul is - azt jelentette, menjek be, van még ott szebb is….És hát bementem… 
Nagy kaland volt. Sötét  alacsony, szűk, rejtélyes „alagutakon” folyosókon, mentünk keresztül, az öreg meg csak beszélt, hátra-hátra fordulva, integetve. Már kezdtem bánni nagyon, hogy belevágtam ebbe az őrületbe, de visszaút nem volt…Szerencsére egy, egyetlenegy angol szó eszembe jutott, amit elkiáltottam: ENOUGH !!! (Elég) És láss csodát, egyszer csak egy ajtó kinyílt, és én máris egy másik boltban voltam, ahol teáscsészét kínáltak felém, valami ruhaüzlet volt… kényszeredve és alkudozva vettem egy kendőt (mai napig megvan, egyszerű, fehér vászon-szerűség, három sarkán selyembojttal) aztán elegánsan, de belül dobogó szívvel kijöttem…Azóta is sokszor eszembe jut, mi lett volna, ha nem kiabálok ? De hát kiabáltam….

Ennyi azért nekem is elég volt a kairói életszagú szabadságból, iszkiriztem vissza a szállóba.

Estére búcsúprogramot szerveztek nekünk….

Egy a Níluson parkoló étterem-hajóba (vagy hajó-étterem?) mentünk. Zenés hely volt és nagyon tetszett az a szám, amit akkor játszottak, amikor odaértünk. Feltételezem, valami ottani sláger lehetett, mert meglepődve tapasztaltam itthon, hogy a két magnókazetta egyikén rajta van. Jött a több fogásos búcsúvacsora, aztán a hastáncosnő… Engem ez annyira nem érdekelt, mint férfi útitársaimat, kimentem hát a fedélzetre. Még nem volt sötét, langymeleg a levegő és cikázó fecskékkel teli az ég. Mondtam nekik,  elkéstetek, ilyenkor már Pécsett kellene lennetek… Persze lehet, hogy ezek állandó lakosok ott, vagy nem tudom. De én még ennyi fecskét egy csapatban repülni sosem láttam. Álltam ott a fedélzeten, és volt bennem egy jóleső érzés. Afrikában voltam – még ha  csak a peremén is… Megnéztem Egyiptomot - még ha csak egy picike darabját is. Elviszem magammal örök emlékbe…

Éjjel fél egykor indult vissza a repülőnk. Tettünk egy kört ismét a kivilágított város fölött, aztán irány: haza !

5.15-kor kelt fel a nap…

5.30-kor értünk Ferihegyre.

(Zárójeles, kisbetűs megjegyzés, de muszáj ideírnom: szívem fáj, amikor látom, hogy mi van most Egyiptomban...Nem javul, nem tanul a világ. Sőt ! Mintha készakarva menne fejjel a falnak...az az érzésem néha.)