Elmélkedés mai lányokról-asszonyokról (A bárányok, meg a dédik hallgatnak…?)

 A Hetedhéthatárban  olvastam a  Jánosi Engel Adolf életéről készült, 3 részes sorozatot, (elolvasásra ajánlom !) s ebben találtam egy bekezdést, ami elgondolkodtatott.

http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=22579 

http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=22431

http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=22722 

„Jóságos édesanyátok takarékos háziasszony volt, s akkor is az maradt, amikor a körülményeink neki már több kényelmet, nagyobb kiadást is megengedtek volna. Gyakran mondogatta: „A régebben férjhez ment lányok minden erejükkel arra törekedtek, hogy takarékos háziasszonyok legyenek, s mindenekelőtt, minden mást félretéve, a legtöbbet családjukkal, annak dolgaival, gondjaival törődjenek. A mai lányok lakodalomra, nászútra, fürdőhelyekre, bálokra, színházra, luxusra, drága háztartásra gondolnak, nem törődve azzal, férjeik tudnak-e annyit keresni, amennyit ők elköltenek. E tékozlás bizony tönkremenéshez is vezethet.”

Becs szó,  nem akarom csepülni a mai fiatalasszonyokat. Bizonyára igen sok szorgalmas, ügyes, okos, jó háziasszony van közöttük, aki emellett dolgozik, gyereket nevel és esetleg még arra is jut ideje, hogy mondjuk jógázni járjon, vagy idegen nyelvet tanuljon – ámbár fogalmam nincs, miképp is lehet ennyi mindent úgy összeegyeztetni, hogy „rendesen” legyen  mindegyik dolog elvégezve. Meggyőződésem, hogy valamelyik a sok vállalás közül kárt szenved…..(Bármennyire is hihetetlen, voltam én is fiatal és tudom, sok mindent lehet, de azért van valahol egy határ.)

De nem az efféle mintaasszonyokról akarok írni. Mert öregasszony barátnőim között nem is egy van, akinek az ’unokamenye’  (vagy miképp is kell hívni az unokája feleségét?)  annyira másképp él, - mint ahogy azt mi jónak láttuk, tartottuk, - hogy az állandó viták témája. Vagy ha nincs vita, akkor örök sértettség-érzés van a dédikben, mert 1. vagy meghallgatják és tesznek a véleményére, tanácsára, 2. vagy azonnal lehurrogják, hogy „ma már másképp kell”.

Ezek után ugye mi marad ? A sértett hallgatás, és a tüske az emberben, hogy bár jót akartam, de nem voltak rám kíváncsiak, vagy meghallgattak ugyan, de juszt se azt/úgy csinálják. És természetesen ez nem csak a dédik fájdalma, hiszen a nagyik ugyanígy vannak, sokszor bizony nem mernek szólni a gyerekeiknek, nehogymá’ megsértődjön, és akkor jaj, mi lesz, nem jön többet, vagy nem hozzák el a pici babát megmutatni….

Pedig, hát azért csak csak mögöttünk egy élet. Csak voltak nekünk is tapasztalataink, igaz, mi nem a netről szedtük le a tudnivalót, hanem sokszor bizony saját keserű élményeink által lettünk okosabbak. És miért volna baj, ha elmondanánk, hogy „Ezt én így gondolom” vagy „Talán próbáld meg így”.

Hajlandó vagyok én elfogadni, hogy változik a világ, de talán a régieknek is lehetnek ötleteik egy probléma megoldására. És még csak az se baj, ha nem azt teszik az ifjak, amit tanácsolunk nekik – hiszen majd ők látják esetleg kárát – de hát miért nem hallgatnak legalább türelmesen végig ?

Mikor a gondolataimban idáig jutottam, eszembe jutott drága jó ómamám. Milyen is volt, miképp is viselkedett ? És akárhogy erőltetem az agyamat, egyetlen olyan szituációt nem tudok felidézni, amikor ő kinyitotta volna a száját – leszámítva amikor a levest kanalazta…..

Se amikor vita volt a családban, se amikor véleményt kellett volna mondani. Nem, egyszerűen nem emlékszem rá – mintha néma lett volna az én ómamám….És nem azért, mert az emlékezetem olyan gyatra. Hiszen pl. a nagymamámra nagyon is jól emlékszem, emlékszem szavaira, a meséire, a feddéseire, nagyon sok mindenre. Hát akkor a dédi csakis azért élhet „némaként” az emlékezetemben, mert ő tudta a nagy titkot:  „Öregembernek ’hallgass’ a neve.”

Az egészben csak az a vigasztaló, hogy mindenki megöregszik egyszer. S ahogy nekem most az ómama, tán egyszer mi is eszébe jutunk majd azoknak, akik ma, a mi tanácsainknál annyival többre tartják az Interneten olvasható ötleteket…..

Kép: http://www.hetihirek.hu/kepek/verocska/oregneni.jpg