A házam fala, a levelekből összeállított mandala, meg egy vers:
Dsida Jenő: Őszi dal
Őszi levélke
Őszi szél hajtja,
Nyitva az ablak,
Berepül rajta;
Sápadt kezemre
Leül pihenni...
Pihenj levélke
Nem zavar senki!
Amíg ringatlak,
Amíg becézlek,
Aludj és álmodj
Tündérmeséket;
Aztán menj tovább
Csendesen, halkan...
Hogy itt tartsalak,
Nincsen hatalmam.
Te előtted már
Lehullt a fátyol
Arról a titkos
Sejtett világról,
Ahonnan senki
Vissza nem tért még,
S viszontlátsz sok-sok
Levéltestvérkét.
Lesznek közöttük
Kikért remegtem,
Kik után vágytam,
Kiket szerettem
S kiket a zord ősz
Elragadt mégis...
Súgd meg nekik, hogy
Megyek már én is...
Ami azt illeti, a miénk is nagyon hullik,hagyján - (okát nem értem) a levelek lehullanak, de a száruk az nem ! - és emiatt többet kell(ene) görnyedezni...
VálaszTörlés...és valahogy nem egyformán sárgul/pirosodik,van ahol még "életerős" zöld.
A feketerigók meg megérkeztek... és eszik a kék bogyót.
Jól néz ki a levélmandala. Kár, hogy nálunk már a vadszőlő lehullatta az összes levelét.
VálaszTörlésA levélmandala rendkívül megkapó - le is mentettem, jó lehet még háttérképnek :-)
VálaszTörlésVers is, mandala is szép!
VálaszTörlésMindenkinek köszönöm a dicséretet !
VálaszTörlés