Elég
sokat éltem már ahhoz, hogy tudjam, kisebb-nagyobb csodák történnek néha az
emberrel. Meglepetések, melyeknek nagyon örül az ember, melyekre legvadabb
álmában nem gondolt. Amikor nem nagyon látszik az út vége, egyszer csak
felvillan egy jelző-fény, megjelenik egy mentőcsónak, kinyúlik egy segítő kéz.
Igen,
voltak az életemben meglepő esetek, habár azt nem mondanám, hogy túlságosan
sok, avagy túlságosan extrém szituációkban.
Aki rendszeres olvasóm, bizonyára emlékszik Samu betegségével kapcsolatban történtekre. http://www.aranyosfodorka.blogspot.hu/2014/04/csak-ulok-es-amulok.html
Bevallom,
a mai napig nem egészen tudtam felfogni, hogy létezhet ilyesmi, ha más meséli,
talán még kétségbe is vonom, igazat mond-e ? No de velem történt. (Kicsit
elgondolkodva hozzáteszem, amit akkor nem írtam le: nem Magyarországról jött az
ajánlat…)
Van
énnekem egy nagy bajom. Nevezetesen: gondom van
az ajándék elfogadásával. Valahogy úgy alakult az életem, hogy –
különösen az utóbbi 30 évben - inkább adtam, mint kaptam, amitől én igenis jól
éreztem magam. Mert ugye azt mindenki tudja, hogy adni jó. Látni a másik
örömét, tudni, hogy akármilyen kicsiség is, de azzal amit odaadtál segítettél a
másikon. De hogy én kapjak ? Szokatlan
érzés… Nehezen birkózom vele. Mindig úgy érzem: „Nem érdemlem meg”….
Mostanában
e témában keresgéltem a neten, próbáltam nyomozni az után, miért is van ez ?
Érdekes gondolatokat találtam, s bizony elgondolkodtam rajtuk. http://pozitivnap.hu/belfold/a-karacsony-a-jo-cselekedetek-unnepe
: Szombathy Viktor-novella alapján idézték fel a cikkben egy favágó történetét, amelyben arról esik
szó, hogy egyik karácsonykor mindössze három fenyőfa kivágását engedélyezték a
faluban, az egyik a favágóé lehetett. Ő a sajátjából minden falubelinek osztott
egy-egy ágat, így viszont neki is csak egyetlen fenyőága maradt. Otthon a
favágó a családjának azt mondta: „Idén engem jelölt ki az Úr, hogy én legyek a
karácsony a falubelieknek”.
Bölcskei Gusztáv rámutatott: a szeretet az adásra és az elfogadásra való képességet jelenti…mert aki mindig csak adni akar, az előbb-utóbb kiég, aki pedig soha nem tud elfogadni, abban az emberben nincs szeretet.”
Bölcskei Gusztáv rámutatott: a szeretet az adásra és az elfogadásra való képességet jelenti…mert aki mindig csak adni akar, az előbb-utóbb kiég, aki pedig soha nem tud elfogadni, abban az emberben nincs szeretet.”
Kornis
Mihály mondta: „Nem elég, ha tudok adni, meg kell tanulnom elfogadni is. Mert
adni csak az tud, akinek van miből. Meg kell tisztelnem az ajándékozót azzal,
hogy elfogadom ajándékát, és büszkeségem félreteszem.”
És akkor
ennyi bonyolult és tán unalmasnak tűnő lelkizés után térjek már rá a lényegre
!!! Mert el nem hiszitek, mi történt velem !
Egy
kedves barátom (megint csak meg kell jegyezzem, nem Magyarországról) olvasta
kesergésemet a tönkrement fényképezővel kapcsolatban. Dolgai úgy alakultak, hogy a fényképezőgépét
a jövőben mellőzni tudja – és elküldte nekem. Nem, nem kölcsönbe... Örökbe….
Ezt írta:
„Se
nem húsvéti nyuszi, nem Jézuska, még csak nem is születésnapi ajándék, hanem
köszönet a blogodért.”
Mit is
mondjak még ehhez a hírhez ? Nagyon boldog vagyok, de be kell valljam, jó időbe
fog telni, míg (ha egyáltalán) fel tudom dolgozni ezt az eseményt.
Mindenkinek
üzenem: higgyetek a csodákban – mert igenis vannak !
Neked
pedig, kedves barátom ezúton is, ismételten köszönöm !!
Tényleg vannak csodák és csodálatos emberek!
VálaszTörlésNagyon örülök neki, hogy a fényképezőgép gondod megoldódott. Egyetértek az ajándékozó gondolatával. Megérdemled a színvonalas blogtartalmadért :-)
VálaszTörlésEz a "Csoda" a legjobb bizonyíték a néha-néha felmerülő kételyeidre. Ezt a blogot igenis sokan szeretik és olvassák.
VálaszTörlésNagyon örülök a hírnek!
Amúgy is - bizonyára az időjárás miatt - fejfájás.féle gyötör,- (valahogy arra sem tudok figyelmi,amit épp' olvasnék -pedig nagy öröm,hogy egy trilógia 3.kötetét valaki visszavitte a könyvtárba-épp' mire én ott jártam.) stb. Szóval :
VálaszTörlés"vívódtam,," hogy beírjam-e ezt ? Mert minden olyan relatív,- meg nem vagyunk egyformák, - a "gondolat" - van aki jeges vizet önt magára, van aki a kedvenc versei küldésre szólít fel,- vagy pl. van, aki 50x50 cm-es "takaródarabot" köt- (Guinness rekord (magyar) - stb. - és van,aki fényképezőgépet küld ! Persze, senkit nem akartam volna ezzel megbántani ! - csak hát... erre gondoltam. [ Azért - majd ha lehet - igyekezz gyorsan feldolgozni az eseményt,- mert vannak/lesznek újabb kiállítások,- ahová nem mindannyian fogunk elmenni ! :-) ]
Pontosan ilyen "megoldásra" gondoltam én is, amikor elküldtem a megjégyzésemet. Örülök neki, hogy megint fényképekkel is tudod illusztrálni a bloggodat és hogy sokan olvassák örömmel !
VálaszTörlésKedves Aranyosfodorka!
VálaszTörlésÉn is arra gondoltam,hogy kapni fogsz egy fényképezőgépet.
Jó fotózást!
kisbela
Ugye, ugye!?:))) Jó, hogy ezt az ajándék elfogadást végre megnézted és tisztáztad magaddal! Én is így gondolom, hogy így van rendjén, örülök az örömödnek, mert megérdemled!:) Ugyanakkor engem is váratlanul érnek, hihetetlennek tűnnek a hasonló CSODÁK, de tanúsíthatom, VANNAK!:)
VálaszTörlésSok boldogságot a gépeddel, most aztán ne tartson vissza semmi a fotós beszámolóktól!!!:)Várom!
Gratulálok a szép ajándékodhoz és használd egészséggel!
VálaszTörlésNagyon kedves és figyelmes a barátod. :-) Veled örülök, hogy sikerült egy fényképezőgéphez jutnod és várom a szép fotókat :-)
VálaszTörlésMindent leírtak előttem .
VálaszTörlésVeled együtt örülök, és önző módon várom a további irományokat persze képekkel !
Köszönöm, hogy ennyien örültetek velem együtt ! Igyekezni fogok - remélem hamarosan ki tudom próbálni - terveim mindenesetre már vannak....
VálaszTörlésCsak félig olvastam az írásodat, de gondolataimat azonnal "papírra akarok vetni": a "nem érdemlem meg"-gondolatmenet az ajándék elfogadásánál véleményem szerint: az önértékelés alacsony voltára utalhat. Én erre jutottam. Én ha épp nyomorultul érzem magam, saját magam alatt heverek, egy kis senkinek érzem magam, akkor aztán ezerrel tör rám az, hogy én nem is érdemlek meg semmit... Ha épp jól vagyok, rendben és a világ kerek, akkor boldog gyermeki örömmel fogadom a dolgokat. Ha pedig kirobbanóan magabiztos és öntudatos vagyok (ami roppant ritka), akkor szintén nagy örömmel és természetességgel fogadok.
VálaszTörlésTudom, hogy ha örömmel fogadom, amit adnak, az milyen nagy öröm az adó fél számára is! Adó félként utálom, ha tukmálni kell valamit, és a másik szabódik az elfogadás miatt... Ilyenkor van, hogy a kedvem is elmegy, mert tukmálva nem akarom adni. Úgy adnám, hogy lássam: örül neki. Ez jó érzés :-)
Gaia: No nem, hát tukmálni azért nem kellett azt a fényképezőt rám...Hiszen nagy bajban voltam, gép nélkül elég nehéz lett volna a blogomat "csinálni".
VálaszTörlésDe: tényleg nem nagyon kényeztetett el az élet. Igazán nem dicsekvésből mondom, de ha lenne egy láthatatlan mérleg, azt hiszem az "adtam" serpenyőbe több kerülne, mint a "kaptam"-ba. Ez nem baj, lehet ezzel együtt élni, de pontosan ennek a helyzetnek a megszokása okozza, hogy ha váratlanul kapok valamit, szinte nem is akarom elsőre elhinni. Ami nem azt jelenti, hogy nem örülök neki. De ! Örülök, csak valóban - ezt jól látod - felmerül bennem a kérdés: megérdemeltem ??? És ez talán tényleg bizonyos fokú önértékelési probléma - de hát ebben a korban már lehet egy kis "szépséghibám"... :-)