Szeptember 5

Soha nem múló „örömnap” az életemben  szeptember ötödike. Régi olvasóknak unalmas, de ha még élek, jövőre is azt fogom írni szeptember 5-én a blogomba, hogy

♥IMÁDOM  A JÚLIA ALPOKAT  !♥

Már (szerencsére) tegnap eszembe jutott, hogy van nekem egy mindennél fontosabb feladatom ezeken a szeptember eleji napokon: nevezetesen felidézni életem legboldogabb napjait. Felidézni és általa megerősíteni magamat: igenis képes voltam valami nagyszerű és számomra fontos dologra, egy majdnem lehetetlen cél elérésére, nevezetesen a Trigrav megmászására, 43 évesen, teljesen egyedül.

Így hát már tegnap is többször visszaidéztem a 27 évvel ezelőtti eseményeket, és milyen jó hozzám a sors ! Még emlékszem mindenre. Még nem homályosodott el az agyam, még előttem a képek, még érzem a talpam alatt a morzsolódó sziklatörmeléket, még orromban a frissen kaszált fű illata, még hallom az almon lévő istállóba zárt tehenek nyakán éjjel halkan megcsendülő kolompot, még fel tudom idézni magamban, hogy a gyönyörűségtől majd elsírtam magam, amikor kézzel elérhető messzeségben láttam a kristálytiszta égen ragyogó hatalmas csillagokat. Látom a kecskéket a meredek sziklás hegyoldalon, a cikláment megbújva a törpefenyő alatt, a végtelen kék hajnali eget, amin csak egész a látóhatár peremén lebeg valami aprócska felhőfoszlány – a csúcsmászásra jó napot ígérve…Látok mindent.

Úgy látok mindent, mint egy moziban, vagy talán még szebben.

És ez, ez éltet jövő szeptember 5-ig.

 (Nagyon régóta gyűjtögetem a fotókat, sajnos nem jegyeztem fel mindegyik helyét. Ezek nem az én képeim....)