Szépséges Dráva-mente

Végre, végre lejutottam Drávasztárára… Elmúlt a nyár – forró volt. Jöttek hűvösebb napok – eső volt. Valami mindig közbejött, de aztán csak beültem az autómba és lementem végre, belekalkulálva, hogy a Drávához esetleg le se jutok a sár miatt.

Így is történt – no de remélem jövőre is ott lesz még a Dráva, ahol idén, s talán újra eljutok Sztárába.

Két régebbi képpel azért hadd emlékezzem arra, hogy milyen szép is ez a táj:

Drávasztárai kikötö

Mivel öreg a barátnőm  meglátogatása volt az elsődleges célom, hát ott időztem. 80 éves, teljesen egyedül él – habár a Sellyén lakó fia majdnem naponta benéz hozzá, és a pécsi lánya minden hétvégén ott van nála.

Mivel váratlanul mentem (telefonálni nem lehet neki, mert „elvből” nincs telefonja, akármennyire is könyörögnek a gyerekei…) szóval nem tudtam értesíteni látogatásomról, így aztán nem is várt a híres-neves sós túrós rétessel, miképp azt több mint 40 éve, majd minden alkalommal elkészíti, ha tud az érkezésemről.

Valóságos legenda az ő rétese, nem is ettem soha máshol ilyent, és – aminek örülök – néhány sztárai látogatás emlékét idézően, a gyerekek is nagyon szeretik. (Ha más nem, hát a sós túrós rétes emléke velük marad….)

Az ország-széli kicsi falu lassan tejesen kihal, embert alig látni, sok házon ott az „Eladó” tábla – de ide senki se jön, nyaralni túl eseménytelen, élni meg nem nagyon lehet itt. Az öregek pedig lassan elmennek, az egyébként nagyon szép, rendezett, idén új járdát kapott temetőbe.

Hazafelé nem Drávaiványi, hanem Zaláta-Piskó-Vejti felé jöttem – ez az út a Dráva nyomvonalát követi – ártéri erdők, üde legelők szegélyezik. Világvégi út,  csend és béke árad mindenből...      

 

Egy helyen megálltam, mert már messziről láttam az idei első kikericseket !

Én nem tudom az okát, hogy miért, de két virágnak annyira tudok örülni, ha felfedezem: az egyik kora tavasszal a hóvirág, a másik az őszi kikerics.

Ezeket is elhoztam "emlékül"   magammal, erről a kellemes kis kirándulásomról: