Hogy változik a világ...

Lassan az agyamra megy… vagy nem is tudom. Feladom a kutatást … ami nálam ritkán történik meg, de nem lehet kizárni. Elég szívósan kutatok egy pécsi épület története/múltja iránt és valami okból nem jutok előbbre. (Persze olyan vagyok, mint a „vérszagra gyűlő éji vad” – ha valamit gyanúsnak érzek, annál inkább izgat a dolog….)
A szemem kifáradt már a képernyő és régi könyvek nézésében -  s egyelőre semmi….
Viszont egy érdekesség azért mégis volt a nagy kutakodás közepette – vagy ki tudja, lehet, hogy csak számomra érdekes…de elgondolkodtam rajta.

Egy délután Kalotai László 1934-es kiadású Pécs-Baranya ismertető  c. könyve  került a kezembe.

Képek innen: http://konyv.vatera.hu/antik_konyv/pecs_baranyai_ismerteto_1934_kalotai_l_2205283031.html

A Vaterán  - ha lenne 5000.- Ft-om, akár meg is vehetném.....

 
Igaz ugyan, hogy a keresett témával kapcsolatban semmit nem találtam benne, viszont nem tudtam letenni, ugyanis felfedeztem, hogy az 1934-ben Pécsett lakók – egy részének (vagy az ismertebb embereknek) - a neve és róluk több adat is megtalálható. ABC sorrendben.
 
És elkezdtem olvasni.

És csoda történt. Eltűnt körülöttem a könyvtár és újra kislány voltam, aki valamelyik szülője kezét fogva sétál, vagy épp templomba megy a Magaslati úton, vagy egyszerűen csak ül otthon, csendben játszik valamivel és közben nyitva a füle…
Mert miképp is lett volna lehetséges, hogy a 80 évvel ezelőtt nyomtatott könyvben szereplő neveknek több tucatja (!!) ismerősként hangzott. És nem a Zsolnayra, vagy a Hamerlire gondolok.
Megtaláltam benne dédapámat, megtaláltam benne nagyapámat, a pontos lakáscímével – (1933-ban épült a házunk a Frühweisz völgyben és ezen a címen már szerepel a könyvben.) Házak, néha arcok jelentek meg előttem, pontosan tudtam, hogy ki hol lakott, vagy legalábbis a családnak hol állt a háza. X unokáját, feleségét, stb…személyesen is ismertem, arcok, nevek, szituációk kavalkádja bukkant fel emlékezetemben…

 
Én csak úgy emlékezhetek valamire, hogy azokat a dolgokat nekem valaki mondta, vagy megmutatta. Nevüket ilyen-olyan ügyből kifolyólag otthon emlegették. Beszéltek róluk.  „Szomszédok” voltak – abban az időben azok is, akik picit távolabb laktak tőlünk, de mondjuk a templomba,  vagy a Tettyére  vezető út mellett laktak. A lényeg, beszéltünk róluk.
Nem, nem fogom most felsorolni az ismerős neveket….

 
Csak elgondolkodtam…. 30 éve lakom itt ezen a nemszeretem környéken. Nincs 10 (TÍZ!) szomszéd, akinek tudnám a nevét. Pedig itt aztán egyik ház a másik nyakán van, s nem kell percekig gyalogolni beépítetlen telkek előtt. Nem kérdeztem meg a gyerekeket, sem a testvéreimet, hogy ők kiket ismernek a szomszédaik közül – gyanítom, sőt biztos vagyok benne, hogy kb. az enyémhez hasonló számot mondanának.

 
Elidegenedtünk ? Bezárkóztunk ? Csak rohanunk és nem „élünk” ? Vagy csak „virtuális barátaink” vannak már ? Egyáltalán barát-e az, akit csak a neten keresztül ismersz ? Akivel ugyan akár nap mint nap levelet váltasz, vagy kommentelgetsz hozzá – egyáltalán „ismerősnek” nevezhető ? Miféle kapcsolat van köztetek, vagyis hát köztünk ???? Nem látlak, csak azt tudom rólad, amit magadról közreadsz…nagy valószínűséggel nem számíthatok rád, és meglehet, sosem fogok veled „élőben” találkozni. Pedig hát az emberi kapcsolatokhoz ez igen fontos lenne. A „virtuális” barát nem barát. Még csak nem is ismerős, hanem valaki, aki ír neked, fellövi szavait a világűrbe, te lehívod onnan – aztán ha  valami kis gikszer történik odafenn, mindörökre törlődtök egymás listájáról…

Igaz persze, az 1934-es könyv is megsemmisülhet valami véletlen katasztrófa kapcsán…

De – legalábbis amíg én élek – a fejemből bizonyos dolgokat nem lehet egy delet-tel kitörölni.