Álom

Nem először érzem/gondolom, hogy milyen jó is lett volna az álmaimat feljegyezni – már régesrég könyvet írhattam volna róluk… (Legalább magamnak…) Igaz, hogy jó néhányat azért feljegyeztem évekkel ezelőtt, de hát hol van ez a gyűjtemény attól, amit én 72 év alatt „összeálmodtam” ?

Tudom, hogy az álmaimnak csak igen kicsiny részére emlékezem, azokra, melyeket közvetlenül felébredés előtt álmodtam – de még így is egy vastag kötetem lenne….

A mai meglepetés:  esti koncertre mentem (meghatározhatatlan személyekkel, de azt álmomban és felébredve is tudtam, hogy hozzám közel álló személyek, vagy családtagjaim voltak) – és már tartott az előadás, amikor kitört a vihar. Ahányan voltunk, annyifelé szaladtunk.

Aztán az eső elállt és indulni akartam haza – de nem találtam senkit meg azok közül, akikkel jöttem. Már pánikban és kétségbeesve kerestem őket, sötét, ijesztő kapualjakban,  egy hosszú, magas híd alatt (amiről még mindig csöpögött az esővíz) – és senkit, de senkit nem találtam meg. Sőt valahogy az emberek is eltűntek.

Mindösszesen néhány autó haladt el lassan mellettem, s amikor egy sárga taxi jött, azt leállítottam, kérve, hogy vigyen haza. Amikor a sofőr megkérdezte, hogy mégis hova „haza” ?  – akkor egyszerűen nem tudtam megmondani, hogy hová,  mert a címet én nem tudtam, csak azok tudták, akiket menetközben elvesztettem.

Sírva ébredtem…

Régen volt ilyen sírós álmom…és nagyon szeretném remélni, hogy nem egyhamar lesz.