Ne cipelj fölösleges terheket !

Másfél éve küzdök, vagy inkább küszködöm egy történéssel, eseménnyel és igeni megkeseríti az életemet. Egy apró butaság miatt másfél éve fizetem a "tandíjat." (Bocsássátok meg, hogy nem részletezem a történetet...) 

Találtam viszont egy megoldást ígérő olvasni-valót, ezen az oldalon: https://hasznaldfel.hu/ bemásolom ide, hátha más is hasznát veszi: 

Egy napon két szerzetes gyalogolt az erdei úton a kolostor felé. Egyikük már idősebb, tapasztaltabb volt, a másikuk még fiatal, aki csak néhány éve csatlakozott a rendhez. Ahogy haladtak útjukon, egy erős sodrású patakhoz érkeztek. Amint elindultak volna, hogy a patakon átgázolva a túlpartra jussanak, megláttak egy szép és fiatal nőt, aki szintén ezzel próbálkozott. Gyönyörű selyemruhában volt, és szeretett volna átjutni a patakon anélkül, hogy vizes és sáros legyen.

A két szerzetes egymásra nézett. A rendbe való belépésükkor fogadalmat kellett tenniük, hogy nem érintenek meg egyetlen nőt sem. A fiatal szerzetes ennek megfelelően indult is volna tovább a patakon keresztül, ekkor azonban valami olyat látott, amit maga sem akart elhinni: idősebb társa odalépett a fiatal nőhöz, felkapta őt, átvitte az erős sodrású patakon, majd finoman letette a túlparton. A fiatal nő nagyon megköszönte a szerzetes segítségét, majd elbúcsúzott.

A két szerzetes folytatta útját a kolostor felé, ám a fiatalabbik szemmel láthatóan emésztette magát a látottak miatt. Így haladtak tovább az erdei úton anélkül, hogy bármelyikük is megszólalt volna, azonban néhány óra elteltével a fiatal szerzetes már nem bírta magában tartani a dolgot. Idősebb társához fordult, majd felháborodva így szólt:

„Nekünk még csak megérinteni is tilos egy nőt! Hogy voltál képes a karodba venni azt a nőt a pataknál?!”

Az idősebb szerzetes ránézett, majd nyugodtan így felelt:

„Én már rég letettem a túlparton. Te még mindig cipeled?”

*****

Így működik ez a múltad terheivel is. Vannak dolgok, amik dühöt, elkeseredést, félelmet váltottak ki belőled akkor, amikor át kellett élned azokat. És ez teljesen természetes, hiszen érző emberi lény vagy, akire hatással vannak embertársai és a külvilág eseményei is. Ami viszont nem természetes, az az, ha tovább hurcolod a terheidet egész életeden át.

A lelked terheit nem tudod csak úgy letenni, mint egy zsákot a földre. Hiába próbálnád jó mélyre elásni a sérelmeidet, mert amit elásol, az előbb-utóbb úgyis előkerül, de mindent, ami a múltadban fájdalmat okozott, át tudsz alakítani valami értékessé. A tapasztalataidat – legyenek azok bármilyen fájdalmasak – fel tudod használni arra, hogy szebbé tedd a saját életedet, és segíts másoknak, hogy az övék is szebb legyen.

Keresd meg, mi volt az értelme annak, ami történt Veled, és ne cipelj tovább fölösleges terheket. Az élet egy egyszeri, csodálatos ajándék – jó, ha erre mindig emlékezteted Magad.

Azért annyit csendben még hozzáteszek, nem árt, ha valaki külön felhívja a figyelmedet arra, hogy az efféle terheket "engedd el !"  Néha ez "magától" nem jut az ember eszébe.