Két vers

A vers, amit bemásolok ide, jól tükrözi a – remélem – elmúlt hangulatomat:  

Csáky Károly:  

Döbbenet rejtélyes kórba estem  

mogorván ül fölöttem a csönd  

hiába kiáltok hangom visszhangját se hallom  

lesek barlangok sötét világába várom  

hogy felpattanjon egy ősi hangsor a mélyből  

helyette denevérek csapódnak arcomba  

vállamra szállt egy fekete madár  

borzas tollával árnyékolja lelkem  

károg árvaságomon 

Nemes Nagy Ágnes

Fáj, fáj. Mi fáj? Nem is tudom.
Oly réteges a fájdalom,
s egymás fölé gyűrűzve gyűlik.
Mit számlálgassam magamon
a szomorúság évgyűrűit?