Szlovénia 4. Második nap – sűrű program

Ha csak 3 napja van az embernek arra, hogy bizonyos helyeken „végigszaladjon” (ismételten), akkor igyekeznie kell a napi penzumot úgy összeválogatni, hogy lehetőleg ugyanazt az utat ne kelljen kétszer megtenni. Ezt véve alapul, én afféle „körutakat” terveztem, ahol szinte minimális volt az azonos utakon való ismétlődő közlekedés. A terv a következő volt erre a napra: Vintgar szurdok - Uskovnica - Bohinji tó- Vogel - Savica vízesés.
½ 8 körül indultunk és este ½ 7-re értünk haza. Itt kell megjegyezzem, hogy a különböző helyeken fizetett belépőkről nem nagyon tudok majd beszámolni, mert én egy összeget tettem le az „asztalra” – és a gyerekek gazdálkodtak belőle. Nagyjából 5-10 Eu körül vannak a belépők, (több helyen van nyugdíjas és diák kedvezmény) és 2-3 Eu körül a parkolók. Ez utóbbiakat mi sosem vettük igénybe, mert egy kis gyaloglás mindig belefért az időnkbe. (Egyébként kétszer is tankoltunk, olcsóbb a benzin, mint nálunk - 1,26 Eu körül volt – mondják a gyerekek most…)

A Vintgar szurdok Bled közelében található, a Radovna folyó itt szűk sziklafalak között zuhogva-dohogva tört utat magának, fantasztikus formákat mosva zúgó vízeséseivel. 1893 óta látogatható, és a turisták egyik kedvenc célpontja. Nem fárasztó az út, kb. 3 km oda-vissza, jól karbantartottak a járófelületek. Az egyetlen gond csak az, ha túl nagy a forgalom, a keskeny pallókon néha várni kell, míg egy-egy csoport elhalad, s a vissza-úton igyekvők előtt szabaddá válik a terep.
Találtam egy videót, egészen jó, érdemes megnézni, mégiscsak több, mint a kép – de azért abból is beteszek néhányat. (A YouTube-on is van rengeteg.)




Mi már 9 előtt itt voltunk, a parkolóban csak két kocsi állt, (itt a parkolásért nem kell fizetni) – ám mire visszaértünk már nem volt egyetlen szabad hely sem. Rengeteg fényképet készítettünk, szinte nem lehet betelni a zöld különböző színeiben pompázó, néha hófehérhabos sustorgó, dörgő, csendesen loccsanó vízzel és a környezetével se, mert ezt a párás helyet szeretik ám a páfrányok, az aranyosfodorkák és sok más virág is. Szerencsénk volt, mert az út végén, ahol 126 m mélyre zúdul le a víz, épp úgy sütött be a nap, hogy szivárványt rajzolt nekünk a vízesés fölé. Mivel szűk a völgy, csak rövidek az ilyen napos időszakok – de azért nem kizárt ezt a látványt más helyeken is megtapasztalni. Nekem eddig egyszer volt szerencsém, a vízfolyáson feljebb, a gátnál, a kora délelőtti órákban egyszer tudtam szivárványt fotózni – pedig jártam erre néhányszor…

A nagy Sum vízesés a szivárvánnyal a völgy végén

A Vintgarból átmentünk Uskovnicára. Spodnje Gorje-nél a műút bevisz az erdőbe, és szép lassan felfelé kanyarog – gyönyörű vegyes, majd feljebb fenyves erdők között. Erre nincs település. Már a gerincen járva van egy bal-elágazó a Sport Hotel felé, aztán jön a hajdan volt laktanya épülete jobbról – mivel itt nem álltunk meg, nem tudom, ma is laktanyaként funkcionál-e, vagy már átalakították valami mássá. Mindenesetre ettől nem messze van most egy új nagy épület – talán valami turistaszálló féleség – ugyanis innen kell indulni felfelé a Triglavra, ha a déli oldalról akarod megmászni. Amikor én jártam ott, a hegymászók autói bent álltak a fenyőfák között, és egy kicsi trafóházon kívül semmi sem volt itt. Most az új ház mellé hatalmas parkoló is épült, a trafó pedig eltűnt vagy csak átépítették.
Az aszfaltos út elfogyott a kerekeink alól, de mi csak mentünk egyenesen előre, néhány sebesség-lassításra felhívó buckán át, míg egy makadám útra értünk. Ott hamarosan találtunk egy fára felszögelt kis fatáblát, amin az Uskovnica koča felirat szerepelt (a dom vagy koča turistaszállót jelent).
Jó 10 perces kacskaringózás után elértünk egy behajtani tilos táblához, itt leparkoltunk – innen már csak 15-20 perc gyalogséta és máris megérkeztünk az egyik legszebb magashegyi tisztáson álló turistaházhoz.
Csodás innen a kilátás, igaz, a Triglav nem látszik, viszont sok más hegy igen, ezek közül láthatsz néhányat az alábbi képeken:

Az uskovnicai turisataház (egy régebbi képen, de most is épp ugyanilyen)

Ez a Tosc nevű hegy.

Kb. a középvonalában látszik egy út K-Ny-i irányban, arra mentem a Triglav felé...

Az "időjárás előrejelző" bábakalács.

(Ha párás, ködös, esőre hajló az idő, a száraz szirmok becsukódnak)

Természetesen készült kép azon a helyen is, ahol a gyerekek anno 17 évvel ezelőtt álltak, hátuk mögött a turistaházzal – bizony az arányok, vagyis a méretek azért csak csak megváltoztak és nem a turistaház lett kisebb…Azonban emlékeztek a helyre, ami örömmel töltött el, hiszen olyan kicsik voltak, s tartottam attól, hogy elfelejtenek majd mindent. Részben ezért is „erőszakoltam” ki ezt az újbóli közös utazást, mert szerettem volna még egyszer megmutatni nekik ennek a vidéknek a csodáit, amit egészen kicsi korukban is megtettem. Most már egészen biztos vagyok benne, hogy a képek bennük őrződnek tovább…Olyasminek érzem ezt, mint amikor az öregek továbbadnak valami hagyományt. Megnyugtató számomra, hogy vannak a családomból olyanok, aki ismerik azokat a helyeket, melyek nekem olyan sokat jelentettek. S hátha, hátha nekik sem közömbös ez a vidék…talán továbbmondják/mutatják a gyerekeiknek és így egy ici-pici darab megmarad belőlem, vagy legalább a gondolataimból/érzelmeimből.

Uskovnicáról felgyalogoltunk a kocsihoz, majd rátértünk újra az aszfaltos útra, s egészen a Bohinjt jelző tábláig autóztunk visszafelé. Itt lekanyarogtunk a tóhoz, de nem azon az úton, amin feljöttünk, hanem Gorjuse, Koprivnik, Jereka, Srednja vas felé. Ez utóbbi faluban meg is álltunk, innen, a hídtól ugyanis csodálatos kilátás nyílik a Triglavra - persze már ha szerencsés az ember, s jó az idő. Nekünk szerencsénk volt. (A Szlovénia 2. fejezetben ezt a képet már megmutattam.)
Lejjebb, a tó gátjánál álló, 13.századi St.Janez templomba már nem mentünk be, részben mert szorított az idő, részben mert jártunk már benne, de aki nem ismeri, annak érdemes betérni.

Kissé fújni kezdett a szél, ezért a híres-neves bohinji tükörpanorámát nem néztük meg – a kép, amit most csatolok, egy régebbi felvételem.

Ukanc-nál felkanyarodtunk a lanovka felé. Készítettem egy fotót a régi kis „dobozról” azt hiszem az első utamat én még ezzel tettem meg. Azóta az egész rendszert felújították, modernizálták, és ma már kényelmes kb.60 személyes felvonókkal lehet felmenni a kilátóhoz és a – jelenleg nem üzemelő – volt Ski Hotelhez (1540 m). A nagy felvonó végállomásától vannak még további beülő-székes kisebb felvonók is, melyekkel a hegy legmagasabb pontjára az Orlov robhoz (1800 m) is felmehet a vállalkozó kedvű turista. Igen kedvelt télen ez a lankás-buckás vidék, jó terep a kezdő sízőknek is.
Itt az idő nem volt kegyes hozzánk, erős, hideg szél fújt, szerencse, hogy lent, ahol vígan elvoltunk egy pólóban, figyelmeztettem a csapatot, hogy vigyünk fel melegebb holmit. Láttam bizony fent cidriző kis kínai(vagy japán?) lányokat, vékonyka pici blúzban, strandpapucsban… Pár másodpercig mintha hó szállingózott volna, a szél felhőket is hozott, és sajnos a Triglavot hamar teljesen eltakarták a szemünk elől.
A tóra viszont elég jó kilátásunk volt.
Íme a képek:

A régi és az új kabin

A Bohinji tó Ny-i és K-i fele

Velünk szemben a Triglav, mielőtt eltakarták volna a felhők

Innen még elmentünk a Savica vízeséshez, ami ugyan km-ben nincs messze, de magasságban igencsak. 540 lépcsőn kell fel és lemenni annak, aki meg szeretné nézni.

Hogy őszinte legyek, eddigre én már eléggé el voltam pilledve, s nem is bírtam a gyerekek fiatalos tempóját, így hát ők előre mentek, s én szép öregesen, meg-megállva ballagtam utánuk. Becsületükre legyen mondva fent is, lent is szépen bevártak – hiába no, türelmes, jól nevelt és rendes gyerekek :- )
Szerencsések voltunk – már ami a vízesést illeti, mert teljes erővel, mindkét kifolyóján dübörgött a víz lefelé. Volt bizony olyan alkalom, amikor csak az alsó kifolyón csordogált valami kevéske víz. Mivel azonban ehhez tilos közel menni, azt hiszem a gyerekeknek nem volt akkora élmény, mint az, amiről majd holnap fogok beszámolni…

Az u.n. Komarca fal, (a fenti képen látható) ami a vízesés mögött magasodik, lélegzetelállítóan meredek, de én tudom, valahol megy fel rajta egy viszonylag könnyen (?) járható út, ami felvisz a triglavi Hét tó völgyébe. 1990-ben volt tervem ide felmenni, de szerencsétlenségemre akkor szeptember első hetében leesett a hó és nem mertem/akartam ennek az útnak nekivágni. Aztán valahogy „elmaradt” a dolog – most már mindörökre… Pedig ezt hiszem izgalmas és szép túra lehet(ett volna) az is. Sebaj…

A Savica felé vezető utat ilyen óriási kő-gurigák szegélyezik. Erre járva mindíg arra kell gondolnom, nem szerettem volna itt lenni, amikor ezek elindultak fentről...

Itt ér le a Savica a hegyről

Néhány lépcső az 540-ből

1987-ben itt egy orkán pusztított, hatalmas területen kicsavarva a fákat, letartolva a szikláig mindent.

Kis tábla egy fára szegezve emlékeztet erre.

Kilátás a Vogelre, melynek csúcsán jártunk egy órával előbb.

(A "kicsi" ház a felvonó melletti 3 emeletes Ski Hotel épülete)

Hát itt ered a Száva

Ennyi program és gyaloglás után azt hiszem érthető, hogy igencsak örültem, amikor hazaértünk. Gyorsan megmelegítettük a vacsoránkat - fürdés és irány az ágy… Ránk fért.
Elalvás előtt végig-gondoltam a napot, s nagyon meg voltam magunkkal elégedve. Minden pont úgy sikerült, ahogy szerettem volna, mindent meg tudtunk nézni. Ennél több nem kellett a boldogsághoz.
Itt jegyzem meg, hogy van két lap is, melyek Szlovéniával, itteni túrákkal és mindenféle hasznos tanáccsal foglalkoznak, akit érdekel a téma még részletesebben, itt böngészhet:
http://slovenija.gaja.hu/portal/index.php  és http://szlovenia.uw.hu/