Elolvasásra ajánlom

http://nol.hu/lap/mo/20101130-narancs_mikulas-csomag_a_medianak

Rövidke idézet belőle:

„….2011-től a Médiahatóság – illetve annak kizárólag fideszes delegáltakból álló médiatanácsa – feladata lesz nemcsak a tévék és rádiók, hanem a nyomtatott lapok és internetes hírportálok felügyelete is.…ez a szinte parttalan felhatalmazás jelenti a legnagyobb problémát: nem tisztázott, mi minősül enyhe és súlyos jogsértésnek. Ezt minden esetben a Médiahatóság döntheti el saját szempontjai szerint…A törvénycsomag … a szerkesztett blogokra is kiterjed, bár ez médiajogászok szerint értelmezés kérdése: elméletileg, ha ketten szerkesztenek egy blogot, és azon híreket is közölnek, akkor bizony számon lehet majd kérni rajtuk is a szabályokat, ellenkező esetben legfeljebb tízmilliós bírsággal számolhatnak, ami egy blog esetében egyenlő lehet a megszüntetéssel…”

Nos, én 100%-ig nem tudom, mit is jelent pontosan az, hogy „szerkesztett blog” – bár valahogy nem is érdekel…

A hír olvastán azonnal Orwell és az 1984 jutott eszembe. Azzal persze régóta tisztában vagyok, hogy a Nagy testvér” figyel engem, és hiába minden „aranyosfodorkázás” tudják, hogy ki szidta  a….. szóval mikor, kit szidtam…

Akik rendszeresen ide látogatnak tudják, hogy kifejezetten politikával sosem foglalkozom, de szerintem a „vélemény-mondás” is valamilyen szinten politizálás. Enélkül (értsd: őszinte, szabad  vélemény-mondás lehetősége) viszont szép csendben majd visszajutunk az ötvenes évekbe, amikor meg kellett gondolni, ki előtt mit lehet mondani. Akik annyira akarták a „szabadságot” most – nekem úgy tűnik – beijedtek. Még nem nagyon hangosak az elégedetlenek, de az az érzésem, nem sokat kell már várnunk… Csírájában akarják hát a dolgot elfojtani azok, akik a szennyes habok tetején csónakáznak.…

Lehet, hogy a jövőben elkezdek én is recepteket gyűjteni, s  az új blogcím ez lesz: „Semmiből valamit”.

Idézetek

“Az élet nehéz.  Nagy igazság ez, a legnagyobb igazságok egyike. Mégpedig azért, mert ha valóban beláttuk, akkor már felül is emelkedtünk rajta. Amikor valóban értjük – fölfogjuk és elfogadjuk -, hogy az élet nehéz, megszűnik nehéznek lenni. Mert amint elfogadjuk, az a tény, hogy nehéz, nem számít többé.
Az élet nehéz voltának igazságát a legtöbb ember nem látja át teljes mértékben.

Többé-kevésbé állandó jelleggel sopánkodnak az emberek, halkan vagy fennhangon panaszolják föl terheiket és gondjaikat, mintha kirínának az élet egyébként könnyű hátteréből, vagy abból az életből, amely ha nem könnyű is, mindenesetre méltányos volna, ha az lenne. Halkan vagy fennhangon hirdetik hitüket, mely szerint nehézségeik egy megkülönböztetett nyavalya, amely csak őket sújtja vagy családjukat, törzsüket, osztályukat, fajtájukat vagy akár fajukat, de senki mást.” (M. Scott Peck: A járatlan út)

Idézeteket olvasgatva találtam ezt. Valahogy passzol a jelen állapotomhoz. S míg nem is olyan régen azon „káráltam”, hogy nekem ezt kérem nem mondták (t.i. hogy az öregség néha milyen nehéz tud lenni), akkor elárulhatom, a tegnapi családi ebéden én is piszokul igyekeztem tartani magam, nemá’ én rontsam el a kellemes hangulatot ! Egy panaszos szó nem hagyta el a számat, és igyekeztem annyira „rendesen” járni, amennyire csak képes voltam…

Hát valahogy így lehettek az őseim is… Ezért ér mostanában egem néhány dolog meglehetősen váratlanul.

Mikor a szépet megismerik,

felbukkan a rút is;

mikor a jót megismerik,

felbukkan a rossz is.

Lét és nemlét szüli egymást,

nehéz és könnyű megalkotja egymást.

Ezért a bölcs

sürgés nélkül működik,

szó nélkül tanít,

nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,

alkot, de művét nem birtokolja,

cselekszik, de nem ragaszkodik,

beteljesült művét nem félti,

s mert magának nem őrzi:

el nem veszíti.

(Lao Ce: Tao Te King 1/2.)

És találtam ezt is:

“A fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés választás dolga.”

(Buddhista közmondás)

Megpróbálok ezekhez igazodni.

Hogy sikerül-e ? 

 (Sajnos nem tudom a kép helyét, régebbi "gyűjtés"...)

Még péntekről...

Pénteken – nagy levegőt vettem és megtettem majd három hetes szobafogságom első komolyabb kiruccanását. Nagyon szorított már az idő, el kellett mennem a temetőbe, elrendezni télre a sírokat, letakarítani a halottak-napi elnyílt virágokat, mécseseket. Ez elég jól, és gyorsan sikerült.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy már a halottak napja előtt is elég szigorú ellenőrzés volt, nézték, hogy ki mit visz be, illetve hoz ki a temetőből. (Értesd: egy biztonsági őr vizsgálta át a kocsit.)  Most, már a bemenetelkor jeleztem, hogy én novemberben bevittem ide 6 cserép krizantint, s amennyiben ezek még elültethető formában vannak, akkor  szeretném kivinni, illetve hazavinni és elültetni. Évek óta ezt csinálom, már vágott virágot nem veszek, hanem cserepest,   amit aztán elnyílás után itthon elültetek. Tartottam tőle, hogy ezt kifogásolni fogja a biztonsági őr – de nem. Azt mondta, természetes, hogy amit bevittem, azt ha akarom, haza is vihetem. Igaz, még azt is megmondtam, hogy 4 lila és 2 tő sárga krizantinról van szó.

Nos, a sírok elrendezve, jöhet a tél.  (Tudom, a növény „hivatalos” neve krizantém – de a Nagymamától mindig így hallottam, s én már csak megőrzöm ezt a variációt.)

Ezek után – ha már autóban ültem, bementem a Kórház térre a Tűztorony Galériába, ahol tudtam, J. Móker Zsuzsanna porcelán-edény kiállítása van most. Parkoló a kapu előtt – kihívást csak a lépcsők jelentetek, de megküzdöttem velük. Olyan régen voltam bárhol is, hogy direkt jólesett egy kicsit nézelődni.

J. Móker Zsuzsáról itt olvashattok: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/moker_zsuzsanna

Kedves, kecses, érdekes készletek láthatók a kiállításon, mind egy-egy teafajta nevét viseli. Engem egyedül csak az zavart, hogy sok bögrének nincs füle. Elgondoltam egy jó forró teát… hát nem fognám a kezembe…Igaz nyáron, egy jeges változathoz megfelelők.

A kiállításon ezek láthatók: 

Advent Advent ein Lichtlein brennt

Kicsit "kivasaltam" lelkem gyűrődéseit, elkészítettem az adventi koszorúmat - habár az az érzésem, volt már jobban sikerült is. Nos, idén ez van:

Sosem fogom megérteni

Sosem fogom megérteni azt, hogy a bizonyítottan  bűnösök/tettesek arcát miért takarják ki a Tv-képernyőkön ?

Egy kettős gyilkosnak vannak „személyiségi jogai”? Egyáltalán személy egy ilyen még, vagy egy gyalázatos kreatúra ?  (Mellesleg én mindenkit, aki ölt, kivégeztetnék. Igenis, fogat, fogért !)

Most Németországban igencsak felkorbácsolta a kedélyeket egy kettős gyilkosság, mely azért (is) történhetett meg, mert egy már börtönre ítélt alak, még szabadon futkosott, valami adminisztratív tévedés/hiba miatt. Két gyerek  - kedvtelésből (!) megölt két gyerek halála szárad a lelkén – ha ugyan van neki…Szerencsére elkapták, mielőtt unalmában még egy harmadikat, vagy negyediket is átküldött volna a másvilágra.

Tegnap temették az egyiket, ma a másikat. A kisváros lakói – érthetően – magukon kívül vannak, az különösen megrendítette az embereket, hogy a meggyilkolt fiút az édesanyja találta meg, valami elhagyott helyen, a temető mellett egy patak partján. A kettős gyilkosság miatt a város lakói úgy döntöttek, hogy ez évben nem tartanak karácsonyi vásárt, ami  pedig a németeknél igen kedvelt, afféle előzetes örömünnep. 

Kétségtelen, nem tudom megmondani, mi „hasznom” lenne nekem abból, hogy látom az arcát…Mit változtatna ez egyáltalán  a lényegen. Azt elfogadom, hogy bizonyos esetekben az arc kitakarásnak van értelme, sőt haszna is, hiszen számtalanszor másképp nem is lepleződnének le bizonyos emberek/dolgok, mert az, (pl. tanú) aki vall, nem meri felvállalni kilétét. De a gyilkos az én értelmezésemben semmiféle kegyelmet nem érdemel.

Miközben írom  ezeket a sorokat az NTV (német) reggeli híradójában épp arról tudósítanak, hogy Budapesten kiraboltak egy bankot, s a három rablóból az egyiket lelőtték, a másikat elfogták, s a harmadik még menekül. Nagyon helyes. Csepp szánalom nincs bennem az elkövetőkkel szemben, hadd ne soroljam az elkent ügyeket ! Ha a bíróságra  kerül (nagy nehezen) valakinek az ügye, ott egy jó ügyvéddel akár ki is moshatja magát.

Majd kitalálok estére valami szebb történetet, hogy ne ezzel fejezzük be a hetet…..

Káposzta-pakolás

A „szobafogság” kezd lassan az agyamra menni. Még a múlt hét közepén, amikor autóval mentem le a tejért a piacra, vettem két jó nagy fej káposztát.  Napokon át kutattam ugyanis a neten, hogy miféle módok léteznek az ízületi gyulladás gyógyulásának meggyorsítására. Egy kedves barátnőm is ajánlotta, de nagyon sok helyen olvastam a káposzta-pakolás jótékony hatásáról. 

A végső elhatározáshoz egy  Tv-film megnézése segített, melyben ugyan nem kifejezetten a káposztáról volt szó, de valami chilei, vagy nemtudommilyen világvégi hegyi faluban az öreg sámán, szinte mindenkit az erdőben szedett gyógyfüvekkel gyógyított.  Van már utóda  is, egy fiatalabb férfi, aki a riportert elvitte az erdőbe, és együtt gyűjtöttek a füvekből, és más növényrészekből. Aztán egy asztalon mindent kiterítve, elmagyarázta, hogy mi, mire jó. Régebben meg azt láttam, hogy nagy, híres gyógyszergyárak kutatói jártak az Andokban és tudakolták a füves-emberektől, hogy  milyen betegségre, milyen füveket használnak. Az pedig talán köztudott, hogy  a kínaiak inkább hisznek a füvek-fák gyógyító hatásában, s nem pasztillákat esznek…(Aztán nézd meg, mennyien vannak!) Hát kell legyen igazság a „Fűben fában orvosság” mondásban.

Kétségtelen, tudom, rengetegen vannak, akik csak legyintenek, jobb esetben babonának, rosszabb esetben hülyeségnek tartják ezeket a dolgokat. Beszéltem is épp a közelmúltban egy ilyen ismerősömmel, nyilván nincs egyedül a véleményével. Szíve  joga, nevessen csak…(Mellesleg, nem fogom megélni, de kíváncsi lennék, ha túlér ő is a hatvanon, s esetleg megismerkedik az én betegségemmel, nem próbálkozik-e meg, a most lenézett káposztával is….kínjait enyhítendő)

No, szóval vettem két nagy fej káposztát. Negyedenként lereszeltem, ez a mennyiség 3 adag pakolásra volt elégséges. Ebéd után és este (amikor vízszintesbe kerültem, feltettem a térdemre a reszelt káposztát, befóliázva, körbekötve. Délután csak 2-3 órát,  éjjel kb. 8 órát volt rajtam.

Kb. az ötödik napról éreztem, hogy javul a helyzet, és - bár a „régi” állapotától igen messze van még a térdem - ma már egy rövidebb sétát is kibírtam. Most folytatom a kúrát, amíg el nem fogy a másik fej káposzta is.

Hát, aki akar, nevessen, de az információt jól raktározza el, hátha egyszer nagy fájdalmai közepette, eszébe fog jutni az a bolond blogoló öreglány, akin valamikor régen a káposztapakolás segített…

Utóirat: Ha nem lett volna hatásos, akkor is csak 270.- Ft-ot veszítettem. És nem növeltem ezrekkel a hazug gyógyszergyárak bevételét. Mert ugye azt tudjátok, hogy így hetvenhez közeledve, nincs ám már semmiféle „porcvisszaépítés” meg hasonló csoda !  Higgyétek el a káposzta, meg a hit olcsóbb és hatásosabb ezeknél !
***************************************************

A bejegyzés folytatása december 3-án: azért írom ide, mert hátha mégis idetéved olyan olvasó is, aki ki akarja próbálni (végső elkeseredésében) ezt a gyógymódot. Kb. 3 hétig reszelve használtam a káposztát, majd ez után bekentem a térdem mézzel és erre húskloffolóval kicsit   megtört, de egész káposztaleveleket tettem, s ezt kötöztem rá. Nem tudom igazán megítélni, hogy ez hatásosabb-e? (Ámbár minden relatív, mert az is lehet, hogy mostanra már a reszelt káposzta is hatott volna.)A fájdalom, a duzzadás alig csökken....
Hát próbáljátok ki ezt a variációt is.....

***************************************

Tovább folytatom a történéseket, ma  január 14 van. Hátha okulás másoknak:

A november végén kezdődött térdfájás nem nagyon akart szűnni. A natúr- és mézes káposztapakolás után következett – bevallom csak pár napig a fahéjas-mézes meleg víz. Hát mit mondjak ? Gyomorforgatóan undorító…Nem sokáig bírtam… Valaki említette a „Lóbalzsam”-ot. Kissé szkeptikusan, de vettem azt is, gyakorlatilag majdnem egy hónapig használtam rendszeresen, naponta 3-szor kenve vele a térdemet. Vásároltam mágnes-betétes gumi-térdvédőt, és a nagyon rossz napokra a (régi Mecsek áruház II. emeletén lévő) kínai áruházban kapható (kámforos) fájdalomcsillapító tapaszt. Olcsóbb, mint a Flector, 4 db fél-tenyérnyi kis lapocska mindössze 100.- Ft-ba  kerül.

Hogy most a fentiek, vagy az idő miatt-e – de tény, hogy valamelyest javult a helyzet, részben kissé csökkent a duzzanat, részben nem fáj állandóan. „Csak” járni nem nagyon tudok. Abban a pillanatban, ahogy kicsit tartósabban terhelem, hol jobban, hol kevésbé fáj és fáj és fáj.

Az elmúlt két hétben a térfájáshoz egy újabb kín társult, a jobb lábamon a vádlim külső felén, alatta a bokámban, és a lábfejem külső élén időnkét olyan hihetetlen görcsös fájdalmat éreztem, hogy nem is tudtam, mit tegyek kínomban. Masszíroztam, tens-sel kezeltem, mint a lábikra-görcsnél: száraz körömkefével dörzsöltem – semmi nem segített. Épp olyan érzésem volt, mintha valaki erőszakkal megpróbálná a lábszáramat befelé fordítani…

„Természetes”, hogy baráti és ismerősi körben a baj mindenhol szóba kerül. M. mondja, aki épp csípő-protézisra várt, (amikor a szeme mögött daganatot találtak, s emiatt elmaradt a műtét) hogy most, kb. egy évvel az első operáció-megbeszélés után és  a sugárkezelések végeztével, az orvosa valami injekciót ajánlott, amivel el lehetne  a műtétet kicsit halasztani és (remélhetőleg) csökkennének a fájdalmak…Oda is adta a kórházban kapott ismertetőt, ennek a lapnak egyik oldala: http://www.porcpotlas.hu/hu/index.html

Miután hazajöttem, azonnal belemerültem és áttanulmányoztam.

Két  dolog vált ebből az anyagból számomra világossá: 

1. Ez már soha nem fog meggyógyulni, vagy „megjavulni” csak rossz és még rosszabb lehet. A lábikra és boka fájdalom a további romlás, a láb befelé-fordulásának előjele…

2. Viszont van (a műtét előtt) két olyan lehetőség is, ami kicsit csökkenteni tudja (szerencsés esetben) a fájdalmat. Az egyik a szteroid, a másik a hyaluronsav injekció. Mindkettőt direkt az ízületbe adják és ha szerencsés vagy, akkor ideig-óráig segít…

Vajon miért nem mondta ezt nekem a csodás magyar egészségügyi ellátók közül nekem ezt SENKI ????? Se körzeti, se sebész, se röntgenes, és legfőképp se  a reumatológus ? Miért éltem azzal a mondattal, hogy „65  évesen örüljön, hogy a lakásban el tud totyogni”…

Se gyógyszert, se fizikoterápiát nem kaptam, csak egy ezeréves kámforos kenőcsöt, „Kenje ezzel, ha nagyon fáj!” Beszéltem gyógytornász barátnőmmel, aki azt mondta, a kíméletes mozgatás nagyon fontos, mert ellenkező esetben néhány hónap alatt annyira lepusztul a lábam izomzata, hogy a végén már majd emiatt nem fogok tudni lábra-állni. Hát mozgatom és legfőképp szoba-biciklizem, ami érdekes módon nem okoz különösebb fájdalmat (Na ja, nincs rajta a 80 kilóm…)

Tegnap azonnal elmentem a körzetihez beutalót kérni az ortopédiára, és ma (jan.14.) kaptam is, február 22-re időpontot.

Hát most várok…

Be fogok számolni a további fejleményekről, hogy aki véletlenül ide vetődik, legyen okosabb, mint én voltam ….

**********************************************************

 

2011. február 11.

Nos, a téma tényleg megér még egy kiegészítést ! Bár csak én olvashattam volna már az elején ilyesmiket…

Tehát febr.22-re kaptam időpontot az ortopédiára. Eszméletlen, hogy mi megy ott, 2 percenként hívják be és küldik ki a betegeket, igazán idő – én úgy - láttam senkire se jutott. Rám se. Első 2 perc után elküldtek röntgenre, második 2 perc után azt mondta az orvos, nem rossz ez még annyira, hogy operálni kelljen.

Már indult volna kifelé, amikor rákérdeztem, hogy de hát mit csináljak ? Szedjek valamit ? És bár kérdezni szerettem volna még az itthon felírt kis listámról egy csomó más dolgot, de nagy-sietősen az orvos annyit mondott: igen, szedje a Dona-t én is azt szedem már 3 éve. Viszontlátásra.

Komolyan mondom, mint akit leforráztak, úgy jöttem el, nem is tudtam szégyenemben, elkeseredettségemben, dühömben mit csináljak, sírjak, ordítsak, nevessek ?

Végül a körzetihez vittem vissza a papíromat és ott elpanaszoltam, hogy bár 3 szakorvosnál is jártam, mégis vannak bennem tisztázatlan kérdések és akkor most hová menjek még ? Mire – tán megszánt a körzeti – mert megkérdezte, hogy hát mit szeretnék tudni ?

És én felsoroltam.

A kérdéseimet nem írom le, de a válaszokat, amiből végre megtudtam, mi (volt) a bajom és mi várható, azt leírom.

Tehát

El vannak kopva a térd-ízületeim, s ha ott lemorzsolódik egy pici porc, attól begyulladhat az ízület. És feltelhet valamiféle folyadékkal. De begyulladhat egy rossz lépéstől, eleséstől és bármitől…És bármikor.

Ha ez megtörténik (begyulladás) azonnal el kell kezdeni a gyulladás-gátló szedését és nyugodtan lehet fájdalomcsillapítókat is szedni. És igen, lehet rá káposztapakolást is tenni, de a gyulladásra nagyon jó a jégzselés pakolás is. Meleget ilyenkor TILOS rárakni !

Majd pedig amikor már kezd kissé javulni, lehet kérni fizikoterápiás fájdalomcsillapító kezelést, vagy ha van otthon TENS készülék, lehet azt is használni.  Amikor  csökken a fájdalom, el kell kezdeni mozgatni, lehetőleg ne terhelve (=szobabicikli, úszás), mert ellenkező esetben elgyengülnek az izmok.

A baj a jövőben bármikor előjöhet és az állapot tovább romolhat. Ebből se meggyógyulni nem lehet, se kikúrálására nincs lehetőség. Célszerű a Dona, vagy hasonló összetételű gyógyszer szedés, (rengeteg van ma már), mely remélhetőleg egy kissé lassítja a folyamatot.

A legvégső megoldás a műtét (Zárójelben: ahogy ma állnak az egészségügy dolgai, meglehet ilyesmire csak nagyon ritkán, vagy csak pénzért fog sor kerülni...)

Hát kedves betegtársaim legyen veletek az őrangyalotok, mert rajta kívül másra nem nagyon számíthattok.

Gyógynövénypakolások

A pakolásokat száraz vagy nyers növényi részekből készítjük, amiket közvetlenül a problémás területre helyezzük.

A pakolások általában kétféleképpen hatnak.

- Az egyik fajtája az adott bőrfelületen keresztül salakanyagokat von el, ezáltal méregteleníti az adott területet.

- A más fajta pakolások hatására olyan anyagok kerülnek a bőrbe, amelyek az adott problémák megoldását elősegítik.

A káposztapakolás

A káposztapakolás az egyik legsokoldalúbban felhasználható pakolás. Szinte minden problémánál valamilyen fokú gyógyhatással rendelkezik, és gyorsan, akár már az első alkalom után is érezhető hatása.

A káposzta gyógyhatását már nagyon régóta használták a népi gyógyászatban.

Belsőleg különféle emésztőrendszeri fekélyek, gyulladások esetén fogyasztották a nyers káposzta levét.

A savanyított káposzta magas C-vitamin tartalmának köszönhetően télen védi szervezetünket a vírusok, baktériumok támadásai ellen. A savanyú káposztáról már a 18. századtól köztudott volt, hogy gyógyítja a skorbutot, aminek a legjellegzetesebb tünetei a fogíny vérzése és a fogínysorvadás, és sajnos jelenleg is népbetegség.

A káposztát külsőleg különféle gennyes fekélyek, ízületi gyulladások, ízületi fájdalmak, ízületi duzzanatok kezelésére használták. A káposztában lévő hatóanyagok nyugtató, fertőtlenítő, hámosító tulajdonsággal bírnak,

a gyulladt, ödémás, fekélyes helyeken alkalmazva pedig képes a felhalmozódott salakanyagokat a bőr pólusain keresztül a felszínre hozni és ott megkötni. Ezáltal komoly helyi méregtelenítő hatással rendelkezik.

A káposzta hatóanyagai a bőrön keresztül bejutva a problémás területre, erős keringésjavító, gyulladáscsökkentő hatást váltanak ki.

A káposztapakolás külsőleg az alábbi problémáknál alkalmazható:

- Ízületi gyulladás, fájdalmak

- Reuma, köszvény,

- Ízületi duzzanatok, zúzódások, húzódások

- Ideggyulladások, fájdalmak

- Gennyes fekélyek, lábszárfekély

- Égési sérülések

- Kelések

- Gyulladásos bőrbetegségek

- Köhögéscsillapító (mellkasra helyezve)

- Hólyag, nőgyógyászati gyulladások (alhason elhelyezve)

- Vesegyulladás

- Nehezen gyógyuló sebek

Most lássuk, hogy néz ki gyakorlatban a káposztapakolás kivitelezése:

Szükséges kellékek:

1. fejeskáposzta

2. reszelő vagy aprítógép

3. folpack vagy műanyag fólia

4. vászonruha vagy csomagolópapír

5. törölköző

6. fásli

A káposztát lereszeljük vagy aprítógépben összedaráljuk, a felesleges nedvességet kinyomjuk belőle. Elterítjük egy akkora vászonruhán vagy csomagolópapíron, amivel a kezelni kívánt felületet körbe tudjuk csavarni.

Ezután felhelyezzük a pakolást a kívánt területre úgy, hogy a káposzta közvetlenül érintkezzen a bőrrel. Fóliával vagy folpackkal körbetekerjük, hogy a nedvesség ne tudjon elszivárogni, majd törölközővel becsavarjuk és fáslival rögzítjük éjszakára. A törölköző melegen tartja a kezelt felületet, ezáltal a bőr pórusai kitágulnak és nagyobb mennyiségű salakanyagtól tudnak az izzadás útján megszabadulni.

A káposztapakolást javasolt 2-4 héten keresztül minden este felrakni és reggel eltávolítani, vagy egészen addig alkalmazni, míg az adott problémától meg nem szabadulunk.

Égési sérülésnél, bőrbetegségeknél, gennyes fekélyeknél 1-2 óránként szükséges cserélni a pakolást egészen addig, míg a nedvedzés meg nem szűnik és a hámosodás el nem kezdődik. Ez általában a pakolás hatására 1-5 nap alatt bekövetkezik.

(http://hu.netlog.com/groups/egesz_segunkert/forum/messageid=29235 )

Ajándék-ötletek

Régebbi feljegyzéseim között kutakodva, találtam egy webcímet, ezt: http://www.lakaskultura.hu/naptargya/?pos=0 (gyanítom @x ajánlotta, vagy ki tudja már…)

Most „belelapoztam”. Ha valaki esetleg vicces karácsonyi ötletet keres, itt biztos talál, bár azt nem tudom, ezek hol vásárolhatók meg…

Aki szeret álmodozni arról, hogy miképp is rendezné át a lakását (ha pénze lenne), azoknak különösen ajánlom a  „Lakóterek” című részt.

Mára legyen elég ennyi. (Készítenem kell az adventi koszorúkat !) 

Én egészen jól elvoltam vele egy darabig :- )

Akinek lenne hasonlóan jó ötlete, egy ilyesféle jegyzetfüzetbe felírhatja: 

Néha megállni…hallgatózni…

Nem tudom, ki, milyen mélységig foglalkozott a zen meditációval, vagy egyáltalán ezekkel a pár évtizede divatossá vált  távoli vallásokkal, de én ebbe is – abba is belekóstolgattam. Olvastam ezekről, elmentem ilyen-olyan előadásaikra, (krisnások, buddhisták) – és kimazsoláztam azokat a részeket, melyek nekem szimpatikusak voltak.  Megvan a Bhagavad-Gita  (http://hu.wikipedia.org/wiki/Bhagavad-g%C3%ADta ) is, bár még sosem volt erőm végigolvasni, csak itt-ott lapoztam bele. És elég sok mindent összeolvastam a buddhizmus különféle ágazatairól is (http://hu.wikipedia.org/wiki/Buddhizmus ). Nagyra értékelem, szívesen olvasom a Dalai Láma könyveit, sok megszívlelendő – de sajnos ritkán betartott útmutatásával.

Az egyik Tv-csatornámon (BR Alfa) ma reggel egy zen-meditációs gyakorlatot néztem-hallgattam végig, Hinnerk Sobu Polenski-vel - akinek a gyakorlatait a neten nem találom, csak a kazettáinak megvásárlási lehetőségét, pl. itt is:  http://www.bol.de/shop/home/artikeldetails/tele_gym_21_zen_meditation/dokumentation/EAN4015190011381/ID1775638.html  - ahol egy rövidke bemutató is látható.

Elgondolkodtam közben azon, hogy valójában – tudtomon kívül, de talán a lelkem-testem belső parancsának engedelmeskedve, valami effélét csináltam én is életem boldog éveiben, amikor Lilivel és Dugóval minden áldott nap sétálni mentem, arra a bizonyos sokat emlegetett, csodálatos gyükési rétre.

Azt mondta a meditációt vezető, hogy ne tegyél semmit, ne foglalkozz semmivel, most  nincs más, csak az, ami pillanatnyilag körülvesz, abból is próbálj a hangokra koncentrálni. Halld a szélben susogó nádat, a vízen egy hullám-fodor loccsanását, távolban egy madárhangot.  

Nem mindig könnyű ebbe az állapotba eljutni – ám nem is lehetetlen.

A mai napig világosan emlékszem ilyesféle pillanatokra. Szerencsémre sok volt belőlük,  s talán pont ezek miatt is gondolok olyan szívesen vissza arra az időre, s hiányzik rettenetesen…

Ha jól belegondolok, én emberek között SOHA nem voltam olyan boldog, nem éltem meg olyan felemelő és csodás pillanatokat, amilyeneket a természetben…

Nagy kár, hogy mostanság kevés ilyenben van részem. Talán magyarázat is egyben sok velem történő dologra. Nem tudom…

„A zen (kínaiul csan, szanszkritül dhjána) szó elmélyülést, meditációt jelent. A szó az évszázadokon keresztül meghonosodott használat alapján, egy bizonyos módszer segítségével való elmélyülést jelenti: a légzés figyelésén keresztül való elmélyülést.

Ebben az elmélyült állapotban tapasztalhatjuk meg valódi természetünket, mindannyiunk valódi természetét, az alapot, amely mindannyiunkat összeköt, a csendet és a békét. A gyakorlat kulcsa az, hogy most semmi sem fontos. Csak ez, ami most van. A lélegzetre figyelünk. Mindegy mi történt, mindegy mi fog történni, most ez van. A zen nem vallás, a hagyományos értelemben, hanem egy gyakorlat, Buddha tanításán  és az azt követő nemzedékek tapasztalatán kicsiszolódott gyakorlat. A zen meditáció, egy bizonyos testtartás felvéve a légzés figyeléséből, a légzés folyamatának figyeléséből áll. A légzést természetesen mindenféle testtartásban lehet figyelni, de a zenben ez inkább ülést jelent.” ( Idézett szöveg innen:  http://www.harmonet.hu/ezoteria/8021-a-zen-meditacio.html ill. itt is lehet olvasni a témáról: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/zenpszicho.html ) Kép:  http://www.sciencedaily.com/releases/2010/02/100224103357.htm

Még egy rövid hír – figyelemfelhívás olvasnivalóra

Igencsak „rákattantam” az utóbbi időben a   http://multmento.blog.hu – ra.

Szenzációs cikkek vannak itt, a nov. 23-i postban (Antik tárgyak és múltidéző kirándulások) pedig még egy másik nagyszerű cikk-ajánlatot is találtam. Aki szívesen olvasgatja régmúlt idők szokásait, annak külön figyelmébe ajánlom ezt:  http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/eletmod/index.html 

Fotó-mánia

Amióta digitális gépem van, gyakran és szívesen használom. Dokumentálva, merre jártam, mit láttam, hogy így még könnyebb legyen mesélni a dolgokról. Hiszen ha a szöveghez kép is tartozik, csak – csak teljesebb/jobb a leírás. Ész- és cél nélkül nem fényképezgetek, mindig valami tervem van a képpel, vagy megörökíteni szeretném (magamnak), vagy megmutatni másoknak.

Néha – nagyon ritkán, lefotózom azt is, amikor valami bosszantó kerül elém. Ezt ritkábban teszem, mert épp elég, ha egyszer – amikor látom – felbosszantom magam a témán, nem akarom én azt még őrizgetni is, újra és újra elővéve, és felhúzva magam…

Messze nem nevezném magam „megszállott” fotósnak.

De van, aki másképp gondolkodik.

Tegnap egy különös kísérletnek lehettem tanúja. Németországban a katasztrófa-fotózás már olyan méreteket öltött, hogy a mentők-tűzoltók munkáját veszélyezteti. Megrendeztek egy balesetet, és titokban filmezték az arra járó embereket. Mit csinálnak ? Hogyan viselkednek ? Döbbenetes volt az eredmény...

Egy nem túl forgalmas utcán „történt” a baleset,  az elsőnek odaérő (odarendelt, a kísérletbe bevont)   segítő „telefonálni kezdett” kvázi segítséget híva. Közben elkezdtek gyülekezni a „dögszagra gyűlő éji vadak”. Természetesen fényképezőgépekkel. A jól preparált „vérző sebesült” ugyan nyakig hővédő fóliával le volt már takarva,  (az utca kövezetén feküdt)  de volt akinek nem volt elég az arcán látható „vér”, képes volt felemelni a fóliát, és alá-villantani…Mások „csak úgy” megálltak mellette,  kérdezgetni próbálták a sebesültet vagy a telefonáló ál-segítőt. A közeli áruház emeleti ablakaiban egyre többen gyűltek össze, autók, biciklisek álltak meg, mintha ingyen cirkusz érkezett volna a városba. Komolyan mondom, hátborzongató volt.

A kísérlet utáni sajtókonferencián hangzott el, hogy újabban a mentősök és tűzoltók munkáját olyan mértékben akadályozzák a kíváncsiskodók, a fényképezgetők, hogy már több olyan eset történt, ahová emiatt nem jutottak el időben, s meghalt a sérült. Hát bizony elgondolkodtató….

De ha jobban belegondolok, itt van pl. – amit szívesen nézegetek én is – a  http://www.boston.com/bigpicture

Hihetetlen szépségű, és érdekes képek láthatók itt. De bizony itt vannak a katasztrófa-képek is – nem is kevés, mert a világban állandóan történik valami „rémes”.  Én ugyan nagyon jól megvagyok ezek nélkül – a „letakart” képeket meg se nyitom ( aki nem értené ezt: vannak olyan képek, melyeket csak akkor láthatsz,  ha külön klikkelsz, mert nyilván olyan borzalmasak). És ha belegondolok, végül  is a napi híradók szinte állandóan tudnak valami szörnyűséget mutatni. Az emberek szinte hozzászoktak, mint valami kábítószerhez, a rémségek látásához. Sőt azt is tudom, újságok, tv-társaságok jó pénzeket fizetnek egy-egy extra fotóért.

Mégis, mégis valami miatt nekem ez az egész „rémség-fotózás” valahogy visszataszító. El nem tudom képzelni magam, egy ilyen helyzetben, vagyis azt gondolom, képtelen lennék egy tragédia láttán előkapni a gépemet és fényképezni kezdeni.

Persze az is lehet, ez az egész, valamilyen szinten  azzal függ össze, hogy  kisgyerek korom óta rettentően utálom, ha engem fotóznak. Én nagyon igyekszem, hogy  ha én fényképezek, senki se érezze „megfigyelve-meglesve” magát. Ha egy módom van rá, igyekszem megvárni, hogy „kimenjenek” a képemből. (Ami bizony, sokszor nem egyszerű, de legalább próbálkozom.)

No de a világ már csak ilyen. Nem vagyunk egyformák (Gyakran hozzáteszem: szerencsére…)

http://www.boston.com/bigpicture/2010/11/shanghai_apartment_fire.html

Bűn vagy se, megtettem…

Alcím: Ebben a bolond világban, az embernek már attól is lelkifurdalása van, ha egy jót eszik. 

Az úgy volt, hogy  napok óta a gánicára gondoltam. Ki/elmenni itthonról nem nagyon tudok – időm, mint a tenger… Nem tudom, mi volt az, ami kiváltotta bennem a Nagymamám gánicájára-gondolást, de egyszer csak megjelent az agyamban a kép, s attól kezdve, nem hagyott nyugodni. Komolyan mondom, még az illatát is ott éreztem az orromban…

Néha előfordul velem, hogy egy-egy gyerekkori  ételre gondolok és akkor jaj-de megenném…S hát mi tart vissza ? A fene vigye az egészségesnek kikiáltott táplálkozást ! Néha egy jó kis bevert-tojásos rántott leves, vagy smarni de jó is tud lenni ! Hát, ha emiatt halok meg, vállalom…

Bevallom, megesik, hogy elgyengülök,  ma ilyen nap volt, tehát hagytam magam legyűrni.

Aki nem tudná, annak röviden itt a recept:

Gánica

  

Kell hozzá: krumpli, liszt, zsír, vöröshagyma, só, tejföl.

A felaprított hagymát zsíron megfonnyasztottam, közben feltettem sós vízbe főni a meghámozott, kockára vágott krumplit. Amikor megfőtt, krumplinyomón áttörtem, belekevertem egy kis (szárazon) pirított lisztet, sót. (Ha túl száraz a krumpli, érdemes a főzővízéből néhány evőkanálnyit a masszához tenni.) A kicsi tepsibe öntöttem a dinsztelt hagymás zsírból egy keveset, amihez előbb még hozzákevertem a csodaszép szegedi paprikát, s ebbe kanalaztam bele a lisztes krumplit. Majd a maradék hagymás-paprikás zsírral meglocsoltam.

A sütőben cseppnyit ropogósra sütöttem, s végül jól meglocsoltam tejföllel.

Annyira vágytam rá, hogy azonnal leültem és befaltam. Még fotó sem készült, kénytelen vagyok más tollával ékeskedni…

Kép:  http://www.nosalty.hu/files/recept_kepek/2009_0902g%C3%A1nica0004.JPG

Viszont cserébe kaptok egy kis virágot, ez a kertem utolsó néhány szála. Jön a tél… 

A pásztor és a farkasok

(Mostanában mese-idézős kedvemben vagyok...)

Ugye mindannyian ismeritek a mesét a pásztorról, aki  sokszor kiáltott „Jön a farkas!”-t,  akkor, amikor semmi veszély nem fenyegette. Aztán, amikor tényleg jött, akkor már senki se ment segíteni neki….

Napok óta látom/hallom, feje tetejére állt a világ Németországban.  A legvadabb kijelentések hangzanak el minden híradóban, a „várható” november végi terror-cselekményekről. Nem tudom, mit, mennyit mutat a magyar TV, de páncélinges, gépfegyveres  rendőrök sétálnak mindenhol, reptéren, nagy áruházakban, metróban, karácsonyi vásárban….Mindenki gyanús aki él…

Döbbenetes és félelmetes. Nem akarok én most belekezdeni semmiféle politikai/lelkizős mi-miért-be.

Egy biztos,  Shakespeare-rel együtt vallom:  „Ez jóra nem visz, nem vihet soha”

Már egy hónapunk sincs a „Békés karácsonyig”….

Hová romlasz, merre tartasz  világ ? 

Kép: http://galeria.index.hu/kulfold/2010/11/20/terrorkeszultseg_nemetorszagban

http://www.rtlklub.hu/hirek/kulfold/cikk/344863

http://index.hu/kulfold/2010/11/20/terrortamadas_keszulhet_a_reichstag_ellen 

Tanmese

Mára ezt találtam:

„Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának, arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.

Azt mondta:

- Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.

Egyikük rossz.  A düh, irigység, féltékenység, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség és az ego.

Másikuk a jó. Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, igazság, nagylelkűség, együttérzés és a hit.

Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:

- És melyik farkas győz?

Az öreg indián mosolyogva válaszolt:

- Az, amelyiket eteted…”

Néha olyan jó lenne pl. erről is, ilyesmikről is beszélgetni. Nem  nagyon adódik rá alkalom. Nekem legalábbis igen ritkán, s nem tudom Ti hogy vagytok vele ?  Az ember,  ha összetalálkozik (néha) a családtagjaival, vagy az ismerőseivel, de még a barátaival is, többnyire a hétköznapi élet eseményei vannak napirenden. Ritka alkalom, ha  a beszélgetés fonala valami hasonló téma felé tekereg.

Sokszor gondolok arra,  kár, hogy nem tanultam egy kis pszichológiát, filozófiát és hasonlókat. A sok műszaki, tudományos és ma már informatikai ismeret mellett nem tudom, jut-e ilyesféle témáknak is hely manapság az iskolákban ? Márpedig az emberekben – gyanítom/remélem - mindezek a dolgok a mai napig is megvannak. És ha marad kis szabadideje a rohanó élet hétköznapjai közt, akkor csak csak elgondolkodik cselekedeteinek, gondolatainak mozgatórugóján, az okok és okozatok összefüggésén.

És ha nincs kivel megbeszélje ?  Eljut-e odáig, hogy legalább saját magát, a saját cselekedeteit helyesen ítéli meg ? 

S mi van ha nem ?

Olvasni/néznivaló

Hátha nincs mindenkinek kedve/türelme a kommentek olvasásához…

Itt van @x két  elgondolkodtató ajánlata:

http://nol.hu/belfold/20101120-hogyan_lesz_valakibol_senki  

http://www.youtube.com/watch?v=82YeI1hBAVQ

Konyak

Nos, ha pár napja süteményeztem, akkor ma alkoholizálok kicsit – még akkor is, ha azt alábbi bemutatott italnak még a szagát sem bírom. (Valójában a pezsgőn kívül semmiféle szeszt nem szeretek, de a pálinka és a konyak elől jár a nem-szeretettek sorában. Tényleg, még a szagát se…) Ám a sok morgolódás után szükségét érzem egy kis lazításnak.

Egy újságcikk olvasása közben bukkantam rá a VSOP  betűjelekre, melyről azonnal Édesapám, s a vele együtt megtett angliai utazásunk jutott eszembe. Volt őneki két igen kedves barátja, egy Londonban, egy Ascotban. Csóró magyar turistaként mindkettőnél kaptunk szállást, de az ascotiaknál egy kedves, baráti, esti beszélgetés során, előkerült egy üveg itóka is. Nos, azon álltak ezek a betűk, s akkor magyarázta el nekem Édesapám mit is jelentenek.

Ha valakit érdekel a konyak története, íme:

"A konyak nem más, mint egy gondos szakértelemmel párolt csodálatos eszencia - a Paradicsom íze."

Az egyik legnépszerűbb az égetett szeszesitalok családjában. A színe az aranysárgától a sárgásbarnáig terjedő skálán mozog. Az illata selymes, az ízét frissesség és kiegyensúlyozott gyümölcsaroma jellemzi. A fogyasztása jóval több, mint egyszerű gasztronómiai élvezet, a hétköznapokat megédesítő rítus.

A konyak borból készült minőségi párlat, kizárólag Charente vidékről származó fehérborból. Minden francia borpárlat, ami nem pontosan a Charente folyó által vízzel ellátott ún. Région Délimitée területről származik, az "eaude-vie de vin" nevet viseli, vagy francia Borpárlat,- Brandy néven kerül forgalomba. A konyak minőségét a talaj jellegén, a környék időjárásán és a szőlőfajtán kívül az ital érlelésére használt hordó és az érlelési idő, a pince hőmérséklete és páratartalma, valamint a végső keverés határozza meg.

Származása

A konyak történetének kezdete valamikor a XVII század első harmadára tehető. Franciaországot akkoriban XIII. Lajos és Richelieau bíboros uralta. Az abszolutizmus és a gazdag udvartartás azonban komoly terheket rótt az államkincstárra, így a király a jól bevált trükkhöz, az adóemeléshez folyamodott. Csakhogy a magának mind több jogot követelő parasztság nem vette jó néven az udvar megszorító intézkedéseit. Így Charente és a szomszédos Charente-Maritime megye szőlő- és bortermelői megelégelték a rájuk kivetett magas állami jussot: 1636-ban adóenyhítésért folyamodtak. A bor azonban nem kapott kedvezményeket, Richelieau fiskális lelkületű kormányzata következetesen kitartott. Csakhogy a földműveseknek helyén volt az esze: a termékeiket ezen túl nem adóköteles borként, hanem párlatként vitték a piacra így hát megszületett a Cognac. Az új, adómentes termék népszerűsége persze országszerte gyorsan növekedett. Az arisztokrácia és a nép egyaránt örömmel fogyasztotta. A párlatnak, az egyszerűség kedvéért a tengeri kikötő, Rochefort felé folyó Charente jobb partján fekvő városról a Cognac nevet adták, amely - franciásan írva, ma védett márka.

A. XI. században Cognac város volt Franciaország elsőszámú bortermelője. A XVIII. Század évtizedeire tehető a konyak hírnevének terjedése, ekkor kezdték el exportálni Európa számos országába. Olyan cégek vásárolták, mint például a Remy Martin, Henessy, Martell vagy a Delemain. A XIX. században belépett a vásárlók sorába a Courvoiser és a Hine, ezen kívül a Cognac elérte az amerikai földrészt is. 1871-ben egész Európán végigsöpört a filoxéria, a szőlőtermők réme. A szőlőültetvényekben végzett pusztítás összemérhető az írországi nagy burgonyavésszel. Szerencsének volt tekinthető, hogy a filoxéria megkímélte az alapvető élelmezési terményeket, persze a Cognac-i franciákat nem nagyon vigasztalta ez a tény. A pusztulás évtizede után felcsillant a remény: sikerült ellenálló szőlőfajtákat találni. Európaszerte megkezdődött a telepítés, és nemsokára talpra állt a bor- és konyaktermelés is. Ebből a korszakból már nem lelhető fel bor, de napjaink termései a XIX. század késői évtizedeinek ellenálló szőlőfajtáin alapulnak. A növekvő igények kielégítése érdekében a Cognac-i termelők alaposan kimerítették készleteiket, azonban a mai napig is találhatunk a filoxéria-vész előtti szőlőből készült konyakot. Érdekes arra gondolni, hogy a fennmaradt konyakokat fogyasztó előtt feltárulkozik a filoxéria-vész előtti bor íze. Természetesen drága árat kell fizetni az ilyen élményért.
(Az első konyak készítésére azonban létezik egy másik lehetséges magyarázat is. Állítólag az Anglia és Franciaország közötti 100 éves háború idején készítették az elsőt, mivel a bortermelők nem tudták eladni boraikat a háborús zavargások miatt, és így arra az elhatározásra jutottak, hogy koncentrálják, vagyis desztillálják a bort és ennek során készült el az első konyak.)

A lepárlás francia szakemberei szerint a Cognac hétévente megduplázza értékét. Ezért a minőségi javulásért azonban nagy árat kell fizetni, az évi két-három százalék párolgási veszteséget, amit az "angyalok részének" is neveznek. Akár azt is mondhatnánk, hogy a legmohóbb, legszomjasabb angyalok vigyáznak Cognac városára, hiszen évi húsz millió palack Cognacot "fogyasztanak" el.

Készítése, előállítása

A Cognacot főleg a folle blanche és picpoul-blanc szőlőfajok borából készítik, melyet melegített erjesztő kamarákban teljesen kierjesztenek, s ha ezután a bor teljesen megtisztult, egyszerű üstökben kifőznek, oly módon, hogy az első lepárlásnál nyert párlatot ismételten desztillálják, így érve el a kívánt 70° körüli szeszerősséget. A folyamat nagyban megjavítja a konyak minőségét, hiszen közben folyamatosan elillannak a kozmaolajok. A másodszor is desztillált színtelen párlatot ezután nagy tölgyfahordókba helyezik (piece). Hosszas tárolás (legalább négy-öt év) alatt kapja meg a konyak aranysárgás színét és különösen finom ízét. A hordóban a szesz nagyon apad, de innen veszi egyszersmind sárgás barna színét is, ami annál sötétebb, minél tovább volt a konyak a hordóban. Silány, ecetes, dohos borokból Cognacot főzni nem lehet. Egy hektoliter konyak előállítására a bor szesztartalma szerint öt-nyolc hektoliter borra van szükség. A konyakot magas ára miatt igen gyakran hamisítják, sőt közönséges, finom szeszből is készítik oenant-éter hozzáadása és karamellel való festés által.

Kép: http://www.anybooze.com

Híres márkák

A konyakokra alkalmazott besorolás célja az adott párlat nevének egységesítése. A konyak-csoportosítás első lépése a földrajzi hovatartozás megállapítása.

Cognac körzete körkörös területekre, úgynevezett cru-kra osztottak, amelyeknek középpontja maga Cognac városa. Ez nem nevezhető sajátosnak, hiszen a franciák ugyanezt a rendszert használják a bor besorolására is, ahol is egy 0,4 hektárnyi terület megfelel egy nagy cru-nak, szomszédos szőlőültetvénnyel együtt, pedig premier cru-nak. A borszakértők ennek alapján döntik el, hogy tíz vagy akár több száz dollárt fizessenek egy palackért.
Cognac központjában fekszik a legismertebb cru a Grand Champagne. Az innen származó brandy testesíti meg az igazi minőséget, kiegyensúlyozottságot és tradíciót.
A kettesszámú cru a Cognac-tól délre elterülő Petit Champagne, ahol hasonló minőségű brandyt készítenek, sőt, gyakran illatosabbnak és aromásabbnak mondják vetélytársainál.
A harmadik a sorban Les Borderies, ahol sajátságos tulajdonságú, de elsőrendű konyak készül. Jellemző rá a diószerű és a gyümölcsös illat.
A fentieken kívül maradt terület további három cru-ra van osztva: Fins Bois, Bons Bois és Bois Ordinaires. Az itt készült brandyk még igen jónak nevezhetők, a származási helyet áltatában feltüntetik a palackon.

A konyak második besorolási módszere az érlelési idő meghatározása. A konyakos palackon betűrövidítés jelzi az életkort, amely talán misztikusnak tűnhet a nem beavatottak számára. Meg kell említeni, hogy a törvényben előírt, életkort reprezentáló betűjelzést a konyakok jóval túlteljesítik, vagyis sokkal öregebbek a palackon feltűntetett értéknél. A legalacsonyabb besorolású konyak a VO (ami Very Old rövidítése), a VS (ami a Very Superior rövidítése). A törvény szerint legalább két és fél évig kell érlelni a brandyt a VS felirat jogos viseléséhez. A következő fokozat a VSOP, amely a minimum négy és fél évig érlelt konyak jelzése. Jellemző azonban hogy a tényleges érlelési időtartam jóval meghaladja a palackon feltüntetett jelzéséket, vagyis többségük öt éves, de egyes VSOP párlatok akár tizenöt évnél is régebbiek lehetnek. A gyártók a kivételes minőségű párlatok megkülönböztetésére gyakran használnak olyan kiegészítéseket, mint például a "Napoleon", "Extra", vagy "Reserve".

A második időrendi besorolás az XO (Extra Old). Ilyen jelzés viseléséhez legalább hat évet kell érlelni a konyakot. Az XO jelölésű konyakok többsége a gyakorlatban azonban meghaladja a tíz évet is, de szintén nem számít ritkaságnak az ötvenévesnél régebbi párlat sem. Az XO konyakok határozottabban jobbak a "kommersz" párlatoknál. Jellemzően elvesztették fiatalságuk tüzességét, egyéni zamatuk inkább harmonizáló, mintsem lendületes.
(Ezen kívül létezik még egy besorolási rendszer, bár ezt napjainkban már ritkán használják. Régebben divatos volt a csillagok használata: * = 3 év, ** = 4 év, *** = 5 év, míg az ***** 5 évnél hosszabb érlelést jelölte.)

Vannak, akik egy húzásra lehörpintik, vannak, akik órákon át élvezik az ital különleges zamatát. Egyesek határozottan állítják hogy elengedhetetlen a tulipán alakú pohár használata, azonban sok fogyasztó számára tökéletesen megteszi egy nagyobb pohár is, hogy a kéz egy kissé felmelegítse ezt a fenséges italt.
Enyhén kavarjuk körbe, hogy felderüljön a szesz színe, és hogy a pohár szájához koncentrálódjon a felszálló pára. Ezzel tovább fokozhatjuk a szín, az aroma, az állag és a zamat élvezetét.
Az utóbbi időkben - főleg a franciáknál - nagy divat lett a fiatalabb évjáratú konyakot tonic-kal keverni, vagy jégkockákra önteni.
Sokak szerint a konyak elhagyhatatlan társa a szivar. Tagadhatatlan a különlegesen szoros együttműködés a szivar és a konyak között. Jóllehet külön is élvezhetők, együtt azonban csodálatos és fenséges élményt nyújtanak. Gyakran csak "szivartársként" emlegetik a brandy ezen fajtáját.
Természetesen mindenkinek saját joga eldönteni melyik konyakélvezeti módszert választja. Hasonlóan minden máshoz, a konyakfogyasztás is  személyes ízlés kérdése.

A szöveg innen:   http://www.gourmandnet.hu/barpult/site.php?tpl=product&id=168