Mese a tökéletes üveggolyóról
Volt
egyszer egy tökéletes üveggolyó, sem egy repedés, sem egy kisebb hiány,
horpadás nem volt rajta, gyönyörű gömbölyű volt, állandóan fényes... Vigyázott
is magára nagyon, nehogy valami baja essen, állandóan tisztán tartotta magát és
fényesen, de mégsem volt boldog.
Nem volt
barátja, pedig a tökéletességét, még azzal is fokozta, hogy minden üveggolyónak
segített, ahol és ahogyan csak tudott.
Kedves
volt hozzájuk, ha valami hiányzott nekik, a sajátját is odaadta és mégis hiába
iparkodott, csak csak nem akart senki barátkozni vele. Sokszor bánatosan nézte
a többi üveggolyót, amint vidáman, néha-néha egymásnak koccanva, nagyokat
kacagva csilingelésükkel, egymással játszadoztak, egyik másik, még a sárba is
bele-bele gurult, nem törődve azzal, hogy elveszíti fényét.....
Ilyenkor
ő készségesen szaladt oda, lemosni, szárazra törölni, hogy a másik visszanyerje
csillogását, de alig kapott mást, mint egy köszönöm-öt, és a másik nem maradt
vele barátkozni, játszani, hanem gyorsan visszagurult a többiekhez és a
következő pillanatban, már nem is ragyogott olyan szépen.
Sehogyan
sem tudta ezt megérteni a tökéletes üveggolyó..... és elgurult egy bölcs
emberhez.
-
Nocsak-nocsak, hát te mit keresel itt? - kérdezte.
-
Szeretném, ha válaszolnál nekem. Miért nem szeret engem a többi üveggolyó?
Tisztelnek,becsülnek, de nincs egy igazán,jó barátom, pedig mindent megpróbáltam,
hogy legyen legalább egy....!
Nézte ,
nézte az ember az üveggolyót, sehol egy karcolás, sehol egy horpadás és
gyönyörűen csillogott.
- Tudod,
kedves üveggolyó elárulom a titkot : Túl tökéletes vagy! És, hogy rajtad kívül,
kevés ilyen van, a legtöbb üveggolyónak van valamilyen hibája, de nem törődik
vele, mert tudja bármilyen ő, mégis csak egy üveggolyó. Még ha nem is
tökéletes.
De! Ha
téged meglát, meglátja tökéletességed és szépséged, eszébe juttatod, hogy ő nem
tökéletes, pedig egyik, másik iparkodik, hogy ők is olyanok legyenek. Csakhogy
ők akkor nem érzik jól magukat, csak feszengenek, eltűnik a vidámságuk, a
természetességük, még végül úgy döntenek, hogy nem baj, ha nem tökéletesek, de
van barátjuk, hiszen a barátjuk sem tökéletes, de ők így szerették meg
egymást....és eszükbe sincs emiatt szomorkodni.
Az
üveggolyó sokáig hallgatott, legbelül nagyon szomorú lett, hiszen ő sem tehet
arról, hogy tökéletesre formálták, ahogyan a többiek sem, hogy nem tökéletesek.
Megköszönte
az embernek a választ, és kigurult az ajtón, miközben nedvesen csillogott,
mintha sírna....
(Itt
olvastam: http://www.thesecret.hu )
Ezek
pedig az én saját üveggolyóim. Igaz, nem a gyerekkoriak, mert azok valahová,
megtalálhatatlan messzeségbe, elgurultak már… Egyszer a vásárban találtam ezekre, s - felnőtt
fejjel - kicsit nosztalgiázva, megvettem. Hát őrzöm őket… már több, mint 30
éve….