A matyó baba

Nem voltam soha egy babázó kislány. Többnyire a fiúkkal másztam fára, bújócskáztam, rohangáltam, eszetlenkedtem és afféle igazi lányos játékot nem is nagyon emlékszem, hogy játszottam-e ? (babaöltöztetés, pólyásbabázás, stb.) A főzőcskézést meg a boltosozást se babákkal, hanem az öcsémmel játszottam.

Valamikor régen egyszer már mintha meséltem volna róla, hogy mindössze 3 babára emlékszem kislány koromból. Ebből az egyiknek a nagy kaucsukfejét az öcsémmel megoperáltuk a fáskamrában (fejszével) a másik kettő – 1945 után érkezett amerikai csomagban - egy fehér és egy néger baba volt, rongy testtel, de a kezük, lábuk és a fejük valamiféle műanyag volt. A négernek kék-fehér, a fehérbőrű babának piros-fehér apró kockás, nagyon helyes kis ruhája volt. Ezek viszonylag sokáig megvoltak.

Egy, egyetlen egy baba máig megmaradt. Tény, hogy nem olyan „igazi” baba, de mégis.

Róla van szó: 

 

A matyó baba szoknyája valójában több fa karikából rakható össze, van pruszlikja buggyos ujjú blúzzal és feje. Arra emlékszem, hogy ezeket a darabokat órákig variáltam úgy, hogy a szoknya darabjait másképp raktam össze. 

Története – sajnos – neki sincs, pontosan nem tudom mikor, nem tudom miképp került hozzánk.  A talpán szinte teljesen felismerhetetlen betűk vannak (ceruzával) mely írásból nagyon nagy jóindulattal talán  47 és  27 olvasható ki – és ha ezt én nem csak beképzelem, akkor nem kizárt, hogy a 2. születésnapomra kaptam. Ezt látszik bizonyítani az a halvány emlék is, hogy ezt sosem emlegettük úgy, hogy anyu babája volt, hanem ez mindig is az én babám volt.

Később felkerült a könyvespolcomra és bár a polcok helye sokat változott az évtizedek folyamán, ám a baba most is az egyiken  lakik. Mindig is szerettem. Próbáltam most a neten valami hasonlót keresni – de nem találtam. Lehet, hogy nincs is  már ilyen, elvesztek, elkoptak az idők folyamán.

Egyelőre ő itt él még velem. Talán lesz egyszer egy kislány a családban, s akkor rá hagyhatom… ámbár egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy egy mai gyerek örülne ilyesminek.

(Amúgy erről a témáról eszembe jutott, hogy pl. mennyire szerettünk a színes fa építőkockákkal játszani. Egyetlen darab nincs meg belőle, mint ahogy az ólomkatonákból se.

Néha sajnálom, hogy „elkopott” mellőlem sok minden….)