Nem voltam soha egy babázó
kislány. Többnyire a fiúkkal másztam fára, bújócskáztam, rohangáltam,
eszetlenkedtem és afféle igazi lányos játékot nem is nagyon emlékszem, hogy
játszottam-e ? (babaöltöztetés, pólyásbabázás, stb.) A főzőcskézést meg a
boltosozást se babákkal, hanem az öcsémmel játszottam.
Valamikor régen egyszer már
mintha meséltem volna róla, hogy mindössze 3 babára emlékszem kislány koromból.
Ebből az egyiknek a nagy kaucsukfejét az öcsémmel megoperáltuk a fáskamrában
(fejszével) a másik kettő – 1945 után érkezett amerikai csomagban - egy fehér
és egy néger baba volt, rongy testtel, de a kezük, lábuk és a fejük valamiféle
műanyag volt. A négernek kék-fehér, a fehérbőrű babának piros-fehér apró
kockás, nagyon helyes kis ruhája volt. Ezek viszonylag sokáig megvoltak.
Egy, egyetlen egy baba máig
megmaradt. Tény, hogy nem olyan „igazi” baba, de mégis.
Róla van szó:
A matyó baba szoknyája
valójában több fa karikából rakható össze, van pruszlikja buggyos ujjú blúzzal
és feje. Arra emlékszem, hogy ezeket a darabokat órákig variáltam úgy, hogy a
szoknya darabjait másképp raktam össze.
Története – sajnos – neki
sincs, pontosan nem tudom mikor, nem tudom miképp került hozzánk. A talpán szinte teljesen felismerhetetlen
betűk vannak (ceruzával) mely írásból nagyon nagy jóindulattal talán 47 és
27 olvasható ki – és ha ezt én nem csak beképzelem, akkor nem kizárt,
hogy a 2. születésnapomra kaptam. Ezt látszik bizonyítani az a halvány emlék
is, hogy ezt sosem emlegettük úgy, hogy anyu babája volt, hanem ez mindig is az
én babám volt.
Később felkerült a
könyvespolcomra és bár a polcok helye sokat változott az évtizedek folyamán, ám
a baba most is az egyiken lakik. Mindig
is szerettem. Próbáltam most a neten valami hasonlót keresni – de nem találtam.
Lehet, hogy nincs is már ilyen,
elvesztek, elkoptak az idők folyamán.
Egyelőre ő itt él még velem.
Talán lesz egyszer egy kislány a családban, s akkor rá hagyhatom… ámbár
egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy egy mai gyerek örülne ilyesminek.
(Amúgy erről a témáról
eszembe jutott, hogy pl. mennyire szerettünk a színes fa építőkockákkal
játszani. Egyetlen darab nincs meg belőle, mint ahogy az ólomkatonákból se.
Néha sajnálom, hogy
„elkopott” mellőlem sok minden….)
Nekem is volt hasonló technikával készült fababám, az egy fiú bohóc volt, de már csak az emlékeimben van meg. Divat lett a fajáték, de érdekes, hogy mostanában ilyet már nem gyártanak. Mi Németországból hoztunk a lányainknak fából készült mozgatható fababákat, nagyon szerették őket. Sajnos már nekünk sincsenek meg, bár lehet, hogy egyszercsak a padlásról előkerül és jó lesz majd az unokáknak, ha egyeltalán lesznek majd. Kedves kis játék és még ma is jó kis szobadísz :-)
VálaszTörlésA babád igazi "készségfejlesztő" játék. Tapasztalatom szerint a mai gyerekek is szívesen játszanak ilyen játékokkal, még akkor is ha nem akarjuk mindenáron a készségüket fejleszteni. Egyetértek a neves pszichológussal, hogy az ilyen korú gyereknek nem készségfejlesztésre, hanem szeretetre és egészséges táplálékra van szüksége. A gyerekek meg úgyis szeretik ezeket a játékokat a variálhatóság miatt.
VálaszTörlésMost, hogy olvastam, még az illatát is az orromban éreztem a fa építőkockáknak. Egyszerű, de jójáték volt, igaz a körülöttünk lévő világ is sokkal ingerszegényebb volt.
VálaszTörlés