Újra Mohácson

Sokszor írtam már Mohácsról – ami nem meglepő, hiszen valamiféle kötődésem van ehhez a városhoz, méghozzá gyerekkori és azok a kötelek erősek…

Van fent a blogban egy csomó fotó is, hiszen majd minden alkalommal ezt-azt megörökítettem. Így hát nem sok különöset tudok mesélni már, dacára, hogy emlékeim vannak bőségesen.

Amúgy a fogadalmi templom stációs üvegablakainak fotózása volt most az úti cél, ez sikerült is – már amennyire színes üvegablakok fotózása az én gép-lehetőségeimmel sikerülhet, de végülis Mohács felkerült a listára.

http://csendhegyek.blogspot.com/2019/05/mohacs-csatateri-emlektemplom-kalvariaja.html

„Természetesen” lementem a Duna partra, megvártam egy komp ide-oda úszását, lefényképeztem az árvédelmi  és gátépítési emléktáblákat (visszagondolva a az 1965-ös nagy árvízre – amit helikopterből volt szerencsém – részben – látni), majd befordultam a kis cukrászda mellett a Mészáros utcába. Itt egy kis „malacságot” kell megírnom: ebben az utcában volt egy szóda-csináló üzem, mely előtt mindig lovas-kocsik várakoztak. Ez okból (a sokáig tartó "parkolás" miatt), hát hogy is mondjam finoman? bizony lópisi szag lengte be az szűk utcácskát, amit  mi  nemes egyszerűséggel így is hívtunk .... (bocsánat, de hát tényleg….) 😏

Persze szódaüzem már ezer éve s ugyanennyi ideje lovas kocsik sincsenek – csak az én emlékeimben…

 

Majd folytattam utamat az Eötvös utcán át, mert célom a Vörösmarty utca volt, melynek egyik házában (ami ma már nem áll) több nyarat is töltöttem.

Az Eötvös utcának történelme van: itt állt a zsinagóga 1968-ig (még én is emlékszem a romos, elhanyagol épületre) – aminek helyére aztán egy ronda, modern ház, a könyvtár épült. Tényleg ronda, na de hát…ez van…. Szörnyű módon „elüt” a mellette lévő néhány régebbi háztól, nem tehetek róla, de az ilyen jellegtelen, semmitmondó kockatömböket nagyon utálom…

Az épülettel szemben van egy kis emlékpark, az egykori izraelita elemi népiskola helyén, ami „kárpótlásul” épült 1949-ben, nem is tudom, minek a kárpótlására… Sem a zsinagógát, sem a halálba menetelők életét nem lehet egy parkkal „kárpótolni”. De hát ez van…

 

A zsinagóga...

...meg ami a helyén áll ma.

Az emlékpark

  

Ha valakit érdekelne a hely története, pár sorban itt olvashat róla, a zsinagóga fotója is innen:  http://theoldmohacs.blogspot.com/2012/01/zsinagoga-mohacs.html

Részletesebben itt: http://www.publikon.hu/application/essay/518_1.pdf

https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/embertelen-precizitassal-mohacs-es-a-holokauszt-90302

Készítettem pár fotót az utcában még meglévő régi házakról: 

Végül a Vörösmarty utcán  lassan átsétálva, emlékezve a gyerekkoromra, kiértem a főtérre, onnan  meg már csak pár percre parkoltam az autóval. Volt miről gondolkodnom hazafelé.

Alexandrosz meg a torta

Ma kaptam egy diasort (csak egy képet mutatok belőle - nyálcsorgatónak)  és a  levél melléklete volt az alábbi szöveg is. Én nem tudtam ezt, megosztom veletek, hátha másnak is újdonság:

Történelmi ismereteink szerint Philipposz fia, Makedóniai Alexandrosz azaz, Nagy Sándor találta fel a tortát. 

Történt, hogy Alexandrosz megrendezte az ismert történelem legnagyobb lakodalmi ünnepségét Perzsiában, Szúza (Susa) városában. Tízezer makedón férfit királyi módon rábeszéltek, hogy vegyen el feleségül egy-egy perzsa nőt, azaz tízezer leány és özvegyasszony a makedón hadsereg arája lett. 

Alexandrosz szinte mindenben találékony volt, egyébként is szeretett meglepetéssel örömet okozni.
Az ókorban a katonák napi élelmezési adagként egy darab kb. 60 dkg-os kenyeret kaptak. A kenyér alakja lapos és kerek volt, akkora mint egy mai átlagos torta. A kenyeret durva őrlésű árpából, rozsból vagy búzából sütötték.
A szúzai lakodalom napján azonban a torta gabona, mandula, dió és szárított gyümölcsdarabkák mézes tésztájából készült, félbevágva és betöltve ánizsos, kecsketúrós, mézes krémmel. A tetejét szintén mézbe mártott rózsaszirmokkal díszítették, és fehér hámozott mandulából mágikus jeleket raktak ki rajta.
Ez hát a mai torta igaz története. 

Eltelt 2300 év és még mindig nem találtunk ki ennél jobbat. A torta ma is kevert édes tésztából, krémből, bevonóból és tetején díszből áll. A történethez még hozzátartozik, hogy az ókori katona 40kg-os málhával naponta 20-50 km távot menetelt, s így jutottak el az "ökomené" széléig.*

Kedves Olvasóim! 
1.Higgyétek el nekem, torta ide, torta oda, nem volt gondjuk a koleszterinnel.
2. A képen látható torta viszont királyi ajándék lehetne ma. Május vége van, (hazai) eperszezon szintén a vége felé közeledik - de 1000.- Ft/kg alatt még nem találtam a piacon. Ebből tegyek el dzsemet ? Hát...nem is tudom... aranyár...
Viszont nagyon szeretem...



* =  http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%96kumenizmus

 

Máriakéméndi változások

Mohácson jártam a napokban - Bóly-Szederkény felé mentem, aztán hazafelé gondoltam egyet és lekanyarodtam Máriakéménd felé. Régen jártam ott, kíváncsi voltam, milyen most a helyzet…

Nos, mondhatom, az egy évvel ezelőttihez képest csodálatos ! Befejeződött a zarándokszállás felújítása, igazán aprócska rendezési munkák vannak már csak kívül – igaz, úgy tudom, még némi belső munkálatok lesznek, na de ahhoz képes, amilyen volt…hát tényleg nagyon szép.

A templom kertje rendben, a fák meg- a fű lenyírva, a stációk is épek/szépek, hogy az angyalaimról már szó se essen.

Az jutott eszembe, hogy ha csak egy ember is van, aki menteni, megőrizni akar valamit, akkor azért van remény. És Máriakéménden, vagy Máriakéménd megmaradásáért és újbóli felvirágoztatásáért többen igen sokat tesznek. Köszönet mindenkinek – habár ahonnan igazán kellene, onnan jó szó, elismerés nem nagyon érkezik. 

Tudom, látszik, azért lenne még itt tennivaló...Reménykedünk....

Az "őrangyalok"

A  kálvária

Zarándokszállás Ny-i oldal

Zarándokszállás K-i oldal

Felújítás előtt és ma....

Azért másképp néz ki...ugye ?

A harangtorony

Az angyaloknak szép kilátásuk van a Karasica völgyre....

  

A templom kertje csendes elgondolkodásra késztet...

 

Ne legyen rá szükséged !

…de ha mégis, és pécsi, Pécs környéki vagy, akkor figyelj, ez itt most az (ingyen) reklám helye:

Idős beteget kellett orvoshoz szállítani.

Lakás első emelet,  nemtudomhány lépcsőn le, rendelőintézetben szakorvos-röntgen-szakorvos, végül haza, emeletre fel….

Bevallom, féltünk tőle.

Én mindenféle előzetes érdeklődés, tudakozódás nélkül felhívtam a pécsi betegtaxit.  

http://betegtaxipecs.hu/

Percre pontosan jöttek, kedvesek, udvariasak voltak, vitték-hozták-tolták a beteget, a rendelőintézetben tudták hová kell menni, kinek mit kell mondani. Kb. egy óra alatt  MINDENEN túl voltunk.

Az  „ügylet” teljes lebonyolításáért 2x5500.- Ft-ot fizettünk. Nem sokalltuk.

Nem győztük köszönni a kedves, barátságos fiatalembereknek amit és ahogy tettek. Mondhatnám azt is, szomorú, hogy ezt – ami egyébként természetes lenne – valami kedves ajándéknak éreztük. 

Márpedig így volt – ez nem mese….

Tényleg vannak még (néha) csodák.

Utcasarkon lakni nem jó

Mert a sarkon mindig történik valami. Megtörténhet - ha meredek utcában van a sarok – hogy egy fékevesztett teherautó belerohan. (megtörtént) Télen, a járdáról lelapátolt havat az itt kínlódva forgolódó autók felhányják/pörgetik kínódásuk közepette nem csak a járdára, hanem akár a ház falára (szintén megtörtént, nem is egyszer). A sarok a fent említett terepadottságok miatt rosszul van kiképezve  vízelvezetés szempontjából. Minden (tényleg minden) nagy esőnél ide folyik 2 utcából is az ár, áztatva a házfalat, s volt, hogy elöntve az udvart, mert a víz nem veszi figyelembe, hogy a kapu, az telekhatár…

A saroknak ezen felül még három nagy baja van: 1. a kutyák és részeg emberek szeretik levizelni, 2. a szerelmes kandúrok szeretnek holdvilágos éjen itt nyervogni és 3. az emberek szeretnek itt megállni, beszélgetni.

Mindegy, hogy hajnali kettő, leülnek a járda szélére, maguk mellé teszik félig kiszopott sörösüvegjeiket, és itt beszélik meg a nőügyeket, a meccseredményeket és a fene tudja még mit. Veszekedni is valami miatt itt szeretnek leginkább. Mintha „erőt adna” ez a hely…Szerelemesek is megállnak itt néhány csókváltásra. Ez azonban viszonylag csendben zajlik, a csókszünetekben azonban a beszélgetés már nem.

Nem is értem, úgy viselkednek késő éjjel az emberek, mintha délután 3 lenne. Sőt !

Öregasszonyok is megpihennek itt, kicsit tereferélni. A kosarat leteszik a földre, szuszognak a hegyoldalon való felcaplatás és a nagy meleg miatt, és közben beszélgetnek !!! Hogy néha miket tudok meg…

Becsszó, nem hallgatózom, csak itt ülök a szobában, halkan szól a rádió, és nyomkodom a számítógépemet. A hang meg csak úgy bejön… Hát most dugjam be a fülemet ?

Ezeket most csak azért írtam meg, mert a ma reggeli öregasszonyt nagyon megsajnáltam. Valamerre fentebb lakhat, a hangját nem ismertem. Mondja a  cipekedő-társának:

” ………megpróbáltam kirakni, de nem bírom. Most mondd, mit csináljak ? Nem bírom egyedül megcsinálni, a gyerek meg ötszáz kilométerre…csak nem fogom ezért hazahívni…”…

Mire a másik: „Nalátod, ezért mondtam a menyemnek: nem köll gyerek. Minek ? Rááldozod az életed, aztán nekimegy a világnak. Ha kéne, sosincs itt.”

Szuszognak még pár pillanatig, aztán valószínű újból kézbeveszik a motyót és indulnak tovább.

Pár mondatot itt hagytak az életükből. Hogy legyen min gondolkodnom.

Most cipelhetem én.

Kedvenc szobrászművészem, Fűkő Béla "Cipekedő" című szobra.