Nemrégiben
vettem két nylonharisnyát, mert a
tavalyiak valahogy felmondták a nyári pihenő után a szolgálatot. Nem is
értem, mi történik a szekrényemben májustól novemberig – amíg a harisnyák ott
kucorognak, várva, hogy újra használjam őket. Elöregszenek ? Vagy egyszerűen
csak ócska (kínai) ? Ma már a harisnya
is ócska.
Ám
ahogy nézegettem ezt a lefutott szemű harisnyát, eszembe jutott a
szemfelszedés, no meg az átkötött harisnya.
Gyanítom,
ezt a két fogalmat csak az idősebb korosztály ismeri. Pedig mekkora nagy
szenzáció volt a hatvanas évek elején, ha volt az embernek egy ilyesféle
átkötött harisnyája ! Ez tul.képp azt
jelentette, hogy voltak emberek, akik ilyennel (is) foglalkoztak. Egy
normális harisnyát elfejtve, a hajszálnál is vékonyabb szálakból képesek voltak
„új” – harisnyát készíteni. Ez azonban már nem volt olyan finom, selymes
tapintású, mint a gyári, de mint „átkötött” még jó ideig szolgálta a gazdáját.
(Szinte az ujjaimon érzem most is a kicsit „morzsás” tapintását.)
A
„rendes” harisnyákat ha pár szem le/fel
szaladt rajta, már vitte az ember a szemfelszedőhöz. Akkoriban voltak nők, akik
ezzel keresték a kenyerüket. Még ha soványka kenyér volt is… És gyanítom,
legtöbbünknek volt otthon szemfelszedő tűje, amivel az egészen rövidke kis
szem-lefutásokat lehetett jól-rosszul korrigálni.
Ó,
és azok a „varrásos” harisnyák – mennyire kellett vigyázni, hogy a
harisnyatartóra ügyesen csatolja/kapcsolja fel az ember a harisnyát és az a
bizonyos csík a formás vádlin hátul nyílegyenesen fusson felfelé…(Hogy
vigyorogna egy tini, ha ezt most olvasná….pedig hát „halálosan” komoly dolog
volt ez akkoriban egy magára valamit is adó nőnek!)
A
harisnya kapcsán az is eszembe jutott, hogy már történelmi időkben, a 16. születésnapomra kaptam életem első
törpe-tűsarkú cipőjét ! Te jóságos Isten, mekkora szenzáció volt az, akkor ! Az
osztálytársaim közül a többségnek még nem is volt ilyen. Az enyém – kristály
tisztán emlékszem rá még ma is - egy egészen halvány drapp, vagy inkább vajszínű,
egyszerű kis cipő volt, kb. 4-5 cm-es
tűsarokkal, elöl egy masnival. Nagyon sokáig megvolt, hiszen csak ritka
alkalmakra volt szabad felhúzni, s ez nem jelentett évi 8-10 alkalomnál többet.
Nem
is értem, akkoriban egészen jól elvoltunk 2-3 pár lábbelivel, mondjuk egy
bakancs, egy félcipő meg egy szandál – ez volt a „készlet”. Hát igen, az egy
egészen más világ volt…
Kép: https://mucsarnok.blog.hu/2018/06/16/szakmak_a_multbol
Ma
ebben a szépséges eldobós társadalmunkban minden silányabb minőségű, mint anno.
Veszed, kicsit használod, eldobod, és veszel egy újat…
Nem
látom át ennek a rendszernek az előnyös
oldalát, én egy egészen más világban nőttem fel, a hátralévő idő kevés ahhoz,
hogy megváltozzon a gondolkodásom. Ha volna szemfelszedő, gyanítom, én ma is járnék hozzá. Kifejezett
fizikai fájdalom nekem, ha egy kis hibás dolgot szemétbe kell dobjak, mert már
nincs, aki megjavítsa. Megszoktam, hogy
azt, amiért megdolgoztam, megbecsüljem, óvjam, karbantartsam. A
háztartási gépeimet se cserélgetem csak azért, mert kapható már egy újabb
típus. Elfogadom, hogy a régi talán kicsivel több energiát fogyaszt, de hát
ezen kívül semmi hibája !
Egyszóval
nem az én világom ez már…
(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy ép a napokban láttam a legdivatosabb most a "mesterségesen" felfutott szemű, hogy ne mondjam, majdnem rongyos harisnya viselet. Hát a világ már jobban nem fog megbolondulni....)
Nem vicceltem: https://marieclaire.hu/divat/2020/11/04/gucci-lyukas-harisnya/