Testrészek, mint „életmű”

Annyira azért nem volt ma délután szép idő, mint az elmúlt napokban – meditáltam is kicsit, merre induljak délutáni sétámra. Aztán eszembe jutott, hogy a Pécsi Galériában van egy kiállítás -  amire eredetileg nem nagyon szándékoztam elmenni, ám mivel ma (vasárnap) délután ide ingyenes a belépés, hát „annyit” megért.

Be kell valljam, nem tartozik az alkotó a kedvenceim közé. Így hát különösebb kommentek nélkül megmutatnám a készített fotók egy részét, a női popsik kivételével – gondoltam, legyen elég Nektek ennyi: orrok, lábak, körmök…főleg a körmök. Körmök minden mennyiségben…habár ezek a városban közterein is fellelhetők…szintén ingyen megtekinthetők – mi több állandóan. A Hattyú-házba, ahol állítólag a kiállítás másik fele látható, egyszerűen nem volt már kedvem elmenni.

Akit ennél több érdekel, itt olvashat még a témáról: http://www.pecsma.hu/helyi/2010/10/16/eletmu-kiallitassal-tisztelegnek-bencsik-istvan-elott

 (Ezt a Szársomlyói Szoborparkban látható szobrot csak azért tettem be, mert ugyanaz, mint a most itt kiállított, csak ez fa, az meg márvány)

 

Ez utóbbi kettő a városban látható...

Katasztrófa

Az indonéziai katasztrófáról szóló híreket látva és hallgatva kicsit tekeregtem a neten.

Találtam az alábbi lapot:  http://tuzhanyo.blogspot.com/2010/10/merapi-miert-es-miert-igy-tort-ki-az.html   ahol elég jól elmagyarázzák, mi, miért, hogyan történt. (Mellesleg más vulkánokról is lehet olvasni benne ! – jó blog !)

Aztán megnéztem az alábbi helyen lévő képeket

http://www.boston.com/bigpicture/2010/10/dual_disasters_in_indonesia.html

Bevallom, most nem volt lelkierőm a feketén eltakart képeket megnyitni – mert tudom, azok csak erősebb idegzetűeknek ajánlottak. De ezeken kívül is, elérve az utolsóhoz, az a gondolat merült fel bennem: hogy hát akkor tulajdonképpen mi is az én bajom ???

Azon bosszankodtam ugyanis tegnap szinte egész estre, meg még ma reggel is, hogy a lakásomat, amit 8 millióért SE lehet eladni, a lakásbiztosító cég a most megküldött kötvényben majd 12 millióra értékelte. A romló/öregedő ingóságaim „értéke” is nőtt a kötvényben. Már arra gondoltam, lemondom a fenébe az egészet, amennyi pénzt én 22 év alatt kifizettem a biztosításra, abból csak ezek a cégek gazdagodtak. Nekem mindösszesen kettő db. kicsi ablaktörésem volt ez idő alatt. Hát nem a legjobb bolt a biztosítás ? Ha nagy tragédia történik, akkor mindig kiderül, hogy: "Ja, arra ? Hát arra éppen nem érvényes a biztosítás."

Utálom a biztosítókat – de végül is nem róluk, nem erről akartam írni.

Hanem arról, hogy ma reggel aztán, a fent említett képek láttán, csak csak magamba szálltam, és azt mondtam, nincs nekem semmi okom a zúgolódása.

Ha az ember képes kitekinteni kicsit „saját fejéből” és észrevenni mások baját, az segít a megoldhatatlannak, szörnyűnek látszó történések  elviselésében.

Gondolkodjatok el néha ezen.

(Kép: a bigpicture-ből)

Október

Nemes Nagy Ágnes: Október

Most már félévig este lesz.

Köd száll, a lámpa imbolyog.

Járnak az utcán karcsú, roppant,

négy-emeletnyi angyalok.

S mint egy folyó a mozivászon

lapján, úgy úsznak át a házon.

Acetilén fényében ázik

az útjavítás. Lenn a mélyben,

iszamos, hüllő-hátu cső,

pára gyöngyösödik a kérgen,

s a városon, mint vér a gézen,

általszívódik a nyirok.

Vékony tűz nyüszít, sustorog,

mellette kucsmás, birka-bundás,

mint a makk-ász, guggol a munkás,

fölötte hengerhasu gépek,

rájuk irva: „Consolidated…”

S egy fa. Akár a régi csap,

csöpörésznek a targalyak,

szalad, olajjal töltekezvén

a gép gömbölyű béka-testén,

majd a bundára ér a csepp,

s fölsír a tűz: megérkezett.

Neonfény lobban és lehull.

A vizes kőre rácsorog.

Valaki, messze, úgy vonul,

hogy a köd kilométer-odva

énekét tompán sokszorozza –

hallani, amint tántorog.

Képkiállítás

Az egyiptomi modern művészet hivatalosan 1908-ban kezdődött, amikor megalakult az első képzőművészeti iskola Kairóban, a korabeli párizsi és más európai művészeti akadémiák mintájára.  Egy évszázadon át végzett itt  művészek egyik nemzedéke a másik után,  a festészet, szobrászat, grafika dekoráció és az építészet terén -  magunkon viselve a világ  különféle modern művészeti iskoláinak és irányzatainak hatását.

A hagyományos és Kortárs Művészeteket Ápoló Assala Egyesület törekvése, hogy ösztönözze a művészeket a kulturális gyökereikhez való kötődésük elmélyítésére, hogy ezzel erősítse az egyiptomi identitást a kortárs művészetben.

Az Assala Egyesület most kiállítást rendezett a  Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karával és a Művészetbarátok Egyesületével közösen,  az egyetem Szántó Kovács János út 1/B alatt található épületében. (A tárlat 2010. november 30-ig tekinthető meg, munkanapokon 8 és 18 óra között.)

Itt jártam, megnéztem a képeket – de valószínű túl nagy elvárásokkal érkeztem – tekintve, hogy én jártam Kairóban, s a csoda tudja miért, de valahogy több egzotikumot ? vagy nem is tudom megfogalmazni mit, egyediséget ? különös hatást ? vártam a képektől. Őszintén szólva nem sorolom ezt a kiállítást a nekem tetszők közé…Bocs. Magánvélemény. Ettől még el lehet menni megnézni, főleg mert ingyenes. 

(Szokás szerint felül a nekem legjobban tetsző - habár ennek aztán tényleg semmi köze Egyiptomhoz...)

Ez is egy pécsi hír

Ehhez én inkább nem fűznék semmi megjegyzést....

http://index.hu/belfold/2010/10/26/negyven_rendbeli_feljelentes_a_pecsi_puspok_ellen/

Őszi képek

Annyira vacak, lehangoló  idő  van ! Hideg, esik…Önmagam vigasztalására beteszek most ide pár napja, a szépséges őszben készült képeket, csak azért, hogy felvidítsanak kicsit. Az elsőt @x-től kaptam, kertjükben készítette, a többi saját.

Tu felix Austria

Elöljáróban kicsi tájékoztató, honnan a cím: Bella gerant alii, at tu, felix Austria, nube: „Háborúzzanak mások, te csak házasodj, boldog Ausztria” – ezt a mi Mátyás királyunk  mondta III. Frigyesről szólván, aki országát nem vitézségével, hanem családi összeköttetések teremtése révén gyarapította.

Ez a mai téma-nap főcíme a 3 SAT Tv-adónak.

Néha bele kell ásnia magát az embernek kicsit a történelem olyan részleteibe is, melyeket nem ismer. Így voltam ma is – az inspiráló pont az volt, hogy nem sokat tudtam Ausztria ma tartott nemzeti ünnepéről.

A wikiben ezt találtam:  „1955 – Ausztria Nemzeti Tanácsa elfogadja és kihirdeti az ország „önkéntes, örökös semlegességéről“ szóló alkotmányerejű törvényt, miután az Államszerződés értelmében a négy szövetséges megszálló hatalom utolsó katonai egységei is elhagyták az Osztrák Köztársaság területét.”

(Nem szégyellem, azonnal az ugrott be, „ezek” tudtak „forradalmat” csinálni…) 

Ez után itt:   http://hu.wikipedia.org/wiki/Ausztria  egy kicsit részletesebben is utána-olvastam. Be kell valljam, voltak itt számomra eddig nem csak homályos, hanem teljesen sötét/ismeretlen dolgok is. Na de mire jó a net ? Pl. erre…. Is.

A politika, egyáltalán nem, sőt bizonyos szinten a történelem  - a közelmúlté meg különösen nem – tartozik abba a körbe, amire az amúgy kevés időmet pazarlom. Ma ez a téma csak azért került a látóterembe, mert kora reggel egy nagyszerű filmet láttam. Valójában e film címének keresgélése közben fedeztem fel, hogy ez a bizonyos értelemben „Heimat-film” miért is ma került levetítésre.

Aki régóta olvassa a blogomat, már találkozhatott az én feltétel nélküli hegyimádatommal, és szomszédaink hegyek közt élő népének maximális szeretetével – bizonyára nem csodálkozik, hogy leragadtam ennél a másfél órás filmnél, amit igazából nem is lehet elmesélni, mert nincs „sztorija” – hacsak annak nem lehet nevezni a 3 család mindennapi életét. Küzdelmüket a hétköznapok nehézségeivel, örömüket, bánatukat, ünnepeiket, szokásaikat, gondolkodásmódjukat ott a meredek hegyoldalakon,  s mindez 4 évszakon keresztül.

Már máskor is láttam hasonló filmeket, s egyszerűen nem tudom megmagyarázni, miért van ez a megnevezhetetlen érzés bennem: „másodszor” látom a tájat, az embereket, egyáltalán mindent. Szívesen elbeszélgetnék erről egyszer egy…kivel is ? pszichológussal ? jövendőmondó jóssal ?  nem, talán olyan előző életbe visszavezető személlyel, (ha ugyan van ilyen) aki fel tudná oldani bennem ezt a különös kérdést: Miért ? Miért érzem én otthon magam ezen a hegyes vidéken ? Egyszerűen a génjeimben hordozott sváb elődök „beszélnek ki” belőlem, vagy irányítják a gondolataimat  ?  Sokszor gondolkodtam már ezen, de sosem jutottam igazán jó megoldáshoz.

Ma se.

 (Sajnos nem tudom, honnan van a kép, évek óta őrizgetem, nem írtam fel a helyét...)

Mit hoz az élet és a véletlen

Akik rendszeres olvasóim, már értesültek arról, hogy néhány hete megvásároltam Nagy János Ádám - Ledniczky Lívia Pécsi séták c. könyvét, s talán az is kiderült itt-ott, hogy sok érdekes, számomra ismeretlen dolgot is kiolvastam belőle.

Tegnap egy igen kedves meghívást kaptam, a szerzők Pécsre jöttek, s meghívtak könyvük bemutatására. Nagy örömmel mentem, mert jó érzés, ha az embernek lehetősége kínálkozik arra, hogy személyesen is véleményt mondjon olyan valamiről, ami megnyerte tetszését.

Öröm volt számomra a mai találkozás, s a beszélgetés alatt, érdekes dolgok is kiderültek – amiből igenis azt érzem ki, hogy az emberi sorsok szálai nagyon össze vannak gubancolódva, a leglehetetlenebb helyeken keresztezik egymást – csak többségére fény sem derül, mert vagy nem érezzük meg a pillanatot, amikor csodálkozva kellene a másikra néznünk, vagy egyszerűen "csak" elrohanunk mellette …

Férfiasan bevallom, a könyv belső lapján elkerülte a figyelmemet, hogy a szerző Nagy János festőművész emlékének  ajánlotta a könyvet. Az is most tudtam meg, hogy a könyv szerzője a festőművész fia.

http://www.museum.hu/museum/index_hu.php?ID=889

http://artportal.hu/lexikon/muveszek/nagy_janos_1922_festo

A kedves és nagyon kellemes beszélgetés után „természetesen”  dedikáltattam a könyvet, amit ezúton is ajánlok minden Pécset szerető olvasó figyelmébe.

A pécsi Csipke híd

Ha jól értelmezem/olvasom, akkor a Zsolnay gyárnál két napja beemelt hidat Zsolnay hídnak fogják keresztelni, vagy már eleve is az volt a tervezett neve.  Túl nagy fantáziára nem vall, bár tény, a Zsolnayak megérdemelnek egy hidat (is).

Nekem a „Csipke-híd” elnevezés is nagyon tetszene, mert pontosan illik rá – jóllehet a formán kívül ez a szó nem utal semmire, se a múltat a jelennel összekötésre, se erre a hatalmas munkára/változásra/átalakulásra, aminek itt  mostanában tanúi voltunk/vagyunk. Viszont jól passzol a konstrukcióhoz. Szerintem.

A beemelés éjszakáján nem, de ma délelőtt arrafelé jártam és a hídról ill. a környezetéről készítettem néhány képet, íme: 

További (sokkal jobb) képek vannak itt: 

http://www.pecskep.hu/logic/pages/showdoc.php?id=661

Megérkeztünk !

Bejelentem: igenis elfogult vagyok és leszek is azt hiszem most már mindörökre, a Zsolnay mauzóleummal. Az egész EKF ha csak arra volt jó, hogy ezt helyre/létre/új-életre hozzák, már megérte… Még kicsit odább van a befejezés, de már most kezd alakulni a végleges látvány. (És akkor ugye az épületen belüli dolgokról még szó se  esett.)

Próbáltam magamban fel- és  rangsorolni az elmúlt egy évben átadott/látott dolgokat, az eszméletlen mennyiségű eseményt -  de nálam egészen biztos a mauzóleum visz a pálmát. Ha mégis valamiképp sorba kellene állítanom ezeket, a mauzóleum után a második nagy élményem a városháza tornyába való feljutás, és onnan a kilátás arra a városra, melyben 65 éve élek – és nem ismerem igazán… A harmadik  díjat ( most csodálkozhattok) – megosztottan „adom ki”: Mucha-Munkácsy-Kaptár (=a belső, kerámiával burkolt rész!) kapja.