A második hercegnő története

Bevallom, nem mélyedtem még el soha igazán Irán történelmében. Kétségtelen, van bennem a közelmúlt történései miatt némi ellenérzés is. Valami halvány, ifjúkori emlék élt csak emlékezetemben, egyik távolabbi rokonom oda ment több éves kiküldetésbe, a sah mezőgazdasági terveinek segítőjeként, s elég jól keresett ezen a külföldi munkán. /Az már más kérdés, hogy most olvasom, hová vezettek ezek az akkori modernizációs törekvések…/  
Ám mivel a héten a 3SAT-on „Iráni hét” volt, több adásba is belenéztem. Így bukkantam egy kétrészes filmre, aminek Soraya volt a címe és a sah második házasságáról /is/ szólt. Őszintén szólva, nem ismertem ilyen pontossággal a sah élet/család-történetét.

 Egy képkocka a filmből Soraya: Anna Valle Reza Pahlavi: Erol Sander . Amikor Soraya hercegnő teljes nevén: Princess Soraya Esfandiary Bakhtiary 1951-ben feleségül ment az iráni sahhoz, és uralkodó asszony vált belőle, az egész világot elvarázsolta szépségével. Esküvőjükön egy húsz kiló súlyú, csupa szatén és brokát Christian Dior-ruhát viselt. 
Ekkor kezdődött a XX. század egyik legmegindítóbb és egyben legszomorúbban végződő szerelmi története. A perzsa sahhal való kapcsolatuk tetőpontján ugyanis, az esküvő után hét évvel el kellett válniuk, mivel Soraya terméketlen lévén, nem adhatott utódot az iráni trónörökösnek, hiába vizsgálták a világ leghíresebb orvosai. Számára ez egyenlő volt a teljes összeomlással. 
A mosolyától megfosztott hercegnő fájdalmát a luxusba, a nagyvilági életbe, majd a filmezésbe fojtotta. Végeláthatatlan utazásokkal tompította mélységes kínját. Ám tragikus sorsa erősebbnek bizonyult: miközben a boldogságot üldözte, minden férfi, akit szeretni próbált, titokzatos körülmények között eltűnt, még magányosabbá téve ezt a folyamatos újrakezdést. 2001-ben tragikus körülmények között Párizsban halt meg. /Érdekes módon róla a neten magyar nyelven elég kevés anyagot lehet találni – abból „mazsoláztam”, amire rábukkantam./  
Érdekes és hosszú ismertetést olvashatsz a sahról itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mohammed_Reza_Pahlavi

Kedvencem: Durrell

Gerald Durrell (India, Dzsamsedpur, 1925. január 7. – 1995. január 30.) brit zoológus, író.
Az indiai Kalkutta közelében született Gerald Malcolm Durrell néven. Három testvére volt: Lawrence George (1912-1990), Leslie (1918-1983) és Margaret (1920-2007). Apja útépítő mérnökként dolgozott, és miután 1928-ban meghalt, a család hazatért Angliába, majd 1935-ben Korfu szigetére költözött. Hat évig éltek a szigeten, amely Gerry fő szellemi ihletője volt: itt kezdődött egy életen át tartó nagy szerelme a természet világa iránt. Iskolába nem járt, magántanárok oktatták, közülük főleg a természettudós dr. Theodor Stefanides hatott rá. Korfui éveire emlékezett a Családom és egyéb állatfajták című könyvében, sok humorral és öngúnnyal mutatva be családtagjait, a sziget lakóit és élővilágát.

A II. világháború alatt ismét Angliában éltek, Gerald itt már tudatosan készült arra, hogy saját állatkertet hozzon létre. Állatgyűjtő expedíciókon szeretett volna részt venni, 16 évesen a Whipsnade-i állatkertbe szerződött állatgondozónak, itt kb. egy évig dolgozott, ám az állatgyűjtők továbbra sem fogadták el jelentkezését. Később jelentős összeget örökölt, amit állatok gyűjtésére költött el. Első, kameruni állat-gyűjtő expedícióját 1947-ben, saját költségen szervezte meg és ő maga vezette. Ezt követték az 1948-ban és 1949-ben, Brit Guyana-i gyűjtőutak és a későbbiekben szervezett expedíciók Paraguay, Argentína, Sierra Leone, Mauritius, Mexikó és Madagaszkár vadonjaiba.  

Hogy anyagi helyzetét fellendítse, bátyja tanácsára könyveket kezdett írni, sikerrel. Minden könyve végén található egy felhívás, mely csatlakozásra hív és adakozásra kér. 1962-ben Új-Zéland, Ausztrália és Malajzia helyszínein feleségével, Jacquie-vel TV sorozatot forgattak, amelyet Magyarországon is bemutattak. Durrell és alapítványa a Durrell WildLife Conservation Trust vagyis a Jersey Vadvédelmi Alapítvány a világ számos helyén segített a veszélyeztetett fajok megóvásában, szaporításában, az ott élő lakosság felvilágosításában, oktatásában. Az 1959-ben megalapított Jersey-szigeti állatkertjét 1995-ben bekövetkezett haláláig vezette. /wikipedia/ Tulajdonomban is van több könyve /10 ↓ /, de van egy jó csomó, amit csak olvastam. Nem is tudnám megmondani, melyik a kedvencem. Annyira élvezetes a stílusa, olyan jók a sztorik, hogy az ő könyveit tényleg nem lehet letenni ! Bármelyik könyvét jó szívvel ajánlom elolvasásra !

Itt is olvashatsz róla: http://csodasallatok.googlepages.com/geralddurrell

Nekem ezek vannak meg: Családom és egyéb állatfajták, Vadak a vadonban, Az amatőr természetbúvár, Durrell a Szovjetunióban, A hahagáj, Aranydenevérek, rózsaszín galambok, Állatkert a poggyászomban, Madarak, vadak, rokonok, A halak jelleme, A részeg erdő.

Tiffi - mondta volt TH 28 évvel ezelőtt...

Abile kérésének engedve írom ezt, igazán nem akarok receptes blog lenni. :-) De ma ebben a vacak időben kimozdulni nem, sütni viszont volt kedvem. A receptet a neten találtam, valamikor régebben. Kipróbáltam, jó volt. Nem is túl drága, meg kiadós is. Ajánlottam másoknak: sikere volt. Mivel reggel mindenféle étkekről írtam, eldöntöttem, hogy ma magamnak is megsütöm újra. Ilyen lesz:

Így készült: 5 dk élesztő 5 dk rama 5 dl tej 1 tk só 1 ek cukor kb. 6 bögre /2 dl-es/ sima liszt 1 tojás /Ennek az adagnak én a feléből készítettem a tésztát, a képen látható tepsinyi mennyiség lett belőle./ A rámát felmelegítjük, beleöntjük a langyos tejet, összekeverjük az élesztővel, a cukorral, és a sóval. Ezután alaposan összedolgozzuk és kb. 30 percig pihentetjük. Ha megkelt, 3 cipóra osztjuk, és mind a három cipót kinyújtjuk kerekre, mint egy pizzát, és négy felé vágjuk. (Vagy több felé, kicsi kifliket is lehet belőle készíteni.) Feltekerjük a szélesebb oldalától befelé, majd sütőlapra téve még egy negyed órát pihentetjük, és egy pici tejjel elkevert tojás sárgájával lekenjük. 180 fokon kb. 20 percig sütjük. Ízlés szerint tölteni is lehet, pl. virslivel, vagy nagy-szemű sóval, köménnyel, más maggal megszórni, esetleg sajtot reszelni a tetejére. Én a tészta egy részérből ma mákos-batyut készítettem, beledolgozva a tegnapi mákos tészta maradék mákját.

Ajánlották – megtetszett – továbbajánlom

 Be kell valljam, nem sokat tudtam róla... 
Több számát meghallgatva most azonban csak azt mondhatom: egyre jobban tetszik.

Leonard Norman Cohen (Montréal, 1934. szeptember 21.) kanadai költő, regényíró, énekes és dalszövegíró. Zenei pályafutása háttérbe szorítja költői és írói érdemeit, pedig a zeneiparbeli sikere után is jelentetett meg verseket. Korai korszakában a zenéje a countryra épült mind dallamait, mind a hangszerelését tekintve, de a 70-es évektől a pop- és a kabarézene különböző stílusai hatnak rá. A 80-as évektől mély, basszus hangfekvésben való ének jellemzi, amelyet szintetizátor és női háttér-vokál kísér.  
Dalai gyakran érzelmileg súlyos, komplex lírai darabok, amelyek közelebb állnak a költészet szóvarázslataihoz, mint a dalgyártás hagyományaihoz. Szövegeiben sokszor jelenik meg a vallás, az elszigetelődés és a személyes kapcsolatok bonyolultsága. Zenéje jelentős hatás gyakorolt más énekesekre, dalszövegírókra; műveiből több, mint ezer feldolgozást rögzítettek különböző előadók. Számos dalát énekelték magyarul is: Kern András 1998-ban egy teljes lemezt kiadott Engem vársz címmel (a szövegeket Fábri Péter fordította), 2003-ban pedig 
A vendégek címmel jelent meg egy feldolgozáslemez több zenész (Zorán, a Kispál és a Borz, Müller Péter Sziámi és mások) részvételével. A talán legismertebb magyar Cohen-feldolgozás, Zorán Volt egy tánc című dala nem fordítás; Dusán saját szöveget írt Cohen zenéjére. Hazájában is népszerű, elismert művész – 1991-ben bekerült a kanadai zenész-hírességek dicsőségcsarnokába, és 2003-ban kitüntették a Kanada Rendjellel (Companions of the Order of Canada), amely a legmagasabb polgári kitüntetés.

Életéről részletesen itt olvashatsz: http://hu.wikipedia.org/wiki/Leonard_Cohen Hallgasd kicsit !

Autó a padláson !

Eszem megáll...hogy mik vannak....

Megírom Nektek, mert nem biztos, hogy a magyar média beszámol róla, pedig aztán erre is el lehet mondani, hogy vannak még csodák. Tán kicsit még nagyobbak is, mint az én Tv-kapcsoló-gombom megtalálása.
Limbach-Oberfrohna-ban egy 23 éves fiatalember túl nagy sebességgel haladva, lecsúszott az úttestről, és egy földes-füves parkon „dobbantva” 7 m magasban, a templom padlásán kötött ki - viszonylag könnyebb sérülésekkel megúszva. Hááát, tényleg vannak még csodák ! Részletesen itt olvashatod a hírt /németül/: http://www.freiepresse.de/NACHRICHTEN/THEMA_DES_TAGES_REGIONAL/1441454.html

 

Ha már az a blog címe, ami...

Tegnap konstatáltam reggel, hogy a nagyon ócska, /hogy ne mondjam rémséges/ félig ébren töltött éjszakán a Tv távkapcsolóm egyik gombja „eltűnt”. Persze szétdobáltam óvatosan mindent, hatszáz párnát, takarót, stb…Elhúztam az ágyat. A fotelok alá benéztem, sohol, sehol, sehol…Gondoltam, majd ma elviszem a Tv szerelőhöz, talán tud valami megoldást… 

És akkor este csoda történt. Tényleg, na, higgyétek el !! Kimentem valamiért a konyhába, s amikor befelé jöttem - habár közben semmi se mozdult - a kicsike gombocska egyszer csak ott hevert az ajtó előtti szőnyegen. Ha hiszitek, ha nem azonnal felismertem, nem kaptam idegesen fel, mint szemetet, s dobtam a kukába, nem hoztam a porszívót, hogy na, reggel óta megint itt van valami maszat. Nem. Azonnal TUDTAM, hogy ez a Tv kapcsoló elveszett gombja. Hát kevés ehhez hasonló csoda történt velem az életemben, ezért gondoltam, megörökítem.

 Hmmmmm.... ez még abból az időből származó bejegyzés, amikor "Minek örültél ma" volt a blog címe...

Vasárnap = munkaszüneti nap /B.Paszternak/

Borisz Paszternak: Zuzmara

 

Lomb hull dideregve, riadva.

Fönn vadliba-had suhan.

Kár elkeseredni miatta:

a félsznek tág szeme van.

 

Hűs szél csap a berkenye-bogra:

álommal ijesztgeti-e?

A teremtés rendje csalóka,

akár jó-végű mese.

 

Ez a szendergés tovafut már

és holnap a télre látsz:

erős gyökerekkel a kútnál

a földbe meredve állsz.

 

Fehér darazsak raja eljő,

mindent beterít a darázs:

a tetők meg a nagyfülű erdő,

mind zuzmara-maskarás.

 

A jég, a világra borulva,

a szemre borít süveget,

torkos borzként lelapulva

ág-bog közein leseget.

 

Lépted viszolyogva utat mér

s az út szakadékba merül,

boltíves csarnok a vad dér,

az ajtón rács merevül.

 

A hósivatag lejtőjén

egy csőszkunyhó fala áll, 

egy irtás széle, egy ösvény,

mögötte a sűrű homály.

 

Fenséges, ünnepi csend ez,

szélén faragott keret:

akárcsak a négysoros vers,

hűlt Hófehérke felett.

 

S a fehér, halott országnak,

melytől megdermed a fény,

odasúgom: "Várva-várlak,

te több vagy, mint remény."

Fény-képek

Most nem is tudom, mivel indítsak - épp az előbb javítottam a reggeli bejegyzésemet... Micsoda baklövés !
De vállalom….
Úgy látszik a mai reggelen nem igazán akart sikerülni semmi. Mert hát hajnalban voltam a piacon, s a Búza térre bekanyarodva láttam, milyen fényképezésre csábító a ködös, és kivilágított Havi hegy. Hazarohantam a fényképezőért és - bár majd lefagyott a kezem, - legalább fél óráig fényképeztem. Csodás volt minden, a városi fények által megvilágított ködök a város fölött, a misztikus fényben álló templom....Aztán itthon előhívtam a képeket és legszívesebben elbőgtem volna magam... Mert hát ugye szinte azt mondhatom, egy kép se sikerült az ellőtt 34-ből..."Szakértő" rokonomat megkérdeztem, hát igen, pl. ilyen képeket "kézből lőni" nem is lehet, mert bemozdul. Aztán valami ISO-t vagy mit kellett volna állítani - nem is értem, amit mond... Szóval béna és tudatlan vagyok - nagyon sajnálom... Azért az emlékezetemben sokáig őrizni fogom a mai képeket, mert valóban csodálatos volt ez a ködös hajnal. Beteszem azt a kettőt, ami viszonylag jól sikerült:

  Aztán minden kudarc-élményem dacára a délelőtti kutya-sétára is elvittem a gépet. És milyen jól tettem ! A Tesco mögötti /azt hiszem/ Béke parkba mentünk. Elég rég nem jártam ott, és megdöbbenve tapasztaltam azt a hatalmas graffitit, /festményt? freskót?/ amit valaki a Tesco kerítésre festett. Tetszett ! Majdnem azt mondom, kár hogy ott van, ahol, és emiatt nem lehet túl nagy közönsége. Van valami kedves báj ezekben a primitív alakokban. Kíváncsi vagyok, Nektek tetszik-e ?  
Az alkotókról itt olvashatsz: http://www.muralmoral.org/
 

.

Megkésve...és javítva

@délim kommentjére hivatkozva, utólag beírva: Szégyen, szégyen ! Magam se tudom mit kavartam itt össze-vissza, de szegény jó Mátyás királyunk szülinapja valóban februárban lesz. Nem csak egy napot tévedtem, hanem többet...Sebaj, most már itt marad, szégyenszemre, s magamnak okulásul.....
Egy napot késtem, de azért bekerül ide ez a post. Tegnap volt híres-neves Mátyás királyunk „évfordulós” : Kolozsvárott született 1443. február 23-án. /Tavaly volt megkoronázásának 550. évfordulója/

Kalandos, ám nem túl hosszú életéről itt olvashatsz: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_M%C3%A1ty%C3%A1s Vajon mai politikusaink is olvasták életrajzának ezen mondatát ?: „….Ahhoz, hogy a kincstár katasztrofálisan alacsony bevételét emelhesse, reform erejű pénzügyi intézkedésekre volt szükség….” Nehogy már megérjük újra a füstadót – ámbár nem is nagyon csodálkoznék, ha mégis…

   
Az évforduló kapcsán kóborolva a neten, ezt találtam – amiről én nem tudtam: A Mátyás király kálváriája (másként Corvin-kálvária) az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár legértékesebb darabja, egy talpas, arany kereszt. Magyarország legnagyobb ékszerkincse. Tiszta aranyból készült, és több mint száz keleti gyönggyel, drágakövekkel, szobrászzománccal díszítették. Magassága 72,5 cm, súlya 5411 gramm. Két részből áll, melyeket eltérő stílusban, különböző időben készítettek. A felső része a korábbi. Ez egy francia ötvös munkája. 1402-ben Merész Fülöp burgundi fejedelem kapta újévi ajándékba feleségétől, Flandriai Margittól. Három tartópilléren áll a fülke, melyben Jézus alakja áll, a szégyenoszlophoz kötve. A pillérek fülkéiben próféták állnak. Maga a fülke a Golgota hegyét ábrázolja. A kálvária eredeti talapzatát nem ismerjük. Mai talapzatát Mátyás király készíttette Antonio Pollaiulo firenzei szobrász-ötvössel 1480 körül. Maga a talapzat egy vázát formál, amit három szfinx fog közre. Ezek egy hármas talpon állnak. A szfinxek Mátyás címerét tartják kezükben. A váza feletti medalionokban három apostol képe látható. Ezek felett delfinek alakja bontakozik ki; illetve a Nap, a Hold és Merkúr diadalszekéren. A talapzat valószínűleg Milánóban vagy Budán készült. A kereszt Mátyás kincstárából Bakócz Tamáshoz, tőle pedig az esztergomi kincstárhoz került.

Mivel fűtsek ?

A gáz-zűr miatt elgondolkodtam, a jövő télre nem kellene-e megfontolni, hogy legalább valamennyi – ha egy egész télre nem is elégséges – tűzifát betároljak a pincébe. Kályhám, sőt, pompás kályhám van, a kéményem jó, a kéményseprő díjat fizetem, tehát csak a kényelmem az akadály. Őszintén szólva fát vágni már nem nagyon akarnék az is elég plusz munka, hogy a pincéből kell felhordani a tüzelőanyagot, megrakni, majd kihamuzni a kályhát – de azért ezt még csak csak vállalnám. Rengeteg hirdetés van fent akár fapellet, akár fabrikett témában… Ha valakinek lenne személyes tapasztalat ezekkel, örülnék, ha megírná. /Pl. mondjuk nagyon érdekelne az is, hogy pl. ezekből menyit kellene vásárolni, ha mondjuk egy télen 10 mázsa fa volt a 
szükségletem ? – mert az árak azért elég húzósak…/

Rádiószerelőt keresek...

...és nem találok. Ez a fogalom, hogy "Rádió-televízió műszerész" úgy látom kiment teljesen a divatból. TV javítás címszó még található az ilyen-olyan "kisokosokban" - de valószínűleg manapság a rádiót elromlás esetén eldobják és vesznek újat... Namár most itt van nekem ez a feladat:

 Kellene valaki aki átnézi /fizetünk az átnézésért is !/ és megmondja, hogy lehet-e, érdemes-e megjavítani.
Ha valakinek lenne javaslata, köszönettel veszem !

Mecseki séta dokumentumai

Gyönyörű idő volt ma délelőtt, felmentünk a Mecsekre. Sajnos az új fényképezőm bizonyos fokig rosszabb mint az előző, /= több rossz képet csinálok vele, mint a másikkal - persze magam se értem miért, biztos én vagyok az oka, szóval.../ emiatt csak néhány viszonylag tűrhető képem van. Ám bizonyíték arra, hogy már nyílik a hunyor ! Íme:

Ez a gyükési felhagyott külszíni fejtés mélyében növekedő tavacska.Vajon van-e jövője ?

Ez nem a Mecseken, hanem itthon készült. Tisztára megbolondult a mályvám !!!

Egy kalandos élet

Joy Adamson (Friederike Victoria Gessner) 1910. január 20-án született, Troppauban. A gyerekkorát a Seifenmühle majorságában töltötte (az anyja rokonánál). Szeretett a helyi erdésszel hosszú sétákat tenni és történeteket hallgatni a vadállatokról.
Tehetséges fiatal nőként a nagyanyjával Bécsben élt. Énekleckéket vett, és megtanult zongorázni. Képzőművészeteket tanult, a restaurálást is kipróbálta. Első férje Victor von Klarwill, sikeres üzletember és amatőr ornitológus. 1935-ben összeházasodtak és úgy döntöttek hogy Kenyában telepednek le.Az utazás alatt Friederike Victoria találkozott a svájci botanikussal, Peter Ballyvel, aki hamarosan a második férje lett. Ő volt az aki Joy nevet adta neki. 
1938 márciusában Peter Bally megkapott egy állást a Nairobi Múzeumban. Joy segítette a férjét azáltal, hogy lefestette azokat a növényeket, amiket gyűjtött, és illusztrált hét könyvet, ami a Kelet-Afrikai flórára vonatkozik. 1947-ben Nagy-Britannia Royal Horticultural Societyje neki ítélte a Grenfell Gold Medalt a munkájáért.Joy részt vett ásatásokban Rift Valleyben (Kenya) és a Ngorongoro-kráterben ( Tanzánia) a világhírű régészekkel, valamint Louis és Mary Leakey antropológusokkal.
Az 1940-es években, Joy Adamson elkezdte festeni Kenya bennszülötteit hagyományos ruházatukban és díszítéseikben, és dokumentálta a szokásaikat is. 6 év alatt, utazás közben, Kenya távoli területein lefestette 54 törzs képviselőit (700 kép). A festményeit láthatják a Nairobi National Museumban is. 1944-ben Joy összeházasodott George Adamsonnal.
George Adamson 1906-ban Etawah-ban született, Indiában, egy angol anya és egy ír apa fiaként. George, egy bentlakásos iskolába járt Angliában. Volt egy öccse, Terence (1907-1986), akivel túrázni járt Skóciában és sokat álmodozott afrikai nagyvadvadászatról. Szülei Indiából költöztek Kenyába, s a fiatal George Adamson az angliai iskola elvégzése után szintén ott telepedett le. 
Minden lehető munkaalkamat megragadott: volt traktoros, ültetvénymunkás, pincér, tejelosztó, kereskedő, míg végre állami szolgálatba lépett és egy nagy területen irányította a sáskák elleni kampányt. Utána hivatásos vadász és aranyásó is volt. Rengeteg izgalmas szafarin vesz részt, s expedíciót is vezetett a Rudolf-tóhoz.  

Tizennégy évig tartott ez a magányos élet, amely alatt megszerette a szabadságot, a vad természetet, s nem törődött a veszéllyel. 33 éves korára ugyan vajmi kevés pénzt gyűjtött össze, viszont annál tökéletesebben megismerte Kenya földjét, népeit és faunáját. Ekkor lép a Vadvédelmi Hivatal szolgálatába és találja meg végleges élethivatását. Találkozott Joy Ballyvel és később összeházasodtak. 1956-ban egy nőstényoroszlán tartott rettegésben több falut, és Georgenak nem volt más választása le kellet lőnie. 
Később megtalálták ennek az oroszlának a három kölykét, a legkisebb közülük lett Elza, 1956. február 1-jén fogadták be őket. Amint a kölykök nagyobbak lettek a két nagyobbikat egy holland állatkertbe adták. De Elzát megtartották és sikerült őt vissza vadítani a természetbe. Később George Adamson visszavonult, és úgy döntött hogy életét az oroszlánokkal való munkának szenteli.  
Ekkoriban adták ki az első nagy sikerű könyveiket: Oroszlánhűség (Born Free 1960), Elza és kölykei (1961), és 1964-ben nagy sikerű film készült. Bár Joy élvezette a népszerűséget és a nagy figyelmet, George közönyös volt. Később, néhány oroszlánnal és számos incidenssel maga mögött George Adamson Korában, a Nairobitól északra lévő sivatagos elszigetelt és majdnem lakatlan régiójában, bérelt egy nagy területet. Ahol öccsével (útépítőként dolgozott Afrikában és imádta az elefántokat) és segédjeivel éltek és dolgoztak. Az egyetlen hely, ahol a kormány megengedte neki, hogy folytassa a vadvilág rehabilitációs programját.  

1970-ben, hosszú feszültségek után a házaspár elvált, Joy beköltözött a városba és rengeteget utazott a nagyvilágban, de úgy döntöttek hogy továbbra is együtt töltik a karácsonyokat. Joy Adamson a vadvilág megőrzésben vált aktívvá. Sok országban kapott különböző díjakat. Joy Adamson soha nem osztotta meg a Born Free jogdíjakat a férjével (ami nagyobb része vadvilág megőrzési projektekbe ment), de George Adamson soha nem panaszkodott és csak szeretően beszélt a feleségéről, bár voltak idők mikor nem tudta kifizetni segédjét Tony Fitzjohn-t, annyira szegények voltak. 1980. január 3-án a 69 éves Joy Adamsont meggyilkolták. A felesége temetésén George Adamson megígérte, hogy folytatni fogja a Joy munkáját. A kívánsága szerint az elhamvasztott maradványaiból szórt szét Pippa a gepárd és Elza az oroszlán sírján. 1989. augusztus 20-án Kampi Ya Simbánál (az oroszlánok tábora), George Adamsont és két segédjét is megölték a szomáli orvvadászok.

Nem ezek a legjobb Elsa-s fotók, viszont itt eredetiek a képek:

Készítette a Z-úz-mara

A ma délutáni séta képei. Csak azt sajnálom, hogy technikailag nem tudom megoldani azt, hogy bár itt kicsiben láthatod a képet, de ha rákattintasz, akkor kinagyítódik. Hiába, én se tudhatok mindent...Szóval ez akkora, amekkora.

Zelk Zoltán: Zúzmara  

Mikor az első zúzmara megül a rózsafákon,

töpreng az ember, mit tegyen,  

hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.  

De tudja, fájni fog soká,

mert büntetlenül nem lehet szeretni,  

az ész végül is megadja magát,  

ha majd a szív nem s nem akar feledni,  

Mert zúzmara a rózsafán,  

mert varjúszárnyak árnya hull a hóra. -  

A nyári tücsökciripelés most ér a csillagokba.

Vasárnapi, de egyáltalán nem ünnepi gondolatok...

Kell nekem itt hajnalban szörfölni a neten…. Találtam egy cikket, no meg kapcsolódókat – bizony eléggé elgondolkodtatók. Ha van kis időd, olvasd el. Hogy egészen őszinte legyek, ilyesmik olvastán már nagyon nem bánom, hogy több van mögöttem, mint előttem…
Kemény igazságok a klímaváltozásról 2009. January 16. Két évvel ezelőtt rájöttem, hogy különböző országokban a katonaság elkezdett házon belül klímaváltozási forgatókönyveket készíteni – olyan forgatókönyveket, amik a tudományos előrejelzésekkel kezdődtek, az emelkedő hőmérsékletről, csökkenő terméshozamokról, és egyéb fizikai hatásokról, és azt vizsgálták, hogy ez milyen hatással lesz a politikára és a stratégiára.  

A forgatókönyvek a kudarcot vallott államok szaporodását jósolták, mert kormányaik nem tudták etetni népeiket; a klímamenekültek hullámait, amint a szerencsésebb országok határainak csapódtak; még háborúkat is országok között, amelyek ugyanazon a folyón osztoztak. Ezért elkezdtem interjút készíteni mindenkivel, akihez eljutottam – nemcsak magas beosztású katonákkal, hanem tudósokkal, diplomatákkal és politikusokkal is. Nagyjából 70 interjúval, egy tucatnyi országgal és 18 hónappal később az alábbi következtetésekre jutottam, amikre nem számítottam a folyamat kezdetekor: •

 A tudósok tényleg meg vannak ijedve. Megfigyeléseik az utóbbi két vagy három évben azt mutatják, hogy minden sokkal gyorsabban zajlik, mint ahogy azt a klímamodelljeik jósolták. Ez egy dilemmát teremt a számukra, mert az utóbbi évtizedben egy jól finanszírozott kampánnyal szemben küzdöttek, ami kétségbe vonta a klímaváltozás jelenségét. Végre az emberek, sőt még a kormányok is figyelnek. Még az Egyesült Államokban, a klímaváltozást tagadók világ-főhadiszállásán is, a népesség 85%-a a klímaváltozást most fő kérdésnek tartja, és a novemberi elnökválasztás mindkét jelöltje Amerika üvegházgáz kibocsátásának 80%-os csökkentését ígérte 2050-re. A tudósok ezen a ponton érthetően vonakodnak attól, hogy nyilvánosan bejelentsék előrejelzéseik hibás voltát – hogy a helyzet valójában sokkal rosszabb, és a célokat újra meg kell majd vizsgálni. Legtöbbjük annak elsöprő bizonyítékára vár, hogy a klímaváltozás tényleg gyorsabban halad, bár magánkörben már meg vannak győződve arról, hogy ez így van. Tehát a kormányok, bár végre ráébredtek a veszélyre, még mindig a rossz kibocsátási célok eléréséért dolgoznak. Az elszabaduló globális felmelegedés elkerülésének valódi feltétele talán 80%-os csökkentés 2030-ra, és szinte semmi fosszilis üzemanyag égetés (akár szén, gáz, vagy olaj) 2050-re. • 

A tábornokoknak igazuk van. Az élelmiszer a kulcskérdés, és a világ élelmiszer ellátása már nagyon szűkös. Az utóbbi öt évben megettük a világ gabonatartalékának nagyjából kétharmadát, csupán 50 napnyit hagyva a tárolókban. Még 1oC-os átlagos globális hőmérséklet emelkedés is nagy darabot fog kihasítani szinte minden olyan ország élelmiszer-termeléséből, amelyik közelebb van az Egyenlítőhöz, mint a sarkokhoz – és ezek közé tartozik a bolygó szinte összes élelmiszer-termelője. Tehát a nemzetközi gabonapiac a készletek hiánya miatt el fog sorvadni. Azok az országok, amelyek nem tudják etetni népüket, a bajból nem fognak tudni máshonnan gabonát importálva vásárlással kimászni, még akkor sem, ha megvan rá a pénzük. Éhező menekültek fognak átözönleni határokon, egész országok fognak anarchiába süllyedni – és egyes országok elragadhatják szomszédjaik földjét vagy vizét.  
Ezek azok a forgatókönyvek, amiket a Pentagon és más katonai tervező intézmények most vizsgálnak. Ezek elkezdhetnek valósággá válni, nem több mint 15 vagy 20 éven belül. Ha ez a fajta összeomlás széleskörűvé válik, kevés esélye lesz az üvegházgáz kibocsátást csökkenteni hivatott, és a további felmelegedés elkerülését célzó globális egyezmények megkötésének vagy betartásának. • 
Van vissza nem fordítható pont, ami után a felmelegedés megállíthatatlanná válik. És talán simán át fogunk haladni rajta. Ez az a pont, ahol az antropogén (emberi eredetű) felmelegedés kiváltja a szén-dioxid hatalmas kiszabadulását a melegedő óceánokból, vagy mind szén-dioxid, mind metán kiszabadulását a melegedő permafrostból, vagy mindkettőt. A legtöbb klímakutató úgy gondolja, hogy ez a pont nincs messze a 2oC-os melegedésen túl. Amint azon a ponton áthalad, az emberi faj elveszti az irányítást: saját kibocsátásunk csökkentése nem tudja megállítani a melegedést. Mégis, szinte biztos, hogy a határidőt nem fogjuk tudni tartani. 
Nem tudjuk visszaszerezni az elvesztett tíz évet, és mire a Kiotói Egyezményt helyettesítő új globális egyezményben megállapodnak és életbe léptetik, addigra talán nem marad elég idő a melegedés megállítására még az előtt a pont előtt, ahová nem szabad eljutnunk… (Gwynne Dyer, londoni független újságíró és történész; 2008. december 7.)  
Folytatás arról, hogy esetleg mégis mit lehetne tenni, itt: http://www.globalisfelmelegedes.info/index.php?option=com_content&task=blogsection&id=7&Itemid=48

Homokos...folytatás

Nos, - mint e sorok is bizonyítják, megúsztam a délelőtti sétát, de valóságos izomlázam van az óvatos totyogástól. Mert bizony sajnos a járdák most is takarítatlanok sok helyen. Mindig arra gondolok, hogy a sok köztetű ilyenkor inkább a tilosban parkoló autók helyett nézné azt, hogy ki takarítja a járdát, ki nem, s ez utóbbit büntetnék jól meg. A buszmegállónál kb. 5x2 m van letakarítva, de hogy a megállóhoz oda tudj menni, azzal már senki se törődik. Azért érdekelne az is, hogy az uránvárosi, vagy a Szigeti út környéki emeletes házak melletti járdát kinek kell/ene jégmentesíteni ? Mert nem hinném, hogy a ház lakóinak…. . . .   

No ugorjunk vissza a homokra. Megkérdeztem, a homokot a PVV RT-től „kaptuk” . /Mellesleg szerintem a „csoda” azért történt, mert tavaly ide költözött az említett cég egyik munkatársa…No, mindegy. Állítólag ha betelefonálsz, akkor kérésedre azért hoznak ki./ Csakhogy a homokunk, már mint ajándék is, a múlté… Mire délben hazaértem, az utcánk helytelen csapadékvíz elvezetése miatt a kupac 80 %-át elmosta az olvadékvíz. Ám hogy ez senkinek fel nem tűnt, vagy ha igen, eszébe nem jutott tenni ellene – nem meglepő, de szomorú. Most a csapadékvíz elvezető folyóka klasszul le van homokozva végig az egész utcában…A maradékot én megpróbáltam menteni, szórtam a mi járdánkra, szórtam az útra, hiszen ha jönne egy újabb fagy, ott legalább jó helyen van. 

De ez rajtam kívül senkinek eszébe nem jutott. Itt van elásva a hulla: nem került pénzbe, nem az enyém, vigye a víz ! Amúgy meg nem tudom, miért ne lehet a hegyi utcákba már a tél elején műanyag homokos-ládákat elhelyezni ? Abból a víz nem tudná elmosni, s szükség esetén azonnal lehetne használni. /Ha ugyan addigra el nem lopnák…./ No de ugye, ne akarjam megváltani a világot… Mindent egybevetve összes feladatomat sikerrel elvégeztem, s saját szempontjaimat figyelembe véve ez a lényeg. 

 

Nos, dokumentnek betettem ezt a képet....Ennyi maradt.

Homok !

Lehet rajtam nevetni, bár szerintem az apró öröm is öröm: 20 éve itt telelek, de először kaptunk homokot ! Valamikor éjjel, vagy a hajnal folyamán csempészték ide a ház elé. Ezen felbuzdulva /– mivel a mi járdánk ugye láthatóan tiszta, s nem szorul kezelésre !/, felszórtam az utat a sarkok között, meg a szomszéd néni háza-elejét is. Azért szeretném tudni, hogy került ez a kupac ide ? Kérte valaki ? Egyáltalán vajon lehet ezt kérni ? És kitől ? PVV RT ? Na, ennek majd utánajárok. Mindenesetre ma nekem ez a homok-kupac igazi örömöt okozott, mert biztos, hogy ezzel a mostani olvadással nincs vége a télnek. Most pedig két nap után először kimerészkedek a városba, ügyeimet intézni. Remélem épségben hazaérek….

250 éves a British Museum

Nagy szenzáció volt anno számomra a látogatás a British Museum-ban. Tudtuk, hogy az az egy nap, amit ott tölthetünk jóformán semmire sem elég, ezért kiválasztottunk /Édesapám javaslatára/ néhány tárgykört, amit alaposabban megnézünk. „Természetesen” azért a Rosette-i követ is láttam, de elsősorban az egyiptomi és görög gyűjteményt néztük meg. Valóban lenyűgöző. Már a méretek is, szinte elveszve érzi benne magát az ember. /Be kell valljam, azért amikor később Kairóban, meg Athénben jártam, akkor nagyon csúf dolognak tartottam, hogy az angolok anno „elszállították” onnan azt a sok felmérhetetlen értékű dolgot, „csak úgy”…./

Nem tudom miért /ma már megkérdeni se/, valami okból kifolyólag felmentünk az emeletre /38-39.szoba/ az óramúzeumba is. Persze, hogy csodálatos volt Tutankhamon, de azért azok az órák, melyeket ott láttam, bizony azok is fantasztikusak voltak, nem tudnám megmondani miért élnek ma is élénken az emlékezetemben – sajna eredeti /általam készített/ fotók nincsenek.

.  

A londoni British Museum egyike a világ legnagyobb, az emberi történelemmel és kultúrával foglalkozó múzeumainak. Gyűjteményei – melyek több mint 13 millió tárgyból állnak – a kezdetektől a jelenkorig mutatják be az emberi kultúra történetét. A British Museum-ot 1753-ban alapították, nagyrészt Sir Hans Sloane fizikus és tudós gyűjteményére támaszkodva.  
A múzeum először 1759. január 15-én nyitotta meg kapuit a közönségnek a Bloomsbury-i Montague House-ban, a mai múzeumépület helyén. Mint minden más állami múzeumban és művészeti galériában Nagy-Britanniában, a belépés díjtalan. (Jóllehet, egyes időszakos kiállításoknak van belépődíja.) Globális örökségének ingyenes közzétételével a British Múzeum mindig is a világ első számú múzeumaként tekintett magára. 
Gyűjteményében megtalálhatók a világ leghíresebb archeológiai leletei: az 1802-ben megszerzett Rosette-i kő, a világ legrégibb üvege Egyiptomból (i. e. 1460), a páratlan múmiagyűjtemény, valamint a világ legnagyobb ékírásos gyűjteménye. A British Múzeum alapjait 1753-ban egy londoni orvos, bizonyos Sir Hans Sloane (1660-1753) fektette le végrendeletében. 71 ezer növény- és állatpéldányt tartalmazó gyűjteményét valamint könyvtárát II. Györgyre hagyta s örököseinek 20 ezer fontot (mai áron 2 millió fontot) kért cserébe. 1753. június 7-én a parlament jóváhagyásával törvénybe iktatták a British Múzeum létrejöttét. 1756-ban az első múmia és koporsó kiállítása idején egy könyvtáros, hat kurátor, egy portás, egy küldönc, két teremőr és négy segítő tartozott a személyzethez. 
A közgyűjtemény 1759 óta ingyenesen fogadja látogatóit. A természettudományi gyűjtemény 1881 óta külön múzeumban kerül bemutatásra. /wikipedia/ Itt egy nagyszerű térképet láthatsz a múzeum szintjeiről, s hogy hol, mi található: http://www.britishmuseum.org/visiting/floor_plans_and_galleries/ground_floor.aspx

 

Ónoseső

 Ha valamit, hát ezt nagyon nem szeretem a télben ! A havas úton is óvatosan közlekedek már, de az ónos eső végképp itthon-tart. Márpedig az éjjel hozzánk is elérkezett. És akkor nekem még szerencsém van, hiszen kibírom hosszabb ideig is itthon úgy, hogy ki sem kell lépnem az utcára. De sajnálom azt a sok embert aki kénytelen munkába menni. Az "enyémekért" meg külön is izgulok. Hallom is a rengeteg balesetről a híradást. Vigyázzon ma mindenkire az őrangyala !
Elég nehéz fényképezni ezt az ónos-esőt, ezek a legjobban sikerült képek: 

Szeressük egymást... /Seress Rezső/

Nem nagyon jut eszembe semmi, hogy milyen témát is válasszak mára....amibe @x ne találna valamit, ami helytelen, téves, stb... Így hát csak ezt másolom ide be:

Seress Rezső /dalszöveg/ :  

Szeressük egymást gyerekek  

Az élet egy színes álmodás, 

Mely egyszer véget ér. 

A sír lesz majd a végállomás 

A szív pihenni tér. 

Álmodjunk mindig szépeket, 

Hisz úgysem tart soká. 

A gyorsan elszálló éveket 

Tegyük hát boldoggá! 

Szeressük egymást gyerekek, 

A szív a legszebb kincs. 

Ennél szebb szó, hogy szeretet a 

A nagyvilágon nincs. 

Az élet úgyis tovaszáll, 

A sír magába zár. 

Szeressük egymást gyerekek, 

Mert minden percért kár! 

Az élet úgyis tovaszáll, 

A sír magába zár. 

Szeressük egymást gyerekek, 

Mert minden percért kár!

Egyszerű hétköznap délelőtt

Ma pakolásztam a pincében, felhoztam az útsót meg a hólapátot – állítólag hamarosan havazás várható. A madaraknak vett magokból is kitettem már, eddig csak a kissé romlott almát kapták a feketerigók. Aztán sort kerítettem téli tartalékaim átnézésére, s meglepődve tapasztaltam, hogy igencsak „beindult” a krumpli. Gyorsan lecsíráztam, miközben elgondolkodtam, hogy ha egy mai húszévesnek mondanám, hogy „csírázd le a krumplit” tudná-e, hogy mi a feladata…Mivel azonban a csírák olyan szépek voltak, egy foto-shooting erejéig néhánynak megkegyelmeztem. Íme: 


Kérdés viszont, hogy az idősebbek meg tudják-e, mi a foto-shooting ? :-)

Szimmetria

Szeretem a szimmetriát..... olvastam róla egyszer egy  verset.....de valahol menetközben elveszett...

Gondolatok

Egy blogba beleolvasva / http://zetabicikle.blogspot.com/ / levelet váltottam a post írójával. Arról cseréltünk gondolatokat, hogy miképp lehetne, egyáltalán lehetne-e bármit is jobbítani ezen a világon, s végezetül oda jutottunk, hogy talán vagyunk páran, akik próbálkozunk szűk lehetőségeink közt, de ettől túl sok eredmény nem várható. 

Többek között ezt írtam neki: „……….úgy a hatvanas években elkezdett minden megváltozni… Én úgy gondolom, a „főkolompos” a televízió /hogy ne mondjam manapság meg már az Internettel karöltve!/ és az a számomra is érthetetlen módon „fogyasztóivá vált társadalom”, ami egy mókuskerékben kerget körbe-körbe mindent és mindenkit.  

Szerintem ma a legelemibb alapokkal /is/ baj van. Nem is az anyagiak az elsődlegesek. Szétestek a családok, az „erkölcs” totálisan elvont, értelmezhetetlen, hogy ne mondjam majdnem ismeretlen fogalommá vált, az emberek mintha nem lelnék a helyüket, se a világban, se a családban, se a barátaik között, egyszerűen sehol és semmi „nem jó”.  

Ezt a folyamatot én magamban mindig úgy képzelem el, hogy amíg régebben egy csónakban, verejtékezve, az időjárás viszontagságainak kitéve magad, fáradságosan evezned kellet, hogy előre juss, most az emberiség /valljuk be azért, hogy csak egy része persze !/ mintha valami Titanic-on utazna, kényelmesen ringatózik a hullámokon, és eszébe nem jutna a mélyben leselkedő jéghegy. Vagy ha titokban gondol is rá, gyorsan elhessegeti kábítószerrel, alkohollal, vagy „csak” Tv-zéssel. 

Vannak persze „kis Titanic”-osok, meg nagy Titanic-kal utazók – ha folytathatom a képalkotást…És vannak, akiknek egy vacak evezős csónakjuk sincs. Megyünk valahová egy óceánon, de a szárazföld sehol se látszik. Talán nincs is... … Persze nekem sincs semmi tippem arra, hogyan tovább, de valahol ott kéne elkezdenünk, ahol az ősember: egymást segítő közösségeknek kellene kovácsolódni, fel kellene értékelődni az igazi közösségi szellemnek. 

Elő kellene bányászni a még élő öregek tarsolyából azokat a túlélési trükköket, amivel szükség esetén élni lehetne/kellene. Megismerni, értékelni, alkalmazni a hagyományokat. Beszélni, sokkal, sokkal többet kellene beszélnünk egymással. Nekem Veled, és Neked a szomszédoddal, rokonaiddal, és nekik a többiekkel. Építeni és nem elsorvasztani kellene az empátiával teli emberi kapcsolatokat. 

Türelmesnek kellene lennünk magunkkal és másokkal szemben is. Megbocsátóbbnak, megértőbbnek…. Egyébként számtalanszor jut eszembe testvérem mondása: „Megnéznélek én benneteket az Ararát hegyén a következő vízözön után, ahogy kezetekben egy floppyval keresitek a rokonaitokat, a múltatok minden tudását, mert a fejetekben már semmi sincs.”  

Sokat gondolkodom én is azon, miképp lehetne kicsit másítani a világ zavaros folyásán, s bár tudom, hogy én egy homokszemnél kisebb és értéktelenebb, múlandóbb vagyok, mégis úgy érzem, jó lenne, ha tudnék tenni valami….” Erre a levelemre Zétától hosszú válaszlevél érkezett, nem vagyok felhatalmazva ebből részletek közlésére, de egy mondatot talán engedélye nélkül is idézhetek, mert annyira megragadta a képzeletemet, hogy végül is ebbe az egész levél-váltás sztori leírásba is csak emiatt kezdtem. 
Gondolkodjatok el rajta. A mondat így szól: „Talán egy új Jézus kéne, de félek, senki nem venné észre.” @X mondását kissé átfogalmazva üzenem: Gondolkozzatok sokat ! Ja, persze olvassatok is ! Szép vasárnapot kívánok nektek ! 

 

Zenész-szülinap

Nos, nem hittem, hogy egyidősek vagyunk ! Jócskán letagadhatna a korából ! Persze, mit számítanak az évek ? Vagy így írjam: Számítanak az évek !
Hát akkor Isten éltessen Rod Stewart, éneklj még nekünk sokáig !

Rod Stewart 64 éve, 1945. január 10-én, Londonban született.
Kevesen mondhatnak magukénak ilyen hosszú és sikeres énekesi pályát mint Rod Stewart, aki úgy tűnik legyőzte az időt és a divatáramlatokat. A skót származású, rekedtes hangú dalnok, sok mindennel megpróbálkozott mielőtt éneklésre adta a fejét. 


Legfőbb gyermekkori álma, hogy profi focista legyen majdhogynem megvalósult, hiszen szerződést kapott agy labdarúgó csapathoz, de mivel a sikerek elmaradtak és a kitartás még hiányzott belőle, inkább a bohéméletű Wizz Joneshoz csatlakozott aki közismert figurája volt a londoni zenei köröknek. Tőle tanult gitározni és énekesi karrierjét is vele kezdte. Csavargó, utcasarki énekesekként járták Európát, míg végül Spanyolországban letartóztatták őket és hazatoloncolták. 1963-tól csatlakozik a Five Dimensions nevű zenekarhoz, ahol énekesként is fellép. 
Ezt követően a Hoochie Coochie Man formációba igazol, ahol máris ráragasztják a "Rod the Mod" nevet. 65-ben az együttest John Baldry feloszlatja és létrehozza a Streampacket nevű zenekart Stewarttal, Brian Augerral és Julie Driscollal. 1966-ban Stewart kiválik a zenekarból, hogy egy másik rövidéletű együtteshez, a Shotgun Expresshez csatlakozzék. 67-ben Jeff Beck áthívja a Jeff Beck Groupba, amellyel a 68-as amerikai turnéjuk során szép sikert aratnak, és a kritika felfigyel a különleges hangú énekesre. Ennek a sikernek köszönhető, hogy 69-ben a Mercury szerződést köt vele első szólólemezének elkészítésére. 

A 70-ben megjelent album nem aratott különösebb sikert, annak ellenére, hogy olyan zenészek működtek közre mint Ron Wood, Mick Wailer, Ian McLagan és Martin Quittenton. A folkos beütésű kocsmadalok nem keltettek túlzott feltűnést, egy olyan korszakban amikor a hard és a heavy volt a meghatározó hangzás. Jeff Beck közben átalakította zenekarát és létrehozta a legendás Faces együttest, melynek énekese ki más lehetett volna mint Stewart. 70-ben Stewart két albumot is készít, a First Step című korongot a Faces-szel és saját szólóalbumát a Gasoline Alley-t. 
A következő hét esztendőben Rod Stewart karrierje kettős úton zajlik: sorban jelennek meg szólólemezei, miközben a Faces oszlopos tagja. 1971 a nagy berobbanás éve: megjelenik az Every Picture Tells A Story című szólóalbuma amely óriási sikert arat és vele párhuzamosan a Maggie May című szám amely egyszerre vezette az angol és az amerikai slágerlistákat. Innentől kezdve Rod nemzetközi szupersztár. Lemezeit még nagyobb műgonddal készíti el, és a sikerek egymást követik: I'm Losing You (1971), YouWear It Well (1972), Smiler (1973). Stewart szerepe és helye a Faces-ben eléggé furcsává vált, hiszen saját szólóalbumai nagyobb sikert arattak mint az együttes produkciói. 
A lemezkiadóval is gondjai akadtak, ezért átszerződött a Warner Bros-hoz, ahol megjelentette Atlantic Crossing című albumát és átköltözött Los Angelesbe, mert túlzottnak találta az angol jövedelmi adót. Amilyen egyenes vonalú és sikeres volt szakmai pályafutása, annyira melléfogott a magánéletben. Sikertelen házasságainak sora Britt Eklanddal kezdődött, Alana Hamiltonnal és Kelly Emberggel folytatódott, miközben válásai során a "lányok" 45 millió dollártól szabadították meg. Utolsó nőügye az 1990-ben Rachel Hunterrrel kötött házassága akivel két gyermeke is van. 
Mindeközben folyamatosan jelentek meg albumai, a Faces feloszlása után is, melyek rendre platinalemezek lettek. 1976-os slágere a Tonight's The Night nyolc héten keresztül vezette a slágerlistákat. 1979-ben nagy meglepetésre egy disco sikerszámmal rukkolt elő: Da Ya Think I'm Sexy, amely a rocktörténet egyik frenetikus sikere, hiszen tizenhétszeres platinalemez. És a történet hasonlóan folytatódott a nyolcvanas és a kilencvenes években is. Rendszeresen megjelenő albumok, mindegyiken néhány slágerlistás szerzemény és töretlen népszerűség. A szokásosan magas színvonalú korongok közül kiemelkedik a Foolish Behaviour, a Downtown Train és a Vagabound Heart melyeken a balladisztikus hangvételű számokban méginkább érvényesül a rekedtes, érzelemmel telített Rod Stewart-i hang. 
Úgy tűnik a skót dalnok még a harmadik évezredben is az élvonalbeli énekesek között lesz jelen. /literatura.hu/

A macska TV-t néz

Különösebb komment azt hiszem nem kell a képhez. Amikor odaült, épp madarak csicseregtek a képernyőn, de mire behoztam a gépet, már a pillangók látszottak. Egyébként "A puszta dala" címmel a 3SAT-on egy, a Hortobágyról szóló film ment ma délután.

Pénteki vers

Semmiféle pesszimista hangulatom nincs – még ha esetleg a vers ezt is sugallná. Nem. Egyszerűen szépnek találom, s mivel mostanában van részem néha a hajnali felébredésben, igazolom, hogy ilyenkor tényleg valami hasonlót érez az ember, mint amit leír itt Juhász Gyula.  

Juhász Gyula: Néha éjjel  

Éjszaka néha fölréved az ember.  

Az ember, aki nemsoká öreg lesz  

S míg el nem nyomja újra lassú szender,  

A gondolata motoszkálva tesz, vesz.  

S mint hirtelenül villant gyufafénynél  

Egy tájat lát, mely a szűz hóba csillan,  

Két fiatal lányt csengő szánka mélyén  

S köztük magát, megittasodva, ifjan.  

Oly lehetetlen távoli e táj már,  

Oly hihetetlen fiatal ez emlék, 

Csak jobban érzed most, ami reád vár,  

Jönni feléd a romlás fejedelmét.  

Fejed befúrod a párnádba fájón,  

Rövid fohászt sóhajtasz fázva, félve  

S a táj, a lányok, ifjúság a hóban,  

Aléltan hullanak az örök éjbe.

 

Kagylók, csigák

Rendezgettem a csigáimat tegnap, /az első fotón látsz párat közülük/ aztán eszembe jutott, hogy milyen jó lenne tudni, mi a neve annak, amelyik az alsó sor bal szélén van. Keresgélni kezdtem a neten, de hamar elvesztetem a türelmemet, viszont találtam ezt a cikket. Egyszer érdemes elolvasni:

A kagylók, csigák építőanya a mész, remekművekként tűnnek ki a természet számtalan formái és színei közül. A tudomány a Mollusca latin nevet adta nekik, csoportjukat a csigák, a kagylók és a tintahalak alkotják, vagy más néven ezek a puhatestűek. A testüket borító meszes héjak már ősidők óta bámulatba ejtik az embereket. Mexikói templomok, görög és római vázák díszítéséhez használták fel őket, reneszánsz festményeken, és szobrokon is vissza-visszatérő motívum. Kifúrt csigaházakat, szám szerint pontosan 41 darabot, láncra fűztek. Ez a legrégebbi, ismert ékszer, díszes csigahéjakból készült, s Dél-Afrikában találták. A tudósok szerint kora legalább 75 ezer évre tehető. A magángyűjteményekben is a kedvelt leletek közé tartoztak. Különösen az egzotikus tengeri kúpcsigák porcelánra emlékeztető héjai örvendtek nagy népszerűségnek. Előfordult, hogy egy-egy példány magasabb áron kelt el, mint némelyik műalkotás. Hollandiában például, 1796-ban egy árverésen Jan Vermeer van Delft barokk festő képét 43 guldenért vásárolták meg, a Conus cedonulli nevű trópusi kúpcsiga egyik példányért 273 guldent fizettek.

  .  

A puhatestűek mészváza a tudomány érdeklődését is felkeltette. A Mollusca kutatás egyik alapítójának a német-holland katonatisztet és természetbúvárt, Georg Eberhard Rumpfot tekintik. Amszterdamban, 1705-ben jelent meg műve, amely számtalan, kagylóról és csigáról mutat be ábrákat. A könyv illusztrátora Maria Sibylla Merian volt, a 1647-ben Majna-Frankfurtban született természetbúvár és művész. Korábban a Mollusca kutatás legnagyobb hiányossága az volt, hogy a kutatók csak élettelen mészhéjakat vizsgálgattak. Az állatok védelmét szolgáló külső meszes vázon kívül a puha testet nem vizsgálták. Ez alól Edgar Allan Poe (1809–1849) volt a kivétel, aki jellemző módon nem volt természettudós. Ő kezdett el a puhatestűek anatómiájával és biológiájával foglalkozni.

   Ám ennek ellenére még körülbelül egy évszázadnak kellett eltelnie, mire a biológusok intenzív vizsgálat alá vonták a puhatestűek belső felépítését is. A tudománynak ez olyan területe, amely nem kevésbé izgalmas a gyönyörű héjak tanulmányozásánál. A puhatestűek újra és újra bámulatba ejtik az embereket. Feltehetőleg a Földön élő csiga- és kagylófajoknak csak mintegy a felét ismerjük: az Északi- és a Déli-sark között, az óceánokban, a folyókban, a forrásokban és a tavakban még számtalan meglepetés vár ránk. A puhatestűek alkotják a második legnagyobb törzset az ízeltlábúak után. Meszes héjaik menedékében a Himalája hegycsúcsain és a sivatagokban is megélnek. Az első, fosszilis kagylók korát 500 millió évesre becsülik. A múzeumi példányok tárházát látva sejthető, hogy a természetben élő puhatestűek milyen rendkívüli szépséget és sokféleséget rejthetnek még magukban. /Geo/