Találtam
egy blogot – kalandoztam benne. http://hasznaldfel.hu/2015/05/az-eger-esete-az-egerfogoval-avagy-a-kozombosseg-csapdaja.html S mivel a napokban olyasmiről írtam (menekültek), mely téma lassan ijesztővé kezd válni, s amire igazából
és őszintén nagyon nehéz válaszolni, mert az ember nem biztos még önmagában sem
– hát valamiképp most ide illőnek érzem ezt a szöveget:
Az egér esete az
egérfogóval – avagy a közömbösség csapdája
Mi közöm
nekem ehhez?
Más
nyomora nem a Tiéd – segítened sem kell neki, igaz? Hiszen mi közöd is lenne
hozzá? Talán semmi. Vagy talán sokkal több, mint gondolnád…
Erről
szól a most következő tanmese.
A kicsi
egér figyelt. Közeledő léptek halk dobogása törte meg a hosszú csendet. A régi
ajtó zsanérja halk nyikorgással engedelmeskedett a gazda határozott kezének. A
férfi feleségével együtt lépett be a sötét kamrába, majd villanyt gyújtva egy
kisebb dobozt tett le az asztalra.
„Hmmm…
lássuk, milyen finom falatokat hoztatok nekem…” – gondolta magában a kicsi
egér, izgatottan leselkedve a résen át. Ám széles mosolya hamar lefagyott az
arcáról, amikor meglátta, hogy gonosz emberszabású lakótársai közel sem a
jóltápláltságát tűzték ki célul.
„Most
végre elkapjuk a kis szemetet!” – vette ki a dobozból elégedett vigyorral a
gazda felesége az egérfogót.
„Ajjaj!
Itt nagy gáz van!” – kapott észbe a kicsi egér, és kővé dermedve figyelte,
ahogy az életére törő két hatalmas alak nevetve távozik az egérfogóval.
Miután a
sokk hatásából magához tért, a jólelkű kicsi egér rögtön szaladt is értesíteni
a tanya többi lakóját.
„Csirke,
csirke! Egy egérfogó van itt valahol a farmon! Vigyázzunk nagyon, mert ezek meg
akarnak ölni!” – cincogta kétségbeesetten a tyúkólba érve.
„Egér úr,
ez igen szomorú…” – felelte a csirke a kapirgálás közben oldalra pillantva –
Veszélyben az életed… De mi közöm nekem ehhez?” – tette fel a költői kérdést,
majd közömbös arccal folytatta ténykedését.
A kicsi
egér kétségbeesetten szaladt tovább a disznóhoz.
„Disznó
uraság! Nagy baj van! Egy egérfogót láttam itt a farmon!”
„Szomorú
hír ez, egér úr… kérlek tudd, hogy benne leszel imáimban.” – röffentette a
disznó, majd visszahajtotta fejét a sárba.
A kicsi
egér már csak tehénben bízhatott – ő nagy és bölcs és erős.
„Tehén
asszonyság!” – szaladt oda hozzá levegő után kapkodva – „Egérfogót láttam! Egy
egérfogót hoztak a gonosz kétlábúak! Ezek meg akarnak ölni!” – cincogta
félelemmel teli szemekkel, szinte könyörgő hangon.
„Egér
úr!” – bőgött fel a tehén – „Végtelenül sajnállak, de nekem ehhez semmi közöm.”
– mondta apátiával áthatott hangon, majd csámcsogva folytatta a napi fű-adag
betermelését.
A kicsi
egér teljesen összetört. Közönyös társai cserben hagyták; egyedül kell
szembenéznie az életére törő veszéllyel.
A nap
lassan nyugovóra tért, és az éjszaka csendje a halál komor valóságát hozta el a
kicsi egér szívébe. A kínzó éhséggel egyre nehezebben küzdött már, de a
rettegés maradásra bírta.
„Nem
bújhatok elő! Most nem!”
De
érezte, hogy már nem bírja sokáig…
Lassan
vánszorogtak az órák, mígnem egyszer csak a komor csendet éles csattanás törte
meg.
„Végre
megvagy, te kis nyavalyás!” – szaladt izgatottan a ház asszonya az egérfogóhoz.
A gazda félálomban hallotta felesége távolodó lépteit, majd az ajtó halk
nyikorgását… aztán egy hirtelen feltörő éles sikoly azonnal magához térítette.
Az ágyból kipattanva egyből az egérfogóhoz rohant. Felesége a padlón feküdt
összegörnyedve, a csapdában pedig nem a kiszemelt áldozat feküdt holtan, hanem
egy kígyó farkára csapódott az rá. A gazda még az éjjel orvost hívott, de a
kígyómarásra adott gyógyszer hatástalannak bizonyult: az asszony láza még
harmadnap sem csillapodott.
„Egy
friss házi csirkehúslevesnek segítenie kell!” – reménykedett a gazda, és a
tyúkólból be is gyűjtötte a fő hozzávalót…
Teltek a
napok, de az asszony állapota egyre csak romlott. Rokonok és barátok váltották
egymást, és a gazda nem hagyhatta őket üres gyomorral – így hát a disznóól is
hamar megüresedett…
De az
asszony szervezete már nem bírta sokáig a harcot; a méreg erősebbnek bizonyult.
Búcsúztatására összegyűlt az egész rokonság, és bár a tehén teje sokat ért a
gazda számára, ennyi ember ellátásához a húsa is kellett.
A kicsi
egér szomorúan leskelődött a résen át…
Talán azt
gondolod, Neked semmi közöd nincs mások problémájához. És talán elhiszed azt
is, hogy a világ problémái tőled függetlenül keletkeznek vagy oldódnak meg.
Igen, egy apró csepp vagy az óceánban; rengeteg dologra nincsen sem hatásod,
sem rálátásod. De az óceán is csak apró cseppekből áll. Amit ma teszel – vagy
épp nem teszel –, azzal nemcsak önmagadnak használsz vagy ártasz, hanem
hatással vagy vele a körülötted élőkre is – és hosszútávon az egész világra.
A blogban itt a mese vége.
És most
meglepődsz, ha saját szavaimmal folytatom ? Ugyanis a meséknek igazából sosincs vége, csak
abbahagyják a mesemondók. Mert folytathatnám a mesét úgy, hogy nagy bajban volt
a gazda, rossz volt a termés, javát elverte a jég, ami maradt, azt kiszikkasztotta
a nap. Sok gyereke volt, kevés gabonája. Az egér meg ugye szapora állát és ő is
enni akar adni éhező gyerekének.
A gazda
nem tudott máshol gabonát vásárolni a hiányzó helyett, mert szegény volt, s nem
maradt pénze rá. Agyonnyomták a temetés miatti adósságok, meg a csillagokba vert árak. Úgy
gondolta, menjen az egér a rétre, keressen magának ott fű-magokat – ne az ő
egyre fogyó búzácskáját szemezgesse, aztán szaporodjon és 3 hónap múlva már nem
két, hanem huszonkét egérmama fogja szétrágni a búzás-zsákokat.
És hamarosan megjelentek az egér rokonai, a patkányok is....
A gazda pedig állt, fogta a fejét és nem tudta, mit csináljon.
És akkor
itt a mese folytatását abba is hagyom - habár lehetne tovább írni.
Nem vagyok elég okos a helyes megoldást
megtalálni. Miként a mondás is tartja, bármelyik ujjamat harapom, mindegyik fáj.