Nem értem a világot /ettől azonban a Föld még forog tovább…/

Utolért az öregkor tipikus betegsége: egyre kevésbé értem a világot. /Ráadásul még gondolkodom, kesergek is rajta/miatta!/ Sokféle példát tudnék most itt felsorolni, de maradjunk a legfrissebbnél, ennél a félresikerült repülőgép robbantásnál, illetve az utána kialakult helyzetnél.

Először is mindenhonnan ez dől. Rádióból, tv-ből, újságokból, internetről. Másodszor folyton azt hallom, hogy ha bevezetnék a scennelő átvizsgálást a reptereken, az a „személyiségi jogok” megsértése lenne. Hirtelenjében nem is tudtam, hogy miféle sértés lehetne egy kvázi röntgenfelvételben - amit akár az sztk-ban is bármikor csinálnak, aminek boldogan és mindenféle tiltakozás nélkül alávetjük magunkat. De aztán ma azt hallottam, hogy így pl. kiderülhetne, hány kg. implantátum teszi lehetővé 50 éves nőknél is a húszas lányka cici-méretét.Hát igazán mondom nem tudtam, sírjak, vagy nevessek. Ez, épp ez, vagy ilyesmi lenne az oka, hogy megakadályozzák emberek százainak pusztulását ? XY modell, aki állítja, hogy már anyukájából is ilyen domborulatokkal bújt elő, most lelepleződne, hogy mégiscsak besegített közben valami ügyes kezű sebész ?

Kétségtelen, olvastam én az Orwell 1984-ét, vagy a múltkorjában már megemlegetett Huxley Szép új világ-át. Mindkettő elég futurisztikus képet nyújt egyfajta jövőről, ahol minden és mindenki kontrolláva van. Tudom, nagyon sokan ezért hőzöngenek pl. a Pécsett /is/ felszerelt köztéri kamerák ellen – mert mindent két oldalról lehet nézni. Egyfelől, talán tényleg csökkenti a rombolás veszélyét, elkaphatóvá és büntethetővé válhatna néhány vadember. Másfelől, /hisz oly sok mindent megéltünk már/ talán abban is lehet picike igazság, hogy tényleg nem lehet tudni, milyen adatodat, mikor, hol, ki, miért használná fel esetleg ellened. /Persze, ha azt hiszed, hogy most még nem teszik, hogy most még nem tudnak rólad szinte semmit, akkor bizony tévedsz!!/ És sajnos hiába mondják, hogy az adatokat/felvételeket X időn belül megsemmisítik. Ha valaki valamit nagyon akar, azt el tudja érni – ebben a velejéig rohadt, korrupt világban. És most nem csak Magyarországról beszélek.
Kaptam Délim-től egy video-ajánlatot. Ezt:

Megnéztem, sőt örömmel néztem, bár már nem az első ilyen, amit látok. És az elzsongító zene közben egyszer csak agyam leghátsó, legsötétebb zugából feltörekedett egy gondolat: mi lenne, ha most az egyik ilyen vidáman éneklő kedves arcú, táncoló fiatal, gatyája szárából kézigránátot húzna elő és a mosolygó, dúdoló közönségbe vágná. Lehetetlen ? Nem, sajnos ez ma már nem lehetetlen.

Ne várjátok, hogy én most itt valami megoldást javasoljak. Mert nincs. Nekem se, másoknak se. Szegény Jézus Krisztus is kevés volt hozzá. Ráadásul őt a végén még keresztre is feszítették…Higgyetek nekem, kell ide az a múltkor-látott videóbeli világvége. Az emberiség nem érdemli meg, hogy ezen a szépséges bolygón éljen !
*************************************************
Ezek után, és/vagy mindezek ellenére, kívánok mindannyiotoknak vidám szilvesztert és boldog új esztendőben jó egészséget, lelketekbe békességet !

*************************************************
Búcsúzóul @x javaslatával egyetértve, én is ajánlom ennek a cikknek elolvasását a csillagászat után érdeklődőknek: http://index.hu/tudomany/urkutatas/2009/12/30/kek_hold_lesz_szilveszterkor

A játékos Leonardo

Böngészve a különféle lapokat, egy érdekes cikkre bukkantam tegnap este, megosztanám Veletek: „Ötszáz év után ismét életre kelt Leonardo da Vinci mechanikus oroszlánja, amelynek mását a reneszánsz mester utolsó otthonául szolgáló francia Chateau du Clos Luce-kastély számára készítették el.

Da Vinci eredeti oroszlánja eltűnt, de a kortársak beszámolóiból tudni lehet, hogy a lépkedő művadat 1515-ben a firenzeiek ajándékozták I. Ferenc francia királynak Lyon városában a városállam és Franciaország között létrejött szövetség alkalmából. Az oroszlán Firenze szimbóluma volt, és amikor a király háromszor ráütött a művad hátára, felnyílt a mellkasa és a francia birodalom szimbóluma, a liliom bukkant elő belőle. A reneszánsz mester sem vázlatot sem rajzot nem hagyott hátra az oroszlánról, belső szerkezetének működését azonban részletesen lerajzolta.
A kortárs szemtanúk leírása és Da Vinci instrukciói alapján az automaták mestereként számon tartott Renato Boaretto alkotta meg fél évezred múltán ismét az egykori oroszlánt a franciaországi kastély megrendelésére. A kastélyban - ahol Da Vinci élete utolsó éveiben élt, s végül 1519-ben meghalt - a művészre emlékező kiállítás keretében 2010. január 3-ig lehet megnézni az életnagyságú, különleges műoroszlánt.
Boaretto rekonstrukciója - amelyet úgy kell felhúzni, mint egy régi órát - tíz lépést tesz előre, egyik oldaláról a másikra fordítja a fejét és föl-le mozgatja farkát. A sörényébe egy titkos szerkezetet épített, így amikor egy bizonyos ponton ráütnek, az oroszlán oldalán feltárul egy csapóajtó, és liliomeső hull belőle.
Da Vincit Franciaországba I. Ferenc hívta meg, aki nagy csodálója volt munkáinak. A művész ottléte alatt kastélyokat és csatornákat tervezett, növényeket és állatokat vetett papírra, és udvari ünnepeket rendezett. 1518-ban azzal kápráztatta el az uralkodót és körét, hogy egy színdarab bemutatásához az egész csillagos eget odavarázsolta bolygókkal és csillagképekkel együtt a színpad fölé.”
/ http://www.mult-kor.hu/
 /A sétáló oroszlánról készült videót beilleszteni nem lehet, de itt megnézhető:
http://www.youtube.com/watch?v=xNWE2AdfNuo

Bosszúságok

Kicsik, nagyok, állandóan érik az embert. Pár nappal ezelőtt a Séta téren mentem keresztül, és megdöbbenve láttam, hogy a nem is olyan régen készült padok így néznek ki:

Amikor ezeket az új fajtájú, masszív padokat elhelyezték, azt hitte/remélte az ember, hogy ezekben már nem nagyon lehet kárt tenni. Hát tessék, itt a bizonyíték. És mindez a belvárosban, nem ám valahol a peremkerület eldugott kis parkjában. Évek óta mondom, /csak fintorogjon és kritizáljon nyugodtan, akinek nem tetszik/ TÖBB rendőr kellene az utcára, vagy járőr, vagy parkőr, vagy nem tudom mi. És igenis hatalmat kell adni a kezükbe, legyen joguk a randalírozó fiatalokat rendesen elkapni.
/Tudom, legnagyobb támadóm most @x lesz, nem bánom. EZ az ÉN véleményem.Gyűlölöm az esztelen rongálást./
Más.
A boltokban meg folyton átvágják az embert. Sose szerettem vásárolni menni – de hát máshogy azért én se tudok működni, csak úgy, ha egyszer-egyszer bemegyek. Igyekszem a minimálisra szorítani a látogatásaimat. Ma vettem két üveg sört. /Nagy vendégség volt nálam ! :-) / Este be akartam könyvelni a kiadásomat a pénztárkönyvbe / tessék nyugodtan ezen is nevetni, én már csak egy ilyen régimódi öregasszony vagyok, 18 éves korom óta pénztárkönyvet vezetek. Üzenem @x-nek: a saját könyvelésemben nincs értelme a csalásnak, tehát az van beírva, amit ténylegesen költök./
Szóval a következő blokkot kaptam:

Vicces nem ? /A rosszabbul látóknak leírom: "Zsenge parajpüré" szerepel rajta/ És nem az előttem lévő blokkja került véletlenül hozzám, ugyanis egy nagy-bevásárló egész halom cuccal volt előttem, és bár nem kérte el a blokkját, de hát azon sok tétel volt. A pénztáros az én 2 söröm helyett ezt ütötte be és ezt a blokkot a gépből kivéve adta a kezembe. Tévedés kizárva ! Mellesleg fogalmam nincs, mennyi egy üveg sör, így hát nem tudom, anyagilag mennyire vagyok, illetve át vagyok-e verve.
És végül: Ugyanazt a fajta papír-zsebkendőt használom hosszú ideje, s nem először érzékelem, hogy a minősége viszont nem azonos. Most az alábbi képen látszik is, hogy a méret sem egyezik. Komolyan mondom, egy rendes orrfújásra már lassan nem is elegendő, amit rámsóznak. Az ár persze nem változott, sehol se szerepelt, hogy akkor ezt most hibás termék, ezért olcsóbb.

De nyilván mindenki tudna saját tapasztalatából hasonlókat mondani.
Én úgy utálom néha ezt a mocskos világot !
Miért abból áll, hogy egyik ember a másik átverésén dolgozik ???

Ami elveszett…

Minden évben megbeszéljük és minden évben megszegjük…mármint, hogy nem veszünk ajándékot egymásnak. Persze, hogy idén is ez történt. Megkaptam a testvéremtől Trebbin Ágost: „Pécsi színek és hangulatok” című könyvét, melynek olvasásába nagy élvezettel vetettem bele magam. Egy hasonlót /Kovács Lajos: „Kanyargós utcák, görbe esték”/ a régi Pécsről már olvastam, sőt a "Nádor szálló regényé"t is, meg az Unger Pálma írta „Színészhistóriák"at is.
Örömmel, élvezettel forgatom ezeket a könyveket még akkor is, ha sok minden nem „újság” számomra, mert itt-ott olvastam már róla, vagy eleve tudtam is a sztorit.
A mostani könyv olvasása során azonban szörnyűséges dolog történt velem. Kiderült, hogy elvesztek bizonyos darabok a múltamból.
Valahogy eddig az nem nagyon izgatott, ha pl. valaki azt kérdezte, emlékszel X-re, Y-ra ? És mivel nem emlékeztem, az őszinte válaszom az volt, hogy én bizony nem emlékszem. Aztán részemről a dolog el is volt intézve, hiszen nem emlékezhet az ember 40 év minden kollégájára.
De most ebben a könyvben nem is olyan rettentően régi fotókat látva, és közben agyam zugait átkutatva, SEMMIT, de semmit nem találtam ! Egyszerűen elképesztő.
Hogy konkrét példával éljek, láttam a könyvben egy fotót, ami a mai nagy OTP régi helyét mutatja /Rákóczi út – Jókai út sarok/ és egyszerűen NEM ismertem rá. Mintha sosem látott város része lenne, pedig a hatvanas években bontották csak le, tehát el kellett járjak előtte, s és az agyamban azon a helyen egyszerűen csak egy lyuk van, emlékkép semmi…
Próbáltam felidézni a környéket, és „láttam” a Zsolnay szobortól DK-re induló, keskeny kis Majláth utcát, vagy pl. valami miatt igen világosan emlékszem a Petőfi utca-Rókus utca-Honvéd utca közötti régi házakra is, sőt, még a hajdani repülőtérre is, ami a mai Uránváros helyén volt anno, de mondhatnám a régi Búza tér keleti ház-sorát is….
Hogy miként és miért törlődnek ki bizonyos részletek, s ugyanakkor más képek meg teljesen tisztán előttem vannak…..nem értem. Szürke agysejtjeim egy része ilyen mértékben pusztulna már ? Ha igen, akkor ez eléggé szomorú.

Kép: http://www.pecsinapilap.hu/index.php?id=14&kepeslapID=104&v=1&page=4

Az a „bizonyos” zene

Ha újra születhetnék és jelenlegi énemből egy cseppnyi tudatom is megmaradna, akkor egészen biztos pszichológiát szeretnék tanulni. Mert annyi minden van, amit ezen a téren nem értek. Hogy legalább valamiféle magyarázatot kapnék a tudományból a kérdéseimre… Persze, ki tudja, igazak-e azok a sorok, miket egy-egy tudós, vagy tanár, vagy nemtudomki leírt, kigondolt, s a dolgok nem máshogy működnek valahogy mégis, csak nem is tudunk róla. (Engem ledermeszt minden alkalommal, amikor ezt az ominózus mondatot hallom: „Idő valójában nem létezik.” Lehet ilyesmi más területen is…Hogy valami van, és mégse tudod mi az… Csak úgy benned van, megfoghatatlanul, megmagyarázhatatlanul, mégis őrült fontosan.
Na, de nem az időről akarok most értekezni. Hanem a zenéről.)
Nagyon szeretném tudni, hogy bizonyos zenék miért váltanak ki az emberben bizonyos érzelmeket. Bizonyára mindenki volt már úgy /?/, hogy egy zeneszámot meghallva elérzékenyült. Hogy az adott helyzet/helyszín miképp befolyásolja ezt a váratlanul feltörő érzelmet, azt se tudom pontosan. Van, hogy fontos, van, hogy semmi jelentősége. Tán eleve labilis érzelmi állapotban van az ember és akkor jön a zene, mint valami varázslat és eláraszt benned mindent, felszabadítja a gátlásokat, a dacodat, a keménységedet, a közönyödet, a nemtudommit ? És átveszi az uralmat feletted, elringat, de tényleg úgy, mint talán valamikor pár naposan Anyád ringatott. Elandalít, mint ahogy az első szerelmed első félénk csókja/bókja tette ? Megnyugtat, ahogy egy hűvös kéz a lázas homlokodon nagy betegséged idején végigsimított ? Végső soron sokféleképp lehet ezt leírni, a lényeg: boldogság önt el, ha hallod. De szinte valami varázslatos, kézzelfogható formában…
Vajon miért nem ugyanannál a zenedarabnál érzi ugyanazt mindenki ? Nekem ez, Neked az a kedvenc. Különös dolog /ez is/.
Mindez csak úgy jutott eszembe, hogy hosszabb idő után tettem fel megint régi kedves CD-imből egyet. Tudtam, valahol a közepén van az „a bizonyos” szám. Éreztem belülről, várom, hogy odaérjen a /micsoda is ? nem mondhatom, hogy „gramofon tű”/…és amikor odaért, a „megszokott” boldogság áradt szét bennem, persze hogy picit sírtam is, ez szinte hozzátartozik ehhez a számhoz. És láttam ugyanazokat a képzelt képeket, melyek a szám első meghallgatásakor bukkantak fel a semmiből. De szó szerint ! Nincs ebben a számban egyetlen szó se, ami utalna arra, hogy miről is szól, mégis bennem egy film pereg le minden egyes meghallgatáskor.
Varázslatos.
Látom persze mások blogjában is, hogy fel-feltesznek kedvenc zeneszámokat. Meg írnak is róla. De ez más kategória. Én is sok mindent szívesen hallgatok, de tényleg: a könnyebb klasszikustól kezdve a dallamos, modernebb zenéig szinte mindenevő vagyok. Vannak kedvenc zenéim, de ez nem az a kategória. Ám valahogy nem nagyon beszélünk arról, hogy van olyan zene, ami megérinti a lelkünket. Pedig majdnem biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van ilyen száma, akár több is.
Én örülök, hogy nekem ez a fajta földi boldogság megadatott.

(Nem erről beszéltem, de ez is a kedvenceim közé tartozik.
Esetleg olvasd el hozzá a szerzőz életrajzát is: http://hu.wikipedia.org/wiki/Johann_Sebastian_Bach
És ide érdemes benézni, mert sok érdekességet tudhatsz meg a darabról:
http://feldolgozasalatt.blog.hu/2009/10/21/bach_2 )

Ha nem látom/hallom, nem hiszem !

Nézem a legjobb karcsonyi dalokat a Tv-ben, s mit hallok, a listában a második helyezett ez:
Jona Lewie: Stop te Cavarly.  Nos, angolul nem beszélőknek ez annyit tesz: : Állítsátok meg a lovasságot !
Hát tényleg megáll az ész.....

És az első pedig ez a szám lett:

„..Cinkosa vagyok édes tolvajomnak.”

Shakespeare: XXXV szonett

Bármit tettél, ne bánkódj; tüske van
A rózsán, ezüst forrásban iszap;
Nap s hold elé felhő és árny suhan
S rút rák él a bimbó selyme alatt.

Mind tévedünk; én is, mert képbe zárom
S így oldozom önkényed tetteit,
S magam rontva vétkedet magyarázom
S túlzott mentéssel túlzom bűneid:

Értelmezem érzékiségedet
(Az ügyész véd): szívem ím pörbe száll
Szívemmel, mert szerelem s gyűlölet
Benne oly polgárháborúban áll,

Hogy kényszerére keserű bajomnak
Cinkosa vagyok édes tolvajomnak.

Lehet, hogy nagyon furcsán hat a fenti Shakespeare vers után olvasva majd a szövegem – de talán azzal tudom megmagyarázni bemásolását, hogy
1. ezt a verset nagyon, nagyon szeretem /haj, de sokat idéztem anno…/
2. amiről írni szeretnék, az lényegében az utolsó két sorral köthető össze valami módon.
*
Aki engem jól ismer, tudja, hogy én tényleg gyűlölöm az esztelen erőirtásokat. Még akkor is – ha valamilyen szinten elfogadom, hogy az erdő elöregszik, és frissíteni kell, vagy, hogy a fára szükség van itt-ott-amott. Bizonyára többször is szóvá tettem a Mecsek-oldalban látott tarvágásokat, mert igenis fájdalmas látványnak érzem a lecsupaszított hegyoldalakat.
Így karácsony táján minden évben felerősödik a fenyők kivágása miatt a vita. Szélsőséges táborokra szakadnak az emberek, és mindegyik csak a maga gondolatát hajtogatja, azt hívén, hogy az igazság az ő oldalán áll.
Sokan nem akarják/tudják elfogadni/elhinni, hogy a fenyők egy jelentős részét - mint bármilyen más növényt (bocs Z. de pl. a répát is) épp azért termesztik, vetik, nevelik, ápolják, hogy idővel kiszedjék és eladják – ami egyben persze a halálát is jelenti.
(Ha nagyon akarnám a témát „cakkozni” akkor mondhatnám, hogy míg a sárgarépa „egyszer-használatos” a fenyőt legalább kétszer lehet használni, egyszer karácsonyi dísznek, másodszor tüzelőanyagnak. És idézhetném egy ismerősöm rettenetes mondását: Aki sajnálja a karácsonyfákat, nem volt még vágóhídon.)
De higgyétek el, nem a karácsonyi fenyőkkel van a baj…s NEM az a lényeg, hogy élő fa alatt ülünk-e karácsonykor…
Szerintem a legnagyobb baj az, hogy túl sokan vagyunk !! Ennek a sokaságnak egy része többet akar, mint amennyi megilletné, vagy amire létéhez szüksége van, másik része végtelenül primitív, s oktalanul is pusztítja azt, ami nem az övé.
Gyakorlatilag bármiről beszélhetünk, akár a fenyőről, akár a répáról.
A fák /nem csak fenyő, bármelyik/ vonatkozásában a gond ott van, hogy az ember „csak úgy”- közvetlen, forintban kiszámolható hasznot nem remélve, sokkal kevesebb fát ültet, mint amennyit kitermel, mint amennyire szükség lenne. Talán ha nem látnánk a brazíliai esztelen erdőirtásokat, vagy a lecsupaszodott sziklás hegyeket – akkor könnyebben megbocsátanánk a karácsonyi fenyők halálát is.
Szilárd meggyőződésem, hogy sokkal több fát kellene ültetni. /Persze jó kérdés, kinek? Egyelőre még az egymásra-mutogatásnál se tartunk./ De most mondjam azt, ha szervezne valaki egy össznépi-nemzeti fenyőültetési akciót, hányan mennének el, hogy egy kis magoncot földbe dugjanak ? És hát ugye azt mindenki tudja, nem csak az elültetés szükséges ahhoz, hogy hatalmas fenyvessé növekedjen egy 5 cm-es tüskés kis vacak.
*
Nekem több éve már nincs élő fenyőm, bár bevallom, csak kis mértékben befolyásolta ez irányú döntésemet a környezet védelme. Inkább praktikussági okok vezényeltek. Kevesebbet kell takarítani, és a fa ára egyre csak emelkedik, ami azt jelenti, hogy egy hét után ma már ezreket hajítanak az emberek a szemétbe. Ezreket ? Nem ! Összességében milliókat !
Egy „élethű” műfenyő most 40 ezer körül van – pár év alatt bejön az ára…
Ám ha mindenki váltana, kétségtelen, hogy sok embernek akkor más foglalatosságot kell keresnie, mert fenyőiskolából és fenyő-árusításból már többet nem fog megélni.
De jaj…jaj… most aztán máshonnan érhet támadás ! Mert miből van a műfenyő ? Műanyagból. Ha meguntad hová dobod ? Mit szennyeztél vele ?
*
A kérdéseket körbe-körbe, a végtelenségig lehet forgatni….Összetett dolgok ezek….
Egy káosz ez az egész világ. REND sehol sincs benne, és esküszöm, el lett rontva valahol már a kezdetek kezdetén minden. Mert a szemmel nem is látható sejtek közt is vannak rossz indulatúak – és MINDEN esetben a gyenge húzza a rövidebbet. Tehát a világmindenség működése eleve az erőszakra van kihegyezve. Ezt aztán alulról felfelé, vagy fordítva is vizslathatod. Nem csak a nagy hal eszi meg a kicsit, de sokszor egy baktérium dögleszti meg az óriás-cápát.
A fene se érti…
*
Na, hát én nem tudom… Gondolkodjatok ezeken…Nekem mindenesetre rendesen elkalandoztak a gondolataim miközben írtam. Mert a dolgok bizony nagyon is összefüggenek. Nem lehet egy kijelentő mondattal semmit se elintézni.
*

(Zárójelben: elmondhatom még Nektek, hogy az általam nézett német tv csatornák egyikén már jó egy éve volt szó arról, hogy változtatni kellene a fakitermelés módján/gyakorlatán. Egyrészt meg kéne tiltani a nálunk tán még nem is használt, de N.o-ban meg Ausztria erdeiben már igencsak divatos modern erdőgyilkoló gépekkel való erdőirtást. Komolyan mondom, szemem, szám tátva maradt, amikor láttam, hogy egy óriás fenyőt semmiperc alatt kivág, legallyaz, feldarabol, lehámoz, stb.. egy borzalmas, félelmetes monstrum. Közben hernyótalpával halálba taposva mindent, gilisztát, mohát, gombát, stb…A szörny ottjárta után évekig aztán még fű sem nő.
Szóval arról beszéltek, hogy egyrészt ezt a gépesített kitermelési módot kéne megtiltani, másrészt vissza kellene térni ahhoz a módszerhez, amikor az erdőt ritkították, csak a legérettebb fákat vágták ki, s nem a tarvágást alkalmazták. Igaz, ez sokkal, sokkal több munka, és manapság, amikor az idő pénz, akkor nem tudom elhinni, hogy ennek a fa-barát és erdőkímélő verziónak eljöhetne a reneszánsza.
Magyarországon meg még kevésbé, mert itt mi még tudatilag sem tartunk ezen a szinten. Mi egyelőre csak tönkretenni, szétrontani, megsemmisíteni tudjuk azt, amit nagyapáink létrehoztak…)
Kép: http://www.fotocommunity.de/search?q=wald&index=fotos&options=YToxOntzOjU6InN0YXJ0IjtpOjA7fQ&pos=7&display=4950170

Azt én karácsonyom…

Ha húzhatnék egy elméleti vonalat a tegnapi napra, akkor az egyik oldalra írhatnám a jókat, másikra a rosszakat – de nem igazán van kedvem hozzá. Meg kell elégednetek a relatív szűkszavú beszámolóval.
Jó volt, mert együtt lehettem a családommal (egy részével), sok, okos, meg szép ajándékot kaptam, finomakat ettem.
Rossz volt, mert életem első migrénes fejfájásával ébredtem hajnali fél 3-kor, amit ugyan gyógyszerel kicsit sikerült elnyomnom, de csak annyira, hogy délután fokozott erővel támadjon rám újra. Bízom benne, hogy ennek oka csak ez a lehetetlen időjárás volt, s remélem nem egyhamar jön hozzám látogatóba….
Egy plusz pont a jók oldalára: az éjjelt átaludtam s per pillanat nem fáj a fejem.

Így nézett ki nálunk a karácsonyi asztal.
Ebből egy új saláta-receptet megírok, (második kép) mert általános sikere volt:
Alma, sajt kockára vágva, (kb.2/3 + 1/3arányban), bele egy kevés főtt kukorica, és majonézzel összekeverve legalább fél napig állni hagyni, hogy az ízek összeérjenek. (Ezúton is köszönöm „Kati-néninek” a receptet.)

Boldog ünnepeket !

Nézzétek el nekem, hogy idén is ez a video került be a blogba ! Hosszú idő óta nem láttam ennél vidámabb, kedvesebb, mókásabb képsort, és a zene is nagyon tetszik.
Ezzel szeretnék mindannyiotoknak békességes ünnepet kívánni, szeretettel:

  Ez meg a ráadás:

 
SZILÁGYI DOMOKOS: KARÁCSONY


A puha hóban, csillagokban,
Az ünnepi foszlós kalácson,
Láthatatlanul ott a jel,
Hogy itt van újra a KARÁCSONY.


Mint szomjazónak a pohár víz,
Úgy kell mindig e kis melegség,
Hisz arra született az ember,
Hogy szeressen és szeressék.


S hogy ne a hóban, csillagokban,
Ne ünnepi foszlós kalácson,
Ne díszített fákon, hanem
A szívekben legyen KARÁCSONY !

Na végre !!!!!!!!!

Megjött a nagyimobil hazánkba ! Az Emporia Telecom, az idősebbeknek készült mobiltelefonok piacvezetője Magyarországon is bemutatta az emporiaTALKpremium modelljét, amit pont olyan egyszerű használni, mint egy vezetékes telefont. A készülék ideális megoldás az ötvenen túli generációnak és azoknak, akik most kezdik a mobilozást. Sok idős ember várt már egy olyan mobiltelefonra, amit pont olyan egyszerű használni, mint a már megszokott otthoni telefonokat.
Az emporiaTALKpremium menü nélkül működik, minden funkciót az oldalt található csúszó kapcsolókkal lehet irányítani. Az SMS-ek írása és küldése is gyerekjáték ezzel a telefonnal.
Kamera és zene lejátszása helyett ez a mobil kihúzható telefonkönyvével és ujjvéghez illeszkedő nyomógombokkal tűnik ki, melyeket kiegészít egy olyan kijelző, melyen a betűméret és a kontraszt a gyengén látók igényeihez illeszkedik.
Az Emporia Telecom az egyetlen osztrák mobil gyártó, amely a világ 22 országában sikeres az idősebbek számára készített mobil készülékeivel. Az összes szenior mobiltelefon fejlesztése elismert kutató intézetekkel együtt zajlik. A fejlesztésben közreműködnek szenior szervezetek, orvosok és idősgondozó személyek. A termékfejlesztéshez az Emporia 2010-ig mintegy 14 millió eurót használ fel.
Az Emporia Telecom családi vállalkozás, melyet 1991-ben alapítottak. A cég a hatvanon túli generáció számára tervez, fejleszt és gyárt mobiltelefonokat. Az emporia kutató-fejlesztő részlege a 65 alkalmazottnak megközelítőleg harmadát teszi ki. Legfontosabb feladatuk, hogy a legbonyolultabb eljárásokat technológiai megoldásokkal leegyszerűsítsék. Az emporia készülékei az idősebb generáció elvárásaihoz alkalmazkodva készülnek, a cég ezen a területen piacvezető. Az osztrák cég székhelye Linzben található, termékei jelenleg a világ 22 országában kaphatók.
Nem tudom olvasóim közül ki az, aki szereti és maximálisan kezelni tudja a saját mobilját. Én utálom az enyémet. Már  3 évvel ezelőtt is kerestem ezt az új típust, mert hallottam róla, hogy létezik. Az ünnepek múltával az lesz az első dolgom, hogy utánajárok az ügynek...

Szöveg, képek: http://digiport.hu/cikk/mobil/megjott_a_nagyimobil_hazankba

Pécs karácsonyfája 2009

Amikor a Sors kipróbál….

Ugye, milyen szépeket írtam tegnap ? Úgy is gondoltam. Tele voltam békességgel, elégedett voltam mindennel, meleg volt a szobámban és a szívemben.
Aztán…
Aztán kimenetem a előszobába tojásért, hogy nekikezdjek a délelőttre tervezett újabb sütésnek, s megdermedve láttam, hogy úszik minden ! Azonnal tudtam, hogy megint elfagyott a vízvezeték – már másodszor esik ez meg velem, mióta itt lakom.… Rohanás le a pincébe, elzártam a vizet, aztán elkezdtem szerelőt keresni. Ugyanis az én szerelőm volt az egyik zebrán elütött áldozat még a nyár végén – talán emlékeztek rá, írtam róla - azóta sem tud dolgozni…Tehát találnom kellett sürgősen valakit. A harmadik nekifutásra sikerült, de mondta, hogy két másik munkája van, s csak ha azokkal végzett, akkor tud jönni.
Hát elkezdtem várni. De mit csináljak víz nélkül ? Be volt készítve egy adag ruha a gépbe – mosni nem lehet. Mosogatni se, a betervezett szekrénypolcokat se lehetett letörölgetni, és persze sütni se kezdtem el. Ültem csak a fotelban, és trombitáltam – mert a nátha az azért ki akart jönni belőlem (szerencsére).
Olvastam, tv-ztem, de a gép elé nem volt idegem leülni. Aztán délben melegítettem egy kis tegnapi húslevest meg tökfőzeléket, sütöttem rá tükörtojást – ezzel is tovább növelve a mosogatóban vízre váró kupacot.
A felmosó-vödörben hoztam be havat, a kályha mellett elolvadt, legalább a WC-t le tudtam önteni vele…
Aztán gondolkodtam is, hogy ez most miért is történt ? És addig addig forgattam a fejemben gondolataim Rubik-kockáját, míg oda lukadtam ki, hogy nem is olyan nagy a baj. Mert hát, ha máshol reped ki a cső és 10 atmoszférával fröcsög ki és nem veszem időben észre ? Most „csak” a kerti csaphoz vezető elosztót kellett kicserélni, mindössze 2000.- Ft volt anyaggal együtt! És mi lett volna, ha karácsony este történik velem ez ? Vagy ha mindez mondjuk múlt szombaton reggel /bp-re utazás/ esett volna meg velem ? És ha nem találtam volna harmadikra egy embert, aki elvállalja a munkát ? Addig gondolkodtam, míg a végén egészen boldog voltam, hogy csak ez, csak így, és épp ma történt velem.
Erre mondják, hogy minden rosszban van valami jó (?!)

Kép: http://www.fotocommunity.de/search?q=rohrbruch&index=fotos&options=YToxOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjI6IjI0Ijt9&pos=24&display=13744089

Légy boldog – legalább egy kis időre…

Egyrészt eléggé vacakul vagyok, tegnap elfogyott majdnem egy teljen csomag papírzsepi. Másrészt, jaj de jó, hogy tudom fújni az orrom !
Nem szívesen szedek gyógyszert /mondjuk most is csak 500-as Aspirint vettem be/.
Viszont még csak hőemelkedésem sem volt.
„Rendes” hideg van /ablakhőmérőn reggel 6-kor mínusz 14 fok/
Viszont tegnap ki sem kellett dugni az orrom /ma is csak majd délután kell egy rövid időre, a közelbe kimennem/.
Dacára, hogy nem voltam 100%-os „formában” megsütöttem két adag linzert és ráadásul egyetlen szem sem égett meg belőle. Pedig a gáz elég vacak volt és jó rendesen fel kellett tekernem, hogy megsüljenek a sütik. Ilyenkor szoktam elveszteni a türelmemet, otthagyom az egészet, bejövök a szobába – majd megfeledkezem róluk, s elégetem.

Ami azonban ezektől az ellentmondásoktól teljesen független, /vagy mégse?/ az ilyesféle időkben bukkan fel újra és újra bennem a végtelen hála Isten/Sors/Körülmények? felé.
Tudom, elég nagy disznóság ez, hogy csak a szélsőséges helyzetekben vannak meg bennem ilyen erősen ezek az érzések – de tény, hogy amikor valami nagyon durva időjárási helyzetbe kerülök, /ijesztő nyári vihar, dermesztő téli hideg, stb../ akkor azonnal az jut eszembe, de jó is nekem, hogy tető van a fejem felett, hogy meleg szobám van! És igenis hálás vagyok ezért! Persze lehet mondani, egy életet adtam érte, 40 év mindennapi becsületes munkáját. De azért azt is tudni kell, hogy az otthontalanok között is vannak olyanok, akik dolgoztak, aztán valahogy mégis csak úgy alakult az életük, hogy talajt és otthont veszítve, az utcára kényszerültek. Tudom én, hogy az az átkozott alkohol /mostanában már a drog is/ besegített nekik. Akkor is szánom őket. És azt is tudom, nincs azzal elintézve a dolog, hogy használt ruhát viszek nekik, hogy a koldusnak egy-egy százast adok. Ámbár jó ideje már inkább veszek valami ennivalót és azt adom. /Mely adakozási formáról legutóbb azt hallottam, hogy „álhumánus” mert a kéregetőnek piára kell a pénz, és ha arra kell, akkor arra adjunk neki, ne kényszerítsük kenyérevésre azt, aki inni akar… Hát, ez is egy álláspont…/
No, szóval csak azt szerettem volna mondani, hogy mindenki legalább pár pillanatig szálljon magába és legyen nagyon boldog ! A számítógépe előtt, vélhetően meleg szobában olvassa a soraimat. Ma/most legyen elég ennyi a boldogsághoz.

…és ha a boldogság ilyesféle perceit egymás mellé rakod, kijöhet belőle akár egy egész élet is…

Kép: http://www.fotocommunity.de/search?q=eis&index=fotos&options=YToyOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjI6IjI0IjtzOjc6ImNoYW5uZWwiO3M6MToiNyI7fQ&pos=26&display=12306630

Második bejelentkezés vasárnap: @x-től érkezett friss fotók:

Náluk már mindenki eszik.... :-)

A vadgerlék...

...a verebek...

...a szomszéd kutyája...

...na persze ők is...

Most én is elhúzok, mert nekem meg nem lesz ebédem, ha továbbra is itt ülök a gép előtt :-)

(Levelekre majd délután válaszolok!)

Úti kalandok

Tulajdonképp amikor a hó a hét elején leesett, már akkor kezdtem parázni a szombati utazásomtól. Hogy fogok én hajnalban innen leérni a vasútra ? Mekkora hó, illetve mekkora hideg lesz ? Nos, indulni még csak-csak sikerült „rendesen”. Taxit hívtam, ami szerencsére egészen a házunkig le tudott jönni, és „természetesen” időben vonaton voltam. Aholis őszintén szólva meglepetés várt. Egy ilyen kocsiba szólt a helyjegyem.

Én ilyen szépet még nem láttam, és valószínűleg rövid ideje lehet csak üzemben, mert a szép zöld plüss még nem volt felvágva, a kocsi oldalfala még nem volt összefirkálva… Viszonylag kevesen voltunk, nagyon kényelmesen utaztam. Normális volt a hőmérséklet. Igaz, igaz, a WC nem működött a mi kocsinkban, s el kellett zarándokolni a másikba, annak is természetesen a távolabbi végébe. De ennyi legyen a legnagyobb bajom…
Beértünk a Keletibe, ahol olyan dermesztő hideg volt, mint a északi sarkon. Innen el kellett villamosoznom a Nemzeti Színházig. No – be kell valljam – „testközelből” ezt is most láttam először és nem mondanám, hogy „el voltam ájulva” tőle. Igaz, alaposabb körülnézésre nem volt időm.
Délelőtt volt egy megbeszélésem, ahol találkoztam néhány netes ismerősömmel. A megbeszélés jól sikerül, de bitang rövid volt. Nekem most úgy tűnik, alig volt lehetőség a „beszélgetésre” – sajnálom is, hogy az utolsó órát az Amerigo Tot kiállítás megtekintésével töltöttük, inkább tovább kellet volna beszélgetnünk. Többet ért volna.
Aztán hirtelen már 3 óra volt, rohanva búcsúztam, végül azt sem tudom, de meglehet, én voltam a legtávolabbi résztvevő. Haza kellett még valahogy jutnom. Amikor kimentem az épület elé, a Duna felől metsző, dermesztő hideg szél fújt, és elég erősen havazott. Épp az orrom előtt ment el a 24-es villamos, várnom kellett rá vagy 10 percet.
A megbeszélésünk helyén eszméletlen meleg volt. Legalábbis nekem, aki nem vagyok szokva a központi fűtés száraz és szabályozhatatlan, pazarló és egészségtelen fűtési hőmérsékletéhez. Már a villamosmegállóban fáztam. Aztán azt se tudtam, hogy Pesten bizony nincsenek fűtött villamosok, legalábbis én oda és vissza is egy jégkaszniban utaztam.
Az állomáson épp csak vettem egy sajtos rudat, meg egy kis vizet, már szálltam is fel. Nem olyan elegáns kocsiban ültem, mind felfelé menet, de azért ez is tűrhető volt, főképp mert a négyes ülésen csak ketten ültünk és a lábaimat kényelmesen ki tudtam nyújtani. A mellettünk lévő másik négyesen egy nagymama ült egy fiatal lánnyal és két kicsi, 3-4 év körüli lányocskával.
Eleinte semmi gond nem volt, de amikor Kelenföld után leálltunk, és bemondták, hogy előttünk a pályát tisztítják és várni kell a továbbindulásra, no akkor kellett volna videót készíteni. Szerintem mindenkinél volt mobil, s mindenki azonnal hívta a hozzátartozóit. A velem szemben ülő fiatal hölgy – (a harmadiktól kezdtem számolni) Dombóváron akart leszállni, s onnan továbbutazni Kaposvárra, teljesen pánikba esett, Dombóvárig 17-szer hívta a barátját, az anyját és a barátnőjét. Fogalma nem volt, hogy miképp fog tudni most hazajutni. Mellesleg meglepett, hogy a kalauznő, aki jött ellenőrizni a jegyeket, a táskájából elővett egy kis masinát, s amikor a lány megkérdezte, mivel/hogyan tud majd továbbutazni Dombóvárról, akkor ebből a kis ketyeréből a nő kinézte, hogy milyen vonatok és mikor indulnak még ma D-ből K-ba. Számomra, aki időtlen idők óta nem utaztam vonaton, ezek a dolgok meglepőek voltak.
Lassan haladtunk, többször megálltunk, Dombóvárnál már majdnem egy órás késésben voltunk. Dögletes meleg volt. @ x írta, hogy egy rokona meg majdnem megfagyott, hát rólam meg folyt a víz. Pedig több réteget is levetkőztem már. A mellettünk ülő gyerekekkel a két felnőtt 2,5-3 óra elteltével már alig bírt. Mondtam, hogy hagyják már rohangálni őket az ülések között, mert ugyan az is idegesítő, de legalább a gyerekek lefáradnak kicsit. Aztán végül beszálltam a szórakoztató műsorba, az elolvasott újságokból papírcsónakot, kisrepülőt, sárkányt hajtogattunk, kis terítőket tépkedtünk és néhány színes ceruza segítségével még kiszínezni is sikerült.
Nagy nehezen 8-ra értünk haza. Dacára, hogy jól beburkolóztam, sapkámat mélyen a homlokomba húztam, de mégis csak totál kiizzadva, taxira kellett várnom közel 10 percet. De még így is szerencsésnek mondhatom magam, mert bár a taxisnak ”Jaj véletlenül nem kapcsoltam be az órát” felkiáltása mellet /mint reggel, hivatalosan/ egy ezrest adva csak-csak elérkeztem a lakásom közelébe. /Az igazsághoz tartozik, hogy reggel Volántaxival mentem, este egy maszek fuvarossal./ Azt nem is reméltem, hogy az utcánkba behajt az autóval, mert akkor innen a jövő hétig biztos ki nem megy. Mindegy. Fél 9-re hazaértem.
Este már ittam a mézes forró tejet, kavartam a mézes torokgyógyító varázs-szeremet, de éreztem, elkapott a nátha… Trombitálok is most rendesen. „Természetesen” van itthon gyógyszer, (Chinacisal – tudom ajánlani ezt a régiséget minden könnyebb megfázásra – és van 6 csomag százas papírzsepi.) Lázam nincs, szóval nem kell izgulni, nem a vírust hoztam haza, hanem megfáztam. Majd az lesz a karácsonyi ajándékom, hogy épp addigra el is múlik. :-)
Itt alant pedig néhány szép képet láthattok a keleti pu. főbejáratáról. Az emberek ki-be jöttek-mentek, senki nem állt meg, hogy megcsodálja, vagy akár csak egy pillantást is vessen rá. Felőlük aztán „vakablakok” is lehettek volna…Persze lehet, hogy én vagyok csak egy ilyen félnótás: az ilyesféle kézműves munkák mindig csodálatot váltanak ki belőlem. Gyönyörűek ! Ilyent – legalábbis azt hiszem – géppel nem lehetne leutánozni. Ez még a kovács mester kézügyességét/fantáziáját, és a munkaszeretetét dicséri.
No, ennyi volt. Most pedig megyek és sütöm a linzereket. Az előző adag valahogy „elfogyott.”
(A net olyan lassú, mint amilyen vacak a gáz ma… Nem értem… befagyott ???)

Szabad-szombat

Kedves olvasóim ! Holnap szabad-szombatot tartok. Elutazom Budapestre.
Egyáltalán nem vagyok rossz hangulatban, egyszerűen csak ezt a verset gondoltam mára ide:

Kamarás Klára: Majd egyszer

Egyszer majd minden seb beforr.
Előbb-utóbb. Valamikor.
A sebek sorsa ez. Beteg,
ki féltve őrzi bánatát,
és úgy emészti fel magát,
mint szú a tölgyet rágja át.

A sebek végül mind beforrnak,
Talán még ma, talán majd holnap.
Sebek nélkül könnyebb lehet
elviselni az életet.

Kép: http://fotocommunity.de.1134947

Egyszerű kis szerda….

Húúúúú, de kemény napom volt tegnap ! Nem volt lelkierőm 6-kor elindulni a piacra a tejért, csak a 7,15-ös busszal mentem. Hát a rémálmok rémálma volt ! A fűtött busz zsúfolásig tele volt, az ellen úgy-ahogy lehet védekezni, sapka le, kabát kigombol, sál leteker…De a reggeli csúcsban a Zsolnay úton végeláthatatlan sor áll. Komolyan mondom, katasztrofálisak 8 előtt a közlekedési viszonyok a városban ! Nem a hó miatt, csak úgy „normálisan” volt őrület. Nem szoktam én ez idő tájban járni, hát nem is fogok. Inkább felkelek hajnalok hajnalán. 1/4 9-re értem a vásárcsarnokba, már azon izgultam, eladja tejesasszonyom a tejet. De nem, szerencsére ez megvolt. Majd átmentem a szemközti gyógyszertárba – hát én nem tudom, hogy a patikákban miért megy olyan irgalmatlanul lassan a sor, de itt izzadtam le másodszor…
Ez után meglátogattam azt az idős nénit, akiről hónapokkal ezelőtt írtam, hogy az elfekvőben van – most megtudtam, hogy tegnap óta nincs eszméleténél. Őszintén szólva „búcsúzni” mentem – nem kellett volna. Ő már nem tudta, hogy ott vagyok, én őrizhettem volna róla egy „szebb” képet is, mint a mai. Délután a férjétől megtudtam, hogy lelopták az arany nyakláncát. Erre már nem is tudok mit mondani…
Nem tudtam, hogy a Megyei Könyvtár mikor nyit, nagy kalandok és óriási kerülők után elmentem az Apáca utcába – de kicsit korán, mert a könyvtár csak 10-kor nyit, vagyis itt nem jártam eredménnyel. Elvittem egy ismerősöm kérésére a Hunyadi útra egy kis csomagot, aztán az Anna utcán át az Ágoston tér felé, gyalog jöttem haza.
Már a városban is lőttem pár képet, de itt, kedvenc Orsolya utcámban is lefotóztam azokat az öreg házakat, melyek ki tudja, meddig lesznek még láthatók. Látszik még rajtuk építőik gazdagsága, igényessége, stílusa, de látszik rajtuk az utánuk következők közönye és nyomora…
Hazafelé jövet meglátogattam öreg barátnőmet is, aztán a délelőtti program befejezéseképp a lakásomtól 10 m-re akkorát estem, hogy csak úgy csattant. Annyira beütöttem a térdem, hogy egész éjjel a jeges zselével borogatom, hogy a hét végére használható legyen. Ráadásul délután el kellett mennem a Tettye utcába egy megbeszélésre, persze oda is csak gyalog tudtam menni, hááááááááááááát, mit mondjak, elég rendesen elfáradtam. Ez a nap kb. elég eseményt adott a hét hátralévő részére.
Ez okból kifolyólag elhatároztam, hogy ma sehová se megyek, viszont megcsinálom a grillázsos sütit. Holnapra a linzert terveztem be, az első adagot ugyanis teljes egészében felfaltuk /a gyereke meg én./ Rám fér egy kis pihenés !?
(A képek azért „szemcsések” mert végig esett a hó.)

Kossuth tér és Széchenyi tér dec.16-án

Orsolya utca öreg házai

                                Kedvenc ablakom

Kis színes…

A hallássérültek számtalan nehézséggel szembesülnek a mindennapi élet során. A probléma már az otthonukban elkezdődik: gondoljunk csak bele, hány berendezés működik hangjelzéssel. Ilyen például mindjárt a bejárati ajtó csengője vagy az ébresztőóra. Nekik kíván segíteni May Wilson brit formatervező Aria elnevezésű karkötőjével, amely egyrészt fényjelzéssel, másrészt érintéssel tájékoztatja viselőjét arról, hogy megszólalt ezen alkalmatosságok valamelyike.
Infó, kép innen: http://www.hg.hu/blog/8391-szuperkarkoto-hallasserulteknek  

Ez itten meg egy kis muzsika. 24 millióan kattintottak már rá. Hát esetleg hallgasd meg Te is !

2009.december M.o.

„Pécsett a közelmúltban nyolc alkalommal követtek el utcai rablásokat. Ez a szám magasabb a korábbiaknál. A rendőrségen érdeklődésünkre elmondták, az útonállásra emlékeztető módon elkövetett bűncselekmények tulajdonképpen valamennyi pécsi városrészre jellemzőek.
Ugyancsak közös vonás bennük, hogy a tettesek tizennégy, és húsz év közötti fiatalok, akik gyermekeket, vagy náluk gyengébb fizikumú fiatalokat támadnak meg.
A Légszeszgyár utcában például a közelmúltban négy fiatal fiú körbeállt egy ötödik fiatalt, megverték, majd elvették a pénzét, és az iratait. Hasonló volt a tettesek forgatókönyve az Őz utcában is, ott egy háromfős társaság odalépett egy járókelőhöz, bántalmazták, és szintén megszabadították értékeitől. Ezt követően pedig megszerezték a nála lévő értékeit, pénzét.
A rendőrök a nyolcból hét támadás vélt tetteseit elfogták, ők már őrizetben, vagy előzetes letartóztatásban vannak. A hatóság képviselői ezzel kapcsolatban arra hívják fel a figyelmet, hogy amennyiben valakit támadás érne, lehetőség szerint azonnal értesítse a rendőrséget, hiszen a tettesek kézre kerítésére jóval nagyobb az esély akkor, ha forró nyomon eredhetnek a nyomukba.” / http://bama.hu/  /
Mindez nem a közelgő szép, békés karácsonyi ünnep kapcsán jutott eszembe. Nem. Két napja – nem éjjel, hanem du. 5 órakor! – ahogy jöttem hazafelé, két fiatal kölyök jött mögöttem, remélem nem rossz szándékkal. Mégis /pedig ezt a cikket akkor még nem is olvastam!/ volt valami rossz érzés bennem. Többször hátra is fordultan, és sietősre fogtam a lépéseimet.
Persze, ha két ”támaszos páciens” dülöngélt volna mögöttem, akkor is ugyanilyen érzéseim lettek volna. Sőt. Tovább megyek, ha két normális férfiember jött volna mögöttem, valószínűleg akkor is…
Nem vagyok biztos benne, hogy megtalálom majd az újságban, a fenti cikkben szereplő fiatalok fél év múlva /!!??!!/ sorra kerülő elítélésének hírét sőt abban sem vagyok biztos, hogy elítélik őket.
Beszélhet nekem bárki bármit a toleranciáról, meg a különféle emberbaráti megértésről, meg akármi hasonló maszlagról. Amíg szabadon cirkálhatnak köztünk kicsi és nagy bűnözők, addig igenis délután ötkor félni kell az utcán.
Szégyenletes és szomorú.
Van azonban egy másik kis hírem is, amit @x jóvoltából találtam
/ itt: http://ad6kap6.hu/?akt_menu=13  /
Igazából semmi kommentet nem szeretnék hozzáfűzni azon kívül, hogy a hirdetés címe lehetne: Magyarország 2009. karácsony.
„Van egy nagyon jó állapotú lovaglógépem, amit felajánlanák olyan embereknek, akik imádják a testüket edzeni, és nagyon szeretik a sportot. Én egy 4 gyermekes anyuka vagyok, és egyedül nevelem őket, nehéz körülmények között, ezért ha lehet, akkor cserébe tartós élelmiszereket szeretnék kérni. Ezeket: 5cs kr.cukor, 2cs rizs, 2cs lencse, 1ü méz, 4ü étolaj, 2cs 250 gr-os omnia kávé, 1cs 1.2kg-os nesquick kakaópor, és egy 120cm-es műfenyőt. Ezeket a gyerekeim részére kérném. Nagyon fontos lenne. A szállítást nem tudom megoldani, azt annak kell megoldania, akinek kell a lovaglógép.
Üdvözlettel: K. M. /teljes név/”

Kép:  http://www.fotocommunity.de/search?q=schatten&index=fotos&options=YToyOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjI6IjE2IjtzOjc6ImNoYW5uZWwiO3M6MjoiMTAiO30&pos=20&display=15445163

Hát megérkezett !!!!

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: TÉLI ALKONY


Aranylanak a halvány ablakok...
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.

Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.

A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszin égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.

Az első három kép a havazás kezdetén @x-nél, a többi 18 óra felé nálam készült.

Bepaliznak

Este csengettek. Nem szívesen nyitok ajtót, de mivel a szomszédom is kijött, - merthogy hozzájuk is becsengettek – a beengedés kérdése magától megoldódott. Hárman is jöttek, gondolom, hogy erősítsék egymást !!! A lakásajtóban állva kérdezték, hogy milyen telefon-előfizetésem van ? Mondom: T-home, vagy T-com /Képtelen vagyok megjegyezni, különben is folyton változtatják a nevüket…/ Akkor most itt az alkalom, hogy egy új, kiegészítő szerződést köthessek, amivel egész nap ingyen telefonálhatok, és alig pár száz forint lesz az alapdíjam. Mondom, de hát most nemrég beszéltem az ügyintézőjükkel, hogy számomra a jelenlegi csomag a legelőnyösebb, akkor ez most mit ? /Ugyanis a múltkor, a net-előfizetés-váltásnál szó került erre is – nem hazudtam !/ Szóval, mitől lenne ez jobb, mint pár nappal ezelőtt volt a mostani ?
Hozzam ki az utolsó számlámat, akkor azon elmagyarázzák. Mivel csepergett az eső, tök sötét meg hideg volt, mondtam, jöjjenek akkor már be a konyhába, ott jobban látunk. /Én marha, holott megfogadtam, hogy soha senkit nem engedek be…/ Na mindegy, a számlát elővettem, s hármújuk közül az egyik megnézte, s mutogatta, hogy látja, ez, ez az invitel hívásainak a díja, ez teljesen ingyenes lesz, és az alapdíja is csökkenni fog. /Írd és mondd, a számlán 91.- Ft szerepelt ebben a bizonyos sorban./
Honnan jöttek, kérdeztem, a T-com-tól ? Igen, annak egyik cége vagyunk. Mondom: nézzék én ezt nem értem. Egyszer már valami tele2 vagy mi átvert engem, alig tudtam megszabadulni tőlük, nem akarok én másik előfizetést ! A legegyszerűbb, ha felhívjuk a 1412-t, a T-com segélyszámát, s akkor ott tisztázzuk, mi is a helyzet az én csomagommal, meg a maguk ajánlatával.
Hát látnotok kellett volna a kis szemüveges viperát, azt hittem szétdurran.... Nem kell, nem kell telefonálni ! Ha maga nem akarja a jót, akkor mi nem kényszerítjük rá ! - és már fordult is meg, és sipirc húztak mindhárman kifelé.
Naná, hogy azonnal felhívtam a 1412-őt és elmondtam a történetet. Természetesen kiderült, hogy nem a T-com-tól jöttek, hanem az Inviteltől, s ha velük kötök szerződést, akkor csak rosszul tudtam volna járni, nemám, hogy csökkent volna a számlám, hanem még nőtt volna…
Azt hittem szétdurranok. Jól sejtettem, hogy egy újabb átverés akart ez lenni…. És milyen ravaszul adják be ! Félelmetes. És undorító. Hányakat fognak átverni ezzel a lehengerlő szöveggel, a hozzám hasonlókat, akik a tetejében még valójában fel se fogják, amit hadarva elmondanak. Gyávák, vagy csak egyszerűen lusták a dolgot alaposan megfontolni. Csak gyorsan, gyorsan, essünk már túl rajta. Ha azt mondják nekem jó lesz, akkor aláírom….

Hát figyeljetek, és gondoljátok meg, hogy átmentek-e más szolgáltatóhoz, s ha igen, milyen árat fogtok majd fizetni érte… Legalább az új szerződés aláírása előtt érdeklődjetek !
Kép: http://www.udvari-ec.hu/rendeles.html

Érik a vihar...

Olvasom Moldova Miskolcról írt könyvét. Habár még csak az első kötettel végeztem, de azt hiszem, tartanom kell legalább egy nap szünetet, olyan töményen, olyan letaglózóan írt az ottani helyzetről, hogy azt alig tudom elviselni. Mindenki számára – gondolom én – ismert Miskolc helyzete, és népességi összetétele. De most ebben a könyvben – eddig – nem csak erről volt szó. Épp úgy, mint a Dráva-vidékkel foglalkozó könyvben, kíméletlen leírást kapunk az ország egy részének tökéletes széthullásáról, lepusztulásáról, tönkremeneteléről, vagy inkább mondjam, tönkretételéről.

Nem nagyon akarnék politikát keverni blogom soraiba, nem fogom bemocskolni, a 20 éve fennálló „rendszer”-nek sem minősítésével, sem kritikájával, és ötleteket sem akarok adni, hogy szerintem mit, hogyan kellett volna, vagy kellene…
((Abszolút zárójelben, csak annyit említenék meg, hogy anno 1990 táján, még közvéleménykutatós koromban, minden kérdőívben bent voltak azok a kérdések, hogy "Ön jónak tartaná-e, ha ....ezeket és ezeket  -  és itt bizonyos cégek/üzemek felsorolása következett - szóval ha ezeket magánkézbe adnák ? Esküszöm Nektek, a kérdezettekl 90 %-a "Nem"-mel válaszolt. Csak azt tudnám, hogy akkor, ha már előre tudták, mit akarnak csinálni, hát mi a frásznak kérdezték az embereket ???))
Sajnos semmi, de semmi reményt nem látok arra nézve, hogy a jövőben bármiféle változás is történhetne. (Őszintén mondom, sokszor gondolok arra a bizonyos nemrég közzétett világvége videóra. NEM látok más kiutat. Pusztuljon minden…megérdemeljük, mert nem vagyunk képesek megváltozni! Mert képtelenek vagyunk a múlt hibáiból tanulni.)
Sajnálom, hogy ez a borongós téma jutott advent harmadik vasárnapjára, de egyszerűen nem bírtam szó nélkül hagyni az olvasottakat. Mindenki figyelmébe ajánlanám a könyvet, nem mint karácsony előtti szép érzéseket keltő irodalmat, hanem ha elolvasod, garantáltan hálát adhatsz a Teremtőnek, hogy Te ott és úgy élsz, ahol és ahogy…
Bocs Miskolciak. Zömében nem Ti tehettek róla…

Eddig írtam a postot tegnap este. Aztán éjjel mégis csak folytattam a könyv olvasását. Emiatt bővítettem egy kis részlettel/idézettel a szövegemet. A sorok NEM ma íródtak:

„……Az egyre kiterjedtebb piacnak a szükséglete, amelyen termékeit eladhatja, végigkergeti a burzsoáziát az egész földgolyón. Mindenüvé be kell magát fészkelnie, mindenütt be kell rendezkednie, mindenütt összeköttetéseket kell létesítenie.
…… a világpiac kiaknázása által valamennyi ország termelését és fogyasztását kozmopolitává formálta. ….Az ősi nemzeti iparok elpusztultak és napról napra pusztulnak. Új iparok szorítják ki őket, amelyeknek meghonosítása minden civilizált nemzet életkérdésévé válik, olyan iparok, amelyek már nem hazai nyersanyagot dolgoznak fel, hanem a legtávolabbi égövek nyersanyagát, és amelyeknek gyártmányait nemcsak magában az országban, hanem a világ minden részén fogyasztják. A régi, belföldi termékékkel kielégített szükségletek helyébe újak lépnek, amelyeknek kielégítésére a legtávolibb országok és éghajlatok termékei kellenek. A régi helyi és nemzeti önellátás és elzárkózottság helyébe a nemzetek sokoldalú érintkezése, egymástól való sokrétű függése lép. És ez így van nemcsak az anyagi, hanem a szellemi termelésben is..….
.....Elég a kereskedelmi válságokat felemlítenünk, melyek periodikus visszatértükkel egyre fenyegetőbben teszik kérdésessé az egész polgári társadalmat. A kereskedelmi válságok alkalmával nemcsak az előállított termékek; hanem a már létrehozott termelőerők nagy része is rendszeresen elpusztul. A válságokban olyan társadalmi járvány tör ki, mely minden előbbi korszakban képtelenségnek tűnt volna fel - a túltermelés járványa. A társadalom hirtelen a pillanatnyi barbárság állapotábra esik vissza; mintha éhínség, általános irtóháború falt volna fel minden élelmiszert; az ipar és kereskedelem mintha megsemmisült volna; és miért? Azért, mert a társadalomnak túl sok a civilizációja, túl sok az élelmiszere, túl sok az ipara, túl sok a kereskedelme. A társadalom rendelkezésére álló termelőerők már nem a polgári civilizációt és a polgári tulajdonviszonyokat mozdítják elő; ellenkezőleg, túl hatalmasokká lettek e viszonyokhoz képest, e viszonyok akadályozzák őket és mihelyt az akadályt leküzdik, az egész polgári társadalomban zavart támasztanak, fenyegetik a polgári tulajdon létét. A polgári viszonyok túl szűkké váltak, nem képesek befogadni a gazdagságot, melyet maguk termeltek. - Hogyan győzi le a polgári társadalom a válságokat? Egyrészt úgy, hogy kénytelen elpusztítani a termelőerők nagy tömegét; másrészt úgy, hogy új piacokat hódít meg és alaposabban zsákmányolja ki a régieket. Tehát hogyan? Úgy, hogy még általánosabb, még hatalmasabb válságokat készít elő és kevesbíti a válságok elhárításának eszközeit…” /1848/

No comment.....

Hogy mik történnek velem...

Boszorkány volt a fürdőszobámban ! Először frászt kaptam, majd miután magamhoz tértem, lefotóztam. :-)

Document ? Yesssssssss.... Remélem látod ???

Net-etikett

Sokféle illemszabály nem érdekel, sokra haragszom, s nem igazán értek egyet vele, de egy, egyetlen egy van, amitől mindig kiborulok. Ez pedig az, hogy ha írok valakinek, - ráadásul kérve, vagy jelezve valamit – akkor attól feltétlen választ várok, s nagyon fel tud háborítani, ha nem reagálnak rá semmi módon.
Nincsenek túl jó tapasztalataim a netes levelezéssel, számát sem tudom azoknak a leveleknek, melyekre sose kaptam választ.
Ez az egész most csak azért jutott eszembe, mert a közelmúltban – véletlenül alakult így – de elég sokfelé írtam levelet.
A METRO-hoz írt levélre adott gyors választ, illetve az ügy megoldását meg is írtam a blogban. Arról nem számoltam be, hogy reklamáltam végre a lapkihordónál is, az utcánkban állandóan szanaszét heverő, szétdobált újsághalmaz miatt. Őszintén szólva, - mint a METRO-s levélben, ebben is volt ici-pici „fenyegetőzés”, mert azt írtam, ha nem történik végre valami, hát majd az érintett újságok kiadóit is tájékoztatni fogom. Hát, hogy most ezért-e, vagy egyébként is kijöttek volna, azt nem tudom, de tény, pár napon belül személyesen keresett fel nem csak a lapterjesztő vezetője, de az a lapkihordó is, aki állítólag itt, ezen a környéken terjeszti ezeket a reklámújságokat. /Zárójelben: bár nekem azt mondta, hogy ő hordja az újságot már 4 éve, de hát én őt életemben nem láttam. Láttam itt középkorú nőt, diáklányt, öregembert két tizenéves tinédzserrel…de ezt a pasast soha. No de mindegy…/
Szóval akiket kicsit „megcsipkedtem”, azok azért rámozdultak a témára.
De………….
De amikor csak annyit kértem, hogy segítsenek megtalálni XY szobrászt, vagy már a szobrásznak címezve alkotása címét, vagy készítése idejét kérdeztem, vagy /ami nagyon bánt/ egy pécsi fotósnak egekbe dicsérve a képeit, azt írtam, milyen jó is lenne, ha a pécsi betlehemekről is csinálna fotókat…egyetlen egy árva sor választ nem kaptam.
Nos, ha valakinek van weblapja, azon van egy cím, akkor vegye már a fáradságot és legalább időnként nézze meg azt a postaládát, s ha csak egy sorban is, de válaszoljon a hozzá érkezett levelekre !! Nem hinném, hogy ez akkora nagy feladat, vagy lehetetlen kérés lenne.

Tudom persze, hogy én meg nevetséges vagyok akkor, amikor minden alkalommal az antikvárium.hu – tól névnapomra küldött képeslapot is megköszönöm. Pedig hát tudom, gép írja azt, nem ember. Mégis.…
Tudni illik, hogy mi illik….
Kép: http://www.fotocommunity.de/search?q=email&index=fotos&options=YToxOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjE6IjgiO30&pos=13&display=17834134

Közeleg...

Ez a kép – már megint nem tökéletes – ezért nem is nagyítható – de tegnap este volt látható itt fölöttünk. Kár, hogy a városban járkáltam épp az adott időben, s nem valahol a Mecsek-oldalban, onnan biztos szebb képet tudtam volna készíteni…

Egyébként azért melengette meg a szívemet a látvány, mert  december közepén-végén, ha ilyent látok, mindig, mindörökre a gyerekkoromban hallott mondat csendül fel benne: „Azért ilyen piros az ég, mert az angyalkák most sütik a karácsonyi díszeket.” Igen, igen ezt mondták nekem, hogy „díszeket” sütnek és ezt nem tévedésből mondták. Az ötvenes évek szegény karácsonyain nálunk /is/ karácsonyfadísz volt a virágcakkosra vágott linzerkarika, sőt emlékeim szerint Anyánk mintha egyszer valami házilag készült szaloncukorral is próbálkozott volna… Haj azok a régi vacak szaloncukrok… csontkeménnyé öregedve is de jók voltak ! Hogy kerestük a "csokisat" /a barna színűt/  én pl. a "citromosat" nagyon nem kedveltem, ez természetesen sárgára volt festve. Persze egyiknek sem volt semmi köze se a csokihoz, se a citromhoz. Mégis, milyen izgalom volt egyet-egyet lelopni a fáról, majd utána gondosan és óvatosan visszahajtogatni a papírt, mintha mi sem történt volna, majd látni testvérünk bosszúsan meglepett, csalódott arcát, amikor kitapint egy ilyent…

Istenem…Minden olyan szép…..volt….

Dicsekvés

Érik az embert még két év blogolás után is meglepetések. És micsoda örömteli, nem kellemetlen, hanem nagyon is vidámító, kedves, sőt dicsekvésre méltó meglepetés!
Képzeljétek, egy szerbiai (!!!) olvasómtól kaptam az alábbi képeslapot, melyet most engedelmével megmutatok Nektek is:

Őszintén szólva – meg nem fordult a fejemben, hogy ilyen messzeségből is van érdeklődő gondolataim, életem egyszerű történései iránt.
Igaz, hogy többen vannak a rendszeres olvasók között, akikről nem tudom, hogy az ország/világ mely részében élnek, s végül is miképp bukkantak rá a blogomra? Ezért esett most nagyon jól, hogy valaki vette a fáradságot és személyesen is bejelentkezett.
Ezúton is köszönöm kedves I.E., hogy meglátogattál, hogy levelet írtál és külön köszönet a szép képeslapért !

Tükör........röküT

Ajánlgattam én is, de @x is a http://www.azirastukreben.hu/  oldal böngészését. Végre most estefelé volt egy kis időm jobban belenézni, a találtam benne egy érdekes anyagot, ami engem bizony komoly elmeditálásra késztetett. És ha nagyon, nagyon őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam: igaz ennek a cikknek minden sora. Egymás után soroltam fel magamban ismerőseim, sőt rokonaim „nemszeretem” tulajdonságait. És amikor a kérdést, hogy „Hát te milyen is vagy ezen a vonalon ?” magam felé fordítottam, igencsak meglepődtem az önmagamnak adott válaszokon.
Ajánlom Nektek, játsszatok el kicsit ezzel a kérdéssel, és nézzetek bele a tükörbe, amit tart elétek ! Ja, és próbáljatok egészen őszinték lenni ! A választ úgy se hallja senki. De elég is, ha Te hallod…

„Mindenki fejében él egy kép önmagáról: „én ilyen vagyok!”. Tényleg csak azok és olyanok vagyunk, amilyennek látjuk magunkat, amivel azonosultunk?
Nem lehet, hogy sokkal többek vagyunk, csak egyes dolgokról nem akarunk tudomást venni?
Igazán jó önismereti módszer, ha megfigyeled, hogy környezetedben, a körülötted lévőkben melyek azok a jelenségek tulajdonságok, amelyek téged rendszerint kihoznak a sodrodból, bosszantanak, idegesítenek.
Gondolkodj el egy pillanatra azon, hogy ki az a környezetedben, aki a legjobban zavar? Mi az a tulajdonság, viselkedésmód benne, ami a leginkább bosszant, ingerel? Vajon miért?
Minden, amit másokban bírálunk, kritizálunk, ami ellen a legjobban harcolunk, az bennünk is megtalálható.
Biztos ismered a mondást, hogy valaki más szemében a szálkát is meglátja, a magáéban a gerendát sem. Ez az egyszerű nép bölcsesség nagyon szépen fogalmazza meg azt a nap, mint nap előforduló, kapcsolatokat megmérgező jelenséget, amit a pszichológia projekciónak nevez.
A projekció (kivetítés) tulajdonképpen egy elhárítási mechanizmus, amikor is minden olyan tulajdonságunkat, gondolatunkat, érzéseinket, amilyenek nem akarunk lenni, amit magunkban nem akarunk meglátni és elfogadni, azt kivetítjük a másikra.
Az általunk negatívnak ítélt, önmagunkban el nem fogadott tulajdonságokat felnagyítva látjuk másokban, és hevesen bíráljuk, kritizáljuk őket miattuk. Indulataink hevessége jól tükrözi, hogy mennyire küzdünk önmagunkkal, hogy kizárjuk, elfojtsuk az adott tulajdonságot, vágyat.
A kivetítés a valóság téves felméréséhez vezet, és szubjektívvá tesz, lehetetlenné teszi a problémák gyökerének felismerését, így akadályozza az önismeretet, a fejlődést.
Minél inkább kerüljük a szembesülést, annál nagyobb az esély, hogy a külvilágban újra és újra találkozzunk, és foglalkoznunk kelljen az elfojtott, tagadott tulajdonságokkal, problémákkal.
Az önismeret és az önmagunk elfogadása az egyik legnehezebb, ugyanakkor a legfontosabb feladatunk is.
Tarts önvizsgálatot, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyek eddig bosszantottak, dühítettek másban. Fogadd el a lehetőséget, hogy ezek benned is megvannak. Ne minősítsd, ostorozd magad emiatt. Közhely, de senki sem tökéletes, mindenkinek vannak hibái, erősségei.”
http://www.azirastukreben.hu/miert-szur-ugy-a-masik-szalkaja
Kép: http://www.fotocommunity.de/search?q=mirror&index=fotos&options=YToxOntzOjU6InN0YXJ0IjtzOjE6IjgiO30&pos=11&display=8280588

Csak a gondok. Mindig csak a gondok...

Hát az Élet – a nagy betűs – rendesen kiszúr velem… tegnap délutánra „eltűnt” az Internetem. Nem volt ADSL csatlakozásom – semmi, de semmi nem működött….. @x ugyan próbált rajtam segíteni, kölcsönadta a modemjeit, de hát nem avval volt a baj. Ma ebéd után ért ide a szerelő – és közölte, hogy mivel most váltottam csomagot /egy kicsit lassúbbra és olcsóbbra cseréltem az eddigit/ - a hibát ők követtél el, amiért elnézést kért, és percek alatt megcsinálta. Jó. Akkor megint elmentem, s mire hazajöttem ismét csak nem tudtam felcsatlakozni. Hívtam a 1412-t, na, akkor távsegítséggel sikerült, de most aztán ki se kapcsolom, amíg nem végzek a legsürgősebb feladataimmal. Aztán hogy mi lesz holnap, azt csak a Magasságos tudja. Nem értem én ezt, de mindegy, nem is az a dolgom, hogy értsem.

Délimtől pedig kaptam egy nagyszerű címet, amit azoknak, akikkel levelezésben állok, már elküldtem, de szeretném megosztani a „csak” olvasóimmal is. Az alábbi címen rengeteg festő még rengetegebb festményét lehet megcsodálni – már annak, akinek van ideje, mert ezt nem lehet fél óra alatt „átlapozni”.

http://www.mystudios.com/artgallery/
Egy képet az egyik megnézett sorozatból ide csatolok, ezzel azt szeretném kifejezni, hogy a lelkemben ilyesféle zenekar húzza a vidám nótát, mert /remélem/ helyreállt a rend, visszazökkenhetek a „normális” kerékvágásomba. Nem szeretem én már a drasztikus változásokat…
Más: @x ajánlott a tegnapi posthoz írt kommentjében egy jó kis olvasnivalót. Átnéztem, sok érdekesség van benne, s fantasztikusan élveztem a teszteket. Ha van türelmetek, csináljátok meg, szerintem Nektek is tetszeni fog !
Innen induljatok, aztán lehet benne böngészni !
http://www.azirastukreben.hu/kockakep-onismereti-teszt