 |
 |
2008. szeptember 29., hétfő
Harmadik nap, ami csak fél
2008. szeptember 28., vasárnap
1921.09.28. - 1990.07.07.
 |
A mai évfordulómhoz találtam ezt a szép verset....
Sinka Zsuzsanna: Apa
...Olyan régen elmentél,
Odaátra, elmúlt húsz éve is.
Biztosan gondolsz rám, s
Velem is vagy a magad
Módján, mégis, nem
Tudsz megvédeni.
Ha még lennél, sem volna
Biztos, hogy nem lennék
Ennyit egyedül, lehet,
Neked úgy sokkal, de
Sokkal rosszabb
Lenne, mint erőd
Teljében, mint ki
Menekül...
Megérezted ezt a rongy
Világot, beteg szíved
Már biztos nem viselte
Volna el, s mert erőtlen
Lenni utáltál, így mégis
Azt mondom, jobb így,
Egyedül...
Annyi mindent végigéltél,
Sikerre vitted a lehetetlent,
Apa, most légy erős, helyettem,
Képezz egy Apa- burkot körém,
Védj meg a csalárdságtól, a
Hamis szót űzd el messzire,
Hatalmas erőddel támassz,
Ahogyan régen szoktad,
Ne engedj galádul
Elveszni, félek,
Tudod, Apa,
Csak remélek,
S kicsi a fény...
Sylvia Plath
Sosem hallottam a nevét és semmit sem tudok róla. Most bukkantam rá, vers-keresés közben.….Elég rémesen hangzó sorok, de talán van rá magyarázat: a feldolgozatlan és feldolgozhatatlan fájdalom…
Sylvia Plath
Az amerikai költő- és írónő Bostonban született egy középosztálybeli családban 1932. október 27-én. Már nyolcéves korában ígéretes tehetség, így megjelenik első verse. Rövid életében mégis csak egyetlen önálló verseskötetét adják ki 1960-ban, The Colossus (A kolosszus) címmel.
Édesapja, Otto Schoeber Plath tanár, aki a Bostoni Egyetemen német nyelvet és természettudományt tanít. Egy betegségből kifolyólag a főleg a méhekkel foglalkozó, lengyel születésű oktató lábát amputálni kell. Ám a műtét nem sikerül, 1940. október 5-én, kevéssel Sylvia nyolcadik születésnapja előtt meghal. Hogy milyen traumát okozott ez a lánynak, Daddy című verséből kiderül:
Apu soha-színű, soha-szagú, soha-többé, sötét saru, úgy laktam benned, mint a láb, vánnyadva, harminc éven át, légszomjasan, jajtalanul. meg kellett öljelek, Apu. meghaltál, nem maradt időm – márvány-súly, Istennel teli zsák, sírszobor, akkora lábujjú, mint egy friscói fóka, fejed a kékre zöldet hányó szeszélyes Atlanti-tenger indián partjain túl. imádkoztam, hogy visszajöjj. ach, du. az a német nyelv, az a lengyel táj, amin végighengerelt a háború, a háború. de a város neve ismert. lengyel barátom szerint van ilyen város egy csomó. ezért sohase tudtam, hol reng a talpad, hol versz gyökeret, nem tudtam beszélni veled, a nyelvem megszorult. szögesdrót mögé szorult. ich, ich, ich, ich, szólalni is alig bírtam, nekem minden szöghajú germán te voltál, és a gép, a gép: az a trágár beszéd, mint egy zsidót, elzsuppolt engem is dachauig, auschwitzig, belsenig. már úgy beszéltem, mint egy zsidó. és hátha az vagyok, zsidó. a tiroli hó meg a bécsi sör nem fajtiszta, nem is való. szépanyám cigány, sorsom balog, velem egy pakli, egy pakli tarokk, miért ne lehetnék zsidó. mindig tőled féltem, Apu. luftwaffe. gombnyomás-agyú. csinosra nyírt bajusz. világos árja szem, két kék kapu. panzermann, páncélos, Apu – nem Isten, csak horogkereszt, eget kisiklató. de a nőknek fasiszta kell, a képükbe csizma kell, vad, vad szívű állat kell, Apu. ott állsz a tábla mellett, így őriz a fotó. hasított áll, és nem köröm, de túltettél az ördögön, szép szívem kettéharapó, sötét manó. tíz voltam, hogy lezárt a kripta. húsz: meg akartam halni, hogy hozzád jussak vissza, vissza. azt hittem, a csont is jó. de visszaszerzett a világ, a nagy üstfoltozó. s már tudtam mi a tennivaló. magamnak megalkottalak: meinkampf-szemű, sötét alak, tűzszerszám, ujjszorító. jó, megteszem, mondtam, jó. és végül túllettem, Apu. tövestül kint a telefonzsinór, nincs hang, lopakodó. megöltem. és a vérszopót, aki azt mondta, te vagy, egy évig nőtt a véremen, hét évig, tudd meg – azt is, ugyanúgy. most már aludj. sötét szívedben vascölöp. sose szeretett a falu. fölötted táncol, tipródik a nép. tudják, hogy kit rejt a hamu. túl vagyok rajtad, szörnyszülött, Apu. (Gergely Ágnes fordítása)
Sylvia édesapjának semmi köze sem volt a náci Németországhoz! A hosszú évek során felgyülemlett tehetetlenség, csalódottság, keserűség szólal meg a versben, elemi erővel felszaggatva a fájó sebeket. De milyen sebeket ?! Sylvia soha nem bocsátott meg annak, aki elhagyta, legyen az az édesapja vagy a férje. Az apakomplexus örökre befészkelte magát a lelkébe. Apja halála után édesanyja visszamegy tanítani. Sylvia ösztöndíjasként a massachusettsi Wellesleyben folytatja tanulmányait, a Smith College-ban. A művészetek és az írás érdekli, így nem meglepő, hogy nemcsak az iskolaújság hasábjain, hanem magazinokban is rendszeresen megjelennek írásai, költeményei. El is nyeri az egyik irodalmi pályázat díját. A ráadás az volt, hogy egy hónapra állást kap – minden költségét fedezik – New Yorkban egy divatlapnál (Mademoiselle). Sajnos már ekkor jelentkezik nála az édesapja családjánál diagnosztizált depresszió. Édesanyja könyörgésére kezelésekre jár, de ennek ellenére 1953 augusztusában öngyilkossági kísérletet tesz, túladagolja az altatópirulákat. Hat hónapi intenzív terápia után újra visszatérhet a Smith College-ba, és nemsokára „summa cum laude” dicsérettel végez angol szakon.
Úgy tűnik, élete mederbe kerül, sőt, a Fullbright szövetség segítségével ösztöndíjat nyer az angol cambridge-i Newnham College-be. 1955-ben hajózik át Nagy-Britanniába. Belekóstol az egyetemváros életébe. Kemény tanulás és szexualitás a fő motívumok. E kettősség jellemzi; miközben sorra mutatja be írásait a Varsity című diákújság, csatlakozik egy csapat fiúhoz. Végül megleli azt, amit keresett, vágyainak ideálját.
Egy összejövetelen megismerkedik egy cambridge-i költővel, a yorki születésű Ted Hugheszal, akiben intellektuális társra és szexuális partnerre talál. Vad, romantikus rohama nem marad viszonzás nélkül. 1956 júniusában össze is házasodnak Londonban. A mézesheteket Spanyolországban töltik. A következő évben Sylvia már újra a Smith College-ban van, ahol angolra tanítja az elsőéveseket. Hugheszal úgy döntenek, hogy a jövőben csak hivatásuknak élnek, írni fognak, így 1958-ban átköltöznek Bostonba. Ted első verseskötetével egy nagyobb költői díjat nyer. Sylvia Robert Lowell és Anne Sexton szemináriumára jár, de hiába minden igyekezete, elmarad az átütő siker. Az őszt a híres Yaddo irodalmi művésztelepen töltik, decemberben visszatérnek Londonba. Sylvia életének talán legboldogabb időszaka következik. Végre úgy tűnik, kiadhatja legjobb verseit, másrészt terhes az első gyermekükkel, Friedával. 1960. április elsején születik a gyermek (aki költő és festőművész lesz), és még ebben az évben kiadják kötetnyi versét (The Colossus).
Távol Londontól, Devonban vesznek egy öreg házat, hogy megszabaduljanak a túlzsúfolt város zajától. 1961 nyarán költöznek be, Sylvia ekkor már ismét terhes. Úgy tűnik, révbe értek, de minden a visszájára fordul. Nicholas születése után (1962) a depresszió újra előveszi, a rohamok egyre súlyosabbak. A világtól való elzárkózás még jobban nyomasztja. Konfliktus támad a házastársak között, ami már hangos veszekedésekbe is torkollik. Már minden rossz, Anglia is, az Egyesült Államok is. Egy jeges decemberi napon Sylvia fogja a két gyereket és beköltözik Londonba. Nincs telefonja, beteg, rosszul van, idegesítik a gyerekek, egyre zavartabb. 1963. február 11-én, két héttel a mesteri lélektani próza, a The Bell Jar (Üvegbura) című kötetének kiadása előtt bevesz egy maroknyi altatót, és magára nyitja a gázcsapot. 31 éves sem volt. /Szerző: Mika Róbert 2005. február 11. 6.05/
Sylvia Plath
Az amerikai költő- és írónő Bostonban született egy középosztálybeli családban 1932. október 27-én. Már nyolcéves korában ígéretes tehetség, így megjelenik első verse. Rövid életében mégis csak egyetlen önálló verseskötetét adják ki 1960-ban, The Colossus (A kolosszus) címmel.
Édesapja, Otto Schoeber Plath tanár, aki a Bostoni Egyetemen német nyelvet és természettudományt tanít. Egy betegségből kifolyólag a főleg a méhekkel foglalkozó, lengyel születésű oktató lábát amputálni kell. Ám a műtét nem sikerül, 1940. október 5-én, kevéssel Sylvia nyolcadik születésnapja előtt meghal. Hogy milyen traumát okozott ez a lánynak, Daddy című verséből kiderül:
Apu soha-színű, soha-szagú, soha-többé, sötét saru, úgy laktam benned, mint a láb, vánnyadva, harminc éven át, légszomjasan, jajtalanul. meg kellett öljelek, Apu. meghaltál, nem maradt időm – márvány-súly, Istennel teli zsák, sírszobor, akkora lábujjú, mint egy friscói fóka, fejed a kékre zöldet hányó szeszélyes Atlanti-tenger indián partjain túl. imádkoztam, hogy visszajöjj. ach, du. az a német nyelv, az a lengyel táj, amin végighengerelt a háború, a háború. de a város neve ismert. lengyel barátom szerint van ilyen város egy csomó. ezért sohase tudtam, hol reng a talpad, hol versz gyökeret, nem tudtam beszélni veled, a nyelvem megszorult. szögesdrót mögé szorult. ich, ich, ich, ich, szólalni is alig bírtam, nekem minden szöghajú germán te voltál, és a gép, a gép: az a trágár beszéd, mint egy zsidót, elzsuppolt engem is dachauig, auschwitzig, belsenig. már úgy beszéltem, mint egy zsidó. és hátha az vagyok, zsidó. a tiroli hó meg a bécsi sör nem fajtiszta, nem is való. szépanyám cigány, sorsom balog, velem egy pakli, egy pakli tarokk, miért ne lehetnék zsidó. mindig tőled féltem, Apu. luftwaffe. gombnyomás-agyú. csinosra nyírt bajusz. világos árja szem, két kék kapu. panzermann, páncélos, Apu – nem Isten, csak horogkereszt, eget kisiklató. de a nőknek fasiszta kell, a képükbe csizma kell, vad, vad szívű állat kell, Apu. ott állsz a tábla mellett, így őriz a fotó. hasított áll, és nem köröm, de túltettél az ördögön, szép szívem kettéharapó, sötét manó. tíz voltam, hogy lezárt a kripta. húsz: meg akartam halni, hogy hozzád jussak vissza, vissza. azt hittem, a csont is jó. de visszaszerzett a világ, a nagy üstfoltozó. s már tudtam mi a tennivaló. magamnak megalkottalak: meinkampf-szemű, sötét alak, tűzszerszám, ujjszorító. jó, megteszem, mondtam, jó. és végül túllettem, Apu. tövestül kint a telefonzsinór, nincs hang, lopakodó. megöltem. és a vérszopót, aki azt mondta, te vagy, egy évig nőtt a véremen, hét évig, tudd meg – azt is, ugyanúgy. most már aludj. sötét szívedben vascölöp. sose szeretett a falu. fölötted táncol, tipródik a nép. tudják, hogy kit rejt a hamu. túl vagyok rajtad, szörnyszülött, Apu. (Gergely Ágnes fordítása)
Sylvia édesapjának semmi köze sem volt a náci Németországhoz! A hosszú évek során felgyülemlett tehetetlenség, csalódottság, keserűség szólal meg a versben, elemi erővel felszaggatva a fájó sebeket. De milyen sebeket ?! Sylvia soha nem bocsátott meg annak, aki elhagyta, legyen az az édesapja vagy a férje. Az apakomplexus örökre befészkelte magát a lelkébe. Apja halála után édesanyja visszamegy tanítani. Sylvia ösztöndíjasként a massachusettsi Wellesleyben folytatja tanulmányait, a Smith College-ban. A művészetek és az írás érdekli, így nem meglepő, hogy nemcsak az iskolaújság hasábjain, hanem magazinokban is rendszeresen megjelennek írásai, költeményei. El is nyeri az egyik irodalmi pályázat díját. A ráadás az volt, hogy egy hónapra állást kap – minden költségét fedezik – New Yorkban egy divatlapnál (Mademoiselle). Sajnos már ekkor jelentkezik nála az édesapja családjánál diagnosztizált depresszió. Édesanyja könyörgésére kezelésekre jár, de ennek ellenére 1953 augusztusában öngyilkossági kísérletet tesz, túladagolja az altatópirulákat. Hat hónapi intenzív terápia után újra visszatérhet a Smith College-ba, és nemsokára „summa cum laude” dicsérettel végez angol szakon.
Úgy tűnik, élete mederbe kerül, sőt, a Fullbright szövetség segítségével ösztöndíjat nyer az angol cambridge-i Newnham College-be. 1955-ben hajózik át Nagy-Britanniába. Belekóstol az egyetemváros életébe. Kemény tanulás és szexualitás a fő motívumok. E kettősség jellemzi; miközben sorra mutatja be írásait a Varsity című diákújság, csatlakozik egy csapat fiúhoz. Végül megleli azt, amit keresett, vágyainak ideálját.
Egy összejövetelen megismerkedik egy cambridge-i költővel, a yorki születésű Ted Hugheszal, akiben intellektuális társra és szexuális partnerre talál. Vad, romantikus rohama nem marad viszonzás nélkül. 1956 júniusában össze is házasodnak Londonban. A mézesheteket Spanyolországban töltik. A következő évben Sylvia már újra a Smith College-ban van, ahol angolra tanítja az elsőéveseket. Hugheszal úgy döntenek, hogy a jövőben csak hivatásuknak élnek, írni fognak, így 1958-ban átköltöznek Bostonba. Ted első verseskötetével egy nagyobb költői díjat nyer. Sylvia Robert Lowell és Anne Sexton szemináriumára jár, de hiába minden igyekezete, elmarad az átütő siker. Az őszt a híres Yaddo irodalmi művésztelepen töltik, decemberben visszatérnek Londonba. Sylvia életének talán legboldogabb időszaka következik. Végre úgy tűnik, kiadhatja legjobb verseit, másrészt terhes az első gyermekükkel, Friedával. 1960. április elsején születik a gyermek (aki költő és festőművész lesz), és még ebben az évben kiadják kötetnyi versét (The Colossus).
Távol Londontól, Devonban vesznek egy öreg házat, hogy megszabaduljanak a túlzsúfolt város zajától. 1961 nyarán költöznek be, Sylvia ekkor már ismét terhes. Úgy tűnik, révbe értek, de minden a visszájára fordul. Nicholas születése után (1962) a depresszió újra előveszi, a rohamok egyre súlyosabbak. A világtól való elzárkózás még jobban nyomasztja. Konfliktus támad a házastársak között, ami már hangos veszekedésekbe is torkollik. Már minden rossz, Anglia is, az Egyesült Államok is. Egy jeges decemberi napon Sylvia fogja a két gyereket és beköltözik Londonba. Nincs telefonja, beteg, rosszul van, idegesítik a gyerekek, egyre zavartabb. 1963. február 11-én, két héttel a mesteri lélektani próza, a The Bell Jar (Üvegbura) című kötetének kiadása előtt bevesz egy maroknyi altatót, és magára nyitja a gázcsapot. 31 éves sem volt. /Szerző: Mika Róbert 2005. február 11. 6.05/
Második nap
 |
Nos, akkor alakulnak a dolgok. Kevesebb volt az esemény, de nem is tartott a munka estig. Tegnap elkészült a vízzáró/lélegző vagy mittudoménmilyen vakolás. Mivel azonban ma erre már festeni kell/akarnak, ezért egész éjjel ment a párátlanító. Ez a csodás kis szerkezet látható ezen a képen. /Az enyém!/ Reggelre 2 liter !!! vizet szipuzott ki a levegőből/falból. A kép tegnap este készült, mára egész kivilágosodott a vakolat. Szép teljesítmény ! A fal pedig klasszul megszáradt. Ma festik, visszahozzák a bútort és akkor végre megszüntethetem lassan azt a káoszt, mely kezd teljesen eluralkodni a lakásomon. Eléggé nehezen tűröm már… Egy kis ízelítő.....
 |
 |
 |
2008. szeptember 27., szombat
Talált vers
A mesterek dolgoznak, az ebéd kész, hát akkor én kóborolhatok kicsit a hálón. Igaz ?
A http://miisvagyunk.freeblog.hu/archives/2008/09/25/Oroksegem -n találtam egy Móra Magda verset „Az út felén túl” címűt, de sajnos a Googleban ezen és az alábbin kívül mást nem leltem, csak egy utalást a kiadott verseskötetére, címe: Mint aki útra készül. Kár, hogy nincs fent több verse… / = Móra Magda egyébként Móra Ferenc unokahúga/
Ez a „talált” másik, a címe nem derült ki:
A http://miisvagyunk.freeblog.hu/archives/2008/09/25/Oroksegem -n találtam egy Móra Magda verset „Az út felén túl” címűt, de sajnos a Googleban ezen és az alábbin kívül mást nem leltem, csak egy utalást a kiadott verseskötetére, címe: Mint aki útra készül. Kár, hogy nincs fent több verse… / = Móra Magda egyébként Móra Ferenc unokahúga/
Ez a „talált” másik, a címe nem derült ki:
Hol kifárasztott már a zaj,
szeretnék lenni ott a csend,
hol megviselt a zűrzavar,
szeretnék lenni ott a rend.
Hol szürke por száll s fojtogat,
szeretnék lenni hűs eső,
hol nap perzselte arcodat
kis könnyű árnyék, jóleső.
Ha ősz jár majd a fák alatt,
a kályha mélyén hű parázs,
s visszhang, mely elröppent szavad
úgy mondja, ahogy semmi más.
1961
 |
Első nap
Nos, alakul a dolog, még ha lassabban is, mint képzeltem. Nem csak ma, még holnap is jönnek majd a mesterek. Legnagyobb sajnálatomra, tegnap szinte egész délelőtt szemerkélt az eső, s bár letakartuk a előszobai bútorokat, meg a talpuk alá is tettünk nylont, kicsit félek attól, hogy min.a lábukat "megszívták" - lévén hogy nem tölgyfából készültek, hanem ugye farostból... De azért reménykedem. Lehet nekem is szerencsém…
A konyhaajtó kibontása közben kiderült, hogy nincs felette áthidaló vb.gerenda. Volt is ijedelem, de végül megoldódott a dolog, a régi fa gerendát benthagyják és arra építi az asztalos majd az új ajtót. Az udvari villanyvezetékbe valami szög bele volt verve /? hogy fenében nem volt akkor zárlatos ?/ szegény mestert, aki kihúzta a kábelt tartó szöget, jól megrázta az áram. A másik felsértette az ujját a fallevakarás közben - ugyanis a vízzárót nem verik le, csak a rákent glettet és festéket kaparják le./Ehhez én nem értek, bízom benne, ők jól tudják mit cselekszenek./ .
Este ¾ 7-ig dolgoztak, ma 8-ra ígérkeztek, remélem hamarosan ideérnek. Tegnap csak teával, kávéval és üdítővel kínáltam meg őket, ma viszont egy régóta kívánt jó kis gulyáslevest főzök, esetleg megkérdezem, akarnak-e kóstolni belőle egy tányérral ? Egyébként nagyon rendes, udvarias fiatalemberek /2 db/. Menet közben úgy sikerült, hogy még a konyha déli odalát is befúrták /közös megegyezés alapján/ - ennek őszintén örülök, mert az a falrész se volt valami 100 %, csak ugye egyelőre a csempe eltakarta a bajt. Most remélem ez a későbbre "várt" probléma is megoldódik. Na egyelőre ennyit. A lakás egy romhalmaz, de arra büszke vagyok, hogy bármit kértek a fiúk eddig, még mindent megtaláltam. :-) Egyébként így néz ki a befúrós szigetelés közelebbről: .
 |
 |
 |
A konyhaajtó kibontása közben kiderült, hogy nincs felette áthidaló vb.gerenda. Volt is ijedelem, de végül megoldódott a dolog, a régi fa gerendát benthagyják és arra építi az asztalos majd az új ajtót. Az udvari villanyvezetékbe valami szög bele volt verve /? hogy fenében nem volt akkor zárlatos ?/ szegény mestert, aki kihúzta a kábelt tartó szöget, jól megrázta az áram. A másik felsértette az ujját a fallevakarás közben - ugyanis a vízzárót nem verik le, csak a rákent glettet és festéket kaparják le./Ehhez én nem értek, bízom benne, ők jól tudják mit cselekszenek./ .
Este ¾ 7-ig dolgoztak, ma 8-ra ígérkeztek, remélem hamarosan ideérnek. Tegnap csak teával, kávéval és üdítővel kínáltam meg őket, ma viszont egy régóta kívánt jó kis gulyáslevest főzök, esetleg megkérdezem, akarnak-e kóstolni belőle egy tányérral ? Egyébként nagyon rendes, udvarias fiatalemberek /2 db/. Menet közben úgy sikerült, hogy még a konyha déli odalát is befúrták /közös megegyezés alapján/ - ennek őszintén örülök, mert az a falrész se volt valami 100 %, csak ugye egyelőre a csempe eltakarta a bajt. Most remélem ez a későbbre "várt" probléma is megoldódik. Na egyelőre ennyit. A lakás egy romhalmaz, de arra büszke vagyok, hogy bármit kértek a fiúk eddig, még mindent megtaláltam. :-) Egyébként így néz ki a befúrós szigetelés közelebbről: .
 |
2008. szeptember 26., péntek
Harkály
Hajnali 1/2 7. Testileg-lelkileg kész vagyok a mai napra, és picike időm is maradt, tehát befér ide egy picike vers még !
A harkály a beteg fák doktora.
Kopogtat a fák mellén, meg a hátán
és hallgatózik, töpreng. Furcsa látvány.
Szerszáma is van hozzá, jókora.
Most a nagy fűzfa hívta orvosául,
mert észrevette, hogy a lombja sárgul.
Megkopogtatja őt a csudadoktor,
hallgatja és sóhajtoztatja sokszor.
A baj okával máris ismerős,
de hát nem tud segítni. Itt az ősz.
 |
Nadányi Zoltán: A harkály
A harkály a beteg fák doktora.
Kopogtat a fák mellén, meg a hátán
és hallgatózik, töpreng. Furcsa látvány.
Szerszáma is van hozzá, jókora.
Most a nagy fűzfa hívta orvosául,
mert észrevette, hogy a lombja sárgul.
Megkopogtatja őt a csudadoktor,
hallgatja és sóhajtoztatja sokszor.
A baj okával máris ismerős,
de hát nem tud segítni. Itt az ősz.
2008. szeptember 25., csütörtök
Tudtam...tudtam...
Tanúk vagytok, tegnap még meg is írtam. Két pompás nap után csak csak bejön valami izé… Jó, na igazán nem akarok nyafogni, hiszen már két és fél hónapja várok a mesterre, de ma ½ 3-kor bejelentette, hogy holnap hajnali 7-kor jönnek az emberei szétverni az előszobámat… Milyen jó, hogy előrelátó vagyok, már a múlt héten elkezdtem kirámolni a kamra-szekrényt. Így aztán a mai napra a szerszámok és a mázsányi kőgyűjtemény maradt „csak”. Nemrég lettem kész.
A lakás, mint a bolondokháza, időnként keresnem kell /már ma!/ hogy mit, hová dugdostam, még jó, hogy az egész tranzakció 2 napig fog csak tartani. Beépített szekrény kiszedés – falleverés – falfúrás/szigetelés, konyhaajtó kiszedés – vakolás - meszelés – beépített szekrény visszarakása. S talán valamikor jövő héten a konyhaajtó beépítése, azt egy másik mester végzi, ennek az idejét még nem fixáltuk. /A visszarakodás meg egy újabb + hét.../
Nos, ha a következő napokban nem jelentkezem, ne aggódjatok, mert megeshet, hogy energiám, vagy kedvem nem marad estére a blogoláshoz. Pihenjetek, vagy kóboroljatok a hálón ! Viszlát ! Vagy visszolv ?!? A kiindulás ilyen:
meg ilyen:
Nem lehetett a dolgot már tovább halogatni, ám meg kell mondjam, ez a kis "móka" 200-ba kerül.
200 ezerbe...azt meg csak úgy nem tudtam "leakasztani" máról holnapra.
A lakás, mint a bolondokháza, időnként keresnem kell /már ma!/ hogy mit, hová dugdostam, még jó, hogy az egész tranzakció 2 napig fog csak tartani. Beépített szekrény kiszedés – falleverés – falfúrás/szigetelés, konyhaajtó kiszedés – vakolás - meszelés – beépített szekrény visszarakása. S talán valamikor jövő héten a konyhaajtó beépítése, azt egy másik mester végzi, ennek az idejét még nem fixáltuk. /A visszarakodás meg egy újabb + hét.../
Nos, ha a következő napokban nem jelentkezem, ne aggódjatok, mert megeshet, hogy energiám, vagy kedvem nem marad estére a blogoláshoz. Pihenjetek, vagy kóboroljatok a hálón ! Viszlát ! Vagy visszolv ?!? A kiindulás ilyen:
 |
meg ilyen:
 |
Nem lehetett a dolgot már tovább halogatni, ám meg kell mondjam, ez a kis "móka" 200-ba kerül.
200 ezerbe...azt meg csak úgy nem tudtam "leakasztani" máról holnapra.
2008. szeptember 24., szerda
Arany délután
Figyelmeztettem ma magam: túlzás ez, hogy tegnap a délelőtt, ma meg a délután... na, na, majd megjön a böjtje....
Délután ugyanis kimentünk a Gyükésbe. Másféle hangulat, mint a tegnapi, hiszen a "magány" dúsan van itt fűszerezve emlékekkel. Ültünk csak ott a lapos napsugárban, /mert ¼ 5-kor már ferdén süt a nap, épp hogy csak átér a nyugati domb fölött, / szóval ültünk ott, tőlünk 200 m-re már felhők szürkítették a rétet, és - mint valami csoda - rajtunk meg még ragyogott a napsugár. Hatalmas csokor csicsókát szedtem, duplán aranynak
látszott.
Lili kis nóziját finoman mozgatva szimatolta a langyos levegőt, nem sokat kellet várni, kiderült, jó messziről megérezte a fácánkakast, aki egy darabig bírta idegekkel a közelségünket, aztán egyszer csak kakatolva felröppent. A kor, és a tapasztalat nem engedte Lilit utána ugrani, tudta, hogy úgysem érné utol… Ahogy felnéztem a Mecsek-oldalra, láttam, hogy az erdő zöldje nem „nyári” zöld már, de azért a távlati képen még nem látszanak a sárguló fák. Csak szemmel, megkerestem a közeli egyik kedvencemet, az ezüst nyárfát is. Olyan ez a fa, mintha egy meséből lépett volna elő. Valami ici-pici szellő mindig van, s az táncoltatja a valószínűtlenül fehér/ezüstös leveleket megállíthatatlanul. Most is van még néhány kónya fürt egyik-másik bolond akácon, nem annyi, mint tavaly, de azért előfordul ez a furcsa őszi virágzás idén is. Kicsit néztem a felhőket – kisgyerek korom óta kedvenc szórakozásom alakokat látni a semmibe….Repülők jöttek-mentek, az alatt a 20 perc alatt, míg ott ücsörögtünk a fűben, négy gép repült át fölöttünk. Ilyenkor utánuk repítem a gondolatomat, kik, hová/honnan utazva ülnek benne…. Kell ennél több ? Megfizethetetlen pillanatok.
Délután ugyanis kimentünk a Gyükésbe. Másféle hangulat, mint a tegnapi, hiszen a "magány" dúsan van itt fűszerezve emlékekkel. Ültünk csak ott a lapos napsugárban, /mert ¼ 5-kor már ferdén süt a nap, épp hogy csak átér a nyugati domb fölött, / szóval ültünk ott, tőlünk 200 m-re már felhők szürkítették a rétet, és - mint valami csoda - rajtunk meg még ragyogott a napsugár. Hatalmas csokor csicsókát szedtem, duplán aranynak
látszott.
 |
Lili kis nóziját finoman mozgatva szimatolta a langyos levegőt, nem sokat kellet várni, kiderült, jó messziről megérezte a fácánkakast, aki egy darabig bírta idegekkel a közelségünket, aztán egyszer csak kakatolva felröppent. A kor, és a tapasztalat nem engedte Lilit utána ugrani, tudta, hogy úgysem érné utol… Ahogy felnéztem a Mecsek-oldalra, láttam, hogy az erdő zöldje nem „nyári” zöld már, de azért a távlati képen még nem látszanak a sárguló fák. Csak szemmel, megkerestem a közeli egyik kedvencemet, az ezüst nyárfát is. Olyan ez a fa, mintha egy meséből lépett volna elő. Valami ici-pici szellő mindig van, s az táncoltatja a valószínűtlenül fehér/ezüstös leveleket megállíthatatlanul. Most is van még néhány kónya fürt egyik-másik bolond akácon, nem annyi, mint tavaly, de azért előfordul ez a furcsa őszi virágzás idén is. Kicsit néztem a felhőket – kisgyerek korom óta kedvenc szórakozásom alakokat látni a semmibe….Repülők jöttek-mentek, az alatt a 20 perc alatt, míg ott ücsörögtünk a fűben, négy gép repült át fölöttünk. Ilyenkor utánuk repítem a gondolatomat, kik, hová/honnan utazva ülnek benne…. Kell ennél több ? Megfizethetetlen pillanatok.
 |
Tóth Árpád: BE SZÉP AZ ÉG...
Be szép az ég bíborló baldachinja,
S be jó alant heverni szemlehunyva,
A csend szól, mintha hegedühang hullna,
Hegedül a csend, hűs arany a húrja,
Hallgatja a szív, elalszik a búja,
Álmodik a szív, s az álmot nem unja.
Mindent megun a szív, szerelmet is,
Pénzt is, kacajt is, hűvös kertet is,
A bú bakján ül, mint egy bús kocsis,
És hova hajtson, nem tudja, a hűs
Estén, és elbóbiskol néha s kis
Álmok ringatják...
2008. szeptember 23., kedd
Boldog őszi délelőtt
 |
Nem csak azért, mert itt nem nagyon járnak emberek, hanem mert ez a rét /is/ csak a Természet Kertészének elképzelése szerint van virágokkal beültetve. És bármennyire is hihetetlen, de még ebben a szeptember végi időben is pompázik számtalan virág.
Igaz, a kökény már kéklik, a hecsedli, a kecskerágó, a galagonya is piroslik, de az illatos lila mezei zsályával és egy csomó más /úgyse ismeritek :-) - ezért nem sorolom a neveket/ szóval sárga, fehér, rózsaszín virágokkal tele a rét.
S mert a virágok nyíltak, a pillangók is ma ülték talán utolsó lakomájukat, mielőtt végleg elköszönnek ettől a szép világtól. Szöcskék ugráltak a lábam elől, egy óriási poszméh után kapott Lili, alig tudtam megakadályozni, hogy be ne kapja.
Annak külön örültem, hogy /a múltkor már említett/ óriási narancssárga meztelen csigák – nyilván a napsütés miatt – nedves rejtekükön maradtak. S miközben ezt, meg a fel sem sorolt egyéb szépségeket élveztem, gondolkodtam egy tegnap hallott CD szövegén.
Nem fogom most tudni szó szerint idézni, nem is akarnék nagyon a témába belemenni. Többek között a beszélő azt fejtegette, hogy legtöbb bajunk abból származik, hogy nem tudunk megbocsátani. Se magunknak, se az élőknek, se a holtaknak, s ezeket a sérelmeket/szomorúságokat/dühöket hurcoljuk magunkkal, megkeserítve minden egyes napját az életünknek.
Ha megkapom majd a CD-t, biztosan meg fogom hallgatni párszor, mert rengeteg meditálásra alkalmas gondolatot tartalmaz – talán nem mindenkinek lesz meglepő, ha azt mondom, idézetei javarészt a bibliából valók. Áldás az ilyen pár óra az ember életében.
2008. szeptember 22., hétfő
Elkiabáltam....
Hát mégis csak jutott mára is valami búslakodni valóm...
Most hallom a TV-ben, hogy lakásán holtan találták Thomas Dörfleint - Knut jegesmaci "nevelőpapáját". Feltételezések szerint betegsége végzett vele, semmi idegen- vagy önkezűségre utaló nyomot nem találtak. Sajnálom. 44 éves volt.
/Aki nem tudja, miről/kiről beszélek, "lapozzon"./
 |
/Ma - kedd -minden német híradásban megemlékeztek róla. Szívinfarktusban hunyt el./
Kívánság
Csak azért, hogy elhiggyétek, igazán nem vagyok letargiázva:
Egy 60-as éveinek elején járó házaspár, 35-ik házassági évfordulóját ünnepelte, egy csendes, meghitt kis étteremben... Egyszer csak egy gyönyörű tündér jelent meg az asztaluk mellett és azt mondta:
"Mivel ennyire különleges házaspár vagytok, és hűek voltatok egymáshoz ez alatt a hosszú idő alatt kívánhattok tőlem egyet-egyet, én teljesítem kívánságotokat!"
"Ó! Én szeretném körbeutazni a Földet az én nagyszerű férjemmel!" - kérte a feleség. A tündér meglengette a varázspálcáját és - abrakadabra - két első osztályú jegy termett az asztalon a Luxus utazási iroda világkörüli útjára.
Most a férjen volt a sor. Gondolkodott egy percet és így szólt:
"Nos, ez az egész nagyon romantikus, de egy ilyen alkalom csak egyszer adatik meg az életben, szóval ne haragudj kedvesem, de az én kívánságom egy nálam 30 évvel fiatalabb feleség!" A tündér és a feleség nagyon csalódott volt, de hát a kívánság az kívánság...
Így hát a tündér körözött egyet a varázspálcájával és - abrakadabra - a férj 92 éves lett!
Mi a mese tanulsága? /A férfiak hálátlanok?! DE a tündérek nők. ..?!/
 |
Egy 60-as éveinek elején járó házaspár, 35-ik házassági évfordulóját ünnepelte, egy csendes, meghitt kis étteremben... Egyszer csak egy gyönyörű tündér jelent meg az asztaluk mellett és azt mondta:
"Mivel ennyire különleges házaspár vagytok, és hűek voltatok egymáshoz ez alatt a hosszú idő alatt kívánhattok tőlem egyet-egyet, én teljesítem kívánságotokat!"
"Ó! Én szeretném körbeutazni a Földet az én nagyszerű férjemmel!" - kérte a feleség. A tündér meglengette a varázspálcáját és - abrakadabra - két első osztályú jegy termett az asztalon a Luxus utazási iroda világkörüli útjára.
Most a férjen volt a sor. Gondolkodott egy percet és így szólt:
"Nos, ez az egész nagyon romantikus, de egy ilyen alkalom csak egyszer adatik meg az életben, szóval ne haragudj kedvesem, de az én kívánságom egy nálam 30 évvel fiatalabb feleség!" A tündér és a feleség nagyon csalódott volt, de hát a kívánság az kívánság...
Így hát a tündér körözött egyet a varázspálcájával és - abrakadabra - a férj 92 éves lett!
Mi a mese tanulsága? /A férfiak hálátlanok?! DE a tündérek nők. ..?!/
Várnai Zseni verse
A sorok nem egészen a mai hangulatomat jellemzik, ám mivel épp ma bukkantam rá erre a sosem olvasott versre, beteszem ide. Több magyarázgatást nem igényel...Olvasd el, vagy megérted, vagy se...
(1935.)
 |
Várnai Zseni :Szegény öregasszony fohászkodik
Mindenem fáj, a vénség rágja testem,
hideget érzek, s szinte vak vagyok,
bőröm lötyög, akár az üres tömlő,
s kóválygó fejjel lassan baktatok.
Nem is tudom, mért kell ily hosszan élni,
mikor már minden szerszám elkopott,
ó, Istenem, kegyesen vedd magadhoz
ezt a szegény, elnyűtt, öreg lomot.
Éjjel nem alszom, egyre forgolódok,
semerre sem találom nyughelyem,
süket füleim zúgnak, sustorognak,
s a régi dolgok játszanak velem.
E fonnyadt test valaha hófehér volt,
s mellem, akár a birsalma: kemény,
ó, Istenem, bárcsak aludni tudnék,
öreg csontom sajog csak a fekhelyén.
Szájam fogatlan, száraz és besüppedt,
akár egy rég beomlott sírhalom.
Valamikor két gyöngysorral kacagtam,
és hangom csengett, mint a cimbalom.
Szerelmes voltam, engem is szerettek,
asszony lettem s lesírt a sok gyerek,
Teremtőm, jaj, kegyesen végy magadhoz,
elfáradtam, és már csak szenvedek.
Mint a kiszáradt kóró, mely rügyecskét
nem pattant többé, és csak tűzre jó,
úgy tengek itt, mellemből rég kiszikkadt
a bőséges, meleg életfolyó.
Gyümölcs nem érik már a holt faágon,
zörög, csörög, ha fú a téli szél,
akár ha régi csontváz éji órán,
kísértetes, halotti táncra kél.
Így látom, ha óvatlan pillanatban
tükörbe nézek és rádermedek
a szörnyű képre, mit arcomra írtak
csúfondáros, gonosz szellemkezek.
Nyoma sincs már annak, ki egyszer voltam,
mintha álarcot nyomtak volna rám,
ó, Istenem, sírjából ha kilépne,
nem ismerne meg édesanyám.
Jobb lenne már nékem is elpihenni,
aki öreg, csak nyűgnek ténfereg,
leffedt csoroszlya-vénségem utálják
a mostani cicomás némberek.
Talán a sorsot érzik, hogyha látnak,
bizony, mert minden dögrovásra jut,
de Istenem, előtted nincs különbség:
tárd föl nekem a mennyei kaput.
2008. szeptember 21., vasárnap
Romy Schneider
1.Szeretem a romantikus filmeket.
2.Szeretem a kosztümös filmeket.
3. Szeretem Romy Schneidert. /főleg a fiatalkori, kosztümös filmjeit./
Sikerült ezek közül egy eddig még nem látottat kifognom / A „Christine” címűt/, s most ennek kapcsán róla szeretnék megemlékezni.
Rosemarie Magdalena Albach-Retty néven színészcsaládba született 1938. szeptember 23-án, Bécsben. Apai nagyanyja, Rosa Albach-Retty, apja, az ausztriai Wolf Albach-Retty és német anyja, Magda Schneider. 1945-ös válásuk után, Magda vette magához Romyt és öccsét, Wolfit, s a lány mostohaapjával, Hans-Herbert Blatzheimmel együtt támogatta tehetséges kislánya karrierjét. Romy a Wenn der weisse Flieder blueht (1953 Amikor a fehér orgona virágzik) című filmben debütált 15 évesen.
Az első híres szerepe a Mädchenjahre einer Königin („Egy királyné gyermekévei” Ernst Marischka, 1954) volt. Romy Schneider sikere folytatódott Erzsébet királyné fiatalkoráról, s Ferenc József (Karlheinz Böhm) főherceggel való találkozásáról szóló osztrák filmmel (Sissi). Majd újabb két film követte a bajor hercegnő történetével, aki később Ausztria császárnéja lett (Sissi, Az ifjú császárné, Sorsdöntő évek).
Hamar belefáradt a „királylány” szerepébe, így a 4., s egyben utolsó Sissi-filmet már el se vállalta, helyette a sokkal komorabb Christine (1958) című filmben játszott. E film forgatása alatt szeretett bele a francia Alain Delonba, aki szintén szerepelt a műben. Romy elhagyta Németországot, és Párizsba költözött Delonnal, s 1959-ben eljegyezték egymást. Ez volt az egyik kulcspontja mind a magánéletének, mind a karrierjének. Romy Franciaországban maradt, s itt nyílt lehetősége megismerni Luchino Viscontit, kinek több filmes szerepét is köszönheti.
Magánélete nem volt zökkenőmentes: 1963-ban Delonnal felbontották az eljegyzést, s 1966-ban hozzáment Harry Meyen német rendező és színészhez, majd 1975-ben elváltak. Meyen később öngyilkosságot követett el (1924 – 1979). Született egy fiuk, David Christopher Meyen (1966–1981). 1975-ben Romy összeházasodott Daniel Biasinivel, de 1981-ben tőle is elvált. Lányuk, Sarah Magdalena Biasini (1977. július 14.) is színésznő. Romy továbbra is együtt filmezett Alain Delonnal. A házasság és anyaság miatti szünet után újra ráébredt, hogy színésznőként akarja folytatni. „Ekkor” – emlékezett vissza később – „Alain felhívott, és azt kérdezte, épp kizárólagosan a férj és a gyerekek járnak-e az eszemben, vagy van-e kedvem filmezni.” A film, A medence (La Piscine) (1968) hatalmas szenzáció volt. Követte a The Assassination of Trotsky (1972) és Delon örök barátja, s támasza lett, még a színésznő életének legnehezebb időszakaiban is. Bár úgy gondolta örökre maga mögött hagyta a sziruposan romantikus Sissi-filmeket, Visconti kérésére mégegyszer felvállalta Erzsébet szerepét a Ludwig (1972) című filmben. Második bajor Lajos (Helmut Berger) életéről szól, s a császárné, mint a király unokatestvére sokkal komplexebb, érettebb karakter benne, mint a régi filmekben. 1980-ban a La mort en direct (Deathwatch) című filmben szerepelt, ami D. G. Compton regénye alapján készült. Egy haldokló nőt játszott, akinek utolsó napjait megfigyelik egy újságíró (Harvey Keitel) szemszögéből.
Romy utolsó filmje a La Passante du Sans-Souci (The Passerby, 1982) volt. 14 éves fia, David 1981. július 5-i váratlan halála után Romy inni kezdett. David megpróbált átmászni mostohaapja szüleinek kerítésén, amikor megsérült. Leugrott a kerítésről, és bement a házba segítségért, de mire kiértek a mentők és a kórházba vitték, túl sok vért vesztett, és meghalt. Amikor Romyt 1982. május 29-én, 43 évesen a párizsi lakásában holtan találtak, úgy gondolták öngyilkosságot követett el, alkohol-túladagolással és altatótablettákkal, de a vizsgálatok kiderítették, hogy szívelégtelenségben halt meg. A temetését követően kiderült, hogy élettársa, Laurent Petin nagy mennyiségű arany ékszer kíséretében temettette el, így sírrablók feltörték a sírját. Később újratemették biztosabb körülmények között. /wikipedia/
/Tudom, hogy nem egészen a témához tartozik, de kicsit mégis… Karlheinz Böhm, aki a Sissi c. filmekben volt Romy partnere, szintén igen híres színész, ám igazán világhírűvé a Menschen für Menschen alapítványával vált, mely szervezet az Etiópiában élőkön segít. Igen kalandos volt ennek megalakulása. K.Böhmöt orvosa Kenyába küldte betegségét kúrálni, ott, akkor konfrontálódott az afrikai szegénységgel. Hazajőve, egy „Wetten dass..” /=Fogadjunk…/ műsorban fogadott arra, hogy minden harmadik megkérdezett adna valamennyi adományt a Sahel-övezet szegényeinek. A fogadás úgy folytatódott, hogy ha elvesztené is a fogadást, ő akkor is visszamegy az ott élőknek segíteni. A fogadást megnyerte, 117 millió Márkával mehetett vissza, s ekkor alapította segítő szervezetét, mely azóta is évente rendszeres gyűjtőakciókat szervezve, óriási mennyiségű pénzeket juttat a rászorulóknak. Közben Böhm Etiópiában megnősült, gyermeke is született. Többet él most már ott, mint eredeti hazájában. Alapítványa világhírnévre tett szert. /
2.Szeretem a kosztümös filmeket.
3. Szeretem Romy Schneidert. /főleg a fiatalkori, kosztümös filmjeit./
Sikerült ezek közül egy eddig még nem látottat kifognom / A „Christine” címűt/, s most ennek kapcsán róla szeretnék megemlékezni.
 |
 | |
Hamar belefáradt a „királylány” szerepébe, így a 4., s egyben utolsó Sissi-filmet már el se vállalta, helyette a sokkal komorabb Christine (1958) című filmben játszott. E film forgatása alatt szeretett bele a francia Alain Delonba, aki szintén szerepelt a műben. Romy elhagyta Németországot, és Párizsba költözött Delonnal, s 1959-ben eljegyezték egymást. Ez volt az egyik kulcspontja mind a magánéletének, mind a karrierjének. Romy Franciaországban maradt, s itt nyílt lehetősége megismerni Luchino Viscontit, kinek több filmes szerepét is köszönheti.
Magánélete nem volt zökkenőmentes: 1963-ban Delonnal felbontották az eljegyzést, s 1966-ban hozzáment Harry Meyen német rendező és színészhez, majd 1975-ben elváltak. Meyen később öngyilkosságot követett el (1924 – 1979). Született egy fiuk, David Christopher Meyen (1966–1981). 1975-ben Romy összeházasodott Daniel Biasinivel, de 1981-ben tőle is elvált. Lányuk, Sarah Magdalena Biasini (1977. július 14.) is színésznő. Romy továbbra is együtt filmezett Alain Delonnal. A házasság és anyaság miatti szünet után újra ráébredt, hogy színésznőként akarja folytatni. „Ekkor” – emlékezett vissza később – „Alain felhívott, és azt kérdezte, épp kizárólagosan a férj és a gyerekek járnak-e az eszemben, vagy van-e kedvem filmezni.” A film, A medence (La Piscine) (1968) hatalmas szenzáció volt. Követte a The Assassination of Trotsky (1972) és Delon örök barátja, s támasza lett, még a színésznő életének legnehezebb időszakaiban is. Bár úgy gondolta örökre maga mögött hagyta a sziruposan romantikus Sissi-filmeket, Visconti kérésére mégegyszer felvállalta Erzsébet szerepét a Ludwig (1972) című filmben. Második bajor Lajos (Helmut Berger) életéről szól, s a császárné, mint a király unokatestvére sokkal komplexebb, érettebb karakter benne, mint a régi filmekben. 1980-ban a La mort en direct (Deathwatch) című filmben szerepelt, ami D. G. Compton regénye alapján készült. Egy haldokló nőt játszott, akinek utolsó napjait megfigyelik egy újságíró (Harvey Keitel) szemszögéből.
Romy utolsó filmje a La Passante du Sans-Souci (The Passerby, 1982) volt. 14 éves fia, David 1981. július 5-i váratlan halála után Romy inni kezdett. David megpróbált átmászni mostohaapja szüleinek kerítésén, amikor megsérült. Leugrott a kerítésről, és bement a házba segítségért, de mire kiértek a mentők és a kórházba vitték, túl sok vért vesztett, és meghalt. Amikor Romyt 1982. május 29-én, 43 évesen a párizsi lakásában holtan találtak, úgy gondolták öngyilkosságot követett el, alkohol-túladagolással és altatótablettákkal, de a vizsgálatok kiderítették, hogy szívelégtelenségben halt meg. A temetését követően kiderült, hogy élettársa, Laurent Petin nagy mennyiségű arany ékszer kíséretében temettette el, így sírrablók feltörték a sírját. Később újratemették biztosabb körülmények között. /wikipedia/
 |
/Tudom, hogy nem egészen a témához tartozik, de kicsit mégis… Karlheinz Böhm, aki a Sissi c. filmekben volt Romy partnere, szintén igen híres színész, ám igazán világhírűvé a Menschen für Menschen alapítványával vált, mely szervezet az Etiópiában élőkön segít. Igen kalandos volt ennek megalakulása. K.Böhmöt orvosa Kenyába küldte betegségét kúrálni, ott, akkor konfrontálódott az afrikai szegénységgel. Hazajőve, egy „Wetten dass..” /=Fogadjunk…/ műsorban fogadott arra, hogy minden harmadik megkérdezett adna valamennyi adományt a Sahel-övezet szegényeinek. A fogadás úgy folytatódott, hogy ha elvesztené is a fogadást, ő akkor is visszamegy az ott élőknek segíteni. A fogadást megnyerte, 117 millió Márkával mehetett vissza, s ekkor alapította segítő szervezetét, mely azóta is évente rendszeres gyűjtőakciókat szervezve, óriási mennyiségű pénzeket juttat a rászorulóknak. Közben Böhm Etiópiában megnősült, gyermeke is született. Többet él most már ott, mint eredeti hazájában. Alapítványa világhírnévre tett szert. /
2008. szeptember 20., szombat
A Stradivari titka a hideg ?
Szakemberek immáron négy évszázada találgatják, minek köszönhető az Antonio Stradivari (1644-1737) cremonai hangszerkészítő mester által készített hegedűk utánozhatatlan hangzása - a lakkozáson múlik vajon, vagy valamiféle fakezelési eljáráson, rovarirtó anyagon, esetleg színes gyümölcsmézgán, hogy a hangszereknek azóta sincs párja? A Tennessee-i Egyetem dendrokronológiai profeszora és a Columbia University klímakutatója nemrég váratlan teóriával állt elő: nem egyéb, mint a hegedűk alapjául szolgáló faanyag okozza a rendkívüli hangzást, mégpedig azáltal, hogy a fölhasznált fák olyan időszakban nőttek csemetéből terebélyes növényekké, amikor évtizedeken át hosszú hideg telek és hűvös nyarak váltották egymást.
Grissino-Mayer professzor, aki 2001-ben bizonyította be a legértékesebbnek tartott Stradivari-hegedű, a Messiás eredetiségét és dr. Lloyd Burckle, a globális klímaváltozások szakembere elméletét arra a már korábban is ismert tényre alapozta, hogy a 15. század közepén egy kisebbfajta jégkorszak köszöntött Európára, ami a 19. század közepéig tartott. A hidegebb éghajlati viszonyok miatt lelassult a növények növekedése, s nem utolsósorban nagy kiterjedésű alpesi fenyőerdők álltak a kor hegedűkészítőinek rendelkezésére.
A négy évszázadon át tartó lehűlés 1645 és 1715 között érte el mélypontját, ezt az időszakot - a naptevékenység eme nyugodt időszakát elsőként leíró, a 19. században élt csillagász után - Maunder-minimumnak nevezik. Antonio Stradivari egy évvel a Maunder-minimum kezdete előtt született, s legértékesebb hangszereit az időszak vége felé - 1700 és 1720 között készítette el. Grissino-Mayer professzor az 1500-tól napjainkig tartó időszakban vizsgált meg 16 kiválasztott vörös-, luc-, illetve erdei fenyők alkotta magasan fekvő európai erdőséget Nyugat-Franciaországtól Dél-Németországig. Azt találta, hogy az 1625 és 1720 közti időszakban példátlan lassúsággal nőttek a fák, erre utaltak a sűrűn álló, vékony évgyűrűk. Az évgyűrűk sűrűsége minden bizonnyal erősebbé tette az ilyen fából készült hangszert, s a fa tömörsége hozzájárulhatott az utánozhatatlan hangzáshoz - mutat rá Grissino-Mayer professzor és dr. Burckle. A magyarázat igen megalapozottnak tűnik, ám a legvalószínűbb, hogy sem a faanyag, sem a lakkozás, sem egyéb korábbi összetevők nem lennének elegendők ahhoz, hogy megismételhetővé váljon a Stradivari-hegedűk csodája - vélekedik Helen Hayes, a New York-i székhelyű Amerikai Hegedűtársaság elnöke. /origo.hu/
Grissino-Mayer professzor, aki 2001-ben bizonyította be a legértékesebbnek tartott Stradivari-hegedű, a Messiás eredetiségét és dr. Lloyd Burckle, a globális klímaváltozások szakembere elméletét arra a már korábban is ismert tényre alapozta, hogy a 15. század közepén egy kisebbfajta jégkorszak köszöntött Európára, ami a 19. század közepéig tartott. A hidegebb éghajlati viszonyok miatt lelassult a növények növekedése, s nem utolsósorban nagy kiterjedésű alpesi fenyőerdők álltak a kor hegedűkészítőinek rendelkezésére.
A négy évszázadon át tartó lehűlés 1645 és 1715 között érte el mélypontját, ezt az időszakot - a naptevékenység eme nyugodt időszakát elsőként leíró, a 19. században élt csillagász után - Maunder-minimumnak nevezik. Antonio Stradivari egy évvel a Maunder-minimum kezdete előtt született, s legértékesebb hangszereit az időszak vége felé - 1700 és 1720 között készítette el. Grissino-Mayer professzor az 1500-tól napjainkig tartó időszakban vizsgált meg 16 kiválasztott vörös-, luc-, illetve erdei fenyők alkotta magasan fekvő európai erdőséget Nyugat-Franciaországtól Dél-Németországig. Azt találta, hogy az 1625 és 1720 közti időszakban példátlan lassúsággal nőttek a fák, erre utaltak a sűrűn álló, vékony évgyűrűk. Az évgyűrűk sűrűsége minden bizonnyal erősebbé tette az ilyen fából készült hangszert, s a fa tömörsége hozzájárulhatott az utánozhatatlan hangzáshoz - mutat rá Grissino-Mayer professzor és dr. Burckle. A magyarázat igen megalapozottnak tűnik, ám a legvalószínűbb, hogy sem a faanyag, sem a lakkozás, sem egyéb korábbi összetevők nem lennének elegendők ahhoz, hogy megismételhetővé váljon a Stradivari-hegedűk csodája - vélekedik Helen Hayes, a New York-i székhelyű Amerikai Hegedűtársaság elnöke. /origo.hu/
 |
Hegedű b/művész
Ő ugyan nem Stradivarin játszik, de mivel épp tegnap hallottam /megint/ hegedülni és csodálom a tehetségét, legyen szó a hegedű kapcsán most itt róla is.
Vanessa Mae
Teljes neve: Vanessa-Mae Vanakorn Nicholson Született: 1978. október 27. Születési helye: Szingapúr, Londonba 4 évesen költözött Nemzetisége: Brit Szülei: kínai anya, thaiföldi apa, és adoptálta egy angol apa Otthona: Kensington, London Hobbijai: síelés, vacsorázás, tanulás, vízisíelés, olvasás Vanessa-Mae Vanakorn Nicholson 1978. október 27-én született Szingapúrban. Véletlenül ugyanazon a napon, mint korábban a klasszikus hegedűvirtuóz, Paganini.
Thaiföldi édesapjától kínai édesanyja Londonba költözött, amikor Vanessa 4 éves volt. Már 3 éves korában Vanessa zongoraleckéket vett, és 2 évvel később hegedülni tanult. Bár mindkét hangszeren csodálatosan játszott, Vanessa mégis a hegedűre koncentrált, pedig megnyerte az Év Legjobb Fiatal Brit Zongoraművészének a díját. A Kínai Központi Zenekonzervatórium professzorának, Lin Yao Jinek és a londoni Royal College of Music tanárának, Felix Andrievskinek legfiatalabb tanítványaként a csodagyerek elindult meghódítani a zenetermeket. Már korán el kezdett szerepelni. A Philharmonie Orchestra-ban 10 évesen kezdett játszani. Hegedűjátékára azonnal felfigyeltek a közönség soraiban, de főleg a zene világában. A Royal College of Music igazgatója Vanessát egyenesen " Mozarthoz és Mendelssohnhoz hasonló igazi csodagyereknek" nevezte.
Kétségtelen, hogy már az ilyen klasszikusokhoz való hasonlítás is hatalmas megtiszteltetés, de Vanessa 13 évesen nemzetközi turnékra indult a London Mozart Players zenekarral, és Csajkovszkij és Beethoven hegedűversenyeket vett fel (ilyen fiatalon még senki nem ért el ehhez fogható sikereket). Amikor Vanessa elkezdte felvenni a The Violin Player c. albumát, már 3 klasszikus lemezfelvétele volt, sőt megjelent a Violin and Kids' Classics c. debütáló albuma. Az 1995-ös The Violin Player c. albumon, amelyre hagyományos és modern, elektromos hegedűhangzások jellemzők, olyan popdal is szerepelt, mint a "Toccata & Fugue", amely az angol poplisták élén startolt.
Vanessa történelmet csinált, hiszen klasszikus zenei művész még sosem jutott fel a Billboard tánczenei listájára, mint ahogy Vanessa tette "Toccata & Fugue" táncdal-remixével. The Violin Player (felvette a japán és az ázsiai verzióját is) sokszoros platinalemez lett, szerte a világon több milliós példányszámban adták el, így nem volt véletlen, hogy ezt követte a ráadás album. 1996-ban Vanessa felvette a The Alternative Record From Vanessa-Mae c. lemezét, majd ugyanabban az évben a The Classical Albumot is. 1997-ben megjelent a China Girl and Storm album (melyen énekelt is), míg a The Original Four Seasons és a The Devil's Trill Sonata egy évvel később. Nemcsak Vanessa kritikai és kereskedelmi sikere tette elsőosztályú művésszé; hanem az a számos díj és elismerés is, amelyet kapott.
1996-ban Vanessát jelölték a BRIT Awards Legjobb Művésznő díjára, és ő volt az első hangszeres és klasszikus művész, aki megkapta ezt a díjat. Ezen kívül megkapta az Év Legjobb Nemzetközi Klasszikus Művészének BAMBI díját is. 1997-ben Vanessa az első nem hong kongi születésű művész volt, aki meghívtak a kínai Újraegyesülési Ceremóniára. Ujjongó tömeg előtt szerepelt a "Sopot Festival"-on, Annie Lennox-kszal együtt, ami ismét csak bebizonyította képességét arra, hogy ötvözze a rockmuzsikát a klasszikusokkal. A Wrigley Field-ben és a Comiskey Parkban tartott World Series Playoff során nyújtott előadása szintén erősítette pozícióit Amerikában. Vanessát legutóbb a The Classical Collection - Part 1 albumon hallhattuk. A Time és a Newsweek újságokban és számtalan dokumentumfilmben való megjelent tehetséges zenész új magasságokba röpítette, és új dimenziókat nyitott meg a hegedűművészet számára. /netcafe/
 |
Teljes neve: Vanessa-Mae Vanakorn Nicholson Született: 1978. október 27. Születési helye: Szingapúr, Londonba 4 évesen költözött Nemzetisége: Brit Szülei: kínai anya, thaiföldi apa, és adoptálta egy angol apa Otthona: Kensington, London Hobbijai: síelés, vacsorázás, tanulás, vízisíelés, olvasás Vanessa-Mae Vanakorn Nicholson 1978. október 27-én született Szingapúrban. Véletlenül ugyanazon a napon, mint korábban a klasszikus hegedűvirtuóz, Paganini.
Thaiföldi édesapjától kínai édesanyja Londonba költözött, amikor Vanessa 4 éves volt. Már 3 éves korában Vanessa zongoraleckéket vett, és 2 évvel később hegedülni tanult. Bár mindkét hangszeren csodálatosan játszott, Vanessa mégis a hegedűre koncentrált, pedig megnyerte az Év Legjobb Fiatal Brit Zongoraművészének a díját. A Kínai Központi Zenekonzervatórium professzorának, Lin Yao Jinek és a londoni Royal College of Music tanárának, Felix Andrievskinek legfiatalabb tanítványaként a csodagyerek elindult meghódítani a zenetermeket. Már korán el kezdett szerepelni. A Philharmonie Orchestra-ban 10 évesen kezdett játszani. Hegedűjátékára azonnal felfigyeltek a közönség soraiban, de főleg a zene világában. A Royal College of Music igazgatója Vanessát egyenesen " Mozarthoz és Mendelssohnhoz hasonló igazi csodagyereknek" nevezte.
Kétségtelen, hogy már az ilyen klasszikusokhoz való hasonlítás is hatalmas megtiszteltetés, de Vanessa 13 évesen nemzetközi turnékra indult a London Mozart Players zenekarral, és Csajkovszkij és Beethoven hegedűversenyeket vett fel (ilyen fiatalon még senki nem ért el ehhez fogható sikereket). Amikor Vanessa elkezdte felvenni a The Violin Player c. albumát, már 3 klasszikus lemezfelvétele volt, sőt megjelent a Violin and Kids' Classics c. debütáló albuma. Az 1995-ös The Violin Player c. albumon, amelyre hagyományos és modern, elektromos hegedűhangzások jellemzők, olyan popdal is szerepelt, mint a "Toccata & Fugue", amely az angol poplisták élén startolt.
Vanessa történelmet csinált, hiszen klasszikus zenei művész még sosem jutott fel a Billboard tánczenei listájára, mint ahogy Vanessa tette "Toccata & Fugue" táncdal-remixével. The Violin Player (felvette a japán és az ázsiai verzióját is) sokszoros platinalemez lett, szerte a világon több milliós példányszámban adták el, így nem volt véletlen, hogy ezt követte a ráadás album. 1996-ban Vanessa felvette a The Alternative Record From Vanessa-Mae c. lemezét, majd ugyanabban az évben a The Classical Albumot is. 1997-ben megjelent a China Girl and Storm album (melyen énekelt is), míg a The Original Four Seasons és a The Devil's Trill Sonata egy évvel később. Nemcsak Vanessa kritikai és kereskedelmi sikere tette elsőosztályú művésszé; hanem az a számos díj és elismerés is, amelyet kapott.
1996-ban Vanessát jelölték a BRIT Awards Legjobb Művésznő díjára, és ő volt az első hangszeres és klasszikus művész, aki megkapta ezt a díjat. Ezen kívül megkapta az Év Legjobb Nemzetközi Klasszikus Művészének BAMBI díját is. 1997-ben Vanessa az első nem hong kongi születésű művész volt, aki meghívtak a kínai Újraegyesülési Ceremóniára. Ujjongó tömeg előtt szerepelt a "Sopot Festival"-on, Annie Lennox-kszal együtt, ami ismét csak bebizonyította képességét arra, hogy ötvözze a rockmuzsikát a klasszikusokkal. A Wrigley Field-ben és a Comiskey Parkban tartott World Series Playoff során nyújtott előadása szintén erősítette pozícióit Amerikában. Vanessát legutóbb a The Classical Collection - Part 1 albumon hallhattuk. A Time és a Newsweek újságokban és számtalan dokumentumfilmben való megjelent tehetséges zenész új magasságokba röpítette, és új dimenziókat nyitott meg a hegedűművészet számára. /netcafe/
2008. szeptember 19., péntek
Szeptemberi vers
Annyi olvasnivalóm van, hogy most nem "vacakolok" itt érdekességek keresésével. Bocsánat, de "csak" egy szép Kosztolányi verset másolok ma be ide:
Kosztolányi Dezső: Szeptember elején
A hosszú, néma mozdulatlan ősz
Aranyköpenybe fekszik nyári,
dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.
Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet a vég.
Nekem se fáj, hogy mindent,
ami szép,
el kell veszítenem.
A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.
 |
2008. szeptember 18., csütörtök
Víz
Az Ike hurrikán rémséges pusztítását látva, eszembe jutott egy régebbi anyagom, amit szerettem volna már ide betenni – bár kicsit bővebben tárgyalja a „víz” témakört, nem csak úgy, mint a hurrikán során fellépő pusztító erőt…
A' V I Z. Ki a' természet szépségeiben még nem tuda gyönyörködni, ajánlom neki, menjen valamelly tengeri vidékre 's egy magasabb hegyre fölhágván tekintse a' messze terjedő 's szinte végetlennek látszó tenger szinét; vagy ha ez lehetlen volna rá nézve, csak egy üdvös nyári eső után menjen ki a' szabad természetbe, 's mintegy önkénytelen olvad e' nagy mindenség alkatójának imádására, ki müvét olly megfoghatlan remekül tudá teremteni; mondom, ha e' nagy müvet gondolkodva tekinti meg, imádásra kell olvadnia, hacsak lelke egészen beszenyezve 's szive végkép elromolva nincsen. En egy kellemes nyári esőben kin állva 's ázva üdvözitő érzelmek közt bámultan néztem, milly szép a' természet, 's milly nagy annak ura. Egy üdvös eső elég arra, hogy az ember Istene iránt magasztalásra buzduljon, pedig az eső milly picziny része csak az ő ránk 's minden földön élő lényeire kiárasztott áldásainak. Az eső csak parányi kigőzölgő része levén a' nagy víztömegnek, fordítsunk erre ez alkalommal egy kevés figyelmet, 's látandjuk mit szül bennünk a' természeti elemeknek vizsgálása.
Mindennapi dolog levén ez, a' hozzá szokás által csak érdektelennek tetszik, mint p. o. a' napnak feljövése, vagy ép kezeinknek használása, de volnánk csak néhány évre annak látásátul ezeknek használásátul megfosztva, miilly máskép éreznénk azokat ismét visszanyerve, pedig azoknak üdve most is csakugyan az semmit nem változva. Egy pohár viz a' maga lényegében valamelly eltikkasztó's szinte halálra kinzó szomjúság után sem más csak az, mi a' szomjúság előtt, de ugye nekünk jobbnak tetszik midőn szomjahozunk? Isten beh bölcsen tevéd, hogy szomjúságot teremtél belénk !
Azt, mit mi viznek nevezünk , igy határozzák meg a' tudósok lényegére nézve : ez folyékony 's átlátszó test, melly két légszeszbül (gaz-bul) van összealkotva mint a' lég, tudnillik egy rész savitóbul (oxigén) és két rész gyuló-szeszbül (hydrogén gazbul.) Most már tudják az olvasók, mibül áll 's mi a' viz. Szinte látom, hogy némelly olvasó fejét rázza azt akarván jelenteni, hogy ő nem tudja még ezen mondottak után mi a' viz, mert nem tudja mi az oxigén és a' másik gaz, de elégedjél meg ezzel édes olvasó, 's ne gondold hogy a' tudós ezt tudja; ő tele beszéli füleidet mindenfélével, ha hallgatni akarod, a' vizröl, de arról, hogy mi az a' gaz nem szól semmit, 's tudod e miért? mivel ő sem tudja. Itt az okosabb vagy józanabb eszű tudós fejet hajtva vallja meg, hogy ő nem tudós és imádja az Istenséget, kihoz képest ő, minden temérdeknek tetsző tudománya mellett is, olly parányi kis féreg. A' viz alkatrészeinek nevén kivül mást nem tudván, vizsgáljuk tehát csak tulajdonságait, mellyeket érzékeink által veszünk észre. Magának semmi alaka sincs, hanem mind azon tárgyok alakát fölveszi, mellyek környezik; ha hordóba bocsátatik, gömböleg, ha teknyőbe öntjük domború hoszudad alakú leszen 'stb. Ha a' viz ritkább volna mint a' miiilyen, a' légnek tenné valamelly faját, 's akkor talán a' föld színe száraz és terméketlen lenne: milly jó hogy az Isten éppen ollyanná teremte a' vizet a' millyen; különben talán nem volna egyéb, repülő álatnál; azok, mellyek most vizben élnek, p. o. halak, nem létezhetnének. Milly jól kiszámitá az alkotó tervét annyi évezredek előtt, hogy sohasem leszen szükséges azon változtatni. Mellyik ember tud, ha bár a' legbölcsebb legyen is ő, olly müvet alkotni, hogy az minden további hozzájárulás vagy igazítás nélkül csak néhány századig is tartson ? Milly ügyes kéznek kellett annak lennie, melly e' két folyékony elemet a' vizet és léget olly jól elkülönözé egymástul! Tegyük föl, hogy a' viz valamivel ritkább alkotású volna mint millyen valósággal: nem bírná meg a' most hátán olly kényelmesen úszkáló hajókat; csak csekély nehézségű testek azonnal bele merülnének, 's arra bizonyosan nem használtathatnék, mire most használtatik. Ha testalkotásunkat vizsgáljuk azt kell vallanunk, hogy az tökélyes remek, 's e' remek nem volna képes viz nélkül létezni. De azon kivül, hogy létünk fentartására elmulhatlanul szükséges a' viz, milly tömérdek haszon háromlik az emberiségre belőle kereskedés által. Tömérdek kárt okoz néha az igaz, de a' belőle ránk háromló haszonnal azért össze sem hasonlítható. Budapestnek egy részét ez év tavaszán elöntve sok kárt tett a' mérhetlen viztömegnek egy piczinded része a' Duna, de mi e' kár azon haszonnal egybevetve mellyet a' Duna már részint okozott részint ezután okozand, ha főkép elég ügyesek és eszesek leszünk mind azon hasznot kivonni belőle, mit adni képes? A' víz ront, magával ragad mindent, tömérdek sziklákat 's hegyeket sodor el időjárva, szóval legvadabban dühöng, 's a' hozzá képest gyönge ember mégis parancsol neki; vezeti merre tetszik. Magos hegyekre hajtja föl használat végett, honnét ismét hasznot árasztva bocsáthatja le. A'viz mind azon mozgatható természeti erőknek legnagyobbika, mellyet az ember maga hasznára fordítani képes; 's közönségesen mindig ezt használja, hol az emberi gyönge erővel többé nem boldogul.
Az 1-es erősségű hurrikán szélerőssége: 75 - 95 mph vagyis 120- 150 km/h
A' V I Z. Ki a' természet szépségeiben még nem tuda gyönyörködni, ajánlom neki, menjen valamelly tengeri vidékre 's egy magasabb hegyre fölhágván tekintse a' messze terjedő 's szinte végetlennek látszó tenger szinét; vagy ha ez lehetlen volna rá nézve, csak egy üdvös nyári eső után menjen ki a' szabad természetbe, 's mintegy önkénytelen olvad e' nagy mindenség alkatójának imádására, ki müvét olly megfoghatlan remekül tudá teremteni; mondom, ha e' nagy müvet gondolkodva tekinti meg, imádásra kell olvadnia, hacsak lelke egészen beszenyezve 's szive végkép elromolva nincsen. En egy kellemes nyári esőben kin állva 's ázva üdvözitő érzelmek közt bámultan néztem, milly szép a' természet, 's milly nagy annak ura. Egy üdvös eső elég arra, hogy az ember Istene iránt magasztalásra buzduljon, pedig az eső milly picziny része csak az ő ránk 's minden földön élő lényeire kiárasztott áldásainak. Az eső csak parányi kigőzölgő része levén a' nagy víztömegnek, fordítsunk erre ez alkalommal egy kevés figyelmet, 's látandjuk mit szül bennünk a' természeti elemeknek vizsgálása.
Mindennapi dolog levén ez, a' hozzá szokás által csak érdektelennek tetszik, mint p. o. a' napnak feljövése, vagy ép kezeinknek használása, de volnánk csak néhány évre annak látásátul ezeknek használásátul megfosztva, miilly máskép éreznénk azokat ismét visszanyerve, pedig azoknak üdve most is csakugyan az semmit nem változva. Egy pohár viz a' maga lényegében valamelly eltikkasztó's szinte halálra kinzó szomjúság után sem más csak az, mi a' szomjúság előtt, de ugye nekünk jobbnak tetszik midőn szomjahozunk? Isten beh bölcsen tevéd, hogy szomjúságot teremtél belénk !
Azt, mit mi viznek nevezünk , igy határozzák meg a' tudósok lényegére nézve : ez folyékony 's átlátszó test, melly két légszeszbül (gaz-bul) van összealkotva mint a' lég, tudnillik egy rész savitóbul (oxigén) és két rész gyuló-szeszbül (hydrogén gazbul.) Most már tudják az olvasók, mibül áll 's mi a' viz. Szinte látom, hogy némelly olvasó fejét rázza azt akarván jelenteni, hogy ő nem tudja még ezen mondottak után mi a' viz, mert nem tudja mi az oxigén és a' másik gaz, de elégedjél meg ezzel édes olvasó, 's ne gondold hogy a' tudós ezt tudja; ő tele beszéli füleidet mindenfélével, ha hallgatni akarod, a' vizröl, de arról, hogy mi az a' gaz nem szól semmit, 's tudod e miért? mivel ő sem tudja. Itt az okosabb vagy józanabb eszű tudós fejet hajtva vallja meg, hogy ő nem tudós és imádja az Istenséget, kihoz képest ő, minden temérdeknek tetsző tudománya mellett is, olly parányi kis féreg. A' viz alkatrészeinek nevén kivül mást nem tudván, vizsgáljuk tehát csak tulajdonságait, mellyeket érzékeink által veszünk észre. Magának semmi alaka sincs, hanem mind azon tárgyok alakát fölveszi, mellyek környezik; ha hordóba bocsátatik, gömböleg, ha teknyőbe öntjük domború hoszudad alakú leszen 'stb. Ha a' viz ritkább volna mint a' miiilyen, a' légnek tenné valamelly faját, 's akkor talán a' föld színe száraz és terméketlen lenne: milly jó hogy az Isten éppen ollyanná teremte a' vizet a' millyen; különben talán nem volna egyéb, repülő álatnál; azok, mellyek most vizben élnek, p. o. halak, nem létezhetnének. Milly jól kiszámitá az alkotó tervét annyi évezredek előtt, hogy sohasem leszen szükséges azon változtatni. Mellyik ember tud, ha bár a' legbölcsebb legyen is ő, olly müvet alkotni, hogy az minden további hozzájárulás vagy igazítás nélkül csak néhány századig is tartson ? Milly ügyes kéznek kellett annak lennie, melly e' két folyékony elemet a' vizet és léget olly jól elkülönözé egymástul! Tegyük föl, hogy a' viz valamivel ritkább alkotású volna mint millyen valósággal: nem bírná meg a' most hátán olly kényelmesen úszkáló hajókat; csak csekély nehézségű testek azonnal bele merülnének, 's arra bizonyosan nem használtathatnék, mire most használtatik. Ha testalkotásunkat vizsgáljuk azt kell vallanunk, hogy az tökélyes remek, 's e' remek nem volna képes viz nélkül létezni. De azon kivül, hogy létünk fentartására elmulhatlanul szükséges a' viz, milly tömérdek haszon háromlik az emberiségre belőle kereskedés által. Tömérdek kárt okoz néha az igaz, de a' belőle ránk háromló haszonnal azért össze sem hasonlítható. Budapestnek egy részét ez év tavaszán elöntve sok kárt tett a' mérhetlen viztömegnek egy piczinded része a' Duna, de mi e' kár azon haszonnal egybevetve mellyet a' Duna már részint okozott részint ezután okozand, ha főkép elég ügyesek és eszesek leszünk mind azon hasznot kivonni belőle, mit adni képes? A' víz ront, magával ragad mindent, tömérdek sziklákat 's hegyeket sodor el időjárva, szóval legvadabban dühöng, 's a' hozzá képest gyönge ember mégis parancsol neki; vezeti merre tetszik. Magos hegyekre hajtja föl használat végett, honnét ismét hasznot árasztva bocsáthatja le. A'viz mind azon mozgatható természeti erőknek legnagyobbika, mellyet az ember maga hasznára fordítani képes; 's közönségesen mindig ezt használja, hol az emberi gyönge erővel többé nem boldogul.
Íródott vala: 1838-ban… http://www.epa.oszk.hu/
 |
Még néhány érdekesség a hurrikánokkal kapcsolatban:
A hurrikánok elnevezése a keletkezési sorrendjükben --abc sorrendben-- történik. Az idényben elsőnek formálódó trópusi vihar ''A''-val kezdődő nevet kap, a második ''B''-vel kezdődőt, a harmadik ''C''-vel ......stb. A hurrikán erőssége a benne tomboló szél erősségétől függ.
Az 1-es erősségű hurrikán szélerőssége: 75 - 95 mph vagyis 120- 150 km/h
A 2-es erősségű hurrikán szélerőssége: 96 to 110 mph vagyis 155- 177 km/h
A 3-es erősségű hurrikán szélerőssége: 111 to 130 mph vagyis 179-209 km/h
A 4-es erősségű hurrikán szélerőssége: 131 to 155 mph vagyis 210 -249 km/h
Az 5-es erősségű hurrikán szélerőssége: 156 mph and over vagyis 251 km/h és afölötti szélsebesség.
2008. szeptember 17., szerda
1921.09.17. - 1987.06.17.
 |
Kosztolányi Dezső: Anya
Megláncoltál megint a karjaiddal,
anyám, anyám.
Reám raktad a gyöngeséged mázsás
bilincseit.
Most hordalak fájó lelkemben téged,
amint te hordtál.
Rád gondolok, kávédra, könnyeidre,
özvegyi fődre.
Veszekszem én veled és gondjaiddal,
foggal-körömmel.
Ha vidáman ballagnék egymagamban,
mellettem lépkedsz.
Első nő rég-elveszett édenemből,
Éva leánya.
Gyötörsz te is, áldott, s én mint gavallér,
sírva szeretlek.
 |
2008. szeptember 16., kedd
Hány óra egy nap ?
Nem értem, egyszerűen nem értem. Vannak néha napok, melyek csak vánszorognak, alig akar megvirradni, aztán a délelőtt is eltart vagy 10 óra hosszat, aztán a délután is csak nyúlik, mint a gumi, és úgy tűnik, sose lesz este… Máskor meg – mint ma - rejtély, hogy a csodába is lett hirtelen este, amikor „most” keltem fel… Kétségtelen, ezt-azt tettem. Bevásárlás J. bácsival - /nagy csalódás az új A…-ban, mert eddig még nem jártam benne. Minden nyugati áru, és minden nyugati áron…vásárlók meg alig./
Aztán Detti /=pártfogoltam/ kedvéért, aki a múltkor annyira áhítozta a spagettit, egy nagy adag tészta-főzés, persze mártással, sajtreszeléssel. Úgy volt ugyanis, hogy ma délután átjöhet kicsit „netelni” – de váratlanul kiderült, a volt iskolatársamat kell Szászvárra vinnem természetgyógyászhoz, így a kislány látogatása elmarad. Vigaszként elvittem a nagy doboz spagettit neki. Volt öröm… /Mellesleg holnap lesz a gyámhatósági tárgyalás, és azt már most tudjuk, hogy Komlóra kerül lakásotthonba. Hát majd meglátjuk, remélem, rendben lesz minden…/
Az út Szászvárra nagyon vacak volt, ahogy beértünk Hosszúhetény fölött az erdőbe, egyidejűleg a köd is leszállt, nyálkás volt az út, folyton törölni kellett az ablakot – ámbár nem esett az eső… Valami eszméletlen mennyiségű óriás-teherautó jött velünk szemben ill. előttünk-mögöttünk, fogalmam nincs, honnan-hová-mivel mentek. Szerencsére a zobáki elágazónál ők lementek Komló felé.
Mivel a természetgyógyászhoz ez alkalommal én nem akartam bemenni, sétáltam egyet a Patak utcában és a Főtér környékén, megnéztem a templomot, dühöngtem, hogy a fényképezőm itthon maradt, mert persze a téren van egy szobor - na majd legközelebb…
Megnéztem a régi szász – vár még ma is meglévő falait. . Aztán más már nagyon nem akadt, így összehaverkodtam egy németjuhásszal, és egy kis korccsal egy másik háznál, s ahol a simogatás második percében megjelent egy vörös kiscica is, a kerítésen kimászva egyenesen a vállamra ült, jelezve, hogy a simogatásból márpedig neki is kellene juttatnom. Jól elvoltam abban az egy órában… Hazafelé a T-ban a barátnőmnek „télire” be kellett vásárolnom az akciós macska-alomból, /10 x 10 kg!/, ezt a cuccot, ill. előtte az osztálytársamat is hazaszállítani, aztán megetetni itthon Lilit, Bercit, elvinni egészségügyi sétára, elmenni a mézért… És tessék, ¾ 8. Vége a napnak. Na, nem mintha a holnapom egyszerűbb lenne. Hát ez már csak ilyen hét, minden napra jut feladat…
Aztán Detti /=pártfogoltam/ kedvéért, aki a múltkor annyira áhítozta a spagettit, egy nagy adag tészta-főzés, persze mártással, sajtreszeléssel. Úgy volt ugyanis, hogy ma délután átjöhet kicsit „netelni” – de váratlanul kiderült, a volt iskolatársamat kell Szászvárra vinnem természetgyógyászhoz, így a kislány látogatása elmarad. Vigaszként elvittem a nagy doboz spagettit neki. Volt öröm… /Mellesleg holnap lesz a gyámhatósági tárgyalás, és azt már most tudjuk, hogy Komlóra kerül lakásotthonba. Hát majd meglátjuk, remélem, rendben lesz minden…/
 |
Megnéztem a régi szász – vár még ma is meglévő falait. . Aztán más már nagyon nem akadt, így összehaverkodtam egy németjuhásszal, és egy kis korccsal egy másik háznál, s ahol a simogatás második percében megjelent egy vörös kiscica is, a kerítésen kimászva egyenesen a vállamra ült, jelezve, hogy a simogatásból márpedig neki is kellene juttatnom. Jól elvoltam abban az egy órában… Hazafelé a T-ban a barátnőmnek „télire” be kellett vásárolnom az akciós macska-alomból, /10 x 10 kg!/, ezt a cuccot, ill. előtte az osztálytársamat is hazaszállítani, aztán megetetni itthon Lilit, Bercit, elvinni egészségügyi sétára, elmenni a mézért… És tessék, ¾ 8. Vége a napnak. Na, nem mintha a holnapom egyszerűbb lenne. Hát ez már csak ilyen hét, minden napra jut feladat…
2008. szeptember 15., hétfő
Lepkeszárny
"Csak úgy" - mint érdekességet, ami számomra megmagyarázhatatlan, ide teszek egy fotót, amit én csináltam tegnap. Mi történhetett vajon a lepke szárnyával ? /Nem várok választ, ez afféle "költői kérdés" csak. Szoktam ilyesmiken járatni az agyam.../
 |
Esik, esik, esik....
Szegény Jóisten ! Nem szeretnék a helyében lenni. A múlt héten még arra gondoltam, bárcsak jönne már végre egy kis enyhülés, hiszen épp elég volt a nyári 30 fokokból. Most meg jó, ha van 10 fok, szakad az eső – s mint ilyent /=hideg front/ köztudottan az ízületek nem nagyon szeretik. Az enyéim se….. Ezért arról már szó se nagyon essék, hogy ¼ 2 óta nem bírtam elaludni, végül aztán olvastam és TV-t néztem.
Ergo: ma ha rámjön a fáradtság, bizony le fogok heveredni, és max. a szerdán visszaviendő utolsó könyvemet fogom gyorsan befejezni. Egyébként nagyon jó könyv, David Hilliam : „Királyok, királynék és fattyak” a címe – az angol uralkodók „piszkos kis” dolgairól és mindenféle pletykáról szól, sok, sok, sosem hallott érdekességgel.
Még annyit azért idebiggyesztek, hogy tegnap sikerült a vérnyomásomat agyvérzés közelébe tornáztatnom: a Lilivel a Tettyére mentünk sétálni. Elhűlve láttam, hogy a játszótér alatti labdapálya 2,5 m magas vaskerítését „megkezdték” – no nem a rókák rágni, hanem a cigányok ellopni. Négy nagy elem ott feküdt már szépen „összekészítve”, szállításra várva. Két cigánylegény őrizte. Nevessetek, nevessetek ! A dühtől, a tehetetlen dühtő sírva jöttem haza. Felhívtam persze a rendőrséget, sőt még a DN ügyeletesét is, de végiggondolva a dolgot, nem sok esélyt látok arra, hogy akár ez a 4 elem, akár a még meglévők megóvhatók lennének. Na, mára tán elég is ennyi. Talán holnapra akad majd valami igazi „örülni-valóm” is.
/A képen látható a szobor mögött az a bizonyos kerítés…/
Ergo: ma ha rámjön a fáradtság, bizony le fogok heveredni, és max. a szerdán visszaviendő utolsó könyvemet fogom gyorsan befejezni. Egyébként nagyon jó könyv, David Hilliam : „Királyok, királynék és fattyak” a címe – az angol uralkodók „piszkos kis” dolgairól és mindenféle pletykáról szól, sok, sok, sosem hallott érdekességgel.
Még annyit azért idebiggyesztek, hogy tegnap sikerült a vérnyomásomat agyvérzés közelébe tornáztatnom: a Lilivel a Tettyére mentünk sétálni. Elhűlve láttam, hogy a játszótér alatti labdapálya 2,5 m magas vaskerítését „megkezdték” – no nem a rókák rágni, hanem a cigányok ellopni. Négy nagy elem ott feküdt már szépen „összekészítve”, szállításra várva. Két cigánylegény őrizte. Nevessetek, nevessetek ! A dühtől, a tehetetlen dühtő sírva jöttem haza. Felhívtam persze a rendőrséget, sőt még a DN ügyeletesét is, de végiggondolva a dolgot, nem sok esélyt látok arra, hogy akár ez a 4 elem, akár a még meglévők megóvhatók lennének. Na, mára tán elég is ennyi. Talán holnapra akad majd valami igazi „örülni-valóm” is.
 |
2008. szeptember 13., szombat
Namaföld
Megint TV élmény – bocs, ha unná valaki. Életemben nem hallottam még Namaqualand-ról. Tegnap egy csodás kisfilmet láttam róla…
Itt egy rövid kis ismertető erről a csoda-világról, és ha a google kép-keresőbe beütöd a nevet, rengeteg szebbnél szebb fotót találsz !
Namaqualand (Namaföld) Dél-Afrika északnyugati csücske, nyugatról az Atlanti óceán, északról az Orange (Oranje)-folyó határolja ezt a meglehetősen száraz vidéket. A nama népnek a hazája, nevét is róluk kapta: az itteni pozsgások legalább 2000 éve biztosítják a legelőt a juhaik számára. Az eső itt ritkaságnak számít. Ám a kiadósabb téli esőzések után ez a meglehetősen barátságtalan környék lélegzetelállítóan szép, virágos mezővé alakul át. . . Sokan keresik fel ekkor, hogy megcsodálják a veldet, a dél-afrikai prérit, mely a pazar keleti szőnyegekhez hasonlítható. . . . .
A látványos narancssárga és sárga namqualandi százszorszépek legnyilvánvalóbb jelei a tavaszi megújulásnak. A namaqulandi tavasz azonban jóval több, mint látványosság a botanikusok s számára, a vonzó, érintetlen táj rendkívüli fajgazdagsággal és színpompával lepi meg őket. /tomit.blog.hu/
 |
 |
Namaqualand (Namaföld) Dél-Afrika északnyugati csücske, nyugatról az Atlanti óceán, északról az Orange (Oranje)-folyó határolja ezt a meglehetősen száraz vidéket. A nama népnek a hazája, nevét is róluk kapta: az itteni pozsgások legalább 2000 éve biztosítják a legelőt a juhaik számára. Az eső itt ritkaságnak számít. Ám a kiadósabb téli esőzések után ez a meglehetősen barátságtalan környék lélegzetelállítóan szép, virágos mezővé alakul át. . . Sokan keresik fel ekkor, hogy megcsodálják a veldet, a dél-afrikai prérit, mely a pazar keleti szőnyegekhez hasonlítható. . . . .
 |
 |
A misinai kilátó emlékére
Köszönöm Szurikátának a cikk-ajánlatot, és mivel szívemnek kedves a téma és ma van felavatásának 100. évfordulója, hát álljon itt egy megemlékezés róla:
Balogh Károly, a Mecsek Egyesület elnöke mondott beszédet, amikor száz éve, 1908. szeptember 13-án fölavatták a kilátótornyot a Misinán. Ebben az évben építették föl Zsolnay Miklós szervezésében a Mecseki Francia Emlékművet, ekkor készült el a Mecsek Egyesület által létrehozott Meteorológiai Ház a Széchenyi téren, s az 1906-ban leégett Lapisi vadászházat is ugyanekkor újították fel. A kilátótorony tervét az 1891-ben alapított Mecsek Egyesület az 1908. március 22-i közgyűlésén véglegesítette, és ezen az ünnepélyes aktuson számos tekintélyes, pécsi polgár vett részt.
Neves szakértőkből álló bizottságot jelöltek ki a feladat megvalósítására: Károlyi Emilt, az objektum tervezőjét, Pilch Andor építészt, Fesztl Nándor törvényszéki bírót, Myskowszky Emil bánya-főfelügyelőt, Károlyi Sándor építészt, dr. Zsiga László gyógyszerészt. Hogy a város népe is megismerkedhessen a tervekkel, Pilch Andor irodájában négy napra kiállították azokat. A kivitelezési munkákat a Mischl és Vukajovits cég, ezen felül a vasmunkákat Asztalos Nándor, az ácsmunkákat Horváth János iparos végezte el. Szeptember 13-án, reggel nyolc órakor a Széchenyi téri Királyi Tábla épülete előtt gyülekeztek az érdeklődők, a Misinára kilenc órakor indultak a Kardos Kálmán és a Bánffay Simon úton át, maga az avatási ünnepség pedig tizenegy órakor kezdődött.
Az avatást követően tizenkét órakor sátrakban adtak ebédet a helyszínen, délután háromkor pedig séta következett, előbb a Tubesre, majd a Tettyére. Itt rendezték a sokak által kedvelt tűzijátékot. Bár felhős volt az ég, de a program zavartalanul lezajlott. Az ünnepségen Balogh Károly után Nendtvich Andor polgármester emelkedett szólásra, majd lehetővé tették az ünneplőknek, hogy 30-40-es csoportokban fölmenjenek a kilátóra, és gyönyörködjenek a felejthetetlen látványban. A 18 méter magas toronyra – amely csakhamar a környék nevezetessége lett – 88 lépcső vezetett föl. Sokan látogatták meg, noha az egyesület belépti díjat szedett tőlük. Kimutatásuk szerint az avatás évében hatezren jártak ott. A kilátótól az egyesület fotót is készített, amely Pécs mellett sok helyre jutott el az országban. A megvalósítás történetéről számos földolgozás született, legutoljára B. Horváth Csilláé, az egyesület történetét leíró kötetben. Később a kilátótornyot az egyesület neves alakjáról, Kiss Józsefről nevezték el. Amikor azonban több évtizeddel később a TV-tornyot építették, a kegyetlen utókor nem volt tekintettel az emlékre, lebontották azt. Már csak a TV-toronyban elhelyezett emléktábla tanúsítja, hogy valaha ott egy kilátó állt. /Dr. Vargha Dezső/
A Kiss József kilátó centenáriuma
 |
Balogh Károly, a Mecsek Egyesület elnöke mondott beszédet, amikor száz éve, 1908. szeptember 13-án fölavatták a kilátótornyot a Misinán. Ebben az évben építették föl Zsolnay Miklós szervezésében a Mecseki Francia Emlékművet, ekkor készült el a Mecsek Egyesület által létrehozott Meteorológiai Ház a Széchenyi téren, s az 1906-ban leégett Lapisi vadászházat is ugyanekkor újították fel. A kilátótorony tervét az 1891-ben alapított Mecsek Egyesület az 1908. március 22-i közgyűlésén véglegesítette, és ezen az ünnepélyes aktuson számos tekintélyes, pécsi polgár vett részt.
Neves szakértőkből álló bizottságot jelöltek ki a feladat megvalósítására: Károlyi Emilt, az objektum tervezőjét, Pilch Andor építészt, Fesztl Nándor törvényszéki bírót, Myskowszky Emil bánya-főfelügyelőt, Károlyi Sándor építészt, dr. Zsiga László gyógyszerészt. Hogy a város népe is megismerkedhessen a tervekkel, Pilch Andor irodájában négy napra kiállították azokat. A kivitelezési munkákat a Mischl és Vukajovits cég, ezen felül a vasmunkákat Asztalos Nándor, az ácsmunkákat Horváth János iparos végezte el. Szeptember 13-án, reggel nyolc órakor a Széchenyi téri Királyi Tábla épülete előtt gyülekeztek az érdeklődők, a Misinára kilenc órakor indultak a Kardos Kálmán és a Bánffay Simon úton át, maga az avatási ünnepség pedig tizenegy órakor kezdődött.
Az avatást követően tizenkét órakor sátrakban adtak ebédet a helyszínen, délután háromkor pedig séta következett, előbb a Tubesre, majd a Tettyére. Itt rendezték a sokak által kedvelt tűzijátékot. Bár felhős volt az ég, de a program zavartalanul lezajlott. Az ünnepségen Balogh Károly után Nendtvich Andor polgármester emelkedett szólásra, majd lehetővé tették az ünneplőknek, hogy 30-40-es csoportokban fölmenjenek a kilátóra, és gyönyörködjenek a felejthetetlen látványban. A 18 méter magas toronyra – amely csakhamar a környék nevezetessége lett – 88 lépcső vezetett föl. Sokan látogatták meg, noha az egyesület belépti díjat szedett tőlük. Kimutatásuk szerint az avatás évében hatezren jártak ott. A kilátótól az egyesület fotót is készített, amely Pécs mellett sok helyre jutott el az országban. A megvalósítás történetéről számos földolgozás született, legutoljára B. Horváth Csilláé, az egyesület történetét leíró kötetben. Később a kilátótornyot az egyesület neves alakjáról, Kiss Józsefről nevezték el. Amikor azonban több évtizeddel később a TV-tornyot építették, a kegyetlen utókor nem volt tekintettel az emlékre, lebontották azt. Már csak a TV-toronyban elhelyezett emléktábla tanúsítja, hogy valaha ott egy kilátó állt. /Dr. Vargha Dezső/
2008. szeptember 11., csütörtök
Szeptemberi szonett
 |
Tóth Árpád: SZEPTEMBERI SZONETT
Szeptember szép szultánja,
Ősz, pompás, buja zsarnok,
Már vár a hódoló táj; a zöld és elviselt
Kaftánú bús tuja mind furcsa dervised,
Mind mélyen hajladoz, s halkan imázva mormog.
Sárga selyemben várnak a szép, hervatag ormok,
Rabnők, kiket elgyötresz, s kik engedelmesek;
S te jössz, puhán s pompázón, s gyűrűfényes kezed
Aranyos reflexétől a tiprott fű is csillog.
Ki gőggel és egykedvűn, de fénylőn s mégis áldva
Ölsz meg mindeneket, hervadás padisáhja,
Köszöntelek e szirtről, leghívebb dervised.
Hatalmas úrkezed ereszd vállamra keggyel,
S ha térdre tör hűs súlya, szólj halkan: most eredj el,
S átkos, dús ajándékul az őszi bút vigyed.
2008. szeptember 10., szerda
2008. szeptember 9., kedd
1992 - 2008
 |
Dugó búcsúja gazdáitól
Köszönöm,
hogy befogadtál,
etettél és simogattál.
Köszönöm, hogy nem végeztem
kóborként az árokszélen.
Elszálltak a boldog évek.
Szemem a semmibe réved,
Ne gondold, hogy nem tudom,
mily szép volt ifjú korom.
Kicsi voltál, én is gyerek,
hancúroztunk épp eleget.
Sétáltál is velem néha,
volt nevetés és volt tréfa.
Vigyáztam a házatokra,
ugattam a cicusokra.
Bármikor, ha lehetett
megnyaltam a kezedet.
Ha autóban utaztam,
mindent összenyálaztam.
De nem rosszból tettem ezt,
nekem se volt kellemes.
Volt idő, hogy
megengedted,
aludjak a lábad
mellett.
Asztal alatt
kuncsorogva
Lestem minden jó
falatra.
Jó volt élni
nálatok
míg vidám volt a
házatok….
Fiúk-lányok
jöttek-mentek
Ugathattam, ha
csöngettek.
Mostanában sokszor
csend van,
Némán fekszem
egymagamban…
Sokszor arra
gondolok,
mi lesz hogyha
meghalok ?
Kérlek ne felejts
el engem !
Kutya vagyok, de
van lelkem.
És ha nem is
látsz már engem,
ott leszek a
közeledben.
A kutyahűség nem
csak monda !
Ott leszek én a
nyomodba
mindörökre: a
futó, a szimatoló,
a játékos,
hű kis Dugó.
2008. szeptember 9. kedd + 14.30
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)