Záró-egyenleg

Be kell valljam férfiasan,  kisebb transzba estem tegnap este, amikor befejezvén az éves pénztár-összesítőmet, s az adatokat begépeltem a „nagy összesítőbe” (mely 1995 óta van a számítógépen) hát elakadt a lélegzetem néhány adaton… Valószínű tavaly év végén is így voltam, csak elfelejtettem már (szerencsére) :- )

Mindig mondom, (lehet rajtam mosolyogni, mert valójában) az egész semmire nem jó azon kívül, hogy évente egyszer ijedtemben a szívemhez kapjak…én valami miatt mégis fontosnak tartom a rendszeres pénztárnapló vezetést. Olyan régóta csinálom (18 éves korom óta, pár év megszakítással), hogy már el se tudom képzelni másképp az életemet. Csak azt sajnálom, hogy volt egy kidobós időszakom, és sok régi papírt, iratot – mert hát mire is kellenek ezek? kidobáltam, így csak az elmúlt 15 év adatai vannak meg.

Bizonyára „elvileg” mindenki tudja az árak változását  (=emelkedését), de csak egy álljon itt példaképp.

A lakásom mérete (50 m2) nem változott.

A rezsim:

1995-ben (még dolgoztam)  5130.- Ft/hó   

2004-ben (nyugdíjba-menetelem első évében)  30090.- Ft/hó       

2010-ben  40600.- Ft/hó volt  - ez majdnem fele a jelenlegi nyugdíjamnak.

Nem akarok én itt most semmiféle politizálásba, vagy gazdasági témába belemenni, és félre ne értsen senki, ez a mai post nem panasz-levélnek készült. Egyszerű tényközlés, amit nyilván tud/érez mindenki,  legfeljebb ilyen pontosan nem tud éves szinten megmondani.

Igazán nem tudom, mivel, hogyan tudnék ezeken spórolni ? Persze  kidobhatnám a nagy hűtőmet, fűthetnék fával, s melegíthetném a kályhán a vizet a lavórban-mosakodáshoz. De valahogy így „a vége felé” nincs kedvem már ehhez. Éltem én ezekkel a „hagyományos módszerekkel” együtt épp eleget…Nagyon is tudom, mit jelent, milyen ez az életmód…

Marad hát a struccpolitika. Fejet a homokba….

Nem akarom hallani a közeljövőre vonatkozó „jóslásokat”, hogy jövőre lehet akár 500.- Ft is a benzin, ami valójában nem is csak az autóhasználatot tenné számomra szinte lehetetlenné, hanem mindenki tudja, a benzin-áremelés az nem csak a benzinkutak számlálóján látható változás, pörög az ár-óra akkor mindenütt (tovább).

Komolyan mondom, napok óta már a déli krónikához sincs lelkierőm, meghallgatom az egymondatos „főcímeket” és kikapcsolom a rádiót. Ami persze semmire se megoldás, de  nagyon tele a puttonyom (már most) mindennel.

Jöhetne már az a világvége, de minimum egy évet várnunk kell még rá.

11111111111111111111111111111111111

22222222222222222222222222222222222

33333333333333333333333333333333333

Amúgy meg boldog és nyugalmas új esztendőt kívánok mindenkinek !

Mese, mese, meskete…

http://hu.wikipedia.org/wiki/Charlie_%C3%A9s_a_csokigy%C3%A1r

Olvasom itt, ↑  hogy tegnap esti „mozim” már 5 évvel ezelőtt készült, s emiatt aztán meglehet, van, akinek mond valamit a név, hogy „Wonka csoki”. Ám akár lehet olyan is, (mint pl. én), aki egy szót nem hallott róla – igaz nincs is „meseigényű” kisgyerek a közelemben.

Tény, hogy egy mesefilmmel szórakoztam  tegnap, és kifejezett örömmel állapítottam meg, hogy ezek szerint íródnak még ma is „rendes” mesék, melyekben vannak varázslatok,  és nem az erőszak dominál bennük. Felnőttnek, gyereknek jó szívvel ajánlom…

Kép:    http://www.mables.com/halloween/products/willy-wonka-costume.jpg 

A napokban - amikor a konyhában foglalatoskodtam, s közben hallgattam a rádiót - az egyik riportban a mesékre terelődött a szó. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy a sokat emlegetett Csillagászbaglyos-Munkupunkus mesén kívül volt azért nekem más kedves mesém is, amit olyan sokszor olvastattam ill. olvastam, hogy ma is emlékszem a történetre.

Ez egy Grimm mese, „A legszebb köntös” a címe. Sajnos a neten ez nincs fent, s mivel 4 teljes oldal, nincs türelmem most ide bemásolni. A rövid tartalma:

A szegény embernek volt két szép lánya,  a szőke, kék szemű  Hajnalka és a fekete szemű-hajú Estike. Hajnalka volt a szorgos-dolgos, estike a lusta-undok.

Egy nap arra lovagolt a királyfi, s meglátta a két lányt. Mindegyik nagyon tetszett neki, nem tudott közülük választani. Végül azt a feladatot adta a lányoknak, hogy hímezzenek egy ködmönt neki és akié a szebb, azt veszi  felségül.

„Természetesen” Hajnalkáé lett a szebb, de mert a kudarc miatt nagyon sírt a testvére, hát odaadta neki, és Estike meg is ígérte, ha ő lesz a királyné,  meghálálja majd a jóságot.

Így hát, amikor jött a királyfi, Estike egyszerű, hímzés nélküli ködmöne feküdt Hajnalka ágyán és  a szépséges, Hajnalka által hímzett pedig Estike ágyán.

Már hallatszottak a királyfi lépései az udvaron, amikor a nyitott ablakon millió pillangó lebbent a szobába, s letelepedtek a hímzetlen köntösön. 

Amikor belépett a királyfi, szeme azonnal a pillangós ködmönt látta meg, s felkiáltott: „A virágost is tündérujjak hímezték, de ennél a pillangósnál szebb nem létezhet a földkerekségen !”

Így hát – bármennyire is dühöngött és haragudott Estike, a királyfi mégis Hajnalkát vette feleségül. Hét országra szóló lakodalmat tartottak, s még ma is élnek, ha meg nem haltak….

 Kép: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/img/3-320e.jpg

Vers

Részben, mert van tennivalóm, részben, mert rég olvastunk verset, mára ez jutott:

Bertók László:   Egyenesek

Szeretem az egyeneseket:
a bordázott vasúti sínpárt,
ahogy az égnek nekiered
legyűrve a görbeség kínját,
a sorba tűzdelt villanyoszlopok
hetykeségét a falun végig,
ahogy a kusza ágakhoz szokott
szemek összhangját kicserélik,
a messzi nyárfákat, a táj
szélbontó fésű-fogait,
a csillagokig nyújtózó sugárt,
ha szemembe támaszkodik,
és az egyenes tekintetet,
a finom huzalt két szem között,
ahogy feszül, ragyog vagy megremeg,
de mindig összeköt,
s a szép egyenes szavakat,
pántjait minden közösségnek,
ahogy erejük ránk tapad,
s nagy útjaink is összeérnek,
és a merészen egyenesre
csavarodott gerinceket,
ahogy csupaszon égig érve
igent vagy nemet intenek. 

   

Kép:http://leiart.atw.hu/festmenyek.html  

Ha újra születnél…

Abszolút beindul  az agyam, ha olyan filmet adnak, ahol a szívemnek kedves helyszíneket látok. (Meg épp Gopál is a „hol jobb élni” témával foglalkozott… -lásd "Bringa-Balaton"- ) Már írtam én erről, de nem tudom megállni, újra körbejárom a témát…

Hol szeretnél élni, ha újra születnél ? Tetted már fel magadnak ezt a kérdést ? Én nem is egyszer…és nem is egyfélét válaszoltam – habár van olyan,  amire többször gondoltam, mint másokra.

Városban születtem, és  majd 30 éves koromig semmi közöm nem volt a falusi élethez. Nem láttam, nem ismertem, nem vágytam oda.

(Bár zárójelesen megírom egyetlen falusi látogatásom családilag elhíresült eseményét. Nagyapám tanító-társa Kisvaszarban élt, és oda elvittek engem is, 3-4 évesen,  egy igazi falusi lagziba. A mese úgy szól, hogy  nagyapám karjából, amikor a tanítóúr át akart venni, akkor bizony egyenesen és becsületesen kifejezve a dologról a véleményemet, szembeköptem és sírva szorítottam nagyapám nyakát, hogy én már bizony senki idegenhez nem megyek, még a karjába se. Nem is értem a mai gyerekeket, akiket mindenféle idegenek el tudnak „csábítani”…A másik, emlékeimben örökre megmaradó élmény, életemben itt láttam először „pártát” nem is tudtam mi az…Az ifjú pár ugyanis népviseletes ruhában esküdött, s a menyasszony fején párta volt…Fura ugye, hogy 6 évtized után mikre emlékszik az ember…)

Na, vissza az eredeti témához: Egy váratlan fordulat 3 hétre falura vezényelt (nagy drávai árvíz 1972) és ettől az eseménytől kezdve  nem múlt már el belőlem a vágyakozás. Amikor pedig megismertem az Alpok hegyi legelőit és alm-jait,  még inkább be/ vagy lehatárolódott a dolog. Elmúltam  50, amikor kis híján kiköltöztem a városból falura (Magyaregregy). Aztán akkor a környezetem annyira beijesztett mindenféle elmagányosodás és elvadulás és vidékről-bejárás nehézségeivel, hogy mégse mertem meglépni. Máig sajnálom, bár  talán mégis jobb így…. 

Talán, mert nagy kertes házban születtem, vagy nem tudom miért, a véremben volt/van? - valahogy mindig szívesen bíbelődtem a növényekkel. Szándékosan nem virágokat írok, mert nem csak azokat szeretem. Az állatokhoz – úgy nagy általánosságban – elég jó érzékem van. A kutyáról most ne essen szó, de pl. jártam egy ideig lovagolni – s nagyon szeretem a lovakat ! Lehet énrajtam nevetni, de megmámorosodom,  amikor a trágya illata a nedves föld-fű illattal összekeveredve, egy váratlan helyen „eláraszt” – nem értem, miért, de mindig valahogy meghatódom. (Persze nem is egészen jó ez így leírva, de nem tudom jobban meghatározni.)  

Ha lementem Sztárába, az első az volt, hogy megnéztem a cocákat – míg voltak. Öreg  barátnőmnek a gyerekei már nem engedik, hogy veszkölődjön velük…Mekkora élvezet a kodáló tyúk néha elrejtett tojását megtalálni ! És azt nem mondom, hogy a kapálás a kedvenc foglalatosságaim közé tartozik, de amíg volt hol, addig ott ásóztam, kapáltam, gazoltam, vetettem/ültettem és betakarítottam. Úgy ötven felé jártam, amikor először kaszát vettem a kezembe…Aki kaszált már, tudja mi az, s ha hozzáteszem, hogy a (bérelt) telkem anno hegyoldalon volt – hát nem volt az semmiség. Később még a motoros fűkaszával sem…

Persze talán nem is sokszor bizony nehéz a paraszti munkák – hanem valójában a falusi hangulat az, ami után vágyakozom.  Vagyis az, amiről én azt hiszem, hogy olyan lehet a falu egy bennszülöttnek.(Mert a nemrég letelepült „gyütt-ment” az senki. Az igazi falu nehezen fogadja be az idegeneket.) Láttam nem egyszer, hogy  ha nem veszik észre jelenlétemet, akkor miképp viselkednek/beszélnek egymással, s hogy változtatnak a stílusunkon, amikor kiderül, hogy  vendég van a háznál…. Tehát már 15 éve se lett volna igazán jó nekem a falu.

(Különösen nem egyedül élő nőként.)

Valami miatt azt érzem, falun nyugisabb az élet, nem olyan hektikásak az emberek, mint a városban. Este csend van – nem hallatszik fel/be  a városi közlekedés mormolása, nem járnak szirénázó autók, egészen más, üde, friss a levegő, s mivel a közvilágítás gyatra, sokkal jobban látszanak a csillagok. Közelebb vagy a földhöz-éghez és az állatokhoz-emberekhez is. Igaz innen (értsd:falu) messzebb és bonyolultabb az eljutás baj esetén pl. orvoshoz , vagy bonyolultabb a bevásárlás – de valami miatt  én mégiscsak oda vágyódom. Kétségtelen, magam közelében szeretném tudni a családtagjaimat is, mert teljesen egyedül azért mégse olyan jó.

Oda kellett volna születnem. Családostul. De nem ez történt…

Így hát nem marad más, mint az álmodozás múltbéli emlékek, képzeletben megrajzolt helyszínek, gondolatom játékszínterei között.

És reménykedem. Hátha, hátha majd sikerül jó helyen landolnom az elkövetkezendő életemben.

(P.s. Olvastad  Tamási áron Jégtörő Mátyás-át ? Ennek az első kötete a legkedvesebb könyvem, elolvasási gyakorisága  mindjárt a Csillagászbagoly után következik. A hamar sötétedő téli estékre jó szívvel ajánlom !)

 Kép: http://pecsihazingatlan.hu/lista.php?kat=elado_hazak_pecs_kornyeken

Na, pl. ilyenben tudnék élni, csak 7,5 millió hiányzik hozzá…..

Kis karácsony, nagy karácsony, szép karácsony…

10 éves korom óta darabokban karácsonyozom…Néha nem is tudom már, jó-e ez, vagy sem…Valószínű a pillanatnyi hangulatom függvénye, hogy az éppen esedékes ünnep-sorozatot  miképp értékelem. Épp ezért magam is meglepődtem, hogy a mindenféle gondom-bajom dacára az idei ünnep olyan békésen, már-már azt írhatnám, boldogan és nyugalmasan telt, legalábbis mostanig, az első nap estjéig, s van remény rá, hogy a további sem lesz rosszabb…

Meleg lakásban, teli hassal ülök, miközben karácsonyi dalok szólnak halkan,  nem vagyok teljesen egyedül, mert előttem egy Lilifotó, vackában meg a két macska durmol. Jó így…

Tegnap a nagyon kellemesre sikeredett első gyertyagyújtás, és ünnepi vacsora után misén voltam a Xavér utcai görögkatolikus templomban és talán nem is ott a templomban, hanem hazafelé jövet  uralkodott el igazán bennem valami hála,vagy megelégedettség-féle. Itthon aztán kicsit részletesebben „számba-vettem dolgaimat” és mindenféle gond, probléma ellenére, boldognak éreztem magam.

Régóta tudom, hogy ezeket a pillanatokat nagyon meg kell figyelni, tudatosítani magamban,  mert ritkán van bennük részem, s a viharos, nehéz időkben olyan jó ezekre visszagondolni, ezekbe belekapaszkodni.

És ilyenkor érzem szörnyű nagy szükségét, hogy hálát adjak azért, amim van. Elsősorban az egészségemért (még ha kissé foszladozó állagú is mostanában), a családomért, (akiket ugyan ritkán látok, de talán éppen ezért szeretem annyira őket), és úgy általában az egész életemért (ami ugyan tele volt döccenőkkel, de azért csak csak tart már 66 éve).

Külön szeretettel gondoltam a barátaimra – akik a hétköznapi nehézségeken átsegítenek, vigasztaló, bátorító szavakkal, és azokra is, akiket csak  „virtuálisan” ismerek, hiszen létük, egy-egy bejegyzésük itt a blogban mindig öröm számomra. 

Amikor lehunytam a szemem, azt gondoltam, vége is a karácsonyi meglepetéseknek.

Szombat délelőtt azonban – a szakadó esőben és szélviharban – becsengetett hozzám mégis csak egy angyal. Azok közül való, akik meglepetésként érkeznek az ember életébe. Jönnek, látnak, győznek. Nincs túl sok ilyen angyalom, ha jól meggondolom, mindösszesen ketten vannak.

Aki ma meglátogatott,Tiffanylda névre hallgat.(http://tiffanylda.blogspot.com)
(Tudom, jött volna a másik is, ha tudott volna, de vagy 1200km választ el bennünket egymástól…)

És Tiffanylda angyalka nem jött üres kézzel ! Mi több mind a két keze ajándékkal volt tele. Az egyik kezében lévő ajándékot legszorgalmasabb kommentelőmnek szánta – aki egészen biztos meg fog ma lepődni ha majd átadom neki a meglepetést, a másik az enyém volt.

Már a hír „vételekor” (t.i. hogy blogjában meghirdetett játék egyik nyertese vagyok) meghatódtam,  mert hát párszáz recept elküldése még nem ok arra, hogy az embert megjutalmazzák. Ám az ajándékok itt vannak, megmutatom Nektek is:

Hát kedves Tiffanylda,  ha jól belegondolok, ilyesféle meglepetés engem gyerekkoromban ért utoljára – és az bizony kicsit odébb volt…Itt is, ezúton is hálás szívvel köszönöm az ajándékod, kezed munkáját és szereteted bizonyítékát. És ha nem is cserébe, de annál nagyobb szeretettel H.Heine alábbi sorait küldöm Neked:

Mint egy virág, olyan vagy

Mint egy virág, olyan vagy,

oly tiszta, szép, szelíd.

Elnézlek és szivemhez

a bánat közelít.

Kezem véd könyörögve,

meghallgat tán az ég:

ilyen maradj örökre,

ily kedves, tiszta, szép.

(Ford.: Képes Géza)

Ez itt alább meg az én búzám. Gyönyörű, sűrű, életerős – harmatcseppekkel a kis levélcsúcsokon. A  néphagyományok szerint ez jó „termést”, jó évet ígér, de nagyon remélem a harmatcseppek nem könnyeket jósolnak….

Karácsony 2010

Még egy nap és itt az ünnep…Egy kis blogírási szünetet adtam magamnak. Ma még egy sütni- és egy főzni-valóm van, további feladat az erőgyűjtés, hogy a tervezett programokat végig bírjam csinálni…

Ezúton kívánok mindannyiotoknak békés, kellemes ünnepet, családotok körében, lehetőleg kicsit távol-tartva a gondokat – melyek ( ahogy tudom, - sajnos - szinte mindannyiotoknál) ott sorakoznak a háttérben…

Ezúton köszönöm meg mindenkinek a kommenteket, a kedves levélben érkező sorokat. Köszönöm,  hogy elviseltétek a nyavalygásaimat, hogy eltűrtétek a morgolódásomat, és úgy általában…

Örülök, hogy vagytok, kedves blogos társaim !  Boldog karácsonyt Nektek !

Juhász Gyula:  Karácsonyi ének

Szelíd, szép betlehemi gyermek:

Az angyalok nem énekelnek,

S üvöltenek vad emberek.

Boldog, víg betlehemi jászol:

Sok börtön és kórház világol,

És annyi viskó bús, sötét.

Jó pásztorok és bölcs királyok:

sok farkas és holló kóvályog,

S nem látjuk azt a csillagot!

Békés, derűs karácsony éjjel:

A nagy sötét mikor száll széjjel,

S mikor lesz béke és derű?

Téli napforduló

Hurrá ! Túl vagyunk rajta ! Mármint az év leghosszabb éjszakáján ! Mától hosszabbak a nappalok, még ha csak egy perccel is, de fokozatosan visszaszorul a sötét. Utálom a telet,  a sötétség miatt (is). Már 4-kor lámpát kell gyújtani, az esték olyan hosszúak ! Na de van remény, kezdhetjük a  visszaszámlálást !

És ugyan igaz, hogy a Nap még igen alacsonyan jár, és előttünk van (akár) három hideg havas hónap de mégiscsak a jó felé megyünk !

nyári napforduló         tavaszi és őszi napéjegyenlőség         téli napforduló

A horizont menti napkelte-figyelés általános modellje
(Champeaux-Sterckx 1972)

 A keleti látóhatár mentén megfigyelt napjárás teljes évi mozgásdiagramja
Az egyenlő hosszúságú időszakok változó hosszúságú horizontszakaszoknak felelnek meg, a napkelte pontok sűrűsödése a fordulók táján szembetűnő
(Müller 1936)

* nyári napforduló
* augusztus 8, május 6.
* szeptember 23, március 21.
* november 8, február 4.
* téli napforduló 

A Nap látszólagos útja a horizont fölött
A napfordulós, illetve napéj-egyenlőségi pontok:

* téli napforduló
* tavaszi napéj-egyenlőség
* nyári napforduló

Adatok innen: http://www.sztaki.hu/providers/sa/nezopont/time.html

DECEMBER 21: TÉLI NAPFORDULÓ

Esztendőn át az éjjel

Ma a leghosszabb -

De holnap fogyni kezd már,

S egyszersmind nyúlik a nap.

A vízbe zuhant fatönk is

Süllyedhet erőtlenül,

De lent a fenékhez ütődve

Fordul, s felszínre kerül.

Le - föl, le... jó, hogy e példák

Így intenek nekünk,

Biztatva: sohasem kell

Hitünket vesztenünk.

Hogy akármint zuhannál,

Vesztedtől mégse remegj:

Ölként vár, fölfog a mélypont,

December huszonegy.

És fordul zuhanásod,

Könnyebbül éjszakád -

Mintha csak holt anyádnak

Jó szavát hallanád.

Bizalmad is föléled -

Megsejted, hogy veled

Valami szép igézet

Történik legközelebb.

Amikor végre megenyhül

Minden kín, gond, ami öl,

Új élet örömdala zendül

Búd vak mélységeiből!

Tompa László, 1935

Egy meg egy

Egy...

@x szokta ajánlgatni nekem, s én most tovább-ajánlom nektek:  http://www.boston.com/bigpicture/2010/12/2010_in_photos_part_1_of_3.html

a Big-Picturs 2010-es évi, 3 részes fotósorozatát. Döbbenetes, félelmetes, csodálatos, torok-szorító, ámulatot keltő képek. Minden elismerésem ezeké a fotósoké, akik gyanítom, néha életük kockáztatásával készítették a képeket. Szomorú, hogy Magyarország az iszap-katasztrófa képével szerepel…(Ahogy a képsor aljára értél, bal oldalon lehet az első részletről a másodikra ill. a harmadikra átlépni.)

(Egyébként van egy angol nyelvű, csak oroszországi képeket közlő lap is, ez: http://englishrussia.com )

Nem mondom, hogy ez a „kedvenc” képem, de szerintem szenzációs felvétel:

…meg egy.

Akik esetleg (velem együtt) aggódtak volna az utcára tett otthontalanért, elmondhatom, sikerült a máltaiaknál egy meleg zugban, egy szivacson éjszakai szállást szereznünk számára.

Itt egyébként enni is kap, mosási és mosdási lehetősége is van.

Mindenkinek – aki így vagy úgy közreműködött, köszönet !

Világjáró

A „Querbeet” és a „Schätze der Welt, Erbe den Menschheit”  /= „Keresztágyás”, ill. „A világ kincsei az emberiség öröksége”/ kedvenc, szívesen nézett műsoraim. Mit hoz a véletlen, tegnap hajnalban az egyik adón az egyik ment, és alig hogy véget ért, csak úgy kapcsolgattam, s rábukkantam a másik adón a másikra. Mindkettőben gyönyörűséges helyeket mutattak be. Kevés szöveggel, sok képpel.

Az egyik filmen  a Vatikán Castel Gandolfo-i és római kertjeit  láttam. Nem másolom be ide, kattintsatok a linkre, ott vannak részletek. http://hu.wikipedia.org/wiki/Castel_Gandolfo

ez pedig a webkamerája: http://www.vaticanstate.va/EN/Monuments/webcam/index?cam=webcam6&testo=Castel%20Gandolfo

Varázslatos helyek ! Kétségtelen, volt a kertészeknek párszáz évük, hogy olyanná varázsolják, amilyen – de ezzel együtt csodálatos. Nem volt hajnalban a kezem-ügyében papír, ceruza, nem jegyzeteltem az adatokat, de több ezer féle növény található e kertekben, az egzotikusoktól a fűszernövényekig. Gyönyörűek a tavai, pl. megtudtam, hogy egy mesterséges tónak csak a 40 %-át szabad tavirózsával beültetve hagyni, különben a tó tönkremegy. Ősrégi, értékes szobrok állnak az egyszerűen, de rafináltan és ízlésesen nyírt sövények mellett. Nem vágytam eddig Olaszországba, de ezeket megnézném…

A másik a Sinai félszigeten lévő Szent Katalin kolostor. A Mózes-hegy lábánál Justinianus császár 527 és 565 között építette a St. Catherine's Monastery-t. A hagyományok szerint a kápolna arra a helyre épült, ahol az égő csipkebokor volt.  http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%ADnai_Ortodox_Egyh%C3%A1z

A látványos természeti környezetben épült kolostorban számtalan művészeti alkotást őriznek, mint például az arab mozaikokat, olaj és viasz festményeket, papi díszeket, és igen sok korabeli kéziratot.

A kolostornak jelenleg mintegy 20 szerzetes lakója van és kolostor tulajdonosa a görög ortodox egyház. Erődítményét az iszlám hódítók megkímélték. Igen értékes kincseket őriz a kolostor: például VIII. századi ikonokat és kódexeket. A Codex Siriacus negyedik századi szír evangéliumokat tartalmaz) A Codex Sinaiticus hiányzó bibliai szövegeit 1975-ben restaurálási munkák során fedezték fel. Vannak a kolostorban VI. század előtti kéziratok is, különböző szemita, afro-ázsiai és indoeurópai nyelveken. (http://www.divehardtours.com/Sinai-felsziget-taba ) Én még ilyen könyvtárat nem láttam,  többszáz éves könyvek, kéziratok hatalmas termeket töltenek meg, az alexandriai könyvtár jutott eszembe – talán az lehetett valami ilyesmi. Lélegzetelállítóan gyönyörű, s óriási érték.

Sajnos azonnal az is „beugrott” – nehogy ennek is valami baja történjen – amilyen békétlen viszonyok vannak vallás-ügyben (is) manapság. Bár  a falakon belül egy mecset is épült – s úgy tűnik (legalább itt) békesség uralkodik a vallások között.

Néha szörnyűségeket hoz a Tv a lakásomba, de ezek most csodaszép élmények voltak – hiszen egyik helyre se fogok már eljutni.

 Kép: http://www.sacred-destinations.com/egypt/mount-sinai-st-catherines-monastery-pictures/st-catherine2-c-becklectic.jpg

Felhívom a figyelmedet, hogy ez egy különös kép. kattints rá, majd a megjelenő nagyítóval tovább nagyíthatod.

Sajnos nem találtam ennél jobb képet, de itt legalább látszik, amiről írtam..  http://farm3.static.flickr.com/2456/4069464714_52f3bf1e59.jpg

Ünneprontó

Emlékeim szerint ennek a szegény-legénynek a sztorija egyszer már szerepelt itt a post-ok között, de nem tudom megállni, hogy ne említsem meg a történet folytatását ma is…

Szóval van a barátnőmnek egy 10 éve „patronált” szegénylegénye, egy otthontalan, szerencsétlen, a legkevésbé sem éltre-való embere. Teljesen magányos, családja nincs. Lakása nincs, munkája nincs. Semmije sincs, csak az elpazarolt 50 éve.

Amióta ismeri ezt az embert – csak hányódik jobbra-balra, a rendszerváltás csodás eredményeképp veszítette el a munkáját, s vagy peches, vagy csak gyenge volt ahhoz, hogy a munkáért való harcban kikönyököljön magának legalább egy tartós segédmunkát. (van egyáltalán ilyen ?) 

Néha akadt valami – de aztán az a pénz  egyre inkább kezdett „elfolyni”, vagy inkább lefolyni a torkán. Nem tudom 100 %-osan elítélni azokat, akik végső elkeseredésükben az alkoholhoz – mint mindenre megoldást ígérő szerhez -  nyúlnak. Üvegezett , kukázott, koldult, kisebb alkalmi munkákat vállalt, talált valami „barátot”, akivel pár évig egy présházban húzták meg magukat, mígnem egy téli éjszakán elaludván a tűz mellett, majdnem bennégtek.

A barátnőm szokott ruhát gyűjteni neki az ismerősöktől,  vagy nyugdíjas körülményeihez képest egy-egy szelet kenyérrel, bögre meleg teával szokta kicsit megerősíteni, amiben talán nem is ezek a dolgok a lényegesek (bár a hidegben egy vastag gyapjú zokni, vagy nyáron egy vékonyabb farmer is igazi ajándék-számba megy) hanem egyáltalán az a tudat, hogy ennek a nyomorultnak van valamiféle „emberi” kapcsolata.

Soha nem volt tántorgó részeg, soha nem volt mocskos, és soha nem kért. Próbálta kihasználni a lehetőségeket, ahol adtak enni, elment oda, ahol mosakodni lehetett, elment néha oda – bár volt, hogy nyáron utcai csapnál mosdott (míg volt ilyen – hiszen ma már ezeket is leszerelték.) Aludt kapualjakban, és parkok padjain.

A Gomba utcai szállásra csak egyszer ment, ahol hárman lefogták, lehúzták a viszonylag jó állapotban lévő cipőjét és még jól meg is verték, - előre beígérve, hogy „árulkodásért” megkapja a többit. Azt mondta, oda soha többet az életében nem megy, inkább megfagy az utcán valahol. A Máltaiaknál  talán 10 embernek van alvó-hely, és természetesen itt is van protekció – ide bejutni lehetetlen. Más lehetőség a 170 ezres Európa kulturális fővárosának kikiáltott városban nincs!

És micsoda „szerencse”, idén tavasszal megbetegedett. Ezt kell írjam, mert valami csoda folytán a betegség miatt (valami száraz TBC-ről regélt)  kórházba került, ahol majd két hónapot töltött. Aztán vállalta, hogy elmegy valamelyik vidéki kórházba alkoholelvonóra – gyanítom csak azért, hogy addig is legyen hol lehajtania a fejét. Aztán visszakerült a Támaszosok „gyengélkedőjébe” – ahol tán 6 vagy 8 betegnek van lehetősége félig-meddig emberi körülmények között gyógyulni, vagy meghalni.

És tegnapelőtt közölték vele, hogy van egy nálánál súlyosabb beteg, akit felvesznek, ő pedig mehet….

Mehet 30 cm-es hóban, -15 fok hidegben az utcára. Egy hálózsák, egy meleg cipő-kabát nélkül. Mert hát ugye a Támasz max. azt mondja, „Menj a Gomba utcába aludni” a többit pedig oldd meg, ahogy tudod. Adunk ruhát, ha nagyon kell, adunk enni, de többet nem segítünk.

Most gondoljátok el…. Tudom, százak (ezrek?) senyvednek hasonlóan szörnyűséges körülmények között. Azt is hallottam, hogy Bp-en most, mivel az aluljárókból kitiltották őket, kijelöltek pár épületet, ahol meghúzhatják magukat ezek a nyomorultak. De Pécsett csak a Gomba utca és a máltaiak kis szobácskája van. Aki pécsi, a város parkjaiban  láthatja nyáron, hogy nem kevés emberről kellene valamiképp gondoskodni. Ezek az emberek télen is itt vannak – míg meg nem fagynak…Európa kulturális fővárosának, avagy e főváros (nem szegény) egyházának ezekre a szerencsétlenekre aztán nincs pénze. Mohácsi hiper-szállodára igen, Isten nyomorultjaira semmi… Max áldást…azt adnak, mert az ingyenes….

Szomorú a szívem – holott én ezt az embert személyesen nem is ismerem - de átérzem a barátnőm lelki fájdalmát. És szétfeszít a tehetetlenség…

Tudom, tudom, tudom, hogy nem vehetem a vállamra a világ összes megoldásra váró baját – de lám, egyetlen nyomorult embertársamnak se tudok segíteni. Az nem megoldás, hogy karácsony közeledvén veszek neki egy szatyor ennivalót, vagy leveszem a cipőmet és neki adom.

Megkeseríti a tehetetlenség a közelgő ünnepet.

Jutalomjáték

Többszörösen és átvitt értelemben is. (Bocs, ma hosszabb leszek…ha unod, hagyd abba az olvasást.)

Jutalom ez,  főképp magamnak, mert  bejelenthetem: ezennel megérte blogom a 2.000. bejegyzést.  (Nyugodtan vehetitek dicsekvésnek.) Jutalom azért is, mert olyan témát veszek elő, amivel többször foglalkozom mostanság, de még sosem írtam róla.

A játékokról, az én gyerekkorom valószínű elfeledett játékairól lenne szó….

Fogalmam nincs, az alább elsoroltak között van-e olyan, amit játszott/ismer valaki a blog olvasói közül. Bár a korosztályom-beliek valószínűleg ismernek néhányat közülük, hiszen nekünk nem volt Nintendónk, Wii-nk, és felsorolni se tudom azokat a dolgokat, melyekkel játszik ma egy gyerek.

Meglehet persze, hogy  sok élvezet, sőt, akár tanulság is van a mai játékokban, mégis,  valahogy jobban örülök, hogy én azokat játszhattam, melyekből itt most felsorolok jó néhányat.

Még ősszel a „Régi vegyes” című dossziémban kutogattam, és megtaláltam azt a füzetet, amiben tételesen leírtam vagy 20-30 éve azokat a játékokat, melyeket játszottam kisgyerek koromban. (Felirat a füzeten: „Kisded játékaim”)

Illusztrálni csak egyet fogok, ezt:

 A képeket látva  tudja-e valaki még a hozzá tartozó mondókát ?

„Paprikából – Jancsika – Jancsikából kiskirály – kiskirályból tulipán – tulipánból paprika.”

Nem egy nagy mű, mégis több évtized távolából emlékszem arra, amikor a nagymamám nekem először lerajzolta ezt. Mint valami varázslatot éltem meg, mert hát tényleg a szemem láttára „lett” egyik dolog a másikból. Nem véletlen, hogy ezzel, mint az egyik számomra legvarázslatosabb játékkal kezdem a felsorolást.

Nem fűzök a sorokhoz túl sok kommentárt, de itt az elején elmondom, hogy zöme azt bizonyítja, hogy nagyon közel és tökéletes szimbiózisban éltem/éltünk  a természettel. Talán ez az, amit a mai gyerekek életéből hiányolok…s amiért - mint ajándékként - a saját életemben a teremtőmnek hálás vagyok.

Pipacsbimbóból koronás királykisasszonyt lehet készíteni

Kutyatejből (gyermekláncfű) szárából karkötőt és nyakláncot

Gesztenyéből emberkét, bútorokat, pipát

Tölgylevelekből fenyőtűvel összetűzve koszorút

Hólyagfa (korai, még puha) terméséből karkötőt, nyakláncot

Makkból emberkét, állatokat

Fűszálból gyűrűt, karkötőt lehet fonni

Körmöt lakkozni muskátli-szirommal, vagy a japánakác eltört termésének nedvével

Nagy acsalapu levélből sapkát, nap/esernyőt csinálni

Összecsukott öklödre nagy rózsaszirmot téve, puskalövést utánozni (ijesztgetni a másikat)

Kőris fiatal ágából mintás sétabotot, vagy varázspálcát faragni

Apró csigát, kagylót láncba fűzni (nagyon nehéz, könnyen törik a meszes héj)

Színes kavicsokból (csigákból, kagylókból) képet kirakni

Mohás fakéregből manó-házat építeni

Őszi faleveleket lepréselni, felragasztva képeket készíteni belőle

Tobozokat, száraz ágakat, gyökereket összegyűjteni, „szobrot” készíteni belőlük

Agyagból bármit formázni

Saját magunk készítette nyíllal, csúzlival célba-lőni

Makksapkából, akáclevélből, fűszálból sípot csinálni

Pozsgás virág-levélből „békát” csinálni

Dióhéjból csónakot, „plöckölőt”  készíteni

Pásztortáska terméséből „zörgőt” készíteni

Petúnia virágából trombitát csinálni

Homokvárat építeni (Balaton-parton cseppkő-várat)

Tömény cukor-, vagy  sóoldatból (akár színes) kristályokat készíteni

Gyöngyvirágot tintás vízzel kékre festeni

Gyufaskatulyákat összeragasztva, titkos rekeszes szekrénykét  csinálni

Építőkockázás (Nekünk valami régi, színes, fényesre koptatott készletünk volt – gondolom Anyánké lehetett…)

Cérnázni (De jó lenne, ha tudná valaki ennek a  pontos nevét ! Ez az a játék, amikor egy cérnát/madzagot két végénél összekötsz, és különböző formákat tudsz  ujjaiddal kialakítani vele. Kell hozzá egy társ, aki „leveszi” és tovább alakítja a cérna-formát.)

Gyöngyöt fűzni, belőle „ékszert” készíteni

Gubacsból nyakkendő-rögzítőt lehet faragni

Juharfa terméséből készül a „kakasorr”

Ugróiskolázni (Ez a név két játékot is takar. Az egyik az, amikor kereszt alakban 8 kockát kell rajzolni, meghatározott sorrend szerint az egyik kockába követ dobni, egy lábon odáig elugrálni, felszedni a követ és visszajönni, lehetőleg elesés nélkül. Kaland volt a megrajzoláshoz szükséges kréta „beszerzése”. A másik, ugyancsak ezen a néven emlegetett játék volt az, amihez már hárman kellettek, összekötött kötelet kellett különféle variációkban átugrálni)

Ugrókötelezni – csak úgy egyedül

Bogáncsból kosárkát, madárfészket csinálni

Krumpliból pecsétet, sormintát faragni, s azzal „nyomtatni” papírra

Fűzvesszőből sípot készíteni (mindig megszenvedtem vele, de többnyire sikerült)

Ország-ozni  (Erre Édesapám tanított minket. Volt egy, a háborúból hazahozott tőre, avval karcolt a földbe egy négyzetet, elfelezte, és ketten játszhattuk. A kést ügyesen úgy kellett dobni, hogy a penge irányát figyelembe véve az ellenfél „birodalmából” minél nagyobb darabot hasíthassunk ki, ezzel növelve a saját területünket.)

Öltöztető-babázás(Lehet, hogy fura elnevezés, de valami miatt nekem ilyen néven él az emlékezetemben. Kartonpapírból lehetett kivágni a babát és a különféle ruhácskákat, melyeket kis akasztóval lehetett a babákra tenni. Volt előre színezett, meg olyan is, amit nekem kellet kifesteni.)

Boltosozás (Anyu gyerekkorából maradt ránk egy kis polcrendszer, baba-edényekkel. Ezekbe, meg gyufaskatulyákban tettünk a különféle „árú”-kat, s azt adtuk-vettük.)

Papírt hajtogatni (akkoriban ismeretlen volt az origami, de azért elég sokféle dolgot tudtam készíteni. Kedvencem az ollóval való mintás terítő-vagdosás volt)

Szappanbuborékot fújni ( ma is van modernebb buborékfújós dobozom, néha nyáron előveszem és fújok…)

Mesterségem címere – ehhez minimum ketten kellettek, egy aki kigondol valamit, egy aki kitalálja a másik mozdulataiból. (Későbbi „felnőttesebb” formája a barkochba, amit még jó 20 évvel ezelőtt is  játszottunk társaságban.)

Karikázni (aki nem értené, futva, egy botocskával egy karikát gurítani/hajtani. A napokban láttam, valami világvégi néger törzs gyerekei játszanak még ilyent. Mellesleg sose volt nekem „igazi” karikám, valami hordóabroncsot kergettünk le a meredek utcánkon  : - ))

Karácsonyi díszeket „alkotni” szinte bármiből. (Legnehezebb a körülményesen összegyűjtött csokipapírból, ceruzára felcsavart csillag-gömb volt…)

Üveg-golyózni –  célba-gurítani vele

Sátrat állítani (pokrócból) és „táborozni” benne

Vízikereket készíteni (ha kisebb vízfolyás közelébe jut az ember… az utolsót a Melegmányi völgyben hagytam vagy 20 éve…)

És rajzolni, rajzolni, rajzolni, olvasni,olvasni,olvasni…majd később írni, írni, írni…

Nos, a füzetemben itt a felsorolás vége. Talán jutna még eszembe más is, ha törném a fejem, de megelégszem ennyivel. Mutassanak és őrizzenek meg belőlem, az én gyerekkoromból  egy picikét ezek a sorok.

Egyáltalán nem mellékes, hogy ezek a játékok (szinte) semmibe se kerültek, mégis mi jól elvoltunk velük. Nem tudom, 60 év múlva, a mai gyerekek fel tudnak-e ennyi „mű-játékot” sorolni, dacára, hogy szüleik azokért súlyos ezreket adtak ki.

A napokban egy kedves barátomnak küldtem el, a blogban valamikor régebben szerepelt már, de most újra bemásolok ide egy mesét, mert ide is illik:

Volt egyszer egy Mari nevű szekrény.

És ebben a szekrényben lakott egy nénike.

– Nem itt kéne nekem lakni – sírdogált a nénike. Nem egy gombos dobozban. Öregségemre nem ezt érdemelném.

– Nénike, nénike – mondogatták a gombok.  Ne sírdogálj !  Éppenhogy ezt érdemled. Vagy még ezt se. Ki rágta meg a télikabátot ? – kérdezték a gombok.

– Én – mondta a nénike.

– Ki ette meg a csipkegallérokat ? – kérdezték a gombok.

– Én – felelte a nénike.

– A bársonyködmönkét ? A selyemesernyőket ? Ki ette meg ?

– Én, én – felelte a nénike.

– Azt a sok szép zakót, nadrágot Made in England, ki falta föl ? – kérdezték a gombok 

– Hát én – mondta a nénike. Csakis én.

– A molyirtót is ? – kérdezték a gombok.

– Azt is – mondta a nénike.  Igaz. Szép életem volt.

– Hát akkor – mondták a gombok.  Nincs miért sírnod. 

(Mosonyi Alíz – Háy Ágnes: Szekrénymesék)

Mindenbe belepiszkálunk….

Látom tegnap a Tv-ben, hogy  azzal kísérleteznek, miként lehetne már a tehénben csökkenteni a tej zsírtartalmát… Először azt hittem, rosszul értem, de aztán viszonylag hamar kiderül, hogy nem, nagyon is jól értem én, csak egyszerűen agyilag nem vagyok képes felfogni…

De tényleg, most gondoljatok bele, miért kellene már a tehénben zsírtalanítani a tejet ? Nem elég lefölözni fejés után ?  Nem lesz a tejben zsír, akkor nem lesz tejföl és nem lesz tejszín és elfelejtheted végleg a vajat…. Pfuj… ronda, gusztustalan dolgok… hiszen elő lehet állítani azokat már mindenféle génkezelt szójababból  is.

Egyébként halvány fogalmam nincs, hogy azok az ételek valójában azok-e még, amiket eszem. Mert kinézetre paradicsom-szerű a paradicsom, és (ugye pár napja írtam) sütőtök szerű a sütőtök - és sorolhatnám, de eltűntek a régi jó ízek, csak azért mert valaki javítani akart valamit – illetve azt hiszem többet akart, mint amennyit a természet „magától” is adott volna.

És akkor este meg – a neten kóborolva, ezt találom: http://www.origo.hu/egeszseg/20101214-uj-ervek-a-zsirosabb-tejek-fogyasztasa-mellett.html

Hát igazodj el !

Kezdek annyira öregedni, hogy gyakorta arra kell gondolnom: nem értem én már ezt a világot…

 Kép: http://www.radio-dunav.hr/vesti/wp-content/upload/Mleko.jpg

Költői kérdés

http://ozonenetwork.hu/ozonenetwork/20091007-okologiai-labnyom-okolabnyom-kiszamitas.html

Itt van egy jó cikk az öko-lábnyomról, s alul benne egy számítási módszer. Megnézheted, hogy a tiéd mekkora (t.i. az ökológiai lábnyomod)

Az enyém 2,7

Megdöbbentő, hogy Amerikáé  9,7

Nem tudom, persze, hogy ezek mennyire pontos adatok… Jó öreg közvéleményes múltam figyelmeztet mindenféle adatnál: ne felejtsd el, kik és hányan adták a válaszokat, melyből ilyen-olyan átlagokat számolnak….

Az azonban teljesen egyértelmű, hogy másképp kell/ene élni. De ha ez annyira egyértelmű és szükséges, akkor miért olyan drága minden, ami környezetkímélő ?????????

Csak hogy ezt a most aktuális hó-jég-olvasztó-szóró-izét említsem. 5 kg. 675.- Ft. Egy sarkon álló ház köré, ahol két fronton is járda van,  rendesen lehet majd szórogatni belőle. Egyébként ebben az egész só-tiltásban az bosszant a leginkább, hogy a magánszemélyeknek tilos, de a közutakat továbbra is sóval jégmentesítik. 
Kép: http://www.kautz.hu/hun/index.php?option=com_content&task=view&id=98&Itemid=6

Védett növényeink egyike (eszmei értéke 10.000.- Ft/tő)

Igen gazdag antioxidánsokban, melyek védik szervezetünket a káros oxidációs folyamatoktól, óvják testünket az öregedéstől. Az antioxidánsokkal megelőzhetők krónikus betegségek, mint az érelmeszesedés, koleszterin-lerakódás, szívinfarktus, bőrproblémák kialakulása, rák keletkezése, memóriazavar. Az antioxidáns vitaminok – mint az E-vitamin, béta-karotin, és 30-40 mg/100g C-vitamin – fokozzák a hatását. De nátriumot, foszfort, káliumot, kalciumot, vasat, magnéziumot, mangánt, cinket, ként, is tartalmaz.

10–30 cm magas, örökzöld félcserje. Szára hengeres, kúszó, a vége felemelkedik. A levelek visszás-tojásdadok, áttelelők, bőrneműek, a szélük visszahajlik, színük sötétzöld, fonákjuk világosabb, mirigyesen pontozott. Virágzata csüngő, végálló fürt. Illatos. A kocsány rövid, a párta 8–10 mm hosszú, harang alakú, négy cimpájú, fehér vagy rózsaszín, a csésze hártyás, pillás szélű, éréskor a termés csúcsán marad. A lisztes, ehető bogyótermés éretlenül fehér, éretten kárminpiros, gömbölyű.

Itt kellene feltennem a kérdést: Mi ez ?

Nos, itt a válasz is:

Ez a vörös áfonya, ami a hangafélék családjába tartozó hegyvidéki faj, az erdei fenyvesek jellegzetes örökzöld törpecserjéje, népies nevén: havasi meggy, kövi málna. A fekete áfonyához hasonlóan közkedvelt, de savanyú íze miatt csak feldolgozott formában fogyasztják. Magyarországon a Zempléni-hegységben a Mecsekben, illetve a Nyugat-Dunántúl néhány pontján, például az Őrségben, Göcsejben, a Kőszegi-hegységben él. Hazánkban jóval ritkábban fordul elő, mint a fekete áfonya. Levelei télen is megtartják élénkzöld színüket.

Ez az egész „ismertető” azért került  ide, mert kitaláltam, hogy idén a karácsonyi „kísérő-ajándék” nem csokoládé, vagy bonbon lesz, hanem egy kis csomagocska aszalt vörös áfonya. Ettől legalább senkinek sem lesz lelkifurdalása, miközben elmajszolja. :- )  (Épp elég lesz a többi ünnepi étel…)

Amúgy meglepődtem, nem tudtam róla, hogy a Mecseken is előfordul. Én még soha, sehol nem találkoztam vele…Persze ettől még lehet, hogy igaz.

Kép:  http://tomtit.blog.hu Szöveg: wikipedia