Többszörösen és átvitt
értelemben is. (Bocs, ma hosszabb leszek…ha unod, hagyd abba az olvasást.)
Jutalom ez, főképp magamnak, mert bejelenthetem: ezennel
megérte blogom a 2.000. bejegyzést. (Nyugodtan
vehetitek dicsekvésnek.) Jutalom azért is, mert olyan témát veszek elő, amivel
többször foglalkozom mostanság, de még sosem írtam róla.
A játékokról, az én
gyerekkorom valószínű elfeledett játékairól lenne szó….
Fogalmam nincs, az alább
elsoroltak között van-e olyan, amit játszott/ismer valaki a blog olvasói közül.
Bár a korosztályom-beliek valószínűleg ismernek néhányat közülük, hiszen nekünk
nem volt Nintendónk, Wii-nk, és felsorolni se tudom azokat a dolgokat,
melyekkel játszik ma egy gyerek.
Meglehet persze, hogy sok élvezet, sőt, akár tanulság is van a mai
játékokban, mégis, valahogy jobban
örülök, hogy én azokat játszhattam, melyekből itt most felsorolok jó néhányat.
Még ősszel a „Régi vegyes”
című dossziémban kutogattam, és megtaláltam azt a füzetet, amiben tételesen leírtam
vagy 20-30 éve azokat a játékokat, melyeket játszottam kisgyerek koromban.
(Felirat a füzeten: „Kisded játékaim”)
Illusztrálni csak egyet
fogok, ezt:
A képeket látva tudja-e valaki még a hozzá tartozó mondókát ?
„Paprikából – Jancsika –
Jancsikából kiskirály – kiskirályból tulipán – tulipánból paprika.”
Nem egy nagy mű, mégis több
évtized távolából emlékszem arra, amikor a nagymamám nekem először lerajzolta
ezt. Mint valami varázslatot éltem meg, mert hát tényleg a szemem láttára
„lett” egyik dolog a másikból. Nem véletlen, hogy ezzel, mint az egyik számomra
legvarázslatosabb játékkal kezdem a felsorolást.
Nem fűzök a sorokhoz túl sok kommentárt,
de itt az elején elmondom, hogy zöme azt bizonyítja, hogy nagyon közel és
tökéletes szimbiózisban éltem/éltünk a
természettel. Talán ez az, amit a mai gyerekek életéből hiányolok…s amiért -
mint ajándékként - a saját életemben a teremtőmnek hálás vagyok.
Pipacsbimbóból koronás
királykisasszonyt lehet készíteni
Kutyatejből (gyermekláncfű)
szárából karkötőt és nyakláncot
Gesztenyéből emberkét,
bútorokat, pipát
Tölgylevelekből fenyőtűvel
összetűzve koszorút
Hólyagfa (korai, még puha)
terméséből karkötőt, nyakláncot
Makkból emberkét, állatokat
Fűszálból gyűrűt, karkötőt
lehet fonni
Körmöt lakkozni
muskátli-szirommal, vagy a japánakác eltört termésének nedvével
Nagy acsalapu levélből
sapkát, nap/esernyőt csinálni
Összecsukott öklödre nagy
rózsaszirmot téve, puskalövést utánozni (ijesztgetni a másikat)
Kőris fiatal ágából mintás
sétabotot, vagy varázspálcát faragni
Apró csigát, kagylót láncba
fűzni (nagyon nehéz, könnyen törik a meszes héj)
Színes kavicsokból (csigákból,
kagylókból) képet kirakni
Mohás fakéregből manó-házat
építeni
Őszi faleveleket lepréselni,
felragasztva képeket készíteni belőle
Tobozokat, száraz ágakat,
gyökereket összegyűjteni, „szobrot” készíteni belőlük
Agyagból bármit formázni
Saját magunk készítette
nyíllal, csúzlival célba-lőni
Makksapkából, akáclevélből,
fűszálból sípot csinálni
Pozsgás virág-levélből
„békát” csinálni
Dióhéjból csónakot,
„plöckölőt” készíteni
Pásztortáska terméséből
„zörgőt” készíteni
Petúnia virágából trombitát
csinálni
Homokvárat építeni (Balaton-parton
cseppkő-várat)
Tömény cukor-, vagy sóoldatból (akár színes) kristályokat
készíteni
Gyöngyvirágot tintás vízzel
kékre festeni
Gyufaskatulyákat
összeragasztva, titkos rekeszes szekrénykét
csinálni
Építőkockázás (Nekünk valami
régi, színes, fényesre koptatott készletünk volt – gondolom Anyánké lehetett…)
Cérnázni (De jó lenne, ha
tudná valaki ennek a pontos nevét ! Ez
az a játék, amikor egy cérnát/madzagot két végénél összekötsz, és különböző
formákat tudsz ujjaiddal kialakítani
vele. Kell hozzá egy társ, aki „leveszi” és tovább alakítja a cérna-formát.)
Gyöngyöt fűzni, belőle
„ékszert” készíteni
Gubacsból nyakkendő-rögzítőt
lehet faragni
Juharfa terméséből készül a
„kakasorr”
Ugróiskolázni (Ez a név két
játékot is takar. Az egyik az, amikor kereszt alakban 8 kockát kell rajzolni, meghatározott
sorrend szerint az egyik kockába követ dobni, egy lábon odáig elugrálni,
felszedni a követ és visszajönni, lehetőleg elesés nélkül. Kaland volt a
megrajzoláshoz szükséges kréta „beszerzése”. A másik, ugyancsak ezen a néven
emlegetett játék volt az, amihez már hárman kellettek, összekötött kötelet
kellett különféle variációkban átugrálni)
Ugrókötelezni – csak úgy
egyedül
Bogáncsból kosárkát,
madárfészket csinálni
Krumpliból pecsétet,
sormintát faragni, s azzal „nyomtatni” papírra
Fűzvesszőből sípot készíteni
(mindig megszenvedtem vele, de többnyire sikerült)
Ország-ozni (Erre Édesapám tanított minket. Volt egy, a
háborúból hazahozott tőre, avval karcolt a földbe egy négyzetet, elfelezte, és
ketten játszhattuk. A kést ügyesen úgy kellett dobni, hogy a penge irányát
figyelembe véve az ellenfél „birodalmából” minél nagyobb darabot hasíthassunk
ki, ezzel növelve a saját területünket.)
Öltöztető-babázás(Lehet, hogy
fura elnevezés, de valami miatt nekem ilyen néven él az emlékezetemben.
Kartonpapírból lehetett kivágni a babát és a különféle ruhácskákat, melyeket
kis akasztóval lehetett a babákra tenni. Volt előre színezett, meg olyan is,
amit nekem kellet kifesteni.)
Boltosozás (Anyu
gyerekkorából maradt ránk egy kis polcrendszer, baba-edényekkel. Ezekbe, meg
gyufaskatulyákban tettünk a különféle „árú”-kat, s azt adtuk-vettük.)
Papírt hajtogatni (akkoriban
ismeretlen volt az origami, de azért elég sokféle dolgot tudtam készíteni.
Kedvencem az ollóval való mintás terítő-vagdosás volt)
Szappanbuborékot fújni ( ma
is van modernebb buborékfújós dobozom, néha nyáron előveszem és fújok…)
Mesterségem címere – ehhez
minimum ketten kellettek, egy aki kigondol valamit, egy aki kitalálja a másik
mozdulataiból. (Későbbi „felnőttesebb” formája a barkochba, amit még jó 20
évvel ezelőtt is játszottunk
társaságban.)
Karikázni (aki nem értené,
futva, egy botocskával egy karikát gurítani/hajtani. A napokban láttam, valami
világvégi néger törzs gyerekei játszanak még ilyent. Mellesleg sose volt nekem
„igazi” karikám, valami hordóabroncsot kergettünk le a meredek utcánkon : - ))
Karácsonyi díszeket „alkotni”
szinte bármiből. (Legnehezebb a körülményesen összegyűjtött csokipapírból,
ceruzára felcsavart csillag-gömb volt…)
Üveg-golyózni – célba-gurítani vele
Sátrat állítani (pokrócból)
és „táborozni” benne
Vízikereket készíteni (ha
kisebb vízfolyás közelébe jut az ember… az utolsót a Melegmányi völgyben
hagytam vagy 20 éve…)
És rajzolni, rajzolni,
rajzolni, olvasni,olvasni,olvasni…majd később írni, írni, írni…
Nos, a füzetemben itt a
felsorolás vége. Talán jutna még eszembe más is, ha törném a fejem, de
megelégszem ennyivel. Mutassanak és őrizzenek meg belőlem, az én gyerekkoromból
egy picikét ezek a sorok.
Egyáltalán nem mellékes, hogy
ezek a játékok (szinte) semmibe se kerültek, mégis mi jól elvoltunk velük. Nem
tudom, 60 év múlva, a mai gyerekek fel tudnak-e ennyi „mű-játékot” sorolni, dacára,
hogy szüleik azokért súlyos ezreket adtak ki.
A napokban egy kedves
barátomnak küldtem el, a blogban valamikor régebben szerepelt már, de most újra
bemásolok ide egy mesét, mert ide is illik:
Volt egyszer egy Mari nevű
szekrény.
És ebben a szekrényben lakott
egy nénike.
– Nem itt kéne nekem lakni –
sírdogált a nénike. Nem egy gombos dobozban. Öregségemre nem ezt érdemelném.
– Nénike, nénike –
mondogatták a gombok. Ne sírdogálj
! Éppenhogy ezt érdemled. Vagy még ezt
se. Ki rágta meg a télikabátot ? – kérdezték a gombok.
– Én – mondta a nénike.
– Ki ette meg a
csipkegallérokat ? – kérdezték a gombok.
– Én – felelte a nénike.
– A bársonyködmönkét ? A
selyemesernyőket ? Ki ette meg ?
– Én, én – felelte a nénike.
– Azt a sok szép zakót,
nadrágot Made in England, ki falta föl ? – kérdezték a gombok
– Hát én – mondta a nénike.
Csakis én.
– A molyirtót is ? –
kérdezték a gombok.
– Azt is – mondta a
nénike. Igaz. Szép életem volt.
– Hát akkor – mondták a
gombok. Nincs miért sírnod.
(Mosonyi Alíz – Háy Ágnes:
Szekrénymesék)