Jutalomjáték

Többszörösen és átvitt értelemben is. (Bocs, ma hosszabb leszek…ha unod, hagyd abba az olvasást.)

Jutalom ez,  főképp magamnak, mert  bejelenthetem: ezennel megérte blogom a 2.000. bejegyzést.  (Nyugodtan vehetitek dicsekvésnek.) Jutalom azért is, mert olyan témát veszek elő, amivel többször foglalkozom mostanság, de még sosem írtam róla.

A játékokról, az én gyerekkorom valószínű elfeledett játékairól lenne szó….

Fogalmam nincs, az alább elsoroltak között van-e olyan, amit játszott/ismer valaki a blog olvasói közül. Bár a korosztályom-beliek valószínűleg ismernek néhányat közülük, hiszen nekünk nem volt Nintendónk, Wii-nk, és felsorolni se tudom azokat a dolgokat, melyekkel játszik ma egy gyerek.

Meglehet persze, hogy  sok élvezet, sőt, akár tanulság is van a mai játékokban, mégis,  valahogy jobban örülök, hogy én azokat játszhattam, melyekből itt most felsorolok jó néhányat.

Még ősszel a „Régi vegyes” című dossziémban kutogattam, és megtaláltam azt a füzetet, amiben tételesen leírtam vagy 20-30 éve azokat a játékokat, melyeket játszottam kisgyerek koromban. (Felirat a füzeten: „Kisded játékaim”)

Illusztrálni csak egyet fogok, ezt:

 A képeket látva  tudja-e valaki még a hozzá tartozó mondókát ?

„Paprikából – Jancsika – Jancsikából kiskirály – kiskirályból tulipán – tulipánból paprika.”

Nem egy nagy mű, mégis több évtized távolából emlékszem arra, amikor a nagymamám nekem először lerajzolta ezt. Mint valami varázslatot éltem meg, mert hát tényleg a szemem láttára „lett” egyik dolog a másikból. Nem véletlen, hogy ezzel, mint az egyik számomra legvarázslatosabb játékkal kezdem a felsorolást.

Nem fűzök a sorokhoz túl sok kommentárt, de itt az elején elmondom, hogy zöme azt bizonyítja, hogy nagyon közel és tökéletes szimbiózisban éltem/éltünk  a természettel. Talán ez az, amit a mai gyerekek életéből hiányolok…s amiért - mint ajándékként - a saját életemben a teremtőmnek hálás vagyok.

Pipacsbimbóból koronás királykisasszonyt lehet készíteni

Kutyatejből (gyermekláncfű) szárából karkötőt és nyakláncot

Gesztenyéből emberkét, bútorokat, pipát

Tölgylevelekből fenyőtűvel összetűzve koszorút

Hólyagfa (korai, még puha) terméséből karkötőt, nyakláncot

Makkból emberkét, állatokat

Fűszálból gyűrűt, karkötőt lehet fonni

Körmöt lakkozni muskátli-szirommal, vagy a japánakác eltört termésének nedvével

Nagy acsalapu levélből sapkát, nap/esernyőt csinálni

Összecsukott öklödre nagy rózsaszirmot téve, puskalövést utánozni (ijesztgetni a másikat)

Kőris fiatal ágából mintás sétabotot, vagy varázspálcát faragni

Apró csigát, kagylót láncba fűzni (nagyon nehéz, könnyen törik a meszes héj)

Színes kavicsokból (csigákból, kagylókból) képet kirakni

Mohás fakéregből manó-házat építeni

Őszi faleveleket lepréselni, felragasztva képeket készíteni belőle

Tobozokat, száraz ágakat, gyökereket összegyűjteni, „szobrot” készíteni belőlük

Agyagból bármit formázni

Saját magunk készítette nyíllal, csúzlival célba-lőni

Makksapkából, akáclevélből, fűszálból sípot csinálni

Pozsgás virág-levélből „békát” csinálni

Dióhéjból csónakot, „plöckölőt”  készíteni

Pásztortáska terméséből „zörgőt” készíteni

Petúnia virágából trombitát csinálni

Homokvárat építeni (Balaton-parton cseppkő-várat)

Tömény cukor-, vagy  sóoldatból (akár színes) kristályokat készíteni

Gyöngyvirágot tintás vízzel kékre festeni

Gyufaskatulyákat összeragasztva, titkos rekeszes szekrénykét  csinálni

Építőkockázás (Nekünk valami régi, színes, fényesre koptatott készletünk volt – gondolom Anyánké lehetett…)

Cérnázni (De jó lenne, ha tudná valaki ennek a  pontos nevét ! Ez az a játék, amikor egy cérnát/madzagot két végénél összekötsz, és különböző formákat tudsz  ujjaiddal kialakítani vele. Kell hozzá egy társ, aki „leveszi” és tovább alakítja a cérna-formát.)

Gyöngyöt fűzni, belőle „ékszert” készíteni

Gubacsból nyakkendő-rögzítőt lehet faragni

Juharfa terméséből készül a „kakasorr”

Ugróiskolázni (Ez a név két játékot is takar. Az egyik az, amikor kereszt alakban 8 kockát kell rajzolni, meghatározott sorrend szerint az egyik kockába követ dobni, egy lábon odáig elugrálni, felszedni a követ és visszajönni, lehetőleg elesés nélkül. Kaland volt a megrajzoláshoz szükséges kréta „beszerzése”. A másik, ugyancsak ezen a néven emlegetett játék volt az, amihez már hárman kellettek, összekötött kötelet kellett különféle variációkban átugrálni)

Ugrókötelezni – csak úgy egyedül

Bogáncsból kosárkát, madárfészket csinálni

Krumpliból pecsétet, sormintát faragni, s azzal „nyomtatni” papírra

Fűzvesszőből sípot készíteni (mindig megszenvedtem vele, de többnyire sikerült)

Ország-ozni  (Erre Édesapám tanított minket. Volt egy, a háborúból hazahozott tőre, avval karcolt a földbe egy négyzetet, elfelezte, és ketten játszhattuk. A kést ügyesen úgy kellett dobni, hogy a penge irányát figyelembe véve az ellenfél „birodalmából” minél nagyobb darabot hasíthassunk ki, ezzel növelve a saját területünket.)

Öltöztető-babázás(Lehet, hogy fura elnevezés, de valami miatt nekem ilyen néven él az emlékezetemben. Kartonpapírból lehetett kivágni a babát és a különféle ruhácskákat, melyeket kis akasztóval lehetett a babákra tenni. Volt előre színezett, meg olyan is, amit nekem kellet kifesteni.)

Boltosozás (Anyu gyerekkorából maradt ránk egy kis polcrendszer, baba-edényekkel. Ezekbe, meg gyufaskatulyákban tettünk a különféle „árú”-kat, s azt adtuk-vettük.)

Papírt hajtogatni (akkoriban ismeretlen volt az origami, de azért elég sokféle dolgot tudtam készíteni. Kedvencem az ollóval való mintás terítő-vagdosás volt)

Szappanbuborékot fújni ( ma is van modernebb buborékfújós dobozom, néha nyáron előveszem és fújok…)

Mesterségem címere – ehhez minimum ketten kellettek, egy aki kigondol valamit, egy aki kitalálja a másik mozdulataiból. (Későbbi „felnőttesebb” formája a barkochba, amit még jó 20 évvel ezelőtt is  játszottunk társaságban.)

Karikázni (aki nem értené, futva, egy botocskával egy karikát gurítani/hajtani. A napokban láttam, valami világvégi néger törzs gyerekei játszanak még ilyent. Mellesleg sose volt nekem „igazi” karikám, valami hordóabroncsot kergettünk le a meredek utcánkon  : - ))

Karácsonyi díszeket „alkotni” szinte bármiből. (Legnehezebb a körülményesen összegyűjtött csokipapírból, ceruzára felcsavart csillag-gömb volt…)

Üveg-golyózni –  célba-gurítani vele

Sátrat állítani (pokrócból) és „táborozni” benne

Vízikereket készíteni (ha kisebb vízfolyás közelébe jut az ember… az utolsót a Melegmányi völgyben hagytam vagy 20 éve…)

És rajzolni, rajzolni, rajzolni, olvasni,olvasni,olvasni…majd később írni, írni, írni…

Nos, a füzetemben itt a felsorolás vége. Talán jutna még eszembe más is, ha törném a fejem, de megelégszem ennyivel. Mutassanak és őrizzenek meg belőlem, az én gyerekkoromból  egy picikét ezek a sorok.

Egyáltalán nem mellékes, hogy ezek a játékok (szinte) semmibe se kerültek, mégis mi jól elvoltunk velük. Nem tudom, 60 év múlva, a mai gyerekek fel tudnak-e ennyi „mű-játékot” sorolni, dacára, hogy szüleik azokért súlyos ezreket adtak ki.

A napokban egy kedves barátomnak küldtem el, a blogban valamikor régebben szerepelt már, de most újra bemásolok ide egy mesét, mert ide is illik:

Volt egyszer egy Mari nevű szekrény.

És ebben a szekrényben lakott egy nénike.

– Nem itt kéne nekem lakni – sírdogált a nénike. Nem egy gombos dobozban. Öregségemre nem ezt érdemelném.

– Nénike, nénike – mondogatták a gombok.  Ne sírdogálj !  Éppenhogy ezt érdemled. Vagy még ezt se. Ki rágta meg a télikabátot ? – kérdezték a gombok.

– Én – mondta a nénike.

– Ki ette meg a csipkegallérokat ? – kérdezték a gombok.

– Én – felelte a nénike.

– A bársonyködmönkét ? A selyemesernyőket ? Ki ette meg ?

– Én, én – felelte a nénike.

– Azt a sok szép zakót, nadrágot Made in England, ki falta föl ? – kérdezték a gombok 

– Hát én – mondta a nénike. Csakis én.

– A molyirtót is ? – kérdezték a gombok.

– Azt is – mondta a nénike.  Igaz. Szép életem volt.

– Hát akkor – mondták a gombok.  Nincs miért sírnod. 

(Mosonyi Alíz – Háy Ágnes: Szekrénymesék)