Gyükési képek – másnak talán tényleg unalmas már…Én, amikor ezeket a képeket készítettem mégis kicsit boldognak éreztem magam, ugyanis eljutottam oda, hogy sírás nélkül egy héten akár kétszer is végig tudok sétálni a régi útjaimon. Mindig "velem van" ugyan Lili, de már valós hiánya nem fáj annyira. Egyébként pár napja (március 29) 16 (!!!) éve, hogy a nagy csoda megtörtént, vele is meg velem is. Neki kiskutyái születtek én pedig bábáskodhattam mellette.
Eszemben járt akkor is, amikor ezeket a képeket csináltam. Nem találkoztam szerencsére egy vizslával sem – valójában kutya-sétáltatóval is csak nagyon ritkán – ami talán nem is baj….
Viszem a fényképezőmet, és a százszor lefotózott kis vacak virágokat, százegyedszer is lefényképezem. Szeretem őket, nem tudom megunni. Még mindig lustálkodik a rét, igazából nincs ott tavasz, csak a nagyon sietősek, vagy erőszakosak mutogatják magukat.
Ettől függetlenül is jó ott nekem. Hálás vagyok azért, hogy ez a rét része volt az életemnek.
 |
| Árvacsalán- egyszerű kis virág, de én szeretem |
 |
| Japán keserűfű az álnok, kiirthatatlan támadó |
 |
| Lila bogáncsom szúrós szürke-szőrös levélkéi |
 |
| Vicsorgó (Rendes nevén: kónya vicsorgó) |
 |
| Idén nem főztem pitypangmézet.... |
 |
| Tudom, hogy volt múltkor is ilyen, de olyan szép, nem hagyhatom ki.... |
És végül egy
kis utószó azoknak, akik idáig letekernek: Biztos mindenki volt már úgy, hogy egy lakatlan szigetre vágyott.
Ahol nincsenek emberek és csak a növényekkel, állatokkal lehet/kell kommunikálni,
vagy azokkal sem. Vagy csak egyszerűen ülni a parti sziklákon és némán
hallgatni a tenger hullámainak csobbanását.
Hát
ide vágyom egy picit (lélekben) most én, és el is megyek ide. Nem kell aggódni
értem, ha eleget hallgattam a csendet, majd jelentkezem.