…vagy másnak tán nem, no de nekem…
Képtelen
vagyok megmagyarázni az álmaimat. Nagyon, nagyon sokat álmodom és rengeteg
dologra emlékszem ébredés után…
(Elöljáróban:
vannak helyek, ahová álmomban „visszajárok”. Tudom, hogy álmodom, és tudom,
hogy álmomban már jártam itt… félelmetes így éber ésszel ezt végiggondolni, s
állandóan az jut eszembe, hogy van egy történet, melynek ez a vége: „…én álmodtam
a pillangót, vagy a pillangó álmodott engem?” Néha egészen elbizonytalanodom…)
A mai:
Szóval
ott vagyok azon a hegyes vidéken, amely valójában egy félsziget, mert látom
róla a vizet (tengert?). Európai klíma, olyan fákkal, bokrokkal, mint a Mecsek
– de nem itt van, nem itthon. „Külföldön” vagyok. (Hogy ezt honnan tudom, rejtély...de mégis tudom.) A csúcsra vezető köves,
kanyargós utat ismerem és azt is tudom, hogy vannak „kanyar-levágások” (mint a Mecseki
kanyaros utaknál is), amin ha leszaladsz, lerövidül az utad. Fényképezőgéppel a
kezemben megyek felfelé, de most már egy hatalmas templom előtt állok, s oda
akarok bemenni fényképezni. A táskámat (pont olyan, mint a nagynénimé)
leteszem a bejárat mellett egy kőpad-szerűségre és elindulok befelé – ahol – a
várttal ellentétben nincs sötét, de nem látok lámpákat – olyan „természetes”
kinti fény van, dacára, hogy egy hatalmas templomban vagyok. A képeket,
szobrokat bámulva kitekert nyakkal járkálok, fényképezek. Amikor visszaérek a
táskámhoz, látom, hogy a pénztárcámat és az irattárcámat ellopták. Bosszús
vagyok, és mondom is valakinek, hogy pénz ugyan nem volt sok, de az
igazolványaim ! Azok beszerzése milyen bonyolult (tudom… ezt sajnos tényleg tudom….).
De
érdekes módon se nem dühöngök igazán, se nem sírok. Végülis a fényképezés nekem
nagyon fontos. Fogom a félig üres táskát és indulok felfelé a hegyre.
És itt
újra „ismerős helyre” érek: egy tisztás-féle, csak a hátam mögött vannak fák –
a kilátás szabályosan végtelen. A víz és az ég egybeolvad – úgy látom nincs
határ köztük. Ezt, ezt a határtalanságot szeretném megörökíteni.…És felébredek.
Képtelen
vagyok megfejteni, hogyan lehetnek „ismerősek” a tájak az álmaimban, vagy még
pontosabban, miért/miképp/hogyan tudhatom álmomban, hogy álmodom és ezeket a
tájakat csak az álmomból ismerem… Annyira, de annyira szeretnék egyszer a saját
gondolataimmal személyesen megismerkedni. De hát kizárt. Legalábbis ebben a
földi létben.
Mellesleg:
Tudtad, hogy életünk során 21 évet alvással töltünk? És azt, hogy ebből 8 évig álmodunk
?
Kép innen: http://www.lauder.hu/macesz/?q=node/12 |