Ez van.

Aki idejár olvasni, tudja, hogy van néhány  könnyűzenei kedvencem, akiket vég nélkül tudok hallgatni, akár órákon vagy/és napokon át. Főképp olyankor, amikor nem nagyon akarok bizonyos dolgokra gondolni. Olyan ezeknek a zenéknek a hallgatása számomra, mint valami agymosás….

Bár ez mégse igaz egészen. Hiszen ma is,  miközben az ABBA-t hallgattam, (megint) azon morfondíroztam, mégis  miképp működik az agyam, hogy valami tudathasadásos állapotot képes létrehozni ilyenkor ?  Aztán rájöttem, hogy nem is csak zenei téren vagyok tudathasadásos.

Akármi jut eszembe az elmúlt életemből, mindent valami fura kétszínű szemüvegen át látok: ami szomorú  volt, arra találok valami indokot, hogy mégis mi és miért volt jó benne, ám ha pozitív eseményre gondolok, hamarosan felbukkan valami, ami annak a bizonyos „jó”-nak az értékét csökkenti. Olyan nehéz ezt megfogalmazni….

Maradjunk az ABBA-nál – de akárhány példát tudnék mondani…

Ezek a számok egyértelműen a fiatalságomat juttatják eszembe. Számtalan áttáncolt, varázsos estet, végtelenül kedves és kellemes emlékeket, szerelmeket … Ugyanakkor akikhez ezek a dalok kötnek sehol sincsenek már. Egy részük – sajnos – már ezt a földi világot is elhagyta. Soha vissza nem hozhatók azok az események, azok az éjszakák, azok az érzelmek, mindörökre elmúltak a valóságban – csak az én emlékezetemben élnek ilyen élesen.

És ahogy próbáltam elemezni az érzéseimet, folyton csak ugyanoda lyukadtam ki: tán van benne(m) valamiféle skizofrénia. Mert bármire is gondoltam – legyen az jó, vagy rossz – kis szünet után azonnal felbukkant az első gondolattal/érzelemmel ellentétes is. Alapjában véve nem hinném, hogy ez rossz dolog, csak épp azt nem tudom, más is így működik-e, vagy nekem túl sok a gondolkodásra fordított időm, s ezért cifrázom, forgatom oda-vissza a dolgokat, eseményeket, emlékeket. Talán még színezgetek is rajtuk picit…

Persze nincs túl sok jelentősége. Valószínű az az oka, hogy még mindig vannak bennem felesleges, kihasználatlan, senkinek se kellő energiák, és ezek turbózzák az agyamat. Hát Istenem, ez van. Ezt kell elfogadni.

Hallgatom a zenéimet és forognak, forognak a fejemben a múlt malomkövei.