2008. július 31., csütörtök

A negyvenöt éves...

Hát kérem, megvolt…

A negyvenöt éves.… Kimondani is szörnyű/furcsa/hihetetlen – és hát mégis valahogy oly természetes. Kik is vagyunk mi ? Fehérgalléros-kék-köpenyes karcsú fruskák, kezükben az unokák fotóival ülnek itt ? Vagy ősz nagymamák, akik diákcsínyeikre emlékeznek ? Kik is vagyunk mi ? Azok akiket „lelki szemünk” lát, vagy akiket valóságban mutatnak a most készült fotók ? Talán és természetesen mindez együtt…  
Mi, akik a béke első napjainak szülöttei vagyunk, igazán nem panaszkodhatunk. Egyikünket se pólyáltak eldobható pelusba, és nem kaptunk hiper-szuper bébi-tápszert, s valahogy mégis felnőttünk. Osztályunk végzős létszámából csak négyen nem tudtak tegnap „jelenteni” – ebből ketten már ifjan távoztak, a másik kettő elvesztése fájóbb, hiszen őtőlük 5 ill. 2 éve kellet búcsút vennünk. 22-en még megvagyunk. 
Pedig nem volt felhőtlen a kisgyerekkorunk. Mi „átféltük” ötvenhatot is, és sok egyebet, amit most és itt tán nem is kezdenék felsorolni. Mi még igazgatói intőt kaptunk, ha egyensapka nélkül meglátott egy tanár, és természetesen hordtuk /meg utáltuk/ a kötelező iskolai kék köpenyt. 
Ünnepélyeken eszünkbe nem jutott farmert húzni – nem csak azért mert azt sem tudtuk akkor még, hogy az mi fán terem, hanem azért mert rakottszoknya-matrózblúz volt a kötelező egyenruha. Nem mehettünk be pl. a Nádor kávéházba, csak a szüleinkkel, és este 9 után se volt tanácsos az utcán császkálni.
 Ja és hát nem koedukált iskolába jártunk…Rajtunk tartották vigyázó szemüket a szüleink és a tanáraink egyaránt.  
És valahogy mégis kibírtuk, nem lettünk depressziósak, aneroxiások, öngyilkosok. Mi még mindannyian – akár tovább tanultunk, akár nem – garantáltan számíthattunk arra, hogy lesz állásunk/munkahelyünk. Közülünk senki nem vándorolt ki, mert kilátástalannak/reménytelennek érezte a jövőjét. Mindannyiunknak előbb-utóbb lett lakása, pedig többségünket a szülők nem tudták segíteni, csak önerőnkre támaszkodhattunk – no meg a garantáltan visszafizethető, emberi kamatú kölcsönre. 
Nekünk volt "jövő-képünk" és igenis hittünk abban, hogy a holnap ugyanolyan jó lesz, mint a ma. Gyerekeket szültünk, dolgoztunk – kb. ebből állt az életünk, de olyan sokkal többre nem is vágytunk. Kiszorítottunk egy Trabit, Ladát, egyeseknek kis hétvégi kert is jutott.
 Hát igen…mi voltunk a szocializmus „elkényeztetett” gyermekei, és megértük a 63. évet. Sajnos nem fogom meglátni, hogy egy ma érettségiző, 45 év múlva milyen beszámolót fog írni a saját nemzedékéről, életéről. 
Mi, a mienkkel elégedettek vagyunk. Reméljük 5 év múlva újra találkozunk mindannyian. Addig is évente, nyáron együtt elmegyünk egyszer fagyizni, mert kellenek az élet apró örömei is. Kb. ilyenek voltunk mi is:



2008. július 29., kedd

Ki a veszett ? A kutya, vagy …

Abból a házból, ahová pár hete betörtek, az elmúlt éjjel háromnegyed kettőkor gyanús hangok szűrődtek ki. Nem is gyanús, egyértelmű volt az, de érthetetlen. Ott ugyanis – eddig – nem volt kutya, ezért teljesen érthetetlen volt számomra, hogy hirtelen, az éjszaka közepén, miért ugat megállás nélkül, s kaparja a kaput ? Hogy került oda ? Kié ? Egyáltalán mit keres ott ?
Egy ideig tűrtem, majd /alvajáróként, hálóingben/ kisétáltam, s ököllel dörömböltem egy kicsit a kapun. /Más kérdés, hogy erre a hangra se figyelt fel senki a szomszédok közül se, pedig nem gyengéden kopogtattam./ Egy ideig csend volt, aztán kezdődött az őrület elölről.
Fél 3-kor vagy 5 percig nyomtam a csengőt, hátha felébred a szomszéd néni. Semmi mozgás. A kutya ugat…. Negyed négy felé hagyta abba – tán belefáradt.
Én is.... De nagyon...
Csak ma sikerült a szomszéd nénivel beszélnem. A 10 perces csengetésemet nem hallotta / hát akkor nem csoda, hogy a betörőt se…/ Reggel majd halálra rémült, amikor a lakás ajtaját kinyitva, ott állt előtte egy kutya. Hozzá kell tegyem, egy közepes termetű /viszonylag fiatal, fekete/ kutya volt, - mivel a kertbeni teraszra fel mert mászni, nem csak hallottam, láttam is.
Szóval ott állt a kutya, s ő azt se tudta, mit is csináljon hirtelen. Odalépett a kapuhoz, /=2 méter/ kinyitotta, s a kutya mint a golyó – usgyi kifelé.
Tehát: A kutyát az éjszaka folyamán a 2,5 m magas utcai téglakerítésen át bedobták az udvarba. /A kertet ugyanis 3 másik oldaláról a szomszédos házak határolják./ Nem egy ember tette, mert ahhoz túl magas a kerítés, és túl nagy a kutya – tehát min. ketten voltak.
Hogy miért tették, ne kérdezzétek. Hogy kik voltak, azt se. Az egészet „csak úgy” leírtam.
Ilyen egy csendes vasárnap éjszaka a Támasz Alapítvány környékén, a cigányok lakta negyedben, 2008-ban, Pécsett.  
Más. Más. Más…. Dísznek és vidámítónak pár ma készült kép: gyujtoványfű a gyükési rétről, az egyes számú házi kedvencem a flox, a sárga liliom - csak úgy - és másik kedvencem, a pillangóvirág.









2008. július 28., hétfő

„Apró” csoda: Mauritius

Ha megnézel bizonyos számadatokat, rájössz, hogy ez a szigetcsoport tényleg nem valami hatalmas. Ám ha van türelmed és végigolvasod az itteni látnivalókat – remélem Te is elcsodálkozol.



Mauritius egy kicsiny szigetállam az Indiai-óceánban, Madagaszkártól 900 km-re keletre, a 19°50' és 20°32' déli szélességi és az 57°18' és 57°46' keleti hosszúsági fokok között fekszik. Két nagyobb és több apró szigetből áll. Összterülete 2 046 km²; ebből maga Mauritius, a fősziget 1865 km², a tőle még 560 km-re fekvő Rodriguez-sziget 104 km², a mintegy 1000 km-nyire északra található Agalega-szigetek 75 km², a 400 km-rel északkeletre fekvő St. Brandon- és Cargados Carajos-szigetek összterülete mindössze 1,3 km²; a 22 sziget többsége lakatlan korallszirt. Mauritiust, Rodriguezt, a Franciaországhoz tartozó Réuniont és egy sor kisebb szigetet Mascarenhas-szigetcsoport néven foglalunk össze. Fővárosa: Port Louis A lakosság 68%-a indiai, 27%-a kreol, 3%-a kínai és 2%-a francia. A lakosság összetételéből adódóan a miniszterelnök mindig indiai. Európai, indiai, kínai és afrikai kultúra található a szigeten. Ezek a kultúrák anélkül, hogy összeolvadnának, békésen élnek a szigeten. Az üzleti életben együtt dolgoznak a különböző származású emberek, de hétvégére mindenki visszavonul saját, hagyományos világába. A népesség sokszínűségéből adódóan a kultúra és a vallás is sokszínű. Láthatóak templomok, mecsetek, kínai pagodák, de buddhista sztúpa is. A sokszínűség a zenében és a konyhaművészetben is megmutatkozik.



   
Eredetileg nem voltak őslakosok a szigeten. A 10. században arab hajósok többször is kikötöttek a parton. A szigetnek a Dina Robin nevet adták. 1500-ban a portugálok fedezték fel újra a szigetet és Hattyú-sziget névre keresztelték, de nem telepedtek le. 1512-ben brit tengerészek találtak a szigetre. 1598-ban a hollandok birtokba vették, és a dél-afrikai Oranje állam kormányzója – Maurits von Nassau – után a Mauritius nevet adták neki. Csak hajóikat javították itt. 1638-ban megérkeztek az első holland telepesek, akik 1639-ben cukornádat kezdtek termeszteni. 1658-ban elhagyták a szigetet, majd 1664-ben újabb kísérletet tettek. 
1710-ben – miután kiirtották az ébenfát és a dodót – végleg elhagyták a szigetet. Csupán cukornádat, jávai szarvast, kókuszpálmát, szarvasmarhát, sertést, baromfit és kóbor kutyákat hagytak maguk után. 1715-ben megérkeztek a franciák, akik az Îsle de France nevet adták a szigetnek. 1719-ben XV. Lajos az Indiai Társaságnak adta a szigetet. 1721-ben letelepedtek az első franciák.
1735-ben megkezdte munkáját az Indiai Társaság első kormányzója. Fejlesztette Port Louist, ami fő kikötővé és adminisztrációs központtá lépett elő. 1745-ben elkészült az első cukornádmalom, amiben már nemcsak alkoholt, de cukrot is készítettek a cukornádból. 1764-ben az Indiai Társaság csődbe ment, és XV. Lajos visszavásárolta a szigetet.  
1767-ben megérkezett a francia király első kormányzója. 1790-ben a telepesek üdvözölték a nagy francia forradalmat. 1792-ben a kormány elrendelte a rabszolgaság eltörlését. 1803-tól Charles Decaen megkezdte a katonai kormányzást. A rabszolgák szabadon élhettek, és Decaen támogatta a nem keresztény hitéletet. 1810-ben a franciák Vieux Grand Port-nál megnyerték a tengeri csatát, de az angolok partra tudtak szállni Cap Malheureux-nél, és elfoglalták a szigetet. A franciák elfogadták az angolok feltételeit, így megtarthatták földjeiket és kultúrájukat. 1832 óta a hivatalos nyelv az angol, de a franciául még mindig többen beszélnek. 1835-ben végleg eltörölték a rabszolgaságot. 
1864 és 1929 között ipari forradalom ment végre Mauritiuson is. Megépítették az első vasutat, megérkeztek az első autók, bevezették a telefont és az elektromosságot. 1934-ben megjelent a sziget első saját pénze, a rúpia. 1936-ban megalakult az első párt, a Munkáspárt. 1937-ben kitört az első sztrájk, amikor mezőgazdasági munkások harcoltak a földesurak ellen. A rendet a katonaság állította helyre. 1941-ben megépült a Plaisance repülőtér a RAF (Királyi Légierő) számára. 1947-ben landolt a szigeten az első utasszállító gép, amely 3 nap alatt ért oda Franciaországból.  
1948-ban a Munkáspárt megnyerte az első választást. 1959-ben Sir Seewoosagur Ramgoolam – a Munkáspárttal szövetségben – megnyerte a választást. 1963-ban ismét megnyerte a választást, de akkor már a Munkáspárt vezetőjeként. 1967-ben a szigetlakók a Munkáspárt által támogatott függetlenségre szavaztak. 1968-ban a francia származású lakosság nemtetszését nyilvánítva függetlenségellenes harcokat indított. Nyert a függetlenség. 1992-ben Mauritius államformája köztársaság lett. A kormányzó köztársasági elnök lett.


  A fő sziget észak-déli irányban 58 km, kelet-nyugati irányban 47 km. Kerülete: 330 km. Mauritius nagy része a délnyugat felé fokozatosan emelkedő központi fennsík. Legmagasabb csúcsa a 828 m-es Piton de la Petite Rivière Noire csúcs. Mauritiuson nincs aktív tűzhányó, viszont Réunionon igen. A fennsíkot a Moka, a Corps de Garde, a Pieter Both és még néhány csúcs (a Piton du Milien, valamint a Motte a Thérese) veszi körül. Rodriguez legmagasabb pontja 396 m. Agalega két, homokpaddal összekötött korallszigetből áll.  

Legnagyobb folyója, a Grande Riviére 35 km hosszú. Mauritius a Baktérítő közelében fekszik, így éghajlata szubtrópusi. A nyár decembertől júniusig, a tél júliustól szeptemberig tart. Nyáron az átlaghőmérséklet 30 °C körül van, télen éjszaka 17 °C, kora délután 24 °C körül. A kettő közö tt – szeptembertől novemberig – az átlaghőmérséklet 25 °C és 28 °C között van. A központi fennsík éghajlata eltér a sziget többi területén lévő éghajlattól: télen 12 °C és 22 °C között, nyáron 18 °C és 30 °C között van. A levegő párás és szinte folyton esik az eső. A sziget délkeleti oldalán az éves csapadék eléri a 4000 mm-t; az északnyugati (esőárnyékos) parton "mindössze" 1000 mm. Közel 900 fajta virágos növény és páfrány található, de a növények közül kb. 200 fajta sajnos közel áll a kipusztuláshoz. 
44 őshonos állat élt a szigeteken, de sajnos 21 faj már kihalt és továbbiak állnak a kipusztulás szélén. Ezen folyamat megállítására létrehozták a Black River Gorges Nemzeti Parkot, az őshonos madarak és denevérek számára. A tengerben óriásteknősök, dugongok és halak élnek, a szárazföldön madarak és gyümölcsevő denevérek A szarvasokat Jáváról hozták a telepesek 1639-ben. A makákót 1528-ban hozták a portugálok Malajziából. A cukornád-ültetvényeken táplálkozó teurec (sörtés sün) Madagaszkárról érkezett a 19. század vége felé. Az indiai mongúzt 1900-ban hozták a cukornádat a dézsmáló patkányok ritkítására. A vaddisznók szintén a portugálok segítségével érkeztek a szigetre, és ugyancsak a cukornád-ültetvényeken lakmároznak. Indiai nyúl, kecske és kutya él még a szigeten. Indiából érkezett az agáma és a sikló is. Őshonos faj a nappali gekkó. A békákat a telepesek hurcolták be, és kedvező körülményekre találva elszaporodtak. A mindössze másfél négyzetkilométeres Kerek-szigeten él három, csak itt honos gyíkfaj (a Günther-gekkó, a Telfair-szkink és az éjszakai gekkó) és két, csak itt honos kígyófaj (a vakondboa és a falakó boa) – emellett itt áll a világ utolsó hurrikánpálmája és ez a Kerek-szigeti palackpálma egyetlen élőhelye is: már ebből a fajból is csak néhány tucat fa maradt).


  
 A röpképtelen dodó az oktalanul kiirtott állatok szimbólumává vált. Állítólag két fajtája volt: a Mauritiuson honos barna dodó, és a réunioni fehér dodó volt – napjainkra azonban jóformán bizonyosra vehető, hogy ez utóbbi állat sosem létezett; a tudósok tévesen írták le az ugyancsak kihalt réunioni íbiszről szóló bizonytalan beszámolók alapján. Az őshonos madarak közül a mauritiusi sándorpapagáj, a rózsaszín galamb, a mauritiusi vércse és a mauritiusi paradicsomlégykapó, az örvös papagáj, a mauritiusi rigó, a nem őshonos madarak közül a vörösszakállú bülbül, a házivarjú, a Malajziából érkezett pöttyös- és zebragalamb, valamint a gyűrűsnyakú ararapapagáj él a szigeten. A dodóhoz hasonlóan kipusztult az ugyancsak röpképtelen mauritiusi vörös guvat és két papagájfaj. A mauritiusi papagáj – ez egy hatalmas, tarajos, a valódi papagájformák közé tartozó madár volt, amely valamennyire még tudott repülni. Valószínűleg már a szigeten különült el tőle az ugyancsak kihalt mauritiusi szürkepapagáj fejlődése. A Kígyók szigetén tengeri madarak telepét találjuk: kormos és küszvágó csérek, kékpofájú szulák élnek itt. A Kerek-szigeten fészkel a mauritiusi viharmadár, más néven ékfarkú vészmadár, a trinidadi viharmadár és a vörösfarkú trópusi madár. A mindössze másfél négyzetkilométeres sziget egyúttal három fa-, három gyík- és két kígyófaj egyetlen élőhelye. /Wikipedia/

2008. július 27., vasárnap

Ékes vasvirág


Valahogy „elrohant” ez a mai nap. Igaz, olvastam, meg olvastam…a gép is csak reggel volt kicsit bekapcsolva /ritkaság!/ Délután felmentünk Lilivel a tettye-bánya fölötti részre – de sajnos már a tegnapi nap se igazán sikerült. Pedig az egyik kedvenc helyünkön, az árpádtetői erdészeti úton sétáltunk /volna/. Ma se nagyon akart 50 m-nél többet menni. Aggódom érte, a hátsó lábán lévő daganat egyre nagyobb, s tudom, ez a még csak a kezdet… Hát, ha menni nem tudtunk, leültünk a még kissé esőillatú fűbe, a fenyők alá, mert a padokra nem nagyon lehet, lelopták a támlát, összemocskolták az ülőkét. ….és néztük az előttünk elterülő tájat.

. . . Közben szedtem egy pici csokorral az ékes vasvirágból, amit mi gyerekkoromban csak szalmavirágnak hívtunk /remélem, nem védett!/. Ahogy visszaindultunk a kocsihoz, egy közeli fáról nagy surranással egy ölyv csapott a magasba, hát nem tudom hármunk közül ki ijedt meg jobban… A felvezető út még mindig kritikán aluli. A csatornát egy részen már lefektették és úgy nagyjából visszahányták a követ az árokba. Normális autóval meg se kíséreltem volna a feljutást. Szóval csendes, nyugis vasárnapunk volt, semmi különösről nem tudok beszámolni. Kell az ilyen is.

2008. július 26., szombat

Kokszigaz


A gyomoknál maradva és Szurikáta ajánlatára elolvastam a http://nol.hu/cikk/500171 -et. Kicsi részlet belőle:
 ” A gyermekláncfűnek is nevezett növény gazdasági célú hasznosításának gondolata a Münsteri Egyetem egyik kutatójának agyából pattant ki. /újból – mondom én, SZB/ Dirk Prüfer biotechnológus szerint a pitypang tejnedvét gumikészítésre lehetne felhasználni. A növény szárából és gyökeréből kisajtolt ragadós, enyvszerű folyadék ugyanis - a Dél-Amerikában őshonos gumifa váladékához, az úgynevezett latexhez hasonlóan - kiválóan alkalmas természetes kaucsuk előállítására. A bonyolult lépésekből álló eljárást már szabadalmaztatták Németországban, a próbagyártás beindítására pedig létrehoztak egy - többek között egyetemekből, tudományos intézetekből és ipari üzemekből szerveződött - konzorciumot is….”

 Olvassátok el a cikk további részét is, tényleg érdemes… Én egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez az igazi megoldás… Itt egy közel 60 éves cikk-részlet: /Természet és Technika, CIX. évfolyam, új sorozat, 1950./ Hamvas gumipitypang /Kokszigaz/ ... Az 1920-as évek végén a Szovjetunióban Sztálin tervezetet fogadott el, amelynek lényege a következő: Oroszországi gazdaságokból való műveletlen ifjaknak és nőknek alapos képzést kell adni növénytanból és némi felvilágosítást egyéb tudományokból. Meg kell ismertetni velük, hogy hazájuknak mire van szüksége és mit kell keresniük. Erre kiküldték őket a szteppékre, hegyek közé, völgyeken át és mocsarakba. Éber szemmel kellett megfigyelniük minden ragadós nedvet tartalmazó növényt, mely esetleg gazdaságilag értékes lehet. ... Arra számítottak, hogy a rengeteg kiterjedésű birodalom területén valamelyik fiatal kutató talán éppen olyan növényekre akad, amely a szovjetet gumival láthatja el. ... Az orosz pitypang felfedezése talán a legnagyobb vívmánya a szovjet mezőgazdaság-tudománynak. Ma már az egész világ objektív kutatói elismerik, hogy egyedül az orosz pitypang az a kaucsuktartalmú növény, amely gyakorlati termesztés szempontjából számításba jöhet. Hazánkban kb. 1940 óta ismételten történtek kísérletek e hasznos ipari növény termesztésére, mindeddig azonban a kísérleteknél tovább nem jutottunk. A Szovjetunió valóban baráti gesztusának köszönhetjük, hogy 1949 januárjában 50 kg kitűnő csírázású, tökéletes tisztaságú kokszagiz maghoz jutottunk, amely anyaggal végre komoly kísérleti termeléshez foghattunk.  
Ettől az egésztől teljesen független, de csak ezért nem csinálok új postot. Nézegetésre ajánlok én is egy érdekes oldalt, ezt: http://grain.hu/

2008. július 24., csütörtök

Csütörtök: vegyes képek, kicsi verssel

Leesett egy fakanál - és akkor az is játék !



Délutáni szieszta




Szinte egész nap szakadt az eső. Hideg is van, /tegnap megdőlt valami évszázados rekord, vagy mi.../direkt jól jött, hogy ma kellet kenyeret sütnöm. A szokástól eltérően, nem két őzgerinc formában, hanem egyben sütöttem a kenyeremet. Nagyon meg vagyok elégedve az eredménnyel. Ilyen lett:




És bár ez a vers nem kenyérről, hanem kalácsról szól, mégis beteszem ide. Kedves, hangulatos.

Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács

Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.


Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.


Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.


Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.


Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.


Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szivet, betölt szobát.


Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás...
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.

2008. július 23., szerda

Vigasz-látogatás

Nem tudom miért kaptam földi életemre azt a „büntetést”, hogy miden szerettem félre-sikerült cselekedetéért magam érezzem bűnösnek, de mondhatom, nagyon nehezen viselem….
A tegnapi napra muszáj volt keresnem valami olyan „ajándékot”, ami kicsit helyrebillenti a lelkem szomorú állapotát. Több helyről is kaptam üzenetet, hogy ezen a napon /értsd: tegnap/, a Cella Septichora a Máriáknak és Magdolnáknak ingyenesen látogatható. Mivel itt még /eléggé restelltem is/ nem jártam, élve a lehetőséggel, elmentem. „Természetesen” mi maradt otthon ? A fényképező. Már nem is csodálkoztam… /Igaz, azt meg elfelejtettem megnézni, hogy egyáltalán használhattam volna-e ?/ Tehát amit láttam:  
* Cella Septichora: A hétkaréjos késő-római épület az egész Duna vidéken egyedülálló alaprajzú, a 4. században épült. 4-6 méter mélyen, az egykori római járószintre ereszkedve láthatjuk a falakat, melyek néhol 2 méter magasan is megmaradtak.
 

 * Péter-Pál sírkamra: A 4. századi épület a temető központi részén állt. Föld alatt helyezkedett el a sírkamra a sírral, fölötte épült fel a kápolna. A sírkamra gazdagon kifestett falait és dongaboltozatát csodálhatjuk meg. * Korsós sírkamra: Az egykor kétszintes építmény alsó szintje, a sírkamra látogatható, melynek oldalfalait geometrikus és növényi ornamentikából álló díszítés borítja. Nevét a falba mélyített fülkében látható kancsó és pohár ábrázolásról kapta.


  * III. sz. sírkamra: Felszíni építmény valószínűleg nem állt felette. Boltozata beomlott, szarkofágjának tetejét a sírkamra egykori kirablói összetörték. * XIX. sz. sírkamra: A 2004-ben feltárt sírkamrában két sírládát találtak. A két sírt csak egy téglarács választotta el egymástól, mely az odatemetettek összetartozására utal. A felszíni kápolna elpusztult. * XX. sz. sírkamra: Az itt talált 3 sírláda közül az egyik belülről vakolva és festve volt. Az ásatáskor előkerült nagy mennyiségű freskótöredékből ítélve az egykori felszíni kápolna is festett lehetett. * Nyolcszögű sírkápolna: A 4. század végére Sopianae temetője valószínűleg megtelt, így a korábban talán keresztelő kápolnának emelt épületet alakították át sírkamrává. Legmagasabb megtalált fala 3,8 méter.


 

Nekem nagyon tetszett a bejárat melletti makett, melyen láthatók teljes egészében a feltárt romok, amit később bejárhat a látogató, illetve egy mozdulattal "rá lehet ereszteni" azt, ami jelenleg látható a felszínen /püspöki palota, templom/. Érdekes, ügyes technikai megoldás.

2008. július 22., kedd

A Bánat köntösét ... Ki fölvette, azon marad ... És benne jár és nem szabad....

”…Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni.” József Attila : Kései sirató .




Aki rájön, miért van itt épp ez a kép, attól megértést, aki nem, attól bocsánatot kérek.
    József Attila: Köntösök
Remegni kell a vérsötét
Gyökérző Bánat köntösét
S tisztelni kell, ki hordja Ember
És ebfoggal nem tépi szét.

Csalán s tövisből jólszövött
És nem libeg a test fölött,
Tapad, szorul, ölel, fujt és mar,
Az emberrel szint' összenőtt.

És néha egyszerű, poros
És néha meg rózsás-piros
És néha szemszinű, meg barna,
De mindig egyformán szoros.

És néha pókhálós, avas
És néha súlyos, mint a vas
És néha meg aranyszegélyű
S csillog, mint messzi kék havas.

Rettegni kell a vérsötét
Gyökérző Bánat köntösét
S tisztelni kell, ki hordja Ember
És ebfoggal nem tépi szét.

Ki fölvette, azon marad
És benne jár és nem szabad.
Elhordja egész életén át,
Míg teljesen szét nem szakad.

2008. július 21., hétfő

Gyorsan még egy érdekes hír:

Barnamedve előfordulást észlelt az Aggteleki Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálata a nemzeti park északi részén, a szlovák-magyar országhatár közelében. A megtalált nyomok alapján egy kifejlett példány és egy idén született fiatal medvebocs van a területen.

Az európai barnamedve (Ursus arctos arctos) korábban általánosan elterjedt faj volt, de napjainkra ma már leginkább csak néhány magasabb hegységben található meg. Az erdélyi Kárpátokban jelentős a számuk, de stabil állományaik vannak a szlovákiai hegységekben így például az Alacsony- és Magas Tátrában, a Fátrában valamint a Szlovák-paradicsomban is, amely közvetlenül határos a Szlovák-karszttal, és egy földrajzi egységet alkot az Aggteleki-hegységgel. Így a barnamedve hazai előfordulása bár érdekes, de nem váratlan az Aggteleki Nemzeti Parkban. Az ANP térségéből csak néhány szórvány adat van az utóbbi évtizedekből, és ezek magányos kóborló példányokra utalnak. 




A mostanihoz hasonló - anyamedve és bocs - észlelés a szakemberek ismeretei szerint eddig nem volt. A barnamedve a gyakorlatban tipikus mindenevő, vagyis mindent elfogyaszt, legyen az fű, gomba, gyökér, erdei gyümölcs, rovar, kisemlős vagy szarvas méretű zsákmány. Nyáron elsősorban növényeket, terméseket és hagymákat fogyaszt. Bármelyik napszakban lehet aktív, de rendszerint reggel és este táplálkozik, a nap többi részét fedezékében tölti. Ehhez többnyire egy mélyedést ás magának, és belefekszik. Több száz kilométert is bekóborol egy év alatt, mindig az adott évszakban legtöbb táplálékot kínáló területeket keresve. 

A barnamedvékre nem jellemző a területtartó viselkedés, az egyedek útvonalai gyakran átfedik egymást. Alapvetően magányos állatok, de a bő táplálékforrásoknál többen is összegyűlhetnek. A szaporodásukra jellemző, hogy a május-júniusi párzást követően a bocsok 350-500 gramm körüli súllyal január-februárban jönnek a világra. Az első 3-4 hónap után hagyják el a vackukat, de kezdetben nem tesznek meg nagy távolságot, ezért nem kizárható, hogy a most itt észlelt bocs a Szlovák-karszt vagy az ANP területén született. A kölykeit védő anyamedve rendkívül agresszíven lép fel minden vélt és valós támadóval szemben (ilyenkor különösen veszélyesek lehetnek az emberekre is). Ezért az ANPI Igazgatóság kéri, hogy kirándulás, túrázás során a területre látogatók a kijelölt turista utakat használják, és tartsák be a látogatási szabályokat. (Az ANP területen tilos a táborozás sátorozás, illetve a fokozottan védett területek csak engedéllyel látogathatók). A szabályok betartásával minimálisra csökkenthető a medvével való - egyébként csekély valószínűségű - találkozás.
/Nat.Geogr./

Hát ezért nem aludtam az éjjel...

Időjárás-változás
A front zárt felhőzete nyugaton és északnyugaton (a kép bal ill. bal felső részén) látható. Délkeleten az Alföld sárgásbarna vidékén, északabbra a Kárpátok erdős gerinceit láthatjuk, az Alföldön végigkövethetjük a Tisza menti erdők zöldjét is. A felhőzet vékonyabb része már szinte az egész Dunántúlt is elborítja. A felvétel délnyugati (bal alsó) sarkában a felhők közt felfedezhetjük az Adria kékjét is.








A markáns hidegfrontok általában északnyugatról érik el hazánkat, azonban előttük gyakran délnyugati áramlással még melegebb levegő érkezik az Adriáról, ezzel is növelve a front menti hőkontrasztot. A meleg áramlás – mint vasárnap is – gyakran maga is erős széllel érkezik, az így hozzánk jutó levegő pedig nemcsak meleg, de párásabb is a korábban itt veszteglőnél. Emiatt a délutáni órák nagy hőségében erős hőzivatarok alakulnak ki, a nagyobbakból pedig jégeső is hullik. Ez a forgatókönyv most egy hét alatt kétszer is lejátszódott.
/Nat.Geo./ A felhők ide-vonulása után most pedig én vonulok el a konyhába, mert mára mindenféle főzési és befőzési terveim vannak. Tehát viszlát este !

2008. július 20., vasárnap

Carmen Würth

Tudtam, hogy valahol már találkoztam a Würth névvel. Rákeresve az Interneten /wuerth névvel is/ elég sok információhoz jutottam. De nem is az üzleti dolgai érdekelnek a cégnek, hanem az előbb láttam Carmen Würth-tel egy filmet, melyben beszél cégük/alapítványuk karitatív tevékenységéről, illetve tulajdonképp ezt mutatta be ez a kisfilm.  

Mint a film végén kiderült, van egy huszonéves fia, aki jelenleg egy olyan közösségben él, ahol ép és sérült emberek együtt laknak-dolgoznak. A gyermekük szerencsétlen sorsát maguk előtt látva próbáltak/nak a sérült gyermekek életbe-indításán segíteni alapítványukkal. Főleg Down kóros gyerekekkel jártak sikerrel, hiszen igen sok olyan tevékenység van, melynek elvégzésére ők is képesek. Én nálunk még nem láttam „normális” ember munkakörében ilyesféle sérülten született embert tevékenykedni. Lehet, lehet, hogy nem nézem a magyar TV-t, mert ott láthatnék magyarországi példákat….ezt elismerem, de jártomban-keltemben, a valóságban, még sehol se láttam. /Egyetlen ősrégi kivétel a Babu – van aki tudja, kiről beszélek…/  

Végtelenül megindító volt, ahogy ezek a fiatalok teljes szívvel-lélekkel végezték munkájukat, legyen az mosogatás, felszolgálás /- értsd pincérkedés!/ vagy egyéb konyhai kisegítő munka. Lehet most persze azt mondani, hogy hovatovább nálunk diplomások kerülnek ezekbe a munkakörökbe – minimálbérért – nemám a szellemileg, vagy testileg sérültek ! Azoknak – jó, ha valamiféle eldugott helyen egy u.n. „szociális otthon” jut. /Ámbár lassan már ezeket is bezárják./ Ekkor jutott eszembe egy régi történet. Minimum 30 éve történt, de komoly nyomot hagyott a lelkemben, ma is pontosan emlékszem arra a napra… Egy szociális otthonba kellett mennem ellenőrizni. 

Még sosem jártam ott, nem is tudtam róla semmi különöset. Jártam én előtte szociális otthonokban / sajgó szívvel látva a lelakott, tönkretett hajdanvolt kastélyokat, szagolva bűzüket…./ Valami hasonlóra készültem. Az otthonvezetővel megbeszéltem, hogy mivel a buszmegállótól sokat kell gyalogolni, szekeret küldenek elém. Hát jó – gondoltam, utaztam én már orosz katonai teherautón, vadászhelikopteren, kishajón – akkor most jöjjön a lovas szekér. A buszmegállónál tényleg várt egy szekér, kissé furcsa és szótlan /néma ?/ kocsisával – de fiatal és merész voltam, felültem, s gyia ! indulás. Jó meredek hegyi kaptatón mentünk felfelé, s mikor felértünk, a lovak s tán hajtójuk is megkönnyebbülve, hogy a nehezén már túl vagyunk, nekiiramodtak. 
Hát mit mondjak, kapaszkodnom kellet… No mindegy, hamarosan odaértünk. Perceken belül kiderült, hogy itt szellemileg sérülteket ápolnak. A kapunál rögtön szembejött velem egy nyelvét nyújtogató férfi, de már jött az otthonvezető nő is, gyorsan bevezetve engem az irodába. Ott aztán elmesélte, hogy milyen helyre is jöttem. Hát esküszöm, ha ezt előre tudom, tán egy életre megússzák ellenőrzés nélkül. Először beszélgetünk kicsit, milyen is az élet itt ebben az „otthonban” /rettenetes és félelmetes !!!/. 
Még a jegyzőkönyv felénél se voltunk, amikor az ablakon belesett egy fiatalember. Akár jóképűnek is mondhattam volna. Az otthonvezető gyorsan mesélni kezdett róla, előre bocsátva, hogy most be fog jönni, azonnal kínáljam meg cigarettával, de ne akarjak beszélgetni vele, és majd hamarosan ki fog menni a szobából. A cigi viszont a „jóindulatát” megnyerendő szükséges, mert enélkül kifelé menet akár meg is támadhat… na, hát szépen vagyok… gondoltam. 
A fiatalember bejött, cigit kapott, ült ott egy kicsit, majd tényleg kiment. /Egyébként gyógyszerész-hallgatókét harmadéves korában egy vizsgaidőszakban zavarodott meg, s azóta él itt …/ Mit mondjak, a lefelé út is szörnyű volt a néma kocsissal, de azt tartotta bennem a reményt, hogy mindjárt a buszmegállóban leszünk, mindörökre leszállok és soha többet ide nem jövök.  

Ez a régi emlék és a többi hasonló ”csak” öregeket ápoló intézmény, vagy a gyerekotthonok /a szoknyámba kapaszkodó kicsikkel – „Vigyél el! Vigyél el!”/ meglátogatása jutott most eszembe, ennek a filmnek kapcsán. No meg az, hogy miképp is van ez ? Miért nincs minálunk akárcsak egy ilyen mecénás se, aki hasonlóan a fent írt példához, pl. a testileg valamiképp fogyatékosokat segítené?  
A mi milliomosaink saját magukkal vannak elfoglalva. Nagyon örülnék, ha ezt a véleményemet megcáfoló kommentek érkeznének. Örülnék, ha elmondhatnám, nálunk is embernek tekintik azt, aki önhibáján kívül sérülten jött a világra, - persze az se volna baj, ha arra nézve kapnék példákat, hogy miképp segítik gazdagjaink a szegény sorsú gyerekeket, vagy az elözvegyült/elvált anyákat? stb…stb…  
Összegezve: kalapom emelem a Würth Alapítvány és annak tulajdonosai előtt. /Hallom  XY szkeptikus szavát: "jó, de azt nem látod, hogy ők „sanyargatják"-e a munkásaikat, nem tudod, miféle lenyomott minimálbérért dolgoztatják a vendégmunkásokat", stb. stb. stb./ Igaz. Nem élek ott, nem ismerem őket. Sőt elismerem újra, a saját „nagy”magyarjainkat se ismerem. Az egyetlen S. Imréről tudom, hogy próbált tenni valamit. Más példám nincs. Na tessék, lehet vitatkozni a témán…..

 


Von Links: Carmen Würth-Geschäftsführerin der Anne-Sophie GmbH, Benjamin Sigmund - Mitarbeiter im Hotel-Restaurant Anne-Sophie, Yvonne Schmidt - Hotelleitung

2008. július 19., szombat

Ma csak fotók - szabadnapod adtam magamnak...

...különben is hogy lehetne így dolgozni !


...és íme a mai ebéd utáni csemegém - köszönet érte Kati néninek - :


az első fügék - szegény jégverte fámról...

2008. július 18., péntek

Kedvelem a verseit




VARRÓ DÁNIEL: ESZEDBE JUT, HOGY ESZEDBE NE JUSSON  

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson 
valahogy mégis elfelejteni, leírod, aláhúzod, 
kiragasztod, szamárfülecskét hajtogatsz neki, 
kisimítod, odateszed a székre, az ágy mellé, 
hogy szem előtt legyen, leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre, 
elalszol, elfelejted, hirtelen eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod, 
a szíved közben összevissza ver, 
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad, 
kihúzod, megtapogatod, de mindjárt el is teszed, 
és ráhúzod a cipzárt - mikor megnyugszol, akkor veszted el.

Mindig tanul az ember.

Felirat hozzáadása
Valami olyasmi témába kapcsolódtam bele a múltkoriban, hogy „ a 10 legjobb ötlet, ha baj van….” A vörösbor-folt eltávolítás, vagy a lefolyóból az aranygyűrű kihalászás nem is nagyon érdekelt, de felfigyeltem egy jó tippre: az eldugulóban lévő mosogató szifonja tisztításának „házi” megoldására. Szórj a lefolyóba két zacskó sütőport, önts rá ecetet ! Pár perc múlva forró vízzel jól öblíts le és a dugulás megszűnik. Én ugyan rendszeresen használom a boltban vásárolható /drága/ lefolyótisztítót, de gondoltam ezt most kipróbálom. Hát kérem pompásan működik ! Tehát, akinek hasonló gondja van, rajta ! Nem kell a drága mű-szer, hanem a háztartásban fellelhető anyagok is segíthetnek. Amúgy ha ilyen-olyan gondjaid lennének, figyelmedbe ajánlom a következő oldalt: http://www.otthonpraktik.hu/ vagy ezt is nézegetheted: http://baramara.mygiicms.com/index.phtml?page=F%C5%90OLDAL

2008. július 17., csütörtök

Fémtolvajok.

Előhang:
Dicséretes, hogy ennyi olvasnivalót ajánlottak kedves kommentelőim, ezzel is múlt az idő, csillapodtam… Aki pedig a szövegem olvastával meg akarna próbálni meggyőzni, hogy másképp kellene gondolkodnom ez ügyben, kérem – most az egyszer – kíméljen meg, s tartsa meg a véleményét. Nincs, nincs, NINCS mentség ezeknek ! Hajnali fél hat. Csendes, langyos, andalító nyári reggel. Poroszkálunk a kutyámmal a többnyire még szundító házak között. Egyszer csak a sarkon túlról egy nagyobb csörömpölő hang, majd káromkodás.

Odaérünk. A szomszéd cigánykölykök, meg egy számomra és a környéken ismeretlen cigányember épp a felborult kocsira pakolják vissza a ma hajnalban lopott szajrét. Ezek: a V. utca kb. 1 m. széles vízelvezető árkát fedő rácsból /újabb/ két db. és a L.-i óvoda padjai. Komolyan mondom, erőmön felőli akaratra volt szükség, hogy ne rontsak rájuk, magamon kívül üvöltve, átkozva még az öregapjukat is, aki apjukat-anyjukat világra csinálta. És mit tehettem ? Sírtam. Igen, igen, bőgtem, mint egy tehetetlen pici gyerek. Bőgtem, mert tudtam, hogy semmit, az égegyvilágon semmit nem tudok tenni. Nem merem most azonnal a mobilomról felhívni a rendőrséget, nem merem fél óra múlva az udvarukba ugrasztani az óvoda gondnokát mikor a pad még nincs szétbarmolva - nem merem, nem merem, nem merem, mert féltem az életemet.

Félek, hogy betörnek hozzám /is/, félek, hogy egy csendes utcasarkon fejbe vernek, félek, hogy felgyújtják a házamat. Szegény kutyám ! Ezerszer érzékenyebb lelkű, mint ezek, azt se tudta, zokogó gazdájával mit kellene kezdeni, csak farkincáját behúzva, rémült kis arccal ült mellettem. Na, persze ez akkor történt, amikor már vagy 10 m-re elhagytuk ezeket, illetve a lóhalálban visszapakolt rablott cuccal sebesen eltűntek a helyszínről. Azóta se nyugodott le a lelkem teljesen és tragikusnak /nem dramatizálom, tényleg tragikusnak/ érzem a helyzetet. Hogy 2008-ban erre ne legyen valami megoldás, azt nem akarom elhinni.
Amikor annyi mindenre van akarat és lehetőség, akkor ennek a megakadályozására miért nincs ? Miért nem képesek azok, akik erre illetékesek, kordába tartani a fém-felvásárlókat ? Hiszen tudom, ezek a reggel még egyben látott dolgok, már délutánra fel lesznek darabolva, s úgy fognak eladásra kerülni. Emberek ebből pompásan megélnek. Ne mondd azt, hogy hiszen másból nem tudnak megélni !
Kétségtelen, tudom, hogy cigány sehová se kell, még ha esetleg lenne kedve dolgozni, akkor se. Hiszen ebben az országban a magyar ember sincs sokszor megbecsülve, a fehérnek sincs munkája. Én nem tudom a megoldást. És hogy ha ez így marad, az hová vezet – azt se tudom. Minden esetre én örülök, hogy az életem már nem tart túl soká, mert nagyon nem szeretnék olyan helyen élni, ahol ez a szemlélet teljes mértékben eluralkodhat és átveszi a hatalmat.

2008. július 16., szerda

Görögdinnye /Citrullus vulgaris/ még egyszer



Nos, bocs attól, aki látni se bírja, de mivel Szurikáta ajánlotta, s nem vagyok benne biztos, hogy mindenki elolvassa az ajánlott wiki szöveget, hát én bizony beteszem ide. Számomra is meglepő újdonságokat olvastam ugyanis ennek a - szerintem pompás - nyári csemegének a hatásáról:

A görögdinnye az egyik legkedveltebb táplálékunk a nyár folyamán. Az idény rövid, de ez idõ alatt részesülünk ennek a zöldség-gyümölcsnek minden kellemes adományából. Nálunk két fajtáját különböztetjük meg, a piros belsejût és ritkábban találkozunk a sárga belûvel. A kérdés csak az, hogy hogyan válasszuk ki a jó édes dinnyénket. Van, aki a megkopogtatásra választja ki, más a bajuszt keresi, hogy el van-e száradva. A legtöbben arra esküsznek, a legjobb, ha felvágjuk. Hadd mondjam azt, hogy a dinnyetermelõk között nem igazi az, aki nem tudja a kopogtatásával megállapítani azt hogy érett-e. Amilyen jó a dinnye, olyan jót tesz a testünkkel.

Tápértéke: Tápértéke nem éppen megkapó, de ha azt számítjuk, hogy görögdinnyét egy ültõ helyben nem csak tíz dkg-ot fogyasztunk, hanem sokkal többet, a szervezetünkbe jutó ásvány több, mint képzeljük. Vegyük csak példának a vasat. Tíz dkg görögdinnye tartalmaz 0.8 mg vasat. 
  Gyógyhatása: A görögdinnye az a táplálék, amelynek több mint kilencven százaléka víz. Gyógyhatását éppen ez a tulajdonsága idézi elõ. Mert ahhoz képest, hogy ennyi vizet tartalmaz, azt hihetjük, hogy csak átfut a beleinken és kiürülünk. Így is van, de nem nyomtalanul fut át. Mert minden, ami nem odavaló, távozik a vérünkbõl, fõleg a savtartalom éppúgy, mint a beleinkbõl a nem oda való anyag, de legnagyobb tisztító akciót a vesénkben végez a görögdinnye. Fogyasszunk tehát az idényben annyi görögdinnyét, amennyit csak tudunk. 
  Segít a betegségbõl felépülni: Egyik leggyengédebb táplálékunk a beteg számára, aki csak most kezdi a lábadozást. Alaposan megtisztítja a vért, serkenti a további gyógyulást az A vitamin tartalmával s minden más ásvány megvan benne, hogy jól érezze magát a beteg. Szinte átmossa a szervezetet és felüdíti. 
  Tüdõvel kapcsolatos probléma: Akár a felsõ légzõszervi probléma, akár a tüdõ hörgõire hárul az inger, a görögdinnyében megvannak az ásványok és a vitaminok, hogy csillapítsák az ingereket. Az A vitamin a nyálkahártyákra hat enyhítõleg, valamint gyógyítja a gyulladást.
  Izületi gyulladás és köszvény: A görögdinnye fogyasztása huzamosabb idõn alaposan elõsegíti, hogy a vér sav-lúg egyensúlya visszatérjen. Ha ezzel egy idõben vigyázunk az egyéb táplálék felvételre, észrevehetõ haladást érhetünk el az érrendszeri betegségbõl való gyógyulásban. A görögdinnyelé szinte kimossa a csuklónkat a húgysavkõtõl.  
Láz: Akár meghûléses, akár reumatikus lázzal állunk szemben, a görögdinnye kálium és más ásványtartalma megtisztítja a vért, az A vitamin pedig meggyógyítja a gyulladásos betegséget, ami a csuklónkban vagy a test bármely más pontján van.  
Emésztési zavarok: Emésztési panaszok esetén is segíthet a görögdinnye. Mint általában, a panaszok akkor jelentkeznek, amikor nehezen emészthetõ étellel tömjük meg magunkat. A görögdinnye víztartalmával olyan nagy teret foglal el, hogy hamarosan telítettnek érezzük magunkat. De ugyanolyan hamar át is esünk a telítettség érzésén, mert a víz keresztül megy rajtunk s a gyomor visszakapja eredeti rugalmasságát. Mûködésével pozitívan befolyásolja az emésztés további szakaszait, így serkenti a belek ürülését is. 
 Szervi panaszok esetén: A szervezet teljes átmosásával megszabadulunk nagyobb szervi panaszainktól is, mint a májpanasz, vagy a vesék mûködésének csökkenése. Ha a máj nagyon le van terhelve, nemcsak a szervezetünk, de egész viselkedésünkbõl tükrözõdik, hogy valami nincs rendben. Okunk van arra, hogy a szervezet így reagáljon, hiszen a máj az a szervünk, amelyre a legszerteágazóbb mûködtetési feladat hárul. A vér kitisztulásával a máj is lélegzethez jut, valamint a májnak kitûnõ gyógyszer az A vitamin. A vese a májjal egy idõben tisztul meg. A sok folyadék, felhígítja a test szennyét és könnyebb feladat hárul a vesékre. Kitûnõ nyári ital: Ha a nyári melegben görögdinnyét fogyasztunk, a lehetõ legjobbat tesszük szervezetünkkel. Minden megvan benne, amire a szervezetnek szüksége van a hõségben. Még elegendõ só is van, ami pótolja az izzadsággal elveszített ásványt. Van benne jócskán vas, cink kitûnõ forrása a magnéziumnak és meg kell azt is említeni, hogy a kalcium, magnézium arány megfelel a felszívódási követelményeknek. Megemlíthetjük továbbá az A és C vitaminokat, valamint a szelént, amelyek együtt antioxidánsok. Ha éppen nagyon akarjuk, vehetünk be egy kiskanál búzacsira olajat, hogy az E vitamin csatlakozzon az oxigén szabadgyökök elleni harchoz.  
Elkészítési mód: Ha a görögdinnye levét keverni akarjuk más zöldség lével, kicentrifugázhatjuk. De fogyaszthatjuk salátával, vagy éppen a fõ étkezések után egy-két órával magában kúraszerûen, naponta kétszer, háromszor, hogy jól átmossa a szervezetet.

Hol kong hol nem...

Kattints a címre, a Ctrl billentyű lenyomásával egyidejűleg.:
http://61226.com/share/hk.swf (ha nem jelenik meg a kép, kattints a kép helyére) Az egeret állítsd a kép felső szélére ! Először a reggeli képet látod, majd az egér egyik gombját sem lenyomva, lassan húzd lefele a kurzort ! A képen beesteledik, kigyúlnak a fények. Érdekes…
Ha az ember úgy él, ahogy én, akkor legfeljebb a könyvekkel, vagy a Tv-vel való utazásban lehet része. Én ezt kellőképp ki is használom. Tegnap pl. Hongkongban jártam.


 

Területe Budapest kétszeresét teszi ki, míg lakossága Magyarország népességének kb. kétharmada, így a Föld egyik legsűrűbben lakott területe (csak Monaco és a közeli Makaó előzi meg). Egyike a világ kereskedelmi és gazdasági központjainak.
A mai Hongkong helyén a paleolitikum óta van emberi település. A térség a Csin (Qin)-dinasztia (i.e. III. sz.) óta része Kínának, a későbbiekben kereskedelmi és hadikikötő volt. A legelső feljegyzett európai látogató Jorge Álvares portugál tengerész 1513-ban.

A Kínára kényszerített első ópiumháborút követő 1842-es nanjingi szerződésben Hongkong szigete és számos kisebb sziget került a brit korona birtokába. A második ópiumháború után, az 1860-as első pekingi konvencióval a Kowloon (Jiu Long)-félsziget következett, majd az 1898-as második pekingi konvenció 99 évre a britek birtokába adta az ettől északra fekvő úgynevezett Új területeket.
1949 után a pekingi kormánynak katonai szempontból aligha jelentett volna nehézséget a brit gyarmat megszállása, ám ezt mégsem hajtották végre. Ezt a döntést az is befolyásolta, hogy Anglia – tekintettel elsősorban Hongkongra és kínai gazdasági érdekeltségeire – 1950. január 5–6-án megvonta elismerését a Tajvanra menekült „nemzetiektől”, és jegyzékben erősítette meg már korábban is kifejezett szándékát az új hatalom elismerésére. 
Bár Kína tudomásul vette a status quót Hongkong kérdésében, azt is világossá tette, hogy nem tolerálná a független állam létrehozását. Miután a bérlet meghosszabbításáról nem sikerült megegyezni, 1984-ben kétoldalú szerződésben mondták ki, hogy a lejáratkor egész Hongkong visszakerül Peking uralma alá, egyúttal rögzítették az „egy ország, két rendszer” elvének fenntartását 50 évre. A brit lobogót 1997. június 30-án vonták le, egy nappal később visszacsatolták a Kínai Népköztársasághoz, amelynek ma legfejlettebb része.
/wikipedia/
Ha térképen akarod nézegetni, itt lehet:
Eléggé meglepődtem, mekkora szabad területek, erdőségek vannak a sziget közepén. Szinte lehet mondani, csak a tenger-mente lakott...

Miért nem leszek én soha milliomos?



Megyek bevásárolni J. bácsival. Kérdem: 
  - Olcsó a dinnye, nem veszünk ?  
- Nem, mert nem gazdaságos !
- ?
- 50 %-a héj, 40 %-a víz, 10 %-ért meg nem adok 70.- Ft-ot …  
Na. Hát ezért nem leszek én sose milliomos. Nekem ilyesmi még nem jutott eszembe.

2008. július 15., kedd

Pitypang




   

Szép Ernő: PITYPANG

Nótába nem írnak  
Gomblyukba nem tűznek  
Nem tesz kirakatba  
A virágos üzlet  
Mert te nem vagy ritka  
Mert te nem vagy drága  
Csak az árokpartról  
Nézel a világba  
Mintha kis nap sütne 
Orcád oly szép sárga  
Te pitypang,  
Te pitypang virágja  
Az urak, a dámák 
Úgye rád se néznek  
Tán le is tagadnák  
Az ismeretséget  
Pedig hogy meggyúrtunk  
Hogy agyontépáztunk  
Te kezes, te 
kedves Falusi pajtásunk


  

Hófehér lelkedet 
Szétfujtuk a nyárba 
Te pitypang,  
Te pitypang virágja 
Ezennel én tőled  
Bocsánatot kérek  
Köszönöm azt a kis  
Könnyű gyermekséget  
Köszönöm hogy itt vagy  
Lehajlok utánad  
Gyere bemutatlak  
A kaméliának  
Csak nevess rá bátran  
Mezítlábos árva  
Te pitypang,  
Te pitypang virágja.

A természet csodái

Már-már azon gondolkodom, kell-e egyáltalán nekem valamit írnom a blogba, hiszen olyan szépen szaporodik az „magától” is ! :-)


Na, félre a tréfát !  

Én nem is értem, hogy van ez, néha egy nap villámgyorsan el tud szaladni. Kétségtelen, ágyhúzás és kisebb takarítás, illetve mosás volt délelőtt programban, de ezekkel nem tököltem annyit, mint két elmaradt levél megírásával. Délután ritkán látott családtagjaim vendégeskedtek nálam, aztán kutyaséta, és máris este lett, amikoris mindenképp meg akartam nézni egy filmet, mely az Alpokban élő szarvasokról szólt. No, nem bántam meg, hogy ezt választottam és nem a monitor előtti kutakodást. 
Ugyanis már megint okosabb lettem egy dologgal. Soha életemben nem hallottam még erről. A pár napos őzikét sokszor egyedül hagyja az anyja, hogy táplálékért menjen. Az őzike, ha veszélyt érez, összekuporodik, - amúgy a pöttyeivel elég terepszínű - és megpróbál „nem létezni”. Lelassítja a légzését, lehúnyja a szemét és itt jön a lényeg. 
A szeme sarkában van valami mirigy, ami ilyenkor kinyílik és egy különös illatot bocsát ki. Ezt az anyaállat messziről megérzi és máris rohan gyermeke megsegítésére. A tegnapi filmben a kis őzhöz közel leskelődő rókát üldözött el az őzmama ilyen módon. Hát félelmetes dolgok vannak földön és egen – s mennyi mindent nem tud/hat/ok még ! .

2008. július 13., vasárnap

Maastricht, Jezsuita hegy


Szurikáta ajánlatát, a Maastricht melletti jezsuita barlangról, annyira jónak találtam, hogy beteszem ide. /Hátha nem kattan rá mindenki a kommentek közt.../ Találtam hozzá egy képgalériát is. Igazán mondom, érdemes a kissé hosszú cikket végigolvasni és megnézni a képeket !
Jezsuita "kincsek" Maastricht mellett
/Népszabadság • Földes György • 2008. július 12./

  

Páratlan élményben részesül az a turista, aki rábukkan a jezsuita barlangra a hollandiai Maastricht külterületén. A bejáratot mindössze a parkoló végében álló táblácska mutatja; mégis évente mintegy 9000 látogató fedezi fel a csak az interneten reklámozott barlangművészetet. 
Igaz, a www.jezuitenberg.nl honlapon az útbaigazító szöveg és térkép mellett még a GPS-koordinátákat is feltüntetik, enélkül ugyanis nem egyszerű eljutni ide. A Loyolai Szent Ignác által alapított jezsuita rend rendalkotmányát III. Pál pápa 1540. szeptember 7-én hagyta jóvá. A jezsuiták a hitújítók kihívásaira válaszolva szorgalmazták a katolikus papság emeltebb szintű oktatását, ezzel gyakorlatilag megállítva a reformáció további terjedését. Hirdetésük nemcsak Európában volt sikeres, eljutottak Dél-Amerikába Indiába, Kínába és Japánba is. A Bourbonok nyomásának engedve XIV. Kelemen pápa 1773-ban feloszlatta Jézus Társaságát, de a feloszlatás nem volt teljes, mivel számos uralkodó - szem előtt tartva a jezsuiták hasznos tevékenységét - egyszerűen nem engedte meg a pápai bulla kihirdetését. Feljegyzések szerint Mária Terézia sírva fakadt, amikor a Habsburg Birodalom részét képező Magyarországon a jezsuiták működéséről szóló pápai dokumentumot aláírta. 
Alig telt el azonban 40 év, amikor 1814. augusztus 7-én VII. Pius pápa visszaállította a rendet. A túlnyomórészt protestáns Hollandia déli csücskében található Maastricht városát katolikusok lakják, ahol a jezsuiták 1570-ben kezdték meg tevékenységüket: templomot és iskolát építettek. A rend 1773-as feloszlatása után négy évtizeddel visszatértek és 1852-ben teológiai egyetemet alapítottak. A diákok életének része volt, hogy a szerdai napot nem tölthették az intézmény falai között. Eleinte a várostól délre, mintegy egyórányi sétaútra lévő vízimalomhoz mentek, majd itt egy kis villát emeltek.  
A terület alatti agyagos márgát már a rómaiak korában elkezdték bányászni, majd a XIII. századtól a környék kastélyaihoz és váraihoz termelték ki az építőanyagot. A jezsuiták kis háza alatt mintegy 50 ár területen 400 km-nyi alagútrendszer alakult ki, és az akkor már használaton kívüli bánya egy részét 1860-tól kezdődően a jezsuita diákok vették birtokukba. A rendtagok eleinte csak aláírásaikkal díszítették a bánya szabályosan kitermelt falait, később művészi alkotásokba kezdtek. 
A világ szinte valamennyi tájáról érkező fráterek a rendnek más teológiai iskolákkal 1960-ban történt egyesüléséig 450 műalkotást készítettek a barlangrendszer sötét járataiban. Szerdai munkájukat egyesek az ideérkezést követően azonnal, mások a közös ebédet követően kezdték meg. Az uzsonna elfogyasztása és beszélgetés után átöltöztek és távoztak. Munkaruháikat a 98 százalékos páratartalmú helyen bádogdobozokba tették, amelyeket külön erre a célra kialakított falmélyedésekben helyeztek el. Voltak a rendtagok között előkészítő munkások - ők a falak lesimításával foglalkoztak. Mások neves festők műveit másolták könyvekből, majd a fényképek megjelenését követően tájképeket, városokat örökítettek meg fotók alapján valamely járatban - természetesen mindenki ott dolgozhatott, ahol kedve volt. A festményeket ki-ki faszénnel vagy színes festékkel készítette, a világításról mécsesek gondoskodtak. 
A labirintus kiismerése mintegy fél évet vett igénybe. A barlangrendszer egy részét 1944-ben a németek foglalták el, hogy ott V1-es rakétáikat tárolják. Egy ma is elfalazott területet 1954-1993 között a NATO hadvezetése használta. Itt, néhány méterrel a felszín alatt található az ország egyetlen cseppköve. A sztalaktit mindössze kb. 15 cm hosszúságú, és a közelben fakadó vizet különböző célokra használták. 
Egyrészt a jól felszerelt konyha elengedhetetlen hozzátartozója volt, másrészt a barlang egyik legszebb építményének szökőkútját üzemeltették vele. A járószint alatt 8 méternyire kiásott területen a granadai Alhambra kicsinyített "mása" található, természetesen az udvaron csobogó oroszlános kúttal. A falak színes díszítése a Korán egyes fejezeteinek kezdő szavait örökíti meg óarab nyelven. Ramszesz fáraó majd négyméteres feje, az élet fáját őrző kerubok, Buddha, Rómeó és Júlia erkélyjelenete, kőből faragott oltárok és szakáll nélkül ábrázolt Krisztusok mellett nem maradhatnak el a magyarországi jezsuiták alkotásai sem. 
Az egyik festményen mintegy harminc nyelven, köztük magyarul is olvasható a Miatyánk néhány szava: "jöjjön el a te országod"; valamennyi feliratot - köztük található héber és kínai is - az adott országból érkező "művész" írta fel. Egy dombormű pedig Imre urat, a magyar asszonyt és az országépítőt ábrázolja.  
Mivel a jezsuiták is férfiból vannak, volt, aki Pissarro után egy gyönyörű fiatal lányt festett meg. A kép "felsőbb utasításra" azonban csak úgy maradhatott fenn, hogy a barátnak meg kellett mintáznia egy öregasszonyt is - ebből egy remek Picasso-utánzat készült. 
Egy másik testvér meseábrázolásai közül Hófehérke és a hét törpe okozott némi zavart. A művész meglátva saját alkotását, igen elkeseredett, és meg akarta semmisíteni a domborművet. A gyönyörű királykisasszonyt körülálló törpék ugyanis szinte valamennyien a szoknya alá kukucskálnak. A gondot ismét egy tanító oldotta fel azzal, hogy kijelentette, a törpék nem látnak semmit a szoknya alatt (hiszen az csak egy faragás).  
A Shakespeare-t ábrázoló faragással szemközti falon egy játékos barát Peter Pan és Pochahontas kalandjait meséli el. Az előbbi fejet alkotó szerzetes annyira zokon vette, hogy a legnagyobb angol drámaíró mesefigurákat kénytelen nézni az idők végezetéig, hogy a folyosó közepén falat húzott fel a probléma kiküszöbölésére.  
Azon művészek, akik legalább egy esztendeig alkottak, azokról társaik sziluettet készíthettek. Összesen 217 található belőlük elszórva a vájatokban. A fekete profilok közül az idegenvezető lámpásának fényében messziről kivehető az egyetlen vörös arc. Tulajdonosa - aki egyébként hajszíne miatt érdemelte ki a rikító vöröset - pontosan vezette a falakon, hogy melyik nap hány órát és hány percet töltött alkotással, és a XIX. sz.-i blokkolóórát 50 óránként összegezte is.  
A másfél órás - kizárólag vezetővel megtett - túra során a látogató csak ízelítőt kap a közel félezer műből, lehetetlenség is lenne bejárni az egész "múzeumot". Megismerheti az érdeklődő az egykori kőfejtés praktikumát, megtudhatja és meg is győződhet róla, hogy a XX. század elején az egyik bejárat lezárása miatt tiltakozó, a barlangba behatoló vandálok hogyan pusztítottak, és az is kiderül, hogy a jezsuiták elvonulásukkor azt kérték, hogy művészek folytassák munkájukat. 1960 után mindössze négy alkotás készült el, ezek közül is három "amatőr" munka. A fenntartók - ha nem is küzdenek anyagi gondokkal - szűk keretből gazdálkodnak, amelyből az állagmegóváson és a 16 vezető díjának kifizetésén túl másra már nemigen telik.




 
További képek láthatók még itt:
http://tchorski.morkitu.org/3/jezuietenberg-01.htm

2008. július 12., szombat

Szám-varázs

Lehet, hogy már mindenki ismeri ezeket a számsorokat, mert kering ez itt PPS formában is. Ide most azért került, mert én sose szerettem a számtant, viszont ilyen dolgokat látva, részben tátva marad a szám, részben arra KELL gondolnom, hogyan tett szert az ember erre a tudásra ?

Hol, mikor, ki, miért kezdte, s miképp jutott erre a szintre ? Jó, persze ismerek én is elméleteket, de az elméletek gyártói nem voltak jelen a múltban, csak találgatni tudnak. Nekem meglódítja a fantáziámat minden ilyesmi.

 1 x 8 + 1 = 9
12 x 8 + 2 = 98
123 x 8 + 3 = 987
1234 x 8 + 4 = 9876
12345 x 8 + 5 = 98765
123456 x 8 + 6 = 987654
1234567 x 8 + 7 = 9876543
12345678 x 8 + 8 = 98765432
123456789 x 8 + 9 = 987654321

1 x 9 + 2 = 11
12 x 9 + 3 = 111
123 x 9 + 4 = 1111
1234 x 9 + 5 = 11111
12345 x 9 + 6 = 111111
123456 x 9 + 7 = 1111111
1234567 x 9 + 8 = 11111111
12345678 x 9 + 9 = 111111111
123456789 x 9 +10= 1111111111

9 x 9 + 7 = 88
98 x 9 + 6 = 888
987 x 9 + 5 = 8888
9876 x 9 + 4 = 88888
98765 x 9 + 3 = 888888
987654 x 9 + 2 = 8888888
9876543 x 9 + 1 = 88888888
98765432 x 9 + 0 = 888888888

1 x 1 = 1
11 x 11 = 121
111 x 111 = 12321
1111 x 1111 = 1234321
11111 x 11111 = 123454321
111111 x 111111 = 12345654321
1111111 x 1111111 = 1234567654321
11111111 x 11111111 = 123456787654321
111111111 x 111111111 = 12345678987654321














2008. július 10., csütörtök

"..Aludt az igazság..."

  Szabó Lőrinc: A bolond igazsága




Sétáltunk, én s Dsié Jü, a bolond.
– Micsoda erő! élet! – mondtam én,
fölnézve egy zúgó tölgyóriásra;
neki meg sírásra görbült a szája:
– Erő? Ugyan! Hisz öngyilkos szegény! –

Tűzrózsa nyilt az útszélen. – Be boldog
lehet, hogy ily szép! – mondtam irigyen. –
– Szép? – Gyönyörű! – Társam szemébe könny gyűlt:
– Vak vagy, barátom, ez a rózsa őrült,
ha nem igaz, fusson ki a szemem! –

Tudtam, hogy bolond és most se lepett meg,
hogy tótágast áll benne a világ:
áldást osztott a gyomok mezején,
hirdette, hogy kártékony a tehén
s hogy minden más, a jó rossz s így tovább.

Mulattam rajta és a vita közben
kunyhómhoz értünk… (Lassan este lett.)
– Nem maradnál itt vacsorára? – Jó, –
mondta, s míg tovább folyt köztünk a szó,
ettünk sült húst és ittunk friss tejet.

Éjfélre járt, amikor lefeküdtünk;
s halljátok csak a furcsa folytatást!:
…A tetőből kilépett egy gerenda,
a székből egy láb, a falból a deszka,
elém bicegett és azt mondta: – Lásd,

én tölgy voltam, erő, maga az élet,
még bírtam volna néhány századot;
a korcs tovább él, hisz semmire sem kell,
én hős voltam, hát kivágott az ember
s most tüzelő és rabszolga vagyok! –

Még beszélt s már egy rózsa libegett be:
– Jaj, én őrült: letéptek! Jaj, miért
voltam olyan szép!… – S rögtön rá a tálban
elbődült a hús, mint tehén korában:
– Tagló fizetett a jóságomért! – 35

S új hangok jöttek: a liszt visszavágyott
a búzaföldre, a szelíd olaj
sírt, hogy el kell égnie, – kiabáltak,
hogy ami hasznos, mind magának árt csak,
és sistergett és áradt a zsivaj: 40

mint zenekar, jajdúltak fel a tárgyak
s az egész szoba gyalázta magát,
ordítva, hogy pfuj erő! pfuj tehetség!
és boldog a silányság és betegség
és hogy őrültek háza a világ… 45

És szívdobogva ébredtem a hangos
álomból… Csönd volt, sötét nyugalom,
csak a bolond hortyogott a sarokban…
De én már nem hittem a nyugalomban
s kezdtem átlátni önző agyamon,

s izgatottan cibáltam föl Dsié Jüt,
hogy… tán mégis… neki van igaza…
– Hagyj békén, marha! – felelt ő – köpök rád! –
és tovább horkolt… Aludt az igazság
s én virrasztottam egész éjszaka.