Az én ananásztortám

Holnapra, a családi ünnepre készíttettem egy ananásztortát, amit a családom is, én is szeretünk. Nem receptes-könyvből csinálom soha, fogalmam nincs, valójában a "rendes" ananásztortát miképp kellene, de leírom az enyémet - ha már kóstolót nem tudok küldeni belőle nektek.

Így néz ki:

Tehát 8 tojásból készítek egy szép piskótát. A mostani annyira jól sikerült, hogy majdnem elrepül, oly könnyű, laza lett a tésztája. 

Ehhez a nagy adaghoz kell 7 dl folyadékból és két tejszín ízű Oetker pudingporból főzött krém. A folyadék: 2 doboz konzerv ananász leve + tej. Az arányokat nem írom, mert az ananászlé mennyiségétől függ a hozzáadandó tej mennyisége. (Leszűröm az ananászkockákat előbb, majd a levéhez teszek még annyi tejet, hogy 7 dl legyen.)

2 evőkanál cukrot adok hozzá (nem szeretjük a túl édes tortákat). Amikor a puding megfőtt, hozzákeverek (még melegen) 25 dk Ramat-t. Ezt a masszát hagyom teljesen kihűlni.

A két doboz ananászból kiveszek egy maréknyit, ezt egész apróra összeaprítom. Beáztatok egy jó nagy adag (5-6 púpos evőkanál) mazsolát rumba – ezt előző nap szoktam, hogy a szőlőszemek jól megszívják magukat. Ezt a kettőt összekeverem.

Amikor a tészta is, a krém is teljesen hideg, félbe vágom a tésztát, mindkét belső felét megkenem krémmel, és az alsó lapra ráteszem a mazsolás-rumos ananászdarabkákat. Ezután ráborítom a tetejét és körbekenem a krémmel. Jó vastagon jut ebből a mennyiségből mindenhová. A tetejére pedig a konzerv megmaradt ananászkockáit teszem.

Egy adag tejszínhabbal, de anélkül is nagyon fincsi sütemény. Próbáljátok ki !

Tragédiák - miértek

Nem, nem ez a beígért írásom... De menet-közben történt ez a tragédia és annyira megvisel, hogy megpróbálok most a betűk segítségével kicsit könnyíteni a lelkemen. Ma hallgattam a tv-ben Reinhold Messner (aki nem tudná: a híres hegymászó) nyilatkozatát, aki meglehetősen elítélően nyilatkozott arról, hogy a mentés során elsősorban a néhány száz külföldi, hegyen rekedt turista/hegymászót helyezik előtérbe, holott a sokezer halott mellett tízezrek váltak hajléktalanná, nincs vizük és tulajdonképp semmijük, csak a puszta életük. Sürgős segítség kellene nekik !!!
http://www.erdekesvilag.hu/dronvideo-a-nepali-foldrenges-pusztitasarol/

Kedvencem (bal oldalon, felül) szerencsére még áll.

Nyilván mindannyian láttátok/hallottatok a szörnyűséges földrengés elképesztő kárairól, áldozatairól.  Az első hírt, amikor meghallottam, azonnal a sok csodás műemlék-templomra gondoltam, meg a kedvenc Bodnath sztúpámra,  és összeszorult a szívem arra a gondolatra, hogy talán "ő" is  összedőlt. Első nap még nagyon kevés képet mutattak. Azóta tudom, hogy - egyelőre - varázslatos módon ez az épület, bár károkat szenvedett, de még áll....   Sosem jártam (sajnos) Katmanduban, de különösen ez a sztúpa a  „barátom”, ezért aggódtam a legjobban. Bármikor láttam (a tv-ben) valahogy el kellett mosolyodnom. Titokzatos volt, de mélységes nyugalmat, bölcsességet, pozitív érzést sugárzó szemei felvidítottak….Ne kérdezd az okát, mert megmagyarázni úgysem tudom.

Jól emlékszem, amikor Afganisztánban, Bamijánban szétlőtték a hatalmas Buddha szobrot és igen, a közelmúltban is láttam képeket a közel-keleti háború már már követhetetlen helyszíneiről, ahol az emberi ostobaság-düh-gyűlölet a tehetetlen és ártalmatlan,  több ezer éves szobrok, épületek „meggyilkolásával” akarta bizonyítani erejét, hatalmát. 

És akkor most nem szólok a vízbe fúlt menekülőkről, vagy az egyelőre még otthon maradt, vagy "csak" más, közeli országba menekültek elmondhatatlan szenvedéséről. Belegondolni is szörnyű, mit élhetnek át emberek tízezrei napjainkban, amikor nekem a legnagyobb gondom, hogy mit vásároljak meg a piacon. Szabályos lelkifurdalásom van - holott tudom, NEM tudok segíteni. A legjobb szándékom és akaratom dacára sem. 

Pár napja arról láttam filmet, hogy mi van Egyiptomban is. A háborús helyzet miatt elmaradt, a turizmusból származó bevétel helyett, kerestek és találtak a lakosok más jövedelmi forrást, kirabolt ezeréves sírok kincseit árulják relatíve pinka-pénzért – amit aztán ügyes kereskedők Európában, vagy Amerikában hatalmas haszonnal adnak tovább. Nem, ezek a kincsek ugyan nem semmisülnek meg a szó valódi értelmében, de mégiscsak elvesznek, mert ahová kerülnek, oda nem lehet belépődíj ellenében sem bejutni….

Szomorú vagyok és újra és újra csak arra gondolok: hogy bár a természet erejét megrendszabályozni nem tudjuk, de miért kell, hogy ráadásul ennyi rossz történjen a világban, aminek nap mint nap tanúi vagyunk ? Miért, hogy a „teremtés koronája” ilyen félre-sikeredett, miért pusztít el  mindent maga körül, hogy a jó miért nem győzedelmeskedik szinte soha a rossz fölött ? Miért ?

Képek:

http://www.origo.hu/nagyvilag/20150425-ezernel-tobben-haltak-meg-a-nepali-foldrengesben.html

http://www.bbc.com/news/world-asia-32472307

Mohács Himesháza (Háromból a harmadik)

Tegnap kellett volna betennem a blogba ezt a leírást, de hát magam sem értem, a levelezésem nagy hirtelen oly mértékben „feldúsult”, hogy mire nagyjából este 10-re befejeztem a válaszokat, ill. feltettem gyorsan még egy kálváriát, ill. sorba rendezgettem ennek az anyagnak a képeit, egyszerűen már nem volt erőm ahhoz, hogy megírjam a szöveget is.

                                                *******

Valójában Balázs Balázzsal én telefonon már régebben is beszéltem, a Kozármislenyben lévő szobrai kapcsán – de ez az ismeretség csak telefonos volt, még nem személyes.  A kiállítása ügyében is beszéltünk,  s akkor említette, hogy ha már Mohácson járok, igazán „átmehetnék” Himesházára, van ott egy szoborpark, az ő szobraival/ból és van a műhelye udvarában is több szobor. No, több se kellett nekem, ha hívnak szobor ügyben, már megyek is.

 

Sárga-zöld-barna-kék.........megsimogatni-vágyóan bársonyos !

Vaskapu http://www.falusiturizmus.hu/hu_HU/services/614/vaskapu-kastely.html  

A himesházi felújított kálvária, a megerősített partfallal

Kedves himesi kékjeim: a bildstock és a pinceajtó....

Az út elejét elolvashattátok az előző két részben, akkor most jöjjön a himesházi igazi meglepetés.

Mert minden tekintetben az volt. Jártam én már Himesen régebben is, nem volt ismeretlen a vidék. De a 2012-ben avatott B2 (=Balázs Balázs) szoborparkról nem tudtam. Egy óra körül értem oda – a tűző napsütés nem a legideálisabb fotózó-idő, de mit tehettem, lefényképeztem a szobrokat – nagy megelégedéssel a szívemben, hogy azért van Magyarországon olyan falu, ahol a Szent Flóriánon, vagy Vendelen, netán egy kereszten kívül vannak más szobrok is.

Szerelmesek padja          és a park  díszkapuja

Szent Ferenc katedrális                       Zuhanás

Madaras leány                  Mandulaszemű és a szörnyecske

 Ábrándozó (A kedvencem!)                      Erdélyi legenda (Ursu)

Millenniumi emlékkő és Trischler Ferenc: Petőfi (ez a szobor  egy másik parkrészben áll.)

És ezek után jött az igazi, szívet-melengető (és tán nem vesztitek rossz néven, de) dicsekvésre méltó esemény. Bekopogtam ugyanis a mester házába – ahol a felesége fogadott elsőként, olyan szívélyesen, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Perceken belül Balázs úr  is előkerült – honnan, na, honnan ? Hát a műhelyéből. A forró nyári napon bevonultunk a kellemes hűvös szobába, és máris dőlni kezdett belőlünk a szó. Mi ketten hölgyek vittük a pálmát, de azért néha Balázs  úr is szóhoz jutott. Az ott töltött két és fél óra alatt – szerintem – minden fontosat elmondtunk, amit egymás számára teljesen idegen, de egymással szimpatizáló emberek képesek, a múltról, a jelenről, a családról, a politikáról, a művészetről, az életünk kalandjairól és nagyobb eseményeiről, - szóval nem hinnétek el, mennyi mindent megbeszéltünk és tudtunk meg egymásról. Imádom az ilyen szitukat, amikor levegőt venni alig tudsz, mert annyira akarod mondani a másiknak az általa épp most kimondottal kapcsolatban, a saját élményedet, véleményedet.

Csodás délutánom volt, feledhetetlen. Két olyan embert ismertem meg, akiket mindörökre a szívembe zártam. Talán ők se utálattal fognak gondolni rám…legalábbis remélem… :-)

A nagy szövegelés után aztán kimentünk a műterembe, alkotó-műhelybe, nemtudomhogyhívjákba körülnézni. Itt van pár fotó – de be kell valljam, a sok száz kisebb nagyobb szobor, faragvány, festmény és főképp rajz/terv  alapos megtekintésére egy újabb nap kellett volna. 

Készül a stációkép

A mester műhelye..

...csodálatos káosszal

...és a maradék-szobrocskákkal

Megnéztem, amint épp a következő stációkép készült a szűri kálváriához, aminek bizonyos darabjai Mohácson voltak már a kiállításon, aztán kész és félkész alkotásokat, különös, számomra nagyon tetsző „eozin-szerű” mázas szobrokat. Ezeket már a kiállításon is felfedeztem. Kiderült, valami hasonló ez a Zsolnay féle mázhoz, de mégis egyedi, más. Néha a szeszélyes véletlen is befolyásolja, hogy egy kis szobor halványrózsaszín, vagy tengermélyzöld lesz-e – színek keveréke, égetés ideje, meg nem tudom mik befolyásolják. Tetszettek a „maradék-szobrok”. A radiátoron pihennek sorsukra várva a  szobor-formázásból megmaradt, agyagdarabkákból kigyurmázott „nem-tudom-mik”. Mondjuk bébi-szobrok, de nem baba szobrot értek ez alatt, csak a méretükre vonatkozik a jelző. Ezekből szokott néha Balázs mester elajándékozni egyet-egyet, és igencsak meghatódtam, amikor nekem is felajánlotta, hogy választhatok emlékbe  ezek közül magamnak. Nem is tudtam, melyiket szeressem, de amikor ő vett a kezébe egyet és felhívta a figyelmemet arra, hogy miket is láthatok rajta – azonnal beleszerettem. „Őt” (őket?) hoztam haza, itt áll a könyvespolcomon. Ha akarom minden nap egy másik szobrocska…

Nézzétek, ez egy kép-gyűjtemény a „Titokzatos-átváltozó”-ról: (merthogy ezt a nevet adtam neki…)

Nos, nézzétek  meg jól ! Ő a Titokzatos átváltozó !

Készítettem még kint az udvarban álló szobrokról is pár fotót, meg a megmunkálásra és ihletre váró óriási kőtömbökről, hatalmas fatörzsekről. Balázs Balázs már látja bennük azt, amit én még nem….

Kerti szobrok

És ezekből is szobrok lesznek....

Ezek után élményekkel telepumpálva hazafelé indultam, és a kanyargós úton egész Pécsváradig azon merengtem, hogy valójában milyen szerencsés is vagyok én ezzel a blogolással, szobrozással, kálváriagyűjtő mániámmal. Vannak ismerőseim, kortársaim, akik gúnyosan, vagy legyintve hülyeségnek titulálják a szenvedélyemet, (vagy szemembe mondva, vagy a hátam mögött) - pedig én nagyon komoly munkának fogom fel. Nem mintha beképzelném, hogy „különleges értéket alkotok” – de mégis, célt ad a napjaimnak. Általa néha ténylegesen csodák történnek velem, olyasmik melyekről a blogban nem is nagyon merek írni, nehogymár valami beképzeld vén nyanyának tartsatok.  ….

(Pedig ahogy a mai napomat végig-gondolom, meglehet, holnap mégicsak szó kerül majd valami csodára…)

Addig is: legyetek jók, ha tudtok !  

Remélem élveztétek az utazást !?   :- )

Mohács Himesháza (Háromból a második)

Az utam Mohácsig mint mindig, most is  részben a múltam felidézgetésével telt. Írtam pár napja, milyen sokszor megjártam ezt a 40 km-t 10 éves koromtól a mai napig,  magán célból és hivatalos indokkal,  de kivétel nélkül mindig örömmel. És várakozással, mert valahogy úgy alakult, hogy ebben a (ma már) városban  velem csak jó dolgok történtek. A belső u.n. régi városrészt elég jól ismerem – csatangoltam ott a régi Szekeres fagyis-boltjai környékén, a víztoronynál, a parkban, amikor  Radnóti még nem állt támaszkodva ott, halálos fáradtsággal az arcán. Vagy a Selyemszövő-gyárnál, a kikötőnél, a már-nyoma-sincs szódagyáros utcájában (amit  többnyire "Lóhúgy utcának" hívtunk, az ott állandóan parkoló szódás-lovak folyékony végterméke miatt ) – szóval sokfelé ismerős vagyok én itt.

És élnek bennem régi képek – melyeket rajtam kívül senki sem lát. Lefényképeztem ugyan most pl. a Vörösmarty u. 2-t – de hát a hajdani földszintes, szép, nagy ház helyén ma egy több emeletes üzletház áll…  
Ám én azt a régi, kicsit málló, sárgás vakolatú, hatalmas kocsibejárós-fakapus több lakásos házat látom – amit rajtam kívül már sokan felidézni sem tudnak.  Persze a Szekeres  fagyizó se ott van, ahol volt régen, és nincs ott a kanyarban már a kicsinyke cipészbolt se,  pláne nincs a városház melletti épület aljában aranyműves. 

A Fogadalmi templom előtt, a Széchenyi tér dugig tömve autókkal - a tér, mint olyan "elveszett", max. a busójáráskor lehet itt tilos a parkolás. Kicsit lejjebb, a Szentháromság téren  álló egykori Korona Szálló az 1990-es évek óta zárva, helyét üzletek, éttermek és irodák foglalták el – egy részük már vak ablakkal, üresen bámul a semmibe. Merkur rendületlenül trónol fent az egyik Szabadság utcai ház tetején, de senkinek nem árulja el, hogy a mellette lévő házakba zsúfolták be anno egy éjszakára, a halálba hajtott munkaszolgálatosokat. Ül csak csendben, titkát megtartva magának. 

A volt Selyemszövőgyár se zakatol, a hajdanvolt míves, szép épületek dermedten, megnémulva várják  a dózert, avagy ki tudja miféle jövendő sorsukat...

(Javasolnám talán itt elolvasni: Váci Mihály:  Valami nincs sehol  című versét, csak kattints ide: http://www.szepi.hu/irodalom/vers/tvers/tv_075.html  Ezt éreztem, ezt érzem múltam helyszínen csavarogva…..)

I-II-vh emlékmű és Radnóti szobra

Bartók és Kodály (tűző napsütésben....)

A Busó és II. Lajos

A Kalapos hölgy és a Kehelykút (ez utóbbi B2 alkotása!)

A vizek királya és királynéja - szerintem aranyos (habár nem vagyok a fa szobrok nagy kedvelője)

A Fogadalmi templom belül és kívül, ahol a téren parkoló autók teljesen tönkreteszik a látványt....

A sétáló utca egy kis elefánttal és Merkúrral

Most itt van a Szekeres fagyizó - és a zöld házban volt a kis cipészműhely

Itt állt valaha a Vörösmarty u. 2. sz. ház....

A Széchenyi tér szobrai 3 lány - 3 fiú

Szentháromság utca és szobra

Felső képen a Városháza, alul a volt Korona szálló

A Selyemszövőgyár is halott.....

Változnak az idők. Ez most  Millenniumi emlékmű - valaha itt állt a Felszabadulási emlékmű, amit 56-ban alig bírtak ledönteni.

Találtam egy régi fotót a https://www.kozterkep.hu oldalon, utólag beteszem. Ilyen volt az emlékmű  1956 előtt.

A Duna Észak felé, épp a kikötőben áll a komp

Túlparton a Sziget, a dokkhoz  egy kitűzőhajó érkezik

Arra lefelé ér véget az ország, sárga virágszőnyeg kíséri a parton

Következik: Himesháza......

Mohács-Himesháza (Háromból az első)

Az olyan napok, amikor az esti számvetésnél azt érzed: ma maradéktalanul boldog voltál – nagyon ritkák. Ez történt velem a napokban – és újabb napoknak adott örömöt, mert mire megírtam, mire a fotókat összerendeztem – az mind, mind kedves, szép időnek számított.

Balázs Balázs szobrászművész kiállítására indultam Mohácsra, majd innen személyesen hozzá Himesházára, hogy megismerkedjem vele is, ne csak a műveivel.

Valójában  az itt alább olvasottak alapján jött az ötlet, hogy nekem a mohácsi kiállításra, s ha már ott járok, akkor egyúttal a himesházi szoborparkba is el kell mennem.

(Az alábbi idézet-részeket  innen hoztam: http://www.himeshaza./index.php?page=buszkesegeink&cont=buszke-1_7 )"....Balázs Balázs szobrász, képzőművész, tanár ………A Magyar Rajzpedagógusok Szövetségének tagja hosszú éveken keresztül, a művésztelepek aktív résztvevője. Itt készített először nagyobb szobrokat, művészetére ekkor főleg a festmények és grafikák jellemzőek……

1968-ban egy Baranya megyei kistelepülésen, Erdősmárokon telepedett le, ahol feleségével, Molnár Valériával 10 éven keresztül összevont iskolát vezettek….. A tanításon kívül feleségével sokat tettek a falu közösségi életéért is. Szobrászata itt teljesedik ki…1977-1980 között a Kishajmási Kerámia üzem művészeti vezetője, 1981-től 1984-ig önálló keramikusként dolgozik. 1988-ban két évre olaszországi szobrászati tanulmányútra megy, Bergamo városában sikeres kiállítást rendeztek számára. Itt tartózkodása alatt kőszobrokat és épület díszítőelemeket készít.Hazatérte után évekig a Himesházi Általános Iskolában tanít.A Mohácsi Művészeti Társaság elnökének választja. Független önálló Képzőművészeti Szabadiskolát alapít, diákjai közül sokan a művészeti pályán érvényesülnek. 1995-ben Erdősmárok polgármesterévé választják, 1997-ben a Himesházi Iskola igazgatója lesz, diákjai magas szintű művészeti tevékenységet folytatnak.

2002-ben nyugdíjba vonul, művészeti aktivitása megnő, kiállításai sűrűsödnek. 2007-től állandó részvevője lesz a pécsváradi  faszobrász alkotótelepnek. Kozármisleny város kérésére 2008-ban megszervezi a KM8-ak alkotótelepet, ennek köszönhetően a település több, mint 40 szoborral gazdagodott…..

Alkotói fantáziája sosem lankad, még a napi rutinfeladatok sem telhetnek el anélkül, hogy egy újabb mű kompozíciója ne jelenne meg a szemei előtt.  Olyannyira, hogy még nyaralásai alatt is alkot, kisebb-nagyobb műveket…

Mind fa-, mind kőszobrászatában fontos, hogy megtartsa, kiemelje a természeti formákat, ezzel is rávilágítva ember és természet közti szoros kapcsolatra. Véleménye szerint a művész akkor alkotott hatásosat, ha az a látogatókban gondolatokat ébreszt, igénye van a mű újbóli megtekintésére.

Balázs Balázs műterme mindig nyitva áll az érdeklődők előtt, műveit bárki megtekintheti. Rengeteg alkotását elajándékozza, bár nehezen válik meg szobraitól, képeitől, mégis örül, ha jó helyre kerülnek….Fia, Balázs Kolos szintén elismert művész, aki Londonban él és alkot………

Szoborpark Himesházán

A szoborpark megalkotásának ötlete már évtizedek óta foglalkoztatta a falu polgármestereit. Végül Pataki Péter döntött úgy, hogy az ötlet megvalósításra is kerüljön. 2012-ben a falunapon lett átadva a jelenleg 9 szobrot számláló park. Az ünnepség keretén belül a művész átvehette a Himesháza Díszpolgára címet. Balázs Balázs azt szeretné, ha a falu büszke lenne arra, hogy egy szép, igényes szoborkert található a falu centrumában…….."

Természetesen a városban sétálva is készítettem képeket,  majd megmutatom azokat is, de fő célom a  Deák téri mozi épülete volt, aholis nemrégiben nyílt meg Balázs Balázs és fia Balázs Kolos kiállítása. Előrebocsátom, a fiú munkáiból sajnos semmit sem tudok bemutatni, minden képe üveg alatt volt, egyszerűen   l e h e t e t l e n   volt fényképezni. Még a szobrokkal is megszenvedtem, de azok közül azért néhányat mégicsak sikerül elfogadhatóan lefényképezni.

A mohácsi mozi szép kerámia domborműve fogadja az érkezőt

Itt kell elmondanom még, hogy a mozi egyetlen dolgozója-felügyelője-fővezére-tájékoztatója-és-idegenvezetője egy tüneményes hölgy volt, akivel annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy ha nem hajt a délutánra tervezett egyéb cél, hát tán estig csevegünk. Köszönöm neki a kedvességét ezúton is – hátha olvassa soraimat….

A kiállításról itt is szó esik: http://www.museum.hu/kiallitas/10802/Apa_es_fia_-_Balazs_Balazs_szobraszmuvesz_es_Balazs_Kolos_grafikus_kiallitasa

Itt meg egy pécsi kiállításról van szó: http://www.pecsiriport.hu/kultura/kepzmveszet/3823-termeszet-harmonia-meghoekkenes.html

És akkor a képek:

 

Kedvencem a "Csigalépcső"  Legszívesebben hazahoztam volna !

Szűr leendő kálváriaképei- többféle változatban

Különös "eozin-szerű" mázas szobrok

A "Sokarcú" - gyermek-ifjú-és idős kor egymás mellett (Bár a fotón ez nem igazán jön át, a szobron viszont tökéletes!)

Holnap a mohácsi séta képeit mutatom majd meg.....