Kellemesnek
ígérkezett a vasárnap reggel - felhős volt az ég és viszonylag hűvös a levegő. Gondoltam
egyet, kocsiba pattantam, hogy „kipipálhassam” a – tudomásom szerinti – utolsó,
(Baranya megyei) még felderítetlen kálváriát Székelyszabaron, és ha már arra járok, be akartam
nézni Nagynyárádra is, ahol tegnap és ma tartják a Kékfestő fesztivált – itt se
jártam még soha.
Ahogy
távolodtam Pécstől, közeledtem a felhőkhöz, de – gondoltam – elég jó felkészültem:
esernyő, melegebb kabát, pótcipő – csak átvészelem valahogy, ha esni kezdene.
Nos, szerencsém volt, egész utamon nem ért utol nagy eső, a szemerkélés is
csak akkor, amikor épp autóban ültem. Ahogy kiszálltam, varázsütésre elállt…
Székelyszabarban
tudtam, hogy nem egy szép kálvária vár rám – láttam pár fotót az elhanyagolt,
tönkrement stációkról – s bizony nem történt a régebben készült képek és a mai
állapot közti időben semmiféle csoda.
Ezt a kálváriát azóta, hogy a németeket kizavarták az országból, senki
sem használja/ta. A kápolna ugyan megvan – érdekes módon egészen jó állapotban – éppen arra gondoltam, hogy
talán nagypénteken mégis csak van, aki felzarándokol ide – de a stációk
omladoznak, természetesen képek sincsenek, a kereszt pedig darabokra esett már
rég.
Kálvária-járásom
során első eset volt, hogy kicsit féltem, mert közvetlenül az akácos sűrűje
mögött egy ház kapujában igencsak haragos kutyák ugattak – gondoltam, ha itt a
kerítésen valahol van egy lyuk, akkor ezek most megesznek engem,… de nem volt
lyuk. Szerencsémre. Rájuk se nézve szép csendesen fel, majd leporoszkáltam
fényképezgetve de némán. Gondoltam ha nem provokálom őket tán mégiscsak megtűrnek
– s lőn …Megúsztam.
Ahogy
lefelé jöttem, különös, szokatlan madárhangokra figyeltem fel – s ahogy kerestem
szememmel a tettest, egyszer csak egy villanydróton megláttam egy gyurgyalagot
! Tudom hogy az én fényképem egy nagy nulla, és szinte semmi se látszik ebből a
csodálatos kis madárból – de én mégis olyan boldog voltam ma este itthon, amikor
azért a fényképen valami kis tarka madárformájú izét tudtam elővarázsolni. Az
én képem mellé teszek egy másikat is (a
netről), hogy aki nem ismerné, az is lássa, milyen csodálatos is ez a kicsi
madár.
Székelyszabarból
egyenesen Nagynyárádra mentem – bár volt egy olyan gondolatom, hogy ott vagyok
Mohácstól pár percre, benézhetnék oda is, de aztán csak maradtam az eredeti
tervnél. Még mindig borús volt az ég, messziről láttam a Szársomlyót, ott
biztos, hogy nagy eső volt, szinte eltűnt a szürke lecsorduló felhőben a hegy. Reméltem,
talán én megúszom, ha sietek…
Nagynyárádot
valamikor régebben „szúrtam ki” mint felkeresendő helyszínt, mert olvastam, hogy
ott minden évben megrendezik a kékfestő fesztivált – nos, ez épp erre a
hétvégére esett, tehát volt okom oda menni.( http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyny%C3%A1r%C3%A1d
)
Habár nem
nagyon szeretem én azokat a helyeket ahol sok ember van – idegesítenek. De hát
a kékfestő műhelyre kíváncsi voltam, és valójában arra is, milyen is ez a
„fesztivál”.
Elértem a
falut és betértem a faluba – de sehol egy táblát, sőt, sehol egy embert nem
láttam…Mit keres ilyenkor az eltévedt vándor ? Hát a kocsmát. Nos, azt
megtaláltam. Ott meg is mondták, merre menjek – de már itt morcos lettem kicsit
– mert ha valaki egy „híres fesztivált” rendez és oda vendégeket hív és vár,
olyanokat is, akik még sosem jártak ott – akkor nem az lenne a természetes,
hogy minden utcasarkon táblákat helyez el, amivel segíti az idegent a helyszínre
találásban ??? No, mindegy, elirányítottak, s így aztán már oda is találtam.
A
hatalmas hársakkal szegélyezett Kossuth utca közepén letettem a kocsit, s mivel
láttam, hogy az utca végében vannak emberek – kényelmesen sétálva elindultam oda.
Tudtam, hogy a program hivatalosan csak délután kezdődik, de azért kíváncsi
voltam, mit is lehet látni, hogy is néz ki ez az egész, majd a „tömeget
hozzágondolom” – elven.
Nos a
templom előtti árnyas téren és a mellette lévő utcában, mely a kékfestő
műhelyéhez vezet, álltak a sátrak. Mivel még „nyitás előtt” voltunk – a
„kaja-soron” láttam, ahogy készítik a délutáni éhes vendégeknek a nyársat,
csirkecombokat, szalonnát sütésre, kondért is láttam – tán gulyásnak, pakolászó
kistermelőt saját mézzel, lekvárral. Aztán a kékfestő felé indulva, volt kékfestős népviseletes baba-árus, egy hatalmas sátor – gondolom eső
esetére – ahol valószínű este, vagy délután jobbnál jobb sváb zenekarok
játszanak. A templom előtt most csak egy szederkényi
fúvósokat szállító teherautó állt, de ők már fújták-húzták a nótát. Kár, hogy
valaki, aki még tegnapról nem józanodott ki, úgy produkálta magát, hogy csuklásba
fulladóan próbált jódlizva kurjongatni – s ezzel elrontotta az egész
hangulatát. Az étel-készítőktől próbáltam megtudakolni, hogy pontosan mikor is kezdődik az
„evészet” ill. hogy tudják-e merre van a tájház, de hát a három megszólított
közül egyik sem volt nagynyárádi, sőt az egyik még magyarul se tudott,
„horvatszka” – mondta, vagyis hát onnan jött - gondolom én. Mindegy, végülis a
tájházat nem találtam meg, volt viszont az úton egy hadtörténeti múzeum – de (miért is ne ?) az csak délután 2—6 között volt nyitva….
Benéztem
még a templomba, de épp akkor gyülekeztek az ünnepi misére, nem nagyon akartam
ott zavarogni, fotózgatni.
Gondoltam,
valamit mégiscsak kellene vennem - nem,
nem kékfestős anyagot – habár valamikor ezer éve volt énnékem kékfestő keményített
szoknyám, alsószoknyás, csipkésujjú hófehér blúzzal – de hol van az már… szóval
valami kis nyalánkságot akartam, s gondoltam egy zacskó pattogatott kukoricától
csak nem lesz nagy lelkiismeret furdalásom. A kukoricásnál hatalmas betűkkel ki
volt írva, hogy hány féle különlegesség kapható - ám az árcédula bizony csak bolhányi betűkkel volt kitéve –
szemüveg nélkül nem is láttam. Nagy bátran kértem egy zacskó „sima” kukoricát.
Kimérte a hölgy – valószínű még a tegnapi maradékot, mert az üvegszekrény
aljában árválkodott egy kisebb kupac – és átnyújtva nekem mondja: 360.- Ft.
Csak ránéztem, elmosolyodtam – s mondtam:
hogy kedves, akkor tartsa meg magának ezt a zacskónyit emlékül, mert én ennyit nem fizetek érte. Nem érdekel, hogy
mit gondolt. (=hülye vénasszony – nyilván) De hát a világ pofátlansága, 3-4 dk
pattogtatott kukoricáért ennyi pénzt kérni, még akkor is, ha az árus kocsija
mellett ott egy kékfestő műhely….
Ezek után
maradt az az öröm (ingyen), hogy végigsétáltam ezen az utcán és házakat
fényképeztem. Szépeket, láthatóan gazdag portákat – de azért ráakartam olyanra
is, ami bizony arról árulkodik, a gazdának nincs pénze a felújításra, avagy tán
nincs is a háznak gazdája. Egy érdekességet figyeltem meg fényképezés közben:
máshol ilyent még sosem láttam. Némelyik háznál a belső udvarok sarkai különös módon vannak
kiképezve, nem derékszögben csatlakoznak a falak, hanem valahogy megtörik ezt a
sarkot és az eddig látottakhoz képest egész furcsa módon néznek ki. Nem tudom
ezt megmagyarázni, nézzétek meg a képeket ! (majd odaírom melyiket…) Az
autómhoz menet még sikerült „lekapnom” három helybéli viseletes menyecskét – jó
volt látni őket – mert senki máson nem volt ezen a délelőttön népviselet.
Majdnem
dél volt, amikorra végeztem a sétával –
az eső még mindig nem esett – és gondoltam, ideje lassan indulnom, hogy épp ebédre
hazaérjek. Így is tettem. Bóly felé kanyarodva - jó fél óra alatt itthon
voltam.
A pici
bosszúságoktól eltekintve igazán
kellemes délelőttöm volt.
|
Régi sírkövek a templom mögött |
|
A kálvária |
|
Látod a kutyákat ? |
|
Ezt a képet a katángok miatt választottam... |
|
A Jenyei patak völgye "összecsalva" (Összeillesztettem 2 fotót) |
|
A Jenyei patak völgye "csalás" nélkül |
|
A Jenyei patak partjának virágai |
|
Ezek se a falu szélen hívogatták a vendéget, hanem a templom mellett álltak... |
|
Népviselet "élőben" és babákon |
A kékfestő műhelyében:
|
A zenekar, meg a kirakodók, árú nélkül egyelőre |
|
Itt lesz a kajálda |
|
"Hangverseny-sátor" |
|
Ez és az alatta lévő... |
|
...az a ház, a különös sarok-kiképzéssel, amiről írtam. |
Kiegészítés, utólag: Múltmentő-től
(http://multmento.blog.hu)
kaptam a megfejtést a házakra, közreadom, hátha nem mindenki olvassa a
kommenteket, és ez egy érdekes információ:
"A német
telepes házakra jellemző, hogy a gazdasági állattartó részt fedett gangon is el
lehetett érni. Az állat volt az egyik legfőbb kincs, így éjjel, esőben is
könnyű volt megközelíteni. A két világháború között volt jellemző, hogy nem
keskeny hosszú nadrágszíj parcellák voltak, hanem szélesebbek. Az istállók
ekkor a lakóépületre merőlegesen épültek, mint ezeken a képeken is. A fedett
sarok-gangon éjszaka, rossz időben például át lehetett menni a vajúdó tehénhez.
Ha egy háznál bevált ez a "furcsa" sarokmegoldás, alkalmazták mások
is."
Ezek a csúnyácska házak....
Ezek pedig a szépek:
Viszlát/Auf Wiedersehen Nagynyárád !