Székelyszabar - Nagynyárád

Kellemesnek ígérkezett a vasárnap reggel - felhős volt az ég és viszonylag hűvös a levegő. Gondoltam egyet, kocsiba pattantam, hogy „kipipálhassam” a – tudomásom szerinti – utolsó, (Baranya megyei) még felderítetlen kálváriát Székelyszabaron, és ha már arra járok, be akartam nézni Nagynyárádra is, ahol tegnap és ma tartják a Kékfestő fesztivált – itt se jártam még soha.

Ahogy távolodtam Pécstől, közeledtem a felhőkhöz, de – gondoltam – elég jó felkészültem: esernyő, melegebb kabát, pótcipő – csak átvészelem valahogy, ha esni kezdene. Nos, szerencsém volt, egész utamon nem ért utol nagy eső, a szemerkélés is csak akkor, amikor épp autóban ültem. Ahogy kiszálltam, varázsütésre elállt…

Székelyszabarban tudtam, hogy nem egy szép kálvária vár rám – láttam pár fotót az elhanyagolt, tönkrement stációkról – s bizony nem történt a régebben készült képek és a mai állapot közti időben semmiféle csoda.  Ezt a kálváriát azóta, hogy a németeket kizavarták az országból, senki sem használja/ta. A kápolna ugyan megvan – érdekes módon egészen  jó állapotban – éppen arra gondoltam, hogy talán nagypénteken mégis csak van, aki felzarándokol ide – de a stációk omladoznak, természetesen képek sincsenek, a kereszt pedig darabokra esett már rég.

Kálvária-járásom során első eset volt, hogy kicsit féltem, mert közvetlenül az akácos sűrűje mögött egy ház kapujában igencsak haragos kutyák ugattak – gondoltam, ha itt a kerítésen valahol van egy lyuk, akkor ezek most megesznek engem,… de nem volt lyuk. Szerencsémre. Rájuk se nézve szép csendesen fel, majd leporoszkáltam fényképezgetve de némán. Gondoltam ha nem provokálom őket tán mégiscsak megtűrnek – s lőn …Megúsztam.

Ahogy lefelé jöttem, különös, szokatlan madárhangokra figyeltem fel – s ahogy kerestem szememmel a tettest, egyszer csak egy villanydróton megláttam egy gyurgyalagot ! Tudom hogy az én fényképem egy nagy nulla, és szinte semmi se látszik ebből a csodálatos kis madárból – de én mégis olyan boldog voltam ma este itthon, amikor azért a fényképen valami kis tarka madárformájú izét tudtam elővarázsolni. Az én  képem mellé teszek egy másikat is (a netről), hogy aki nem ismerné, az is lássa, milyen csodálatos is ez a kicsi madár.

Székelyszabarból egyenesen Nagynyárádra mentem – bár volt egy olyan gondolatom, hogy ott vagyok Mohácstól pár percre, benézhetnék oda is, de aztán csak maradtam az eredeti tervnél. Még mindig borús volt az ég, messziről láttam a Szársomlyót, ott biztos, hogy nagy eső volt, szinte eltűnt a szürke lecsorduló felhőben a hegy. Reméltem, talán én megúszom, ha sietek…

Nagynyárádot valamikor régebben „szúrtam ki” mint felkeresendő helyszínt, mert olvastam, hogy ott minden évben megrendezik a kékfestő fesztivált – nos, ez épp erre a hétvégére esett, tehát volt okom oda menni.( http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyny%C3%A1r%C3%A1d )

Habár nem nagyon szeretem én azokat a helyeket ahol sok ember van – idegesítenek. De hát a kékfestő műhelyre kíváncsi voltam, és valójában arra is, milyen is ez a „fesztivál”.

Elértem a falut és betértem a faluba – de sehol egy táblát, sőt, sehol egy embert nem láttam…Mit keres ilyenkor az eltévedt vándor ? Hát a kocsmát. Nos, azt megtaláltam. Ott meg is mondták, merre menjek – de már itt morcos lettem kicsit – mert ha valaki egy „híres fesztivált” rendez és oda vendégeket hív és vár, olyanokat is, akik még sosem jártak ott – akkor nem az lenne a természetes, hogy minden utcasarkon táblákat helyez el, amivel segíti az idegent a helyszínre találásban ??? No, mindegy, elirányítottak, s így aztán már oda is találtam.

A hatalmas hársakkal szegélyezett Kossuth utca közepén letettem a kocsit, s mivel láttam, hogy az utca végében vannak emberek – kényelmesen sétálva elindultam oda. Tudtam, hogy a program hivatalosan csak délután kezdődik, de azért kíváncsi voltam, mit is lehet látni, hogy is néz ki ez az egész, majd a „tömeget hozzágondolom” – elven.

Nos a templom előtti árnyas téren és a mellette lévő utcában, mely a kékfestő műhelyéhez vezet, álltak a sátrak. Mivel még „nyitás előtt” voltunk – a „kaja-soron” láttam, ahogy készítik a délutáni éhes vendégeknek a nyársat, csirkecombokat, szalonnát sütésre, kondért is láttam – tán gulyásnak, pakolászó kistermelőt saját mézzel, lekvárral. Aztán a kékfestő felé indulva, volt kékfestős népviseletes  baba-árus, egy hatalmas sátor – gondolom eső esetére – ahol valószínű este, vagy délután jobbnál jobb sváb zenekarok játszanak. A templom előtt most  csak egy szederkényi fúvósokat szállító teherautó állt, de ők már fújták-húzták a nótát. Kár, hogy valaki, aki még tegnapról nem józanodott ki, úgy produkálta magát, hogy csuklásba fulladóan próbált jódlizva kurjongatni – s ezzel elrontotta az egész hangulatát. Az étel-készítőktől próbáltam megtudakolni, hogy pontosan mikor is kezdődik az „evészet” ill. hogy tudják-e merre van a tájház, de hát a három megszólított közül egyik sem volt nagynyárádi, sőt az egyik még magyarul se tudott, „horvatszka” – mondta, vagyis hát onnan jött - gondolom én. Mindegy, végülis a tájházat nem találtam meg, volt viszont az úton egy hadtörténeti múzeum – de (miért is ne ?) az csak délután 2—6 között volt nyitva….

A kékfestő műhely érdekes volt, habár igazából nem foglakozott ott velem senki. Volt ott egy csoport, annak meséltek – belehallgattam,  aztán mentem is tovább. Valójában én „készültem” – akit érdekel a történet, itt elolvashatja: http://emmesmuhely.blogspot.hu/2012/01/sardi-janos-kekfesto-mester.html

Benéztem még a templomba, de épp akkor gyülekeztek az ünnepi misére, nem nagyon akartam ott zavarogni, fotózgatni.

Gondoltam, valamit mégiscsak kellene vennem -  nem, nem kékfestős anyagot – habár valamikor ezer éve volt énnékem kékfestő keményített szoknyám, alsószoknyás, csipkésujjú hófehér blúzzal – de hol van az már… szóval valami kis nyalánkságot akartam, s gondoltam egy zacskó pattogatott kukoricától csak nem lesz nagy lelkiismeret furdalásom. A kukoricásnál hatalmas betűkkel ki volt írva, hogy hány féle különlegesség kapható - ám az árcédula  bizony csak bolhányi betűkkel volt kitéve – szemüveg nélkül nem is láttam. Nagy bátran kértem egy zacskó „sima” kukoricát. Kimérte a hölgy – valószínű még a tegnapi maradékot, mert az üvegszekrény aljában árválkodott egy kisebb kupac – és átnyújtva nekem mondja: 360.- Ft. Csak ránéztem,  elmosolyodtam – s mondtam: hogy kedves, akkor tartsa meg magának ezt a zacskónyit emlékül, mert én  ennyit nem fizetek érte. Nem érdekel, hogy mit gondolt. (=hülye vénasszony – nyilván) De hát a világ pofátlansága, 3-4 dk pattogtatott kukoricáért ennyi pénzt kérni, még akkor is, ha az árus kocsija mellett ott egy kékfestő műhely….

Ezek után maradt az az öröm (ingyen), hogy végigsétáltam ezen az utcán és házakat fényképeztem. Szépeket, láthatóan gazdag portákat – de azért ráakartam olyanra is, ami bizony arról árulkodik, a gazdának nincs pénze a felújításra, avagy tán nincs is a háznak gazdája. Egy érdekességet figyeltem meg fényképezés közben: máshol ilyent még sosem láttam. Némelyik háznál a belső udvarok sarkai különös módon vannak kiképezve, nem derékszögben csatlakoznak a falak, hanem valahogy megtörik ezt a sarkot és az eddig látottakhoz képest egész furcsa módon néznek ki. Nem tudom ezt megmagyarázni, nézzétek meg a képeket ! (majd odaírom melyiket…) Az autómhoz menet még sikerült „lekapnom” három helybéli viseletes menyecskét – jó volt látni őket – mert senki máson nem volt ezen a délelőttön népviselet.

Majdnem dél  volt, amikorra végeztem a sétával – az eső még mindig nem esett – és gondoltam, ideje lassan indulnom, hogy épp ebédre hazaérjek. Így is tettem. Bóly felé kanyarodva - jó fél óra alatt itthon voltam.

A pici bosszúságoktól eltekintve igazán  kellemes délelőttöm volt.

Régi sírkövek a templom mögött

A kálvária

Látod a kutyákat ?

Ezt a képet a katángok miatt választottam...

http://www.gymsmo.hu/_adatok/gyurgyalag-22803.jpg   

 

A Jenyei patak völgye "összecsalva" (Összeillesztettem 2 fotót)

A Jenyei patak völgye "csalás" nélkül

A Jenyei patak partjának virágai

Ezek se a falu szélen hívogatták a vendéget, hanem a templom mellett álltak...

Népviselet "élőben" és babákon

 A kékfestő műhelyében:

 

A zenekar, meg a kirakodók, árú nélkül egyelőre

Itt lesz a kajálda

"Hangverseny-sátor"

  

Ez és az alatta lévő...

...az a ház, a különös sarok-kiképzéssel, amiről írtam.

Kiegészítés, utólag: Múltmentő-től  (http://multmento.blog.hu) kaptam a megfejtést a házakra, közreadom, hátha nem mindenki olvassa a kommenteket, és ez egy érdekes információ:

"A német telepes házakra jellemző, hogy a gazdasági állattartó részt fedett gangon is el lehetett érni. Az állat volt az egyik legfőbb kincs, így éjjel, esőben is könnyű volt megközelíteni. A két világháború között volt jellemző, hogy nem keskeny hosszú nadrágszíj parcellák voltak, hanem szélesebbek. Az istállók ekkor a lakóépületre merőlegesen épültek, mint ezeken a képeken is. A fedett sarok-gangon éjszaka, rossz időben például át lehetett menni a vajúdó tehénhez. Ha egy háznál bevált ez a "furcsa" sarokmegoldás, alkalmazták mások is."

Ezek a csúnyácska házak....

 

Ezek pedig a szépek:

Viszlát/Auf Wiedersehen  Nagynyárád !