Nem szép, de igaz történet

Ezt a bejegyzést nem írtam volna meg – ha egészen véletlenül nem épp tegnap érkezik hozzám egy kedves netes barátnőm levele, melyben elmesél egy esetet. Az ő története:

„....az egyik szomszédos üzletből kijött egy idősebb nő. Láttam bemenni is, mivel elég nehezen járt, még meg is jegyeztem magamban,  nem szerencsés, hogy papucs van rajta. Szóval, amikor kijött, valószínűleg rosszul lépett, és értsd szó szerint, az arcára zuhant. Odaszaladtam hozzá, de egyedül nem tudtam felsegíteni. Szerencsém volt, mert egy hajléktalan férfi ugrott oda és felemelte. Nagyon ijesztő volt, mert a járda csupa vér volt, de nem az orra vérzett, hanem a homloka.
Rajtunk kívül senki, érted, senki sem jött oda segíteni, sőt a boltból se nézett ki senki, pedig a város egyik forgalmas utcáján voltunk. A férfival abban maradtunk, telefonálok a mentőknek, mert ott sem akartuk hagyni, elengedni sem mertük. .....

Mire előkotortam a készüléket, megszólalt egy duda. Ösztönösen hátra néztem, és képzeld, egy mentő volt, gondolom láttak minket, ezért dudáltak, amikor megfordultam, már szálltak is ki a kocsiból. Szóval megoldódott a problémánk. Akkor gondolkoztam el egy kicsit, amikor a mentős a vért látva kesztyűt húzott, én meg ott álltam véres kézzel, sőt karral. Az egyikük a hölgyet vette pártfogásba, a másikuk pedig leöntött fertőtlenítővel és alaposan letörölgetett.

Lehet, hogy a mellettünk elmenők úgy gondolták, már vagyunk ketten, nem kell több segítség, pedig jó lett volna, ha a boltból pl. egy széket kihoznak, vagy felajánlották volna, telefonálnak a mentőknek…”

 Az én történeteim:   Pár napja vesekő görccsel kellett kórházba mennem. Elég bolond voltam, nem hívtam mentőt, pedig talán azt kellett volna. De a taxi 5 percen belül a lakásomnál volt, s így igaz egy ezressel könnyebben, de valószínű a mentőnél gyorsabban kerültem orvoshoz. Reggel óta görcsöltem, kijött belőlem  minden (bocsánat – de ez a történet fontos része!!)  alig bírtam kiegyenesedni, s amikor valóban reszkető lábbal, kissé talán dülöngélve, de mindenesetre a falba kapaszkodva megálltam öklendezni a kórház kapujában – igen kellemetlenül éreztem magam, de hát ugye van, ami ellen nem tudunk tenni semmit.

Sírva, gondolom kócosan, rogyadozó léptekkel mentem befelé a kórházba, a porta előtt megálltam és kérdeztem, hol van az urológiai ügyelet ? Az üveg mögött pöffeszkedő undormány dagadt portás, esküszöm egy svábbogárra nem nézett volna úgy, ahogy rám, a kissé tépett, reszketeg, könnyeit nyelő, lihegő, ájulni-készülő öregasszonyra. És mondta: „Emelet jobbra”. Ebből (nem csodálom!) én csak azt hallottam, hogy „Jobbra” – s elindultam jobb felé, mire a kalitkájából a szó szoros értelmében kiüvöltött, hogy „Mondtam, hogy emelet jobbra”….Erőm se volt visszaszólni, de úgy éreztem magam, mint akit  nyomorult helyzetében még jól meg is rúgnak…

Nagy nehezen felkapaszkodtam az emeletre, ahol rövidesen be is kerültem az ügyeleti szobába, s a kedves, idős G. professzor úr jött megnyugtatni, megvizsgálni, egyáltalán: benne volt annyi tapasztalat, figyelem, a korom és bajom miatti „beleérzés” – hogy emberként bánt velem, igazán hálás vagyok minden jó szaváért. Átesve a vizsgálatokon, megkapva mindenféle fájdalomcsillapító és görcsoldó injekciót, a leletek kiadása előtt az aznapi ügyeletes fiatal orvos ugyanazt végigkérdezte és csinálta, amit a professzor úr – de atyám, micsoda különbséggel… A fiatal doktornak én egy nyavalygó vénasszony voltam – és a hangnem… hát minimum három emelet magasból jött, hozzám. Mindegy, jobban lettem, elengedtek azzal, hogy pár nap múlva (ma) be kell feküdnöm további vizsgálatra.

Nem tudtam megállni, hogy lefelé menet ne menjek be a portáshoz, 3 másodpercre csak, hogy megmondjam neki: szégyellje magát, mert egy beteg idős emberrel úgy viselkedett, ahogy jobb érzésű ember a kutyájával se….és a választ meg se várva sarkon fordultam és eljöttem…

Itthon persze elgondolkodtam az eseten. Elképzelhető,  hogy abban az állapotban, ahogy én beértem a kórházba, úgy nézhettem ki, mint egy hótt-részeg vénasszony, aki a szesztől kómásan, dülöngélve orvost keres….Lehet, hogy részegek is bemennek a kórházba, segítségért ? Nem tudom, de akárhogy is volt, a hangnem az még egy részeget is sértett volna…Mindenesetre legközelebb mégis inkább mentőt hívok...

És azonnal eszembe jutott egy nagyon régi eset: Fonyódon történt, a vonatról leszállás közben a kocsi peronján, a lépcsőknél, összeesett egy asszony. „Szerencsére” úgy dőlt el, hogy a leszállóknak nem volt útjában - bár szerintem akkor is átléptek volna inkább rajta, mintsem hogy segítsenek. Én – (voltam tán harminc, vagy annyi se) hajoltam le, beszéltem hozzá, de mivel semmi módon nem reagált csak furcsán rángatózott (akkor én azt hittem tán éppen meghal) rohantam, egy vasutasnak szólni, aki aztán mondta, hogy hívja a mentőket. Visszaszálltam, ám addigra a nő felült – szemmel láthatóan „jobban” volt (ma úgy gondolom, epilepsziás rohama lehetett).  Kérdeztem, miben segítsek, mire azt mondta, semmiben, mert hamarosan jobban lesz – s tényleg perceken belül segítségemmel felállt és betámogattam egy ülésre.  Mivel úgy ítéltem meg, a nő „rendben” van – én leszálltam, s a mai napig nem tudom, hogy folytatódott a történet tovább….

De a fenti 3 eset kapcsán elgondolkodtam, hogy bizony mennyire előítéletesek vagyunk – bár talán nem egészen véletlenül. A város közterületein támolygó, padokon alvó, elmondhatatlanul mocskos, büdös holt-részeg emberek olyan undort keltenek bennünk (okkal), hogy már azon se akarunk/merünk segíteni, aki csak egy kicsit ehhez hasonló tüneteket produkál…

Nos én tudom, hogy ez se egy vidám bejegyzés – de hát én azt hiszem már nem fogok megváltozni. Igenis látom (sőt megírom) ami nem vidám, ami kínos, amit más „kegyesen” elhallgatna (ja, és aztán némelyiket meg törlöm…mint pl. ugye….”azt” is…, mert elegem lett a magyarázkodásból...),  - szóval képtelen  vagyok olyan blogot írni, ami nem az én gondolataimról, érzéseimről szól. És mivel az én életem/gondolkodásom/világlátásom ilyen – hát ilyen bejegyzések születnek, mint ez is.

Nem szép, de igaz.

  

 Kép:http://drinfo.hu/images/stories/netdoktor/egyeb/dizzy_pc.jpg