Vallomás

Gondolkodtam, mivel is búcsúztassam én az évet ? Nem szeretek értékelgetni. Olyan volt, amilyen és kész. Persze azért voltak ám szép napok, jó emlékek is a sok bosszúság mellett és gyakori nyavalygásaim, fortyogásaim dacára….

(Valami szépet szántam erre a napra, amiről úgy gondoltam, annak is ad valamennyi élményt, aki a helyszínt nem ismeri. Jubilálós év volt az idei, a Triglav-mászásomnak 25. évfordulója, s ezzel kapcsolatban azért az is szép szám, hogy 10-szer jártam végig ezt a csodás vidéket – amit az ég különös kegyének tartok. Továbbá úgy ügyeskedtem, hogy valami másféle, nem hétköznapi  dolog is jusson mára. Pl. az, hogy a blogírás kezdete óta ez a 3000. bejegyzésem....)

Kb. 3 héttel ezelőtt, a 3SAT tévécsatornámon volt egy álomszép film a Júlia Alpokról s ebben külön hangsúlyt kapott a Bohinji tó, a Vogel felvonó és minden, ami onnan látható. Gondoltam, no, ezzel fogom búcsúztatni én az óévet s köszönteni az újat – még akkor is, ha a téma nem passzol az ünnephez, s ha kedves olvasóim meg már unják az én Szlovénia-mániámat…

És amikor ma reggel újra meg akartam nézni a videót, s megdöbbenve láttam, hogy már levették és akárhogy kerestem, hasonló szépségűt sehol, de sehol nem találtam.

Nem számoltam, de 20-szor biztos végignéztem azt a filmet az elmúlt hetekben. Még ha nem is az egészet, de azokat a részeket, ahol a kedvenc helyszíneim láthatók. Nem is tudom igazán leírni, mit érzek, ha ottani képet/filmet látok. Olyasmi ez, mint amikor valaki szerelmes és az imádottjáról akar mesélni. Hogy a csudába is érthetné meg más, hogy neki még a csúnyasága is csodaszép ? Hogy nincs olyan része, amit ne  szeretne az ember….

Rengeteg ismerős kép/helyszín volt a filmben, mégis a  15.12 percnél sokáig és sokszor megállítottam a képet.

Pontosan tudtam, hol állt az operatőr, amikor ezt a képsort készítette (a Vogelre felvivő  lanovka teraszán!) és természetesen azt is tudtam, hogy hol van Uskovnica, s ott az a turistaház ahol aludtam, ahonnan a csúcsra indultam.  Tudtam mi van a filmet készítő háta mögött, tudtam, hol van lent a parkoló és fent az étterem, hogy hol kell jegyet váltani, vagy ha  lenézek a Bohinji tóra, tudom, hol van az a része, ahol a sziklák olyan fantasztikusan visszatükröződnek a vízben. Tudom, hol a híd, alatta a pisztrángok, hol áll a régi kicsi templom, hogy honnan indul felfelé a turistaházhoz a földes kocsiút, hogy ne kelljen a makadámon hosszasan körbetekeregni….

Minden, minden képkocka „élőben” előttem volt – s ha nagyon elhagyom magam, tán még a szél susogását is hallottam, mert én itt fent még nem voltam úgy, hogy ne járt volna a csúcsok közt a levegő.

És szemben, szemben ott áll a hatalmas,  csodálatos „3 fejű” óriásom (=Triglav) és én ott is jártam, és én ott olyan, de olyan boldog voltam, hogy az a boldogság engem már soha többé nem fog elhagyni. Bármi történjen velem, ha erre vissza tudok gondolni, el fog múlni minden bajom/bánatom.

Tudom, ezek a lelkesült szavak nektek nem sokat mondanak, bocsánat, ha untattam valakit.

De überelni nálam egy valamit nem lehet. Én ha csak meghallom a szót: „Szlovénia” elvesztem a fejem, és elfelejtek mindent, ami rossz volt. Nincs nap, hogy ne adnék hálát a Teremtőmnek azért, mert megmutatta nekem a Földnek ezt a  darabkáját.

Azt kívánom magamnak, hogy életem legutolsó percéig képes legyek megőrizni ezt az érzést, ezeket a képeket.

Nektek pedig azt kívánom, hogy legalább egy ilyen „szerelmet” megéljetek az életben !

Továbbá a „szokásost”: jó egészséget, boldogságot, gondtalanságot, megértő szeretetet és mindenféle jókat a következő esztendőre !

Ezek saját fotók:

A film készítői is ezzel a lanovkával mentek fel

Erről a teraszról készültek a felvételek a filmben

A Stara Fuzina-i völgy a tó K-i végével és Uskovnica

Észak felé tekintve épp szemben látszik a Triglav

A híres tükör-panoráma...

Végezetül:

József Attila: Isten

Láttam Uram, a hegyeidet

S olyan kicsike vagyok én.

Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,

Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.

Odatenném a szivemet,

De apró szivem hogy tetszene néked?

Roppant hegyeid dobogásában

Elvész ő gyönge dadogása

S ágyam alatt hál meg a bánat:

Mért nem tudom hát sokkal szebben?

Mint a hegyek és mint a füvek

Szivükben szép zöld tüzek égnek

Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik

S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban

Ott állsz az utjuk végén -

Meg nem zavarlak, én Uram,

Elnézel kis virágaink fölött.

Lassúzás

A "vége felé" legyen már valami kis könnyedség...vagy mi...

Vámos Miklós könyvében (Hogy volt) olvastam Stan Getz nevét. Bevallom férfiasan, nem ismertem, ám a Youtube-on - többek közt - az alábbi számot találtam, amit igencsak jónak tartok, vélhetően (itt most el nem mesélendő) szépséges ifjúkori emlékeim felidéződése miatt:

Talpunk alatt a múlt: A pécsi domonkos kolostor

Ilyesféle felfedezései vannak @x-nek - amit hálistennek megoszt velem -  én meg most továbbadom nektek, mert nem hinném, hogy túl sokan olvastatok/tudtatok róla. Külön köszönet érte, mert én ezt az anyagot kifejezetten karácsonyi ajándéknak tekintem. Nem tudtam róla – és nem is szövegelek róla tovább. Az alábbi négy linkre kattintva olvashatod, láthatod.

Fantasztikus !

http://multbanezo.blogspot.hu/2013/08/idoutazas-pecsi-dominikanus-kolostor.html

http://vimeo.com/44101569

http://archeologia.hu/a-pecsi-domonkos-kolostor-rekonstrukcioja

http://archeologia.hu/content/archeologia/76/szoke-b-a-pecsi-domonkos-kolostor.pdf

 

Képek: http://archeologia.hu/a-pecsi-domonkos-kolostor-rekonstrukcioja

http://pazirik.hu/referencia/pecsi-domonkos-kolostor-2  

Álmok

Csak egyszer, egyetlen egyszer szeretnék valami szakértő álomfejtővel beszélni ! Megkérdezni, hogy ez a sok-sok-sok álom, amivel a természet(em) megáldott/megvert, miért is arról szól, amiről….(Persze tudom, hogy a neten „álomfejtés” szóra félmillió találat van. Nem ilyesmire gondolok.)

Arra ugyanis már tudom a választ, hogy miért emlékezem rájuk kristálytisztán – hát mert épp ébredésem előtt láttam azokat a képeket. Sokat, sokszor álmodom és természetesen nagyon sok álmomnak a megfejtésére „magamtól” is rájöttem. Tudom, hogy pl. amikor a cigit abbahagyva felszedtem pár kilót, azért álmodtam folyton, hogy „beszorulok” valahová, mert féltem attól, hogy (túlságosan) elhízom. Egy ideig írtam is ezeket a fura álmokat – hihetetlen hányféle variációt dolgozott ki az agyam: ajtón nem fértem be, ablakon nem tudtam kimászni, a minaretben (ami valóban elég szűk, a valóságban is jártam benne) nem fértem el, beszorultam egy hajóba, amiből menekülni kellett volna, szűk várfolyóson nem tudtam tovább menni….stb…

Vannak pl. álom-városaim. Teljesen „ismerős” utcákkal, melyek (azt hiszem) sosem látott városokban vannak. Mindig csak este járok ott, az utcák, kirakatok kivilágítva – nappal még nem jártam ezeken a helyeken. Mondhatnám, ismerősként  vagyok ott,  kis boltokkal telezsúfolt folyosókon sétálok – de sosem vásárolok ! – csak nézelődöm és kifejezetten jól érzem magam. (Ezt egyébként a valós életben sosem teszem - utálok kirakatokat nézegetni.)

De vajon miért repülök ? És miért olyan jó ez és nem félelmetes ? Igaz, számtalanszor megtettem a valóságban is, hogy az olyannyira kedves, kutyasétáltató helyemen, a Gyükésben, amikor jó erős szél volt, kitártam a karom, behunytam a szemem és azt képzeltem, felemel a szél – és az valami leírhatatlanul csodás érzés volt.  Az "igazi" repülőgépes repülésekről, vagy egyetlen hőlégballonos felemelkedésemről már nem is beszélve.

Avagy mi lehet az oka, hogy valamiféle mélységek/szakadékok közelébe kerülök, akár magam, akár mással együtt és a szakadék legszélén veszem észre, hogy ott van előttem a feneketlen mélység, de az utolsó pillanatban még vissza tudok lépni. (vagyis eddig legalábbis megmenekültem.) Ez utóbbi nem jó érzés és most 2 egymás utáni napon is ilyesmire riadtam hajnalban.

Komolyan mondom, nagyon sokszor gondolok arra, hogy van egy evilági/földi életem és van egy másik, az álmaimban.

És itt a nagy kérdés:  álmodom az életem, vagy megélem az álmaimat ?

Ki tudja biztosan a választ ?

(Kép: http://www.idezet-vers.eoldal.hu/img/picture/33/viragos-ret...jpg) 



 

A természet csodái

Akár áprilisi foto-trükkös tréfának is gondolhattam volna azt a diasort, amit pár napja kaptam. De nem. Ez megint egy újabb felfedezés, amit az Internetnek köszönök. Én ugyanis még sosem hallottam a Fly gejzírről. Akit érdekel, itt olvashat utána és megnézhet néhány képet : http://www.erdekesvilag.hu/a-szines-fly-gejzir

  

A nevadai Black Rock sivatagban található Fly gejzír elképesztő látványt nyújt (megközelíteni nem lehet, mivel magánterületen áll, ráadásul rendkívül veszélyes), de igazság szerint ez nem egészen a természet csodája, legalábbis az ember jelentős szerepet játszott születésében. 1916-ban fúrásokat végeztek ezen a területen, hogy vizet találjanak, és a sivatagos területből termelésre alkalmas földet alakítsanak ki. Azonban a fúrás során egy geotermikus vízkamrát találtak, amely a hatvanas években utat tört magának a felszínre, és különleges alakú képződményeken át, több száz méter magasra feltörő gejzírt alakított ki, amely a mai napig is magasra szökő forró vízzel szórja be környékét.( http://noncsy75.ingyenblog.hu/Ezot%C3%A9ria,misztikum,h%C3%A9tk%C3%B6znapi%C3%A9let,szerelem,t%C3%A1rs,utaz%C3%A1s,/a-sivatagi-gejzir-nevada)

♥♥♥Csomagok♥♥♥

„Gaia” kérte  az ajándékozós történetemet…s bár kicsit gondolkodtam rajta, de végülis megírom. Egyik szereplő biztos nem használ netet, a másiknak nem említettem, hogy blgot írok…és őszintén szólva abban sem vagyok biztos, hogy ő a neten kóborolna…
Mert hát az eredeti tervtől eltérően két csomag készült. Az egyik "előre kitervelten" a másik  csak úgy egyik pillanatról a másikra....

Az egyik „alany” egy közelemben lakó „néni”. Aki legutóbbi beszélgetésünkkor megkért, hogy ugyan már ne nénizzem, olyan sokkal biztos nem idősebb mint én (csak  15-tel…. :-) ) Szóval ez a szomszédasszony néhány éve megözvegyült. Van ugyan egy semmirekellő fia, akire soha, semmiben nem számíthat – vagyis nincs igazán és teljesen egyedül, de mégis. Naphosszat itthon van, már a gyümölcsöskertjét sem tudja gondozni, ami valamikor fő foglalatosságuk volt tavasztól őszig, míg élt a férje. Persze eladni se tudja – vagyis szomorú szívvel meg kell küzdenie a gondolattal, hogy amit  éveken át olyan gondosan ápoltak, szép lassan elenyészik. Elvadul a szőlő, benövi a gaz…

Én nem vagyok egy szomszédjáró, kölcsönkéregető, de mivel a létránk tavaly tönkrement, és nem mertem a megroggyant öreg fa-fokokra már felmászni, gondoltam, tán visszajön a bátorságom egy jobb, megbízhatóbb létrán, s tudtam, neki van egy modern alu-létrája. Hát erőt vettem magamon és elmentem kölcsönkérni. A vadszőlőt szépen megnyestem, a létrát visszavittem és komolyan mondom az volt az érzésem, hogy alig várta a szomszédasszonyom, hogy jöjjek - mert már elő volt készítve a kávéscsésze, kis tányéron a süti, és hát egy ilyen kínálást/kérést ugye nem illik visszautasítani. Ott ragadtam, beszélgettünk. 

Miképp néha magamon is észreveszem, ha hosszabb magányosan töltött idő után találkozom valakivel, szabályosan ráöntöm a gondolataimat – hát így jártam most ővele is. Mesélt, mesélt…(Bevallom kissé ijesztő s egyben szomorú volt önmagammal szembekerülni….) Ám mivel mondom, én nem vagyok egy szomszédoló valaki, nem lett ebből az egy alkalomból rendszer.

A második „találkozás” az tavaly karácsonykor volt, amikoris a szokás szerint megsütött sokféle sütemény kiporciózása után maradt még valamennyi. Igaz, igaz, megehettem volna én is….De valahogy eszembe jutott a szomszédom, s hát egy kis tányérra pakoltam a megmaradt sütiket, s átvittem hozzá, kellemes ünnepet kívánva. Perszehogy örült és köszönte….

Aztán a harmadik „találkozás” az volt, amikor egy péntek este kétségbeesve csengetett be hozzám, hogy képzeljem, nála nincs se villany, se telefon. Most mit csináljon ?  Rögtön kaptam a kabátomat, átmentem, megnéztem, visszanyomtam a lekattant biztosítékot, s amikor újra elment az áram, tudtam, hogy itt valami olyan komoly baj van, amiben én nem tudok segíteni. Szerencsére neki volt villanyszerelő jó ismerőse, akit aztán innen tőlem fel is hívott, megbeszélve, hogy másnap reggel jön, s megnézi mi a baj.  Ekkor sem győzött hálálkodni – pedig hát… nem csináltam én semmit, igazából segíteni se tudtam a bajon…

Mint látható, nem valami szoros barátság ez, még csak nem is laza összejárós szomszédolás. Nem gondoltam, sőt tán most se gondolom, hogy ez  már mindörökre így lesz (mármint, hogy én karácsonykor sütit viszek neki) – de miért ne tenném meg idén is, hogy meglepem egy kis tányér magam-gyártotta sütivel ?  Aki régóta olvassa a blogot tudhatja, volt itt nekem a közelben sok sok éven át egy „Gizi mamám” – míg élt, neki nem csak sütit vittem, hanem csináltam adventi koszorút is. Most már legfeljebb a sírjára vihetnék, de utálok temetőbe járni, tehát nem viszek.

Ez hát az egyik meglepetés-süti története.

A másik meglependő személy csak tegnap jutott eszembe.

Nem tudom miért, de az utóbbi időben (2-3 éve) rendszeresen előfordul, hogy olyanoktól kapok ajándékot, akik nem rokonaim, igazából még csak azt se mondhatnám, hogy mind régi barátaim, "csak" közeli kedves ismerősök. És akkor egyszer csak csengetnek a kapun, és kezükben a kis csomaggal boldog ünnepet kívánnak. Zavarban vagyok ilyenkor, hiszen az életem nem ilyesféle meglepetés-ajándékokkal volt teli, is tessék, akkor most itt a vége felé „megváltozik a rendszer”. (Igaz, most már ügyesebb vagyok, össze van készítve 2-3 kis csomagocska, ha mégiscsak becsöngetne egy váratlan kisangyal…ne maradjak már szégyenben.)

Szóval a süticsomagolások végeztével még mindig maradt egy kevéske, ha nem is mindből, de négy féléből. S újra csak arra gondoltam, nem kéne ezt nekem befalni ! Jó, de akkor ki kapja ? És szinte még végig sem mondtam a kérdést magamban, amikor „sugallat érkezett”, hogy hát  X-nek  kellene adnom még ! Róla mondjuk kevesebbet írnék, valaha  egy cégnél dolgoztunk, aztán ő a felépülő új szép országunkban a  leépített szomorú reménytelenek sorába került, de olyannyira, hogy  közmunkából él….De dolgozik, és azt mondta nemrég nekem, hogy  „Tudod, ott tartok, már, hogy mindegy, hogy hol és mindegy, hogy mit, csak dolgozhassak. Hát ha ….. ezt kell csinálnom, akkor ezzel fogok kenyeret keresni, még ha belehalok is közben, mert a gyerekemet is segítenem kell még.”

Így hát a másik csomagocska is elkészült, a linzerkarikák mellé még egy üveg lekvárt is becsempésztem és meglehet, teszek a zacskóba még pár narancsot is.

Mindkét angyalozás ma esedékes, hisz ma van 24.-e. Talán egy gyertya-lángnyi meleget tudok vinni nekik a szívemből.

Mindjárt karácsony

Jó leülni az elvégzett munka tudatával. Az ember lánya – még ha egyedül él is – csak csak készíti lakását, magát az ünnepre. Ugyan ezer éve azt  mondogatom, hogy a „felnőttek karácsonya” már nem „igazi” karácsony, hiszen pont a lényeg, a meglepetés, az angyali/Kisjézuskás ajándékba vetett hit hiányzik belőle. Mert bár van ajándék, akár meglepő is – de már sose az angyalok hozzák…. Ettől aztán az egész ünnep valahogy (számomra) már nem az, mint ami gyerekkoromban volt. Elveszett belőle a csoda.

Sajnos már azt is tudom, hogy így december táján a nyugati ég nem attól vöröslik, hogy ott fenn az angyalkák épp most sütik a karácsonyi süteményeket – amit a fára aggatnak. (Nálunk volt idő, amikor tán nem is volt szaloncukor a fán, vagy csak nagyon kevés, viszont a díszek között linzercsillagok lógtak, hogy legyen nekünk, gyerekeknek miből csemegézni….) Nem tudom, más felnőttek miképp vannak ezzel, de egy biztos, nekem az „igazi” karácsonyok a gyerekkorom karácsonyai voltak.

Milyen izgalom volt már csak a levelek megírása is ! Súgtak, segítettek, irányítottak a felnőttek, és mi izgatottan tettük a levelet az ablakba és még izgatottabban ugrottunk ki másnap az ágyból, még mezténláb szaladva oda, s néztük: elvitték-e éjjel ?

És mindig elvitték….És sohase hallottuk….

Vagy a szentestei várakozás izgalma ! Amíg kicsik voltunk, az izgalomtól kipirult arccal vártuk a csengő titokzatos megszólalását és soha nem vettük észre, hogy egy felnőtt hiányzik a várakozók közül, épp az, aki véletlenül aztán amikor bementünk, már a karácsonyfa mellett állt. 

Nem volt olyan sok ezekből a „titokzatos” karácsonyokból, mégis egy hosszú élet további részében mindig ezeket vágytam vissza.

Hiába.

„Az élet elfut, vissza sohse fordul….”  Petrarca írta.

Igaza volt.

Békés, boldog, meghitt ünnepet kívánok szeretettel minden ide tévedő olvasómnak !

Kép: http://alfoldielet.files.wordpress.com/2009/12/0angyal8.jpg

Lantos tanár úr

Rendhagyó emlékezés egy tanáromra…. Egy tanáromra, akit történetesen Lantos Ferencnek hívnak. Aki híres festőművész lett. Akinek a netes életrajzában ugyan nem olvasható, de nekem azért elhihetitek, hogy legalább egy (ha nem két évig) tanított az u.n. Belvárosi Leányiskolában a Kulich Gyula (ma:Papnövelde) utcában. (Többek között engem is.)

Személyes emlékeket mesélnék el, mert mosolygó szívvel emlékezem vissza rá és rajzóráira. 
Nem nyolcadikban tanított, mert nincs rajta a ballagós tanári tablóképen. Tehát ez csak 6-7.osztályben lehetett, vagyis 1957-58 táján – ekkor már megszerezte a rajztanári diplomát. A csatolt videóban 9,22 percnél látható az a jóképű fiatalember, aki már akkor megdobogtatta a kislányok szívét. Eszetlenkedtünk és rendetlenkedtünk, s egy alkalommal M.Magdit – aki egy soványka, de égetően eleven kis cserfes lány volt, hatalmas, lófarokba kötött égő vörös hajjal - megfegyelmezés céljából, a lófarkánál fogva felemelt, mondván, ha rosszalkodsz, így állítalak a sarokba ! :-) És mi csak nevettünk és tovább rosszalkodtunk...

Persze ennél sokkal komolyabb és fontosabb dolgok is történtek. Abban az időben valami hihetetlen csoda volt, hogy rajzórán (uramatyám tanítási idő alatt!!!) kimentünk az iskolából. Szép, napsütéses délelőtt átsétáltunk a Sétatérre. Leültetett minket rajzfüzettel, ceruzával a Martyn-ház előtti kerítésre, kb. ott, ahol most a Gabriel Faure emlékére állított szobor áll – és a teret kellett rajzolnunk. Kezét messze maga elé nyújtva magyarázta a tájképrajzolás mesterfogásait, felhívta a figyelmünket, milyen különös, ahogy átszűrődik a fény a sűrű gesztenyelombok között. Segített és javított, magyarázott és olyasmiket mondott, hogy nem fontos egyenként lerajzolni a faleveleket. Ezek szerint – maradandó emléket hagyott (talán nem csak) bennem ezzel a különös rajzórával – ha még ennyi idő után is visszaemlékszem rá.

Egy biztos, kedveltük őt is, a rajzórákat is, mert valami  egészen más hangulat, szellem uralkodott az ő óráin, mint pl. az orosz- vagy a történelem tanárnőkén. Nem sokan tudhattak akkor a tehetségéről, mi gyerekek (de tán mások se) nem ismertük az  akkor már elkészült alkotásait.
Ebbe az iskolába jártam: 

Itt, ezen a párkányon ültünk azon a bizonyos emlékezetes rajzórán:

(Kép: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/80/Museum_street_Pecs.JPG )

Későbbi életemben is volt néhány találkozásom vele, családtagjaival – ezek azonban nem lényegesek annyira, mint ezek az iskolai élmények. Megvallom, jó érzést volt ma a Vasváry házban nyílt életmű kiállítás képei között végigsétálni – még akkor is, ha a stílus, melynek nagy mestere, nem igazán az én kedvencem, mert egész idő alatt a vele kapcsolatos régi emlékeimre gondoltam.

Fotózni a kiállításon csak pénzért lehetett volna, ezért, akik kíváncsi a kiállított képekre, itt nézheti meg, mert én erre bizony nem áldoztam : http://www.pecskep.hu/logic/pages/showdoc.php?id=1419  (Csak igazán halkan jegyzem meg: hát ha fent van a neten, akárki, akárhol, akármikor  ingyen láthatja, akkor nekem most miért kellett volna fizetnem ???)

Itt pedig megmutatok valamit, amiről tán már kevesen tudnak:

Valamikor kezdeti korszakában ennek az alább látható épületnek a párkányára készített Lantos Ferenc szépséges zománcfrízt, tűzpiros tulipánokat. Ott, ahol most a dögunalmas piros csík meg a cégnév látható csak. Sehol, de sehol nem találok már a régi állapotról képet, csak az emlékezetemben él. Őszintén szólva szeretném tudni, hogy ki, mikor, miért semmisítette meg (gyanítom büntetlenül) ?  Vagy ha az "idők vasfoga" esetleg megrágta volna az alkotást, vajon miért nem volt fontos megőrzése, esetleg felújítása senkinek ? (Alább a térkép, hol áll az épület.)

 

Nos, nekem ezek jutottak ma eszembe a kiállítás megtekintése során. Szép emlékek. Örülök, hogy ismerhettem….

Meglepetés

Csörgött tegnap este a telefonom, és egy ismerősöm érdeklődött, itthon vagyok-e, mert erre felém jár éppen és  megkeresne…

Mivel nem az egyik barátnőmről, vagy száz évvel ezelőtti kolléganőmről volt szó, hanem egy viszonylag nem túl régi  - habár kellemes és kedves - ismeretségről – enyhén szólva is meglepődve és kissé értetlenül vártam a látogatást.

És a sötét, nyirkos estében egyszer csak megjelent egy autó – lassan a kapu elé kanyarodott – de akkor tán már nem is autó volt, hanem egy rénszarvasok húzta szán, és nem is nyirkos-jeges volt az út, hanem vattás hóval borított, és nem is az ismerősöm szállt ki a szánból, hanem egy kisangyal – a Mikulás követe – és a kezembe nyomott egy zacskó karácsonyi süteményt, mindenféle  sk.gyártott finomsággal….

És visszaszállt az autóba, akarom mondani a szánba és elsuhant és én ott álltam, rámszakadt éggel és értetlenül….

Hát igenis vannak csodák. Az ilyesfélék az igaziak. Könnyekig meghatók, megmagyarázhatatlanok és szívmelengetők…

Egész éjjel azon gondolkodtam (és kitaláltam!), hogy én kinek legyek a kisangyala ? Mert a „jóság-szeretet” láncot nem fogom pont én megszakítani ! Olyan valakinek fogok ajándékot adni, akinek senkije nincs, aki nem számít arra, hogy valaki „csak úgy” becsenget hozzá és „csak úgy” meglepi valami apró kis figyelmességgel.  A szereteten kívül, (amivel adom) nem nagyon van más elajándékozni valóm, nekem is csak a magamsütötték. Akkor most itt az ideje, hogy a csoda mással is megtörténjen.

(Elgondolkodtató, hogy azok, akik „megszokták” hogy tőlem rendszeresen efféle „meglepetést” kapnak, - ami nekik valójában már nem is meglepetés - tizedannyira nem örülnek, mint az, akihez én holnap este át fogok vinni egy kis csomagocskát. Ezt egészen biztosan tudom. És különös az is, hogy így az ünnep táján, néha egy-egy kisangyal ellátogat hozzám, hiszen tavaly is járt itt egy, kristályharangocskával csengetve rénszarvasháton...

Nagy kérdés, hogy megérdemlek-e ennyi jóságot, figyelmet…)

Pécs karácsonyfája

 

Ma bent jártam a Széchenyi téren.

Hát én ilyen ronda, jellegtelen, hangulat-nélküli "karácsonyfát" még nem láttam a városom főterén. 

Igaz, nincsenek rajta ötágú aranycsillagok.

De bár volnának ! 

Nos, a "kritika" miatt elmentem még egyszer. Napsütésben, közelről megnézni, hátha tévedtem a tegnapi ködös időben.
Nos, nem. Nem tévedtem, Még rondábbnak láttam, mint tegnap...

Elgondolkodom néha...

 

http://www.erdekesvilag.hu/ujra-kitort-a-sinabung-vulkan-nyolcezer-meter-magas-hamufelhovel   (Képek innen)

Ilyen híreket olvasva/képeket látva mindig az a kérdés bukkan fel bennem, mit tennék én, ha itt a hátam megett, a Mecsek csinálna ilyesmit ?  Ez a vulkán is 400 éve meg se szólalt – és akkor egyszer csak…. Nézzétek meg a képeket !

Még ha azt jósolnák is a vulkanológusok, hogy ez egy egyedi, egyszeri eset és újabb 400 év fog elmúlni, mire ismétlődik – nem tudom, nem hiszem, hogy maradni mernék.  Gyakran meditálok ilyesmiken.... Hány ezer ember él vulkánok közelében – valójában naponta életveszélyben - és eszükbe sem jut elköltözni. Én lennék csak ilyen  félős ?  

Mindenesetre naponta megköszönöm, hogy a gólya engem ilyen vidékre hozott, ahol nem kell árvíztől, vulkántól félnem. Tán a földrengéstől kellene, hiszen pár napja is (dec.1.) volt erre Baranyában egy kisebb rengés – de a szakemberek nyugtatgatnak, hogy nagy katasztrófáktól  nem kell tartanunk. És eddig a viharok sem ijesztettek, ám a Földünk változó időjárási viszonyai miatt azt nem tudom teljesen kizárni, hogy a hátralévő időmben egy nagyobb orkánt, vagy kisebb tornádót  még megélhetek. (Ki is egészíttettem a biztosításomat ilyen kárra….)

Van időm, (fantáziám)  és a tévéből inspirációm, szeretek/szoktam olyasmiken gondolkodni, hogy miképp is fog majd egyszer a Földön véget érni az élet… Kár, hogy abban nem tudok hinni, hogy valaha is képes lesz a földkerekség X milliárd lakosa adott vészhelyzetben innen elmenekülni. „Szokás szerint” majd csak a kivételezettek mehetnek a  modern kor Noé-űrbárkájával….A többiekből épp annyi marad, mint amennyit ma látunk a Marson…(Képek innen: http://www.erdekesvilag.hu/igy-nezhetett-ki-a-kek-mars)