Hosszúheténybe el kell menni !

Szeptember 19-én, amikor Hosszúhetényben megrendezték az üveges hétvégét, nem tudtam elmenni, bár, hogy őszinte legyek, ezt nem sajnálom, mert sosem szerettem azokat a rendezvényeket, ahol sok nép sürög-forog. Idegesítenek….

http://www.hosszuheteny.hu/esemeny/166/2014-07-25/vii-uveges-hetvege-a-zengovideken

Most vasárnap délután aztán kaptam magam, autóba pattantam és „kiugrottam”  Hosszúheténybe, hiszen olyan közel van és ráadásul tudtam, vannak nekem itt „elmaradásaim”, a megnéznivalók tekintetében. Azt ugyan nem tudtam, hogy így fog lezajlani ill. sikerülni a délutánom, de előre el kell mondjam, régen volt ilyen pompás élmény-sorozatban részem.

Ott kezdtem – még itthon - hogy megpróbáltam kideríteni, vasárnap délután nyitva vannak-e a kiállítások ? Az első telefonommal a régi borbélyműhelyt céloztam meg, és azonnal telitalálat volt. Egy aranyos nénivel beszéltem, aki mondta, jöjjek csak nyugodtan, kinyitja a boltot, sőt, miután elmondtam, hogy a másik két látnivalót (tájház+üvegkiállítás)  is szeretném megnézni,  ez ügyben is „azonnal” intézkedett. Akkor még nem tudtam, miképp, de azt mondta, menjek nyugodtan, mindent látni fogok.

És mentem. És alig tudtam elszakadni tőle – mert a tündéri Szántó Jánosné Teri néni elejétől végéig elmesélte annak a cseppnyi borbélyműhelynek a történetét. Megmutatott mindent, nagy élvezettel fedeztem fel olyasmiket, amit még gyerekkoromból a régi fodrászatokból én is ismertem, ugyan nem azért, mert pl. az én  hajamat dauerolták azokkal a kínzóeszköznek tűnő izékkel, de bizony láttam azt a nagymamám, meg az anyu fején… Fényképeztem persze mindent, felfedeztem a régi cégért is. Itthon aztán rákerestem, hogy vajon miért lehetett efféle cégérük a borbélyoknak. Csak vázlatosan, ezeket találtam, de be kell valljam, totális újdonság volt ez a téma számomra:

Az ősi cégért, a szappanhabverő réztányért, ami kint függött minden borbélyműhely előtt, már Petőfi is megénekelte:

„…Megölte valaki magát,
Az hozta ezt a rút időt.
Fuj a szél, táncol a tányér
A borbélyműhelyek előtt.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.”

(Petőfi Sándor : Téli világ)

És két idézet még:

http://www.karpataljalap.net/?q=2010/04/09/borbelyok-es-borbelymuhelyek

„A mai ember alig akart hinni a szemének, mert az egyik cégtáblán ez volt olvasható: „
Schwartz Miksa fog- és foggyökér húzó borbély és fodrászmester" A borbély rendelője a borbélyműhely (tonstrina, officium) volt, s az utcai fronton lógott az ősi cégér: a réztányér, a medence vagy borbélytányér.”

http://traumatologia.med.unideb.hu/sites/traumatologia.med.unideb.hu/files/oldal/144/tortenet26417.pdf

„A chirurgusok  szakmai  fejlődésének  és  műveltségüknek  fő  hátráltatója  az lehetett, hogy anyagi okok miatt ragaszkodtak

a  borbély  mesterség  űzéséhez. A  XIX.  század  közepe táján még a „városi sebész” állást csak olyan  chirurgus nyerhette el, akinek borbélyműhelye volt. Képzési rendszerük sokkal inkább hasonlított a korabeli iparoslegények képzéséhez,  mint  valamilyen  tudományos  oktatáshoz.  A  chirurgusoknak  joguk  volt –hajvágáson  kívül – a  sebészet  gyakorlására,  törvényszéki  funkciók  ellátására,  járványok idején zárlatok elrendelésére és az egyetemeken ők végezték a boncolásokat.”

 

A berendezés egy része és Teri néni a régi szerszámokkal

A haj-szépészet mindennapi kellékei - régen

Ez kellett a duerhoz

 

Érdemes az árak miatt kinagyítani a képet !

A mindenféle régiség nézegetése és ősi dolgokról való sztorizgatások közepette véletlenül kiderült a nevem, s erről aztán egy másodpercen belül az is, hogy rokonaimat ismeri Teri néni – szóval teljességgel nem is voltunk egymás számára idegenek, még ha személyesen nem is találkoztunk eddig. Pompás időt töltöttem vele, aztán előkapta a kis mobilját a retikülből és felhívta az én utam további kísérőjét.

Megint csak szerencsém volt, mert idegenvezetőm a Nemes János Művelődési Központ intézményvezetője: Papp János volt, akinek neve a neten szinte együtt jelenik meg Hosszúhetény nevével. Jogosan. Csak este, itthon gondolkodtam el azon, hogy milyen ajándékot kaptam tőle: végülis egy nénike (=én) Pécsről kiugrik Heténybe, és elsóhajtja, hogy megnézné a látnivalókat. És tessék, varázsütésre feltárulnak az ajtók, kap mesét, történetet, kellemes beszélgetőtársat, faluját jól ismerő idegenvezetőt. Hát ez szerintem a csoda kategóriája.

Megnéztem a tájházat és az üvegkiállítást. A tájház különösen tetszett, gazdag és nagyon szépen rendben-karban tartott minden, látszik, hogy akik ezt létrehozták, valami jót, szépet szerettek volna bemutatni a múltjukból. Sikerült. Itt és most tudtam csak meg, hogy hajdanában Hetényben strand is volt, a tájház kertje-végéből látszanak a hajdan is ott állt hatalmas szomorúfűzek…

 

 

 

 

A bal sarokban egy régi kép és ami ma megvan belőle

Az üvegkiállításon modern alkotásokat láttam – de az is érdekes volt. Még ajándék könyvet is kaptam, amit  át fogok tanulmányozni, mert érdekes lehet  Pesti János könyve „Hosszúhetény nyelvi kincseiről”.

Gondoltad volna, hogy egy ilyen alkotást aprócska üveglapokból illesztenek össze ???!!!

A bizonyára ugyancsak megnézésre érdemes templomot ezúttal kihagytam, mert a borús délután egyre inkább szürkült és én nagyon meg akartam nézni a vadonatúj, mostanában átadott Kövestető-i kilátótornyot. És ez is sikerült!!!

(Amikor az első métereket megtettem a harmatos, esőillatú avarban, és szétnéztem a még viszonylag zöld erdőben, a szemem azonnal valahol a Lili kutyát kereste, még magamban szólítottam is – de csak valami lágy szellő rebbent meg körülöttem. Tán az ő lelke engedelmeskedett a hívásomnak…)

A kilátó viszont gyönyörű – bár ide el kell jönnöm még egyszer, mert a párás idő miatt a kilátás nem volt olyan, mint amilyen majd ragyogó tiszta időben lesz.

Indulás felfelé....

A kör-terasz, csodás panorámával (jó időben)

A Hármashegy 2 púpja

A Hármashegy harmadik púpja és a Zengő

Kilátás DNy felé, előtérben a hajdani fonlit-bánya

Kilátás DK felé

Lenézve a magasból...

Indulás lefelé....

Leértem - de nem úgy mint a bogár az első képen  :-)

Nos, ennyi fért bele egy hosszúhetényi délutánba – s talán mást is lelkesít annyira ez az ismertető, hogy meglátogatja ezt a kedves, szép helyet.

                                                          ***************          

Akinek pedig van még ideje, álljon itt egy kisebb „tanulmányom” a település történetéről:

Jó pár évvel ezelőtt, ha a hatos útról kicsivel Pécs előtt, egy szép májusi reggelen lekanyarodtunk a Komló felé vezető útra, hófehér virágruhába bújt cseresznyefasort láthattunk az út mindkét oldalán, szinte egészen Hosszúhetény faluig. Ezeket az elöregedett fákat kivágták már, de most új, fiatal cseresznyesor szegélyezi az utat. Nagyon remélem, megélek még egy olyan tavaszt, amikor ismét „hófehér gyöngysor lesz ez az út a hegyek nyakán”….

Az út balról a Hármas-hegy jobbról a Zengő buja zöld erdei közé kanyarog, körülölelve a kis települést. Ami azért nem is olyan kicsike, hiszen közel 3200 lakos él itt, és nem is egy falu, hiszen már régen magába olvasztotta Ormándot (a 18. században), Püspökszentlászlót (1942-ben) és Kisújbányát is.

Nevének keletkezéséről megoszlanak a vélemények: van aki a "Hét" számnévből, más a Heteny törzsnévből, vagy a hasonló személynévből eredezteti. A "Hosszú" előtag egyértelmű, a falu tényleg hosszú, valószínűleg régóta.

A neolitikum félvad emberei, a bronz és vaskori ősök is éltek - ha csak ideig-óráig is itt, vagy legalábbis jártak erre, elhagyva egy-egy, évezredek múltán felszínre került szerszámukat. A rómaiak Csokoládé puszta környékén és a Somkerék dűlőben villákat (mármint épületeket) és néhány sírt hagytak ránk, bizonyítandó, hogy Hosszúhetény már akkor is letelepülésre érdemes hely volt.

Az 1015-ben alakult pécsváradi Bencés apátság Hosszúhetényt is megkapta Szent István királytól - amint azt az alapítólevelében olvasni lehet.

A török időkben se pusztul ki teljesen a falu, bár lakosai jórészt az erdőkbe menekülnek. A környékbeli kicsi települések (Perény, Nádas, Becő, Kovásséde) már nem tudnak újraéledni, de ahogy a vész elvonul, Hosszúhetényben lendületes fejlődés kezdődik.

A falu lakosai sokáig szinte csak kizárólag földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak. A településen keresztülfolyó, főképp a Darágó forrás vizével táplált patak lehetővé tette, hogy vízimalmok is üzemeljenek. Mivel a forrás hozama nem volt állandó, a vízhiány miatt a molnárok többnyire nem tudtak egész évben dolgozni. Ma látható még néhány e malmok közül (Reisch-, Blum-, Kajdy- malom), érdemes meglátogatni legalább egyiket.

Az 1783-ban elkészült a falu római katolikus temploma, ahol Gebauer Ernő festményeit láthatjuk.

A faluban régen voltak üveghuták is: Kisújbányán, Pusztabányán - ez utóbbit helyreállították, s néha még ma is használják.

Mindenképp megtekintésre ajánlom az alábbi kiállításokat, melyekről fentebb is írtam, ill. a templomot:

http://www.utazzitthon.hu/hosszuhetenyi-tajhaz-hosszuheteny.html

http://www.utazzitthon.hu/uvegkiallitas-hosszuheteny.html

http://www.utazzitthon.hu/borbelymuhely-hosszuheteny.html

http://www.utazzitthon.hu/romai-katolikus-templom-hosszuheteny.html

A 19. század elején, amikor a közeli Komlón megnyíltak az első szénbányák, ez a falu fejlődésére is hatással volt. Igaz, hogy sokan mentek földjüket elhagyva a bányába dolgozni, de megnőtt a lakos-szám, új utcák, házak épültek. Ez időben épült a nevezetes, ma Hegyaljá-nak nevezett utca is. Ezt valamikor "Kiskényeské"-nek, meg "Kezitcsókolom" utcának hívták. (Az 1930-ban ide települt bányászcsaládok használták először ezt a köszönésmódot, a kiskényeske név meg arra utalt, hogy a kicsi, keskeny utcán kocsival nem, sőt gyalog is csak kényesen/óvatosan lehetett járni.)

A 70-es években furcsa vándorlás kezdődött, a jobban ellátott, könnyebben megközelíthető faluba kezdtek beköltözni a külterület (Püspökszentlászló, Kisújbánya) lakói. Aztán néhány év múltával másfajta népvándorlás indult. A városiak (pécsiek, komlóiak) vették meg az elhagyatott, világvégi házakat, s használják a mai napig nyaralásra. Amin nem is lehet csodálkozni, mindkét hely mélyen el van dugva az erdőkben, se bűz, se zaj nem ér el odáig, mára viszont villany, víz van, s ennyi komfort elég annak, aki szeretne kiszabadulni a nagyvárosok rengetegéből.

Ha valaki idáig eljött, akkor már érdemes felmenni Püspökszentlászlóra is: http://www.puspokszentlaszloiarboretum.hu/index.php?menu=2&lang=1

Itt már írtam róla: http://www.puspokszentlaszloiarboretum.hu/index.php?menu=2&lang=1

És mindenképp érdemes felmászni a kövestetői kilátóba is http://www.turistamagazin.hu/uj-kilato-csodas-panorama-kovesteto-mellett.html

Végezetül  leírom még  azt a receptet, amit valamikor réges régen,  Szabó Károlyné vendéglőstől kaptam.  

Hosszúhetényi sertésborda

Hozzávalók:

6 szelet (kicsontozott) sertésborda

10 dkg szalonna

10 dkg reszelt sajt

1 fej vöröshagyma

Ízlés szerint só

(Panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa.)

Hat szép szeletnyi sertésbordát kicsontozunk, valamennyire kiklopfoljuk, besózzuk.

10 dkg szalonnát apró kockára vágunk, kiolvasztjuk, majd a zsírból kiszedjük. Ebben a zsírban egy fej apró kockákra vágott hagymát megpirítunk. Ha kissé kihűlt, 10 dkg reszelt sajtot keverünk hozzá, majd visszatesszük a sült szalonnakockákat. Ezzel a masszával töltjük meg a hússzeleteket, összetűzzük, a szokott módon panírozzuk, végül kisütjük.

Habkönnyű krumplipürét, savanyúságot és valami jóféle bort kínálunk mellé.

Jankovich Márta kiállítása

PZS-től kommentben utólag kaptam az alábbi nagyon hasznos és érdekes linket, ami talán mást is érdekelhet, ezúton is köszönöm:
http://kinvaart.com/festeszet-anyagai/festekek/az-osi-enkausztika-technika-es-egy-modern-festek-talalkozasa/ 

                                                        *********************-
Megmértem pár napja reggel a vérnyomásomat és alacsonynak találtam. Emiatt aztán elindultam a CKH-ba, ahol jó egy éve nem jártam, mert az előző időszakokban minden esetben annyira felbosszantottam magam az ottani  kiállítások megtekintését követően, hogy félő volt, látogatásom után egyszer majd csak mentőt kell hívni hozzám.

(Gyengébbek kedvéért, „reklámozásképp” ki is írom: ez a helyszín a Civil Közösségek Háza a Sétatéren...)

Na, szóval aznap  az idő ragyogó volt, buszra pattantam, elmentem a Séta térre.

Ennyit tudtam meg a neten olvasható anyagból, a művészről:

Jankovich Márta

"1955 - ben született a szlovákiai Csallóköz kisvárosában, Gútán.
Az általános iskola befejezése után, felvételt nyert a pozsonyi ipaművészeti iskola textil szakára, melyet 1975 - ben fejezett be. Rövid ideig a komáromi hajógyárban dolgozott. Következő munkahelye a gútai kultúrház volt, ahol sokrétű munkájában szakmai tudása kibontakozhatott. Plakátterveket, színpadi díszleteket készített, kiállításokat rendezett és vezette a művészeti szakkörök munkáját.
14 év után a gútai művészeti iskolába került, ahol a rajz szak működését vezette. 23 éves művészeti pedagógiai munkája során sok-sok diákkal szerettette meg a a rajzot, festészetet. Sikeres tanítványai közül többen Pozsonyban, Brnben, Budapesten, Győrben, Sopronban és Pécsen folytatták magasabb iskolai tanulmányaikat. A gyerekek munkáikkal számos nemzetközi és hazai díjat nyertek az évek során.
A technikák közül legjobban a textil és selyemfestést, az enkausztikát és kerámia készítést szereti leginkább. Kipróbálta a gyerekekkel a szoborfaragás technikáját is Ytong téglából. Az alkotások a gútai művészeti iskola udvarát díszítik.
A tanév befejeztével nyugdíjba vonult, most már minden szabad idejét a festészettel tölti.
Pécs városát nagyon szereti, családja is köti a városhoz, hiszen itt él lánya és két unokája."

Sosem hallottam az „enkausztikáról”: ami tulajdonképp viaszfestés. Ókori eredetű festési eljárás; fára, elefántcsontra v. vászonra a festéknek forró viasszal mint kötőanyaggal való felrakása. 

Nem lepett meg, hogy a ház előtti táblán semmiféle plakát nem látható. Az sem lepett meg, hogy a bejárati alagútban (vagy miben), ill. a házba felvezető ajtón sehol egy 3 cm-es cetli nem látható, ami a véletlenül betévedő, megszállott, őrült tárlatlátogató embert eligazítaná. Csak hát öreg róka vagyok én már ebben a házban, mentem, rendíthetetlenül előre, felfelé az amúgy csodaszép lépcsőn, az emeletre.

 

És persze ott volt a kiállítás, amit kerestem. És kérem tessék nekem elhinni, a legteljesebb lelki nyugalommal elkezdtem fényképezni, nézegetni a képeket, amikor egyszer csak megjelent két szék-rakodó.....De mintha üvegből lettem volna, szinte átnéztek rajtam. Se szó, se köszönés, se mittetszikittkeresni – semmi. Pár perc múlva az egyik irodai szobából jött ki valaki, s ment át a másik irodába – látott, rám nézett, de ugyancsak úgy tett, mintha nem lennék látható.

Mellesleg felmerül bennem annak lehetősége, hogy ebben a házban valami varázslat történik velem: egész egyszerűen láthatatlanná változom. El kellene egyszer vinnem valakit, akivel ezt dokumentálni tudom. És arra is gondoltam, legközelebb megpróbálok leemelni a falról egy képet. Hónom alá csapom és kisétálok. Esküszöm, ezt kellene tennem, ha elég bátor lennék valóban és nem csak itt a neten csepülném ezt a helyet.

Nos: megnéztem a kiállítást. Minden kép üveg alatt van, és én akárhogy is néztem, azt a különleges technikát nem fedeztem fel. (Persze nem is tudom, mit kellett volna „felfedeznem”.) A képek témái, a kellemes pasztell színek viszont tetszettek – csak hát az az átkozott üveg-borítás…. Az tett és mindig is az tesz tönkre minden fotózást. Alig van pár képem, amit nem szégyellek ide betenni.

Mondanám, menjetek el pécsiek, nézzétek meg – de csak akkor tanácsolom, ha van kedvetek, bátorságotok egy szellemkastélyba beosonni és ha nem zavar benneteket, hogy a légyszarral a falon valószínű többet törődnek, mint veletek, kedves vendégek…..

Nem csak tengerpartja van Görögországnak

Más tollával ékeskedem....de legalább nem titkolom.

Sajnos, nem én jártam ott. Kaptam egy fantasztikusan hangulatos útleírást és hozzá az engedélyt, hogy közreadhatom. Ezúton is köszönöm a lehetőséget !

Mivel legszívesebben én azonnal elindulnék ide – de ez néminemű akadályba ütközik – gondoltam, közzéteszem, mert hátha van, akinek mégiscsak lesz lehetősége, ha nem is most, de tán jövőre ellátogatni ide. Valami ilyesminek képzelem én a földi paradicsomot…

(Szeretném megkönnyíteni annak a munkáját, aki esetleg mégis el tudna menni ide. Itt induljatok el: http://www.booking.com/hotel/gr/theasis-igloo.hu.html)

                                    *********************

És akkor következzen a Triglav-hímző, hűséges kommentelő, kedves "mmama" hangulatos útleírása:

A "mi " kis falunk Klistades, ami fölé magasodik a Tzoumerka hegy,  Ionanina és Metsovó között félúton található. Ide igyekeztünk.  Gyönyörű hegyeken, völgyeken át vezetett az út. A "szegény " és sz@rban lévő görögöknél frissen épített utak, kulturált pihenők és játszóterek az út mentén és szemét sehol. Sőt bizonyos kilométereknél rendszeresen van kihelyezve kerekes konténer. Ott ahol a madár sem jár !

Délután 4 tájban érkeztünk meg. Becsöngettem a nagy kapun és kijött egy fiam korú fiatalember. Persze rögtön lerohantam görögül, jónapot kívánok, mára van foglalásunk, magyarok vagyunk, tudja a kutyások. Széles mosoly a részéről és meghökkenés a szavakon :-)

Kitárult a mesevilág kapuja. Bevezetett minket a nekünk szánt igluba teljesen korrekt az épület a berendezés a felszerelés minden.

Kinyitotta a hűtőt, ami tele volt pakolva 10 napi reggeli benne volt az árban.

Az asztalon kerti virág és egy kis üveg tsipouro két pohárral  és 10 db madleine süti üvegbúra alatt. Na, ezt rögtön megbeszéltük, hogy cukrosok vagyunk, köszönjük szépen, de nem kérjük.

Ha valamiben szükséget látunk, csak kiáltsunk, hogy Nikos és ő jön !

Kipakoltunk, megnézegettünk alaposan mindent. A konyhaszekrényben be volt tárazva kávé tea, cukor, olíva olaj korlátlan fogyasztásra.

Tisztába tettük magunkat és elindultunk a kutyákkal körbejárni a birtokot.

Hektárban mérhető terület 4 igluval tisztes távolságra egymástól, a legnagyobban lakott Nikos a 12 év körüli fiával. Asszonyt nem láttunk. De titokzatos kezek mindig mindent rendeztek, frissen nyírt fű kötözött szőlő levelek összegereblyézve stb....

Kint ültünk a kis előterünkben este egyszer csak kiáltozást hallunk Magdalena, Magdalena, jő Nikos , kezében forró remegő hortopita, sósfetásspenótos falusi pite, kukoricalisztből, nekünk sütötte, mert ez nem cukros :-)

Ez volt az első nap. Aztán lementünk a faluba. Apró hegyi falu ide külföldi turista elvétve ha  jön. Kvázi látványossággá lettünk.

Bolt sincs a faluban csak egy taverna. Na, én megálltam a taverna lépcsőjén, beköszöntem, bemutatkoztam és megkérdeztem, hogy este vacsora lesz-, vagy csak ivó helység. Rögtön be is invitáltak Vaszilisz és Vaszilisza a tulaj házaspár, nézzem meg mi fő a lábasokban, de hát mondtam, hogy nem vagyok egyedül, és még négylábúak is vannak velünk. Semmi baj, jöjjünk csak.

Nem engedték kifizetni Józsi sörét és az én vizemet, mert nekik megtiszteltetés.

Minden este oda jártunk vacsorázni, finomabbnál finomabbakat ettünk, olyant, amit a tengerparton nem lehet kapni. Még a forgalmat is fellendítettük, mert minden este többen jöttek megnézni a magyarokat és a szőke nőt, aki beszél egy kicsit velük saját nyelvükön. Itt sem láttunk ideges embert, sőt a választási előkészületek nyomát sem. Itt ült a pópa is minden este. :-)

Bejártuk úgy cca 50 km-es sugarú körben a vidéket, nagyon el tudnánk képzelni ott élni. A leghangosabb zaj a birkák és a kecskék vonulása reggel és este. A levegőt harapni lehet, 1000 méter magasan voltunk.

Kétszer vettünk húst olyan faluban ahol volt hentes, és szintén kétszer vettünk kenyeret, máshol ahol volt pék. 3-4 km-ként vannak kis lakott települések. Zöldséget, gyümölcsöt a mikrofonos autó kínál minden nap, szokásos időben.

De minden nap meglepett valamivel Nikos, hol egy üveg bor, hol szőlő, barack, kenyér, tej, olíva bogyó volt a kilincsünkre akasztva. De minden reggel jött és megkérdezte, hogy ándaxi ?  Azaz minden rendben ?

Persze hogy ándaxi volt, nagyon jól éreztük magunkat.

Itt még Tv sem volt nemhogy wifi, és kibírtuk !

Megbeszéltük vele, ha egészségünk engedi, akkor jövőre is eljövünk 1 hétre, csak relaxálni. 

Az iglu-falu

Egy közelebbről....

Belülről 1.

Belülről 2.

És a hegy. Valószínű ez volt az elsődleges ok, hogy szívembe zártam ezt a vidéket. Majdnem Triglav...

Barátom, a pók

Többször is eszembe jutott, hogy írnom kellene már róluk, hiszen minden áldott nap ellenőriztem  fejlődésüket, lakóhelyüket, néha – ha kis szerencsével sikerült lecsapnom egy jókora legyet - még etettem is őket - szokás szerint. (Vajon "továbbadják"-e utódaiknak valamiképp, hogy egy bizonyos helyen "jó lenni" ? És abban én játszom-e szerepet ? Örülnék, ha ez valami varázslat útján működne, persze cseppet sem hiszem. Csak úgy meditálok néha ilyesmiken. Mert mi van ha előző életemben pók voltam, avagy a következőben az leszek ? Tényleg nem normális, mennyire kedvelem őket - ellentétben az emberek zömével.)

Aztán a 'róluk-írás' valahogy idén  mégis elmaradt. Pedig öten voltak/vannak !!! A gombostűfejnyi sárga apróságok megnőttek, mostanra már hatalmas, kb. fél m. átmérőjű hálókkal díszítették nekem a kert naposabb oldalát. Pár napja a szél, meg az eső – amit egyébként oly nagyon vártam, megérkezett ugyan, de - mind az öt óriási hálót elszaggatta-fújta. Sehol se látom őket. Pedig remélem, még megvannak valahol, jól elrejtőzve a levelek alatt. Bízom benne, hogy lesznek még napsütéses őszi napok, amit ők is élvezhetnének.

Az esős nap reggelén is gyönyörködtem bennük, arra gondolva, milyen okosak, mindegyik a hálója közepén csendben és türelemmel várta a reggelit – szerintem tán érezték ők is, hogy front és eső közeleg, mert reggel ritkán szoktak várakozni a hálóban, inkább estefelé jöttek elő, zsákmányra lesni. Legyet sajnos csak egynek tudtam fogni – az legalább biztos, hogy jóllakottan lapul most csendes zugában.

Kíváncsi vagyok, lesz-e még erejük, idejük új hálót készíteni ? De ha nem, akkor remélem, valahová jól el tudták rejteni a selyemfonálba csomagolt, jövő tavasszal kikelő gyerekecskéiket, akikben évek óta csak gyönyörködni tudok.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Koron%C3%A1s_keresztesp%C3%B3k

https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%B3kok

Kép: http://cms.sulinet.hu/get/d/73f4250d-c067-4886-a7c0-367094950c66/1/9/b/Normal/k1653.jpg

Hotel Kikelet alias Üdülőszálló

Nem biztos, hogy minden velem egyidős pécsinek vannak hasonló kellemes emlékei, mert – úgy emlékszem - nem volt hétköznapi és „magától értetődő” az én ifjú éveimben az, hogy valaki az Üdülőszálló éttermében, avagy teraszán ebédeljen és a bárjában táncoljon.

Írom, „Üdülőszálló” – és azonnal magyarázkodnom kell.

Vagyis, nem, először álljon itt egy kis történelem:

http://kep-ter.blogspot.hu/2012/01/pecsi-hotel-kikelet-regen-es-most.html  a szöveg innen:

„Pécs városa 1935-ben írt ki tervpályázatot a szállóra, eszerint a pályázónak pécsinek, az épületnek pedig „...kétemeletesnek kell lennie, minden néven nevezendő helyiséggel úgy felszerelve, hogy az vetekedjék a világhíres üdülőszállókkal.” Tizenkét pályázat érkezett. Az első díjat végül nem adták ki, mert alkotói nem pécsiek voltak. A város az első díjért járó összegért azonban mégis megvásárolta a Nyíri István-Lauber László páros tervét. A második helyre a pécsi ifj. Nendtwich Andor munkája futott be. Ők hárman készítették el a végleges terveket, egyes források pedig még egy fiatal, tehetséges pécsi építész, Visy Zoltán közreműködését is megemlítik. Az épület 1936-37-ben épült fel a Mecsekben, Pécs belvárosa felett, gyönyörű kilátással a környékre……

A Tér és forma folyóirat 1938-ban az áprilisi szám egészét a vidéki híreknek szánja és lelkendezve ír a helyről, amelynek különleges, csontig modern éttermét ekképpen dicséri:

 „… néhány emberöltő múlva épp ez a mai étterem lesz a kifejezője korunk társadalmi világának, életének és épp ezért érdekes és kedves a késő utódoknak, akik között bizonyára lesznek olyanok, akik a múló napi kellemetlenségektől megszabadulva, ujjongva fogják felfedezni, hogy a három fiatal építész milyen tökéletesen illesztette be a hegyorom táj adottságaiba ezt az épületet.” Pécs ezzel az épülettel amúgy visszafordíthatatlanul elindul azon az úton, amely elvezet majd a legtöbb modern épületet megvalósító vidéki városunk címéhez, bár ehhez kétségtelenül annak is köze van, hogy Forbát Alfréd és Breuer Marcell, a Bauhaus két nemzetközi porondon is ismert alakja éppen e város szülötte…

A háború után, a szocializmus idején SZOT-üdülőként működött, valamikor tizenötmillió forintból fel is újították. 1949 végén a SZOT a Mecseki Üdülőszállót is felhasználta kétszer két héten keresztül élmunkás-üdültetésre, de ez később nem ismétlődött meg, mert a helyszínen kisebb problémák adódtak. "A főépületbe privát vendégek kerültek, míg az élmunkásokat - a SZOT határozott utasítása ellenére - a melléképületekbe, emeletes ágyakon helyezték el. Az üdülővezető - akit a panaszok miatt elbocsátottak - ellen még az a vád is felmerült, hogy a szállóhoz leérkezett Lenin és Sztálin képeket nem engedte kitenni, csak ünnepélyes alkalmakkor."

Amikor én eszméltem, vagy ifjú voltam, még Üdülőszálló  volt a neve. Csak egy régi filmből tudtam, hogy eredetileg „Hotel kikelet” néven ismerték. (A szöveg alá betettem a filmet, megnézhető.) És nem volt a világ legtermészetesebb dolga a hatvanas-hetvenes (sőt még tán a nyolcvanas)  években, hogy drága és elegáns helyen ebédeljen az ember. Bárba pedig a „rosszlányok” jártak. Nekem azért volt szerencsém az ebédekkel, mert egyszer esküvőre voltam hivatalos, másodszor meg Édesapám ascoti barátait vittük fel oda, hogy a jó falatok mellé szép kilátásban is gyönyörködhessenek. 
A bár, hát az viszont más tészta… Nagyon, nagyon szerettem táncolni. Volt két olyan udvarlóm is, akikkel ez a szenvedély közös volt. Hát őket szedtem rá kisebb nagyobb csellel, hogy néhány alkalommal elvigyenek. Ma már meg nem tudnám mondani, miért is vágytam oda, holott pl. a Nádorban is voltam többször vacsorázni, és táncoltam én ott is, (amúgy mindenhol, ahol lehetőség adódott rá) és imádtam is a Nádort, de valami miatt az „Üdülő-bárba” is kívánkoztam.

Nos, ez az idő elmúlt - bár szerencsére az emlékeim még megvannak…

Az autók közötti diszkrét kis ajtó volt a bár bejárata.

Ez valami új kép, de hangulatában ilyesmi volt a régi bár....

Élmény volt itt ebédelni....micsoda panoráma !

A "kéjfürdő"

Aztán valamikor értesültem, hogy „Hotel kikelet” a szálló neve újra. No, most már persze nem SZOT üdülő, hanem szálloda. Hogy őszinte legyek, ebben az időben már nem érdekelt engem a bár, mint táncolásra alkalmas helyszín, (azt sem tudom, megvan-e még?) és amikor egy alkalommal arra sétálva megláttam, hogy miféle kéjfürdőt sikerítettek az üdülő aljába, eléggé elszomorodtam. (Elnézést a velneszt kedvelőktől, de én ezt az izét csak így hívom magamban....) Magam sem értem persze miért utálom, tán egyszerűen csak azért, mert úgy éreztem, nem illik az oda…

És most kapom  a hírt: http://okpecs.hu/lehuzta-a-rolot-a-hotel-kikelet-pecsen/

Hát ez is bezárt. Nem üzemel a Nádor, üresen kong a Pannónia a Kórház téren, (vagy nem is tudom mi most a neve, mert összekeverték az elnevezéseket, szerintem a Király utcában volt a Pannónia régen, aztán azt átnevezték, most ez a Palatinus….Áh, nem is folytatom, csak összezavarodik az ember feje a sok változtatástól. Mert semmi se jó, úgy, ahogy volt, se szálloda, se utcanév. SEMMI se.)

Valójában csak ezt szerettem volna elpanaszolni. Már az Üdülőszálló is sorra került... Nincsenek bányáink, embereknek kenyeret adó gyáraink, bezárt a tüdőszanatórium (igaz, hogy kórházba jutásra hónapokat kell várni…), bezártak éttermek, szállodák. Mintha megállt volna az élet. Nem tudom, mennyire a fejlődés jelei ezek…hacsak nem a visszafejlődésé…

Tessék mondani, merre tartunk ?  
(O.K. ez csak "költői kérdés" itt a végén....)

Ha valakinek van másfél órája, a film itt megnézhető.

Képek innen: http://gyujtemeny.vatera.hu/kepeslap/magyarorszag/1920_1945/antik_kepeslap_pecs_hotel_kikelet_1940_2088395216.html

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjABE7qCjjCPm6RUkcnpOlCBlhYOCmebm3e8cpIh5xVDMxqn6TLOf5Eq8C1pPmtKVmZVTw7i4ML0n8gbpjhU_mUFx9i2N6wvvM57jWNfRVuwSrYRlMKOGS2HU3ezW-GBLhg3-93AXRWUW8/s640/1950-es+mecsekoldal.jpg

és itt is vannak még: http://www.ittjartam.hu/pecs/ettermek/hotel-kikelet-etterem/