Mohács Himesháza (Háromból a harmadik)

Tegnap kellett volna betennem a blogba ezt a leírást, de hát magam sem értem, a levelezésem nagy hirtelen oly mértékben „feldúsult”, hogy mire nagyjából este 10-re befejeztem a válaszokat, ill. feltettem gyorsan még egy kálváriát, ill. sorba rendezgettem ennek az anyagnak a képeit, egyszerűen már nem volt erőm ahhoz, hogy megírjam a szöveget is.

                                                *******

Valójában Balázs Balázzsal én telefonon már régebben is beszéltem, a Kozármislenyben lévő szobrai kapcsán – de ez az ismeretség csak telefonos volt, még nem személyes.  A kiállítása ügyében is beszéltünk,  s akkor említette, hogy ha már Mohácson járok, igazán „átmehetnék” Himesházára, van ott egy szoborpark, az ő szobraival/ból és van a műhelye udvarában is több szobor. No, több se kellett nekem, ha hívnak szobor ügyben, már megyek is.

 

Sárga-zöld-barna-kék.........megsimogatni-vágyóan bársonyos !

Vaskapu http://www.falusiturizmus.hu/hu_HU/services/614/vaskapu-kastely.html  

A himesházi felújított kálvária, a megerősített partfallal

Kedves himesi kékjeim: a bildstock és a pinceajtó....

Az út elejét elolvashattátok az előző két részben, akkor most jöjjön a himesházi igazi meglepetés.

Mert minden tekintetben az volt. Jártam én már Himesen régebben is, nem volt ismeretlen a vidék. De a 2012-ben avatott B2 (=Balázs Balázs) szoborparkról nem tudtam. Egy óra körül értem oda – a tűző napsütés nem a legideálisabb fotózó-idő, de mit tehettem, lefényképeztem a szobrokat – nagy megelégedéssel a szívemben, hogy azért van Magyarországon olyan falu, ahol a Szent Flóriánon, vagy Vendelen, netán egy kereszten kívül vannak más szobrok is.

Szerelmesek padja          és a park  díszkapuja

Szent Ferenc katedrális                       Zuhanás

Madaras leány                  Mandulaszemű és a szörnyecske

 Ábrándozó (A kedvencem!)                      Erdélyi legenda (Ursu)

Millenniumi emlékkő és Trischler Ferenc: Petőfi (ez a szobor  egy másik parkrészben áll.)

És ezek után jött az igazi, szívet-melengető (és tán nem vesztitek rossz néven, de) dicsekvésre méltó esemény. Bekopogtam ugyanis a mester házába – ahol a felesége fogadott elsőként, olyan szívélyesen, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Perceken belül Balázs úr  is előkerült – honnan, na, honnan ? Hát a műhelyéből. A forró nyári napon bevonultunk a kellemes hűvös szobába, és máris dőlni kezdett belőlünk a szó. Mi ketten hölgyek vittük a pálmát, de azért néha Balázs  úr is szóhoz jutott. Az ott töltött két és fél óra alatt – szerintem – minden fontosat elmondtunk, amit egymás számára teljesen idegen, de egymással szimpatizáló emberek képesek, a múltról, a jelenről, a családról, a politikáról, a művészetről, az életünk kalandjairól és nagyobb eseményeiről, - szóval nem hinnétek el, mennyi mindent megbeszéltünk és tudtunk meg egymásról. Imádom az ilyen szitukat, amikor levegőt venni alig tudsz, mert annyira akarod mondani a másiknak az általa épp most kimondottal kapcsolatban, a saját élményedet, véleményedet.

Csodás délutánom volt, feledhetetlen. Két olyan embert ismertem meg, akiket mindörökre a szívembe zártam. Talán ők se utálattal fognak gondolni rám…legalábbis remélem… :-)

A nagy szövegelés után aztán kimentünk a műterembe, alkotó-műhelybe, nemtudomhogyhívjákba körülnézni. Itt van pár fotó – de be kell valljam, a sok száz kisebb nagyobb szobor, faragvány, festmény és főképp rajz/terv  alapos megtekintésére egy újabb nap kellett volna. 

Készül a stációkép

A mester műhelye..

...csodálatos káosszal

...és a maradék-szobrocskákkal

Megnéztem, amint épp a következő stációkép készült a szűri kálváriához, aminek bizonyos darabjai Mohácson voltak már a kiállításon, aztán kész és félkész alkotásokat, különös, számomra nagyon tetsző „eozin-szerű” mázas szobrokat. Ezeket már a kiállításon is felfedeztem. Kiderült, valami hasonló ez a Zsolnay féle mázhoz, de mégis egyedi, más. Néha a szeszélyes véletlen is befolyásolja, hogy egy kis szobor halványrózsaszín, vagy tengermélyzöld lesz-e – színek keveréke, égetés ideje, meg nem tudom mik befolyásolják. Tetszettek a „maradék-szobrok”. A radiátoron pihennek sorsukra várva a  szobor-formázásból megmaradt, agyagdarabkákból kigyurmázott „nem-tudom-mik”. Mondjuk bébi-szobrok, de nem baba szobrot értek ez alatt, csak a méretükre vonatkozik a jelző. Ezekből szokott néha Balázs mester elajándékozni egyet-egyet, és igencsak meghatódtam, amikor nekem is felajánlotta, hogy választhatok emlékbe  ezek közül magamnak. Nem is tudtam, melyiket szeressem, de amikor ő vett a kezébe egyet és felhívta a figyelmemet arra, hogy miket is láthatok rajta – azonnal beleszerettem. „Őt” (őket?) hoztam haza, itt áll a könyvespolcomon. Ha akarom minden nap egy másik szobrocska…

Nézzétek, ez egy kép-gyűjtemény a „Titokzatos-átváltozó”-ról: (merthogy ezt a nevet adtam neki…)

Nos, nézzétek  meg jól ! Ő a Titokzatos átváltozó !

Készítettem még kint az udvarban álló szobrokról is pár fotót, meg a megmunkálásra és ihletre váró óriási kőtömbökről, hatalmas fatörzsekről. Balázs Balázs már látja bennük azt, amit én még nem….

Kerti szobrok

És ezekből is szobrok lesznek....

Ezek után élményekkel telepumpálva hazafelé indultam, és a kanyargós úton egész Pécsváradig azon merengtem, hogy valójában milyen szerencsés is vagyok én ezzel a blogolással, szobrozással, kálváriagyűjtő mániámmal. Vannak ismerőseim, kortársaim, akik gúnyosan, vagy legyintve hülyeségnek titulálják a szenvedélyemet, (vagy szemembe mondva, vagy a hátam mögött) - pedig én nagyon komoly munkának fogom fel. Nem mintha beképzelném, hogy „különleges értéket alkotok” – de mégis, célt ad a napjaimnak. Általa néha ténylegesen csodák történnek velem, olyasmik melyekről a blogban nem is nagyon merek írni, nehogymár valami beképzeld vén nyanyának tartsatok.  ….

(Pedig ahogy a mai napomat végig-gondolom, meglehet, holnap mégicsak szó kerül majd valami csodára…)

Addig is: legyetek jók, ha tudtok !  

Remélem élveztétek az utazást !?   :- )