Kagylók, csigák

Rendezgettem a csigáimat tegnap, /az első fotón látsz párat közülük/ aztán eszembe jutott, hogy milyen jó lenne tudni, mi a neve annak, amelyik az alsó sor bal szélén van. Keresgélni kezdtem a neten, de hamar elvesztetem a türelmemet, viszont találtam ezt a cikket. Egyszer érdemes elolvasni:

A kagylók, csigák építőanya a mész, remekművekként tűnnek ki a természet számtalan formái és színei közül. A tudomány a Mollusca latin nevet adta nekik, csoportjukat a csigák, a kagylók és a tintahalak alkotják, vagy más néven ezek a puhatestűek. A testüket borító meszes héjak már ősidők óta bámulatba ejtik az embereket. Mexikói templomok, görög és római vázák díszítéséhez használták fel őket, reneszánsz festményeken, és szobrokon is vissza-visszatérő motívum. Kifúrt csigaházakat, szám szerint pontosan 41 darabot, láncra fűztek. Ez a legrégebbi, ismert ékszer, díszes csigahéjakból készült, s Dél-Afrikában találták. A tudósok szerint kora legalább 75 ezer évre tehető. A magángyűjteményekben is a kedvelt leletek közé tartoztak. Különösen az egzotikus tengeri kúpcsigák porcelánra emlékeztető héjai örvendtek nagy népszerűségnek. Előfordult, hogy egy-egy példány magasabb áron kelt el, mint némelyik műalkotás. Hollandiában például, 1796-ban egy árverésen Jan Vermeer van Delft barokk festő képét 43 guldenért vásárolták meg, a Conus cedonulli nevű trópusi kúpcsiga egyik példányért 273 guldent fizettek.

  .  

A puhatestűek mészváza a tudomány érdeklődését is felkeltette. A Mollusca kutatás egyik alapítójának a német-holland katonatisztet és természetbúvárt, Georg Eberhard Rumpfot tekintik. Amszterdamban, 1705-ben jelent meg műve, amely számtalan, kagylóról és csigáról mutat be ábrákat. A könyv illusztrátora Maria Sibylla Merian volt, a 1647-ben Majna-Frankfurtban született természetbúvár és művész. Korábban a Mollusca kutatás legnagyobb hiányossága az volt, hogy a kutatók csak élettelen mészhéjakat vizsgálgattak. Az állatok védelmét szolgáló külső meszes vázon kívül a puha testet nem vizsgálták. Ez alól Edgar Allan Poe (1809–1849) volt a kivétel, aki jellemző módon nem volt természettudós. Ő kezdett el a puhatestűek anatómiájával és biológiájával foglalkozni.

   Ám ennek ellenére még körülbelül egy évszázadnak kellett eltelnie, mire a biológusok intenzív vizsgálat alá vonták a puhatestűek belső felépítését is. A tudománynak ez olyan területe, amely nem kevésbé izgalmas a gyönyörű héjak tanulmányozásánál. A puhatestűek újra és újra bámulatba ejtik az embereket. Feltehetőleg a Földön élő csiga- és kagylófajoknak csak mintegy a felét ismerjük: az Északi- és a Déli-sark között, az óceánokban, a folyókban, a forrásokban és a tavakban még számtalan meglepetés vár ránk. A puhatestűek alkotják a második legnagyobb törzset az ízeltlábúak után. Meszes héjaik menedékében a Himalája hegycsúcsain és a sivatagokban is megélnek. Az első, fosszilis kagylók korát 500 millió évesre becsülik. A múzeumi példányok tárházát látva sejthető, hogy a természetben élő puhatestűek milyen rendkívüli szépséget és sokféleséget rejthetnek még magukban. /Geo/