Szomorú mese a turbéki templomról

2022-ben készült egy drónvideó, itt megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=9-vYRjnWGGw

Sokszor gondoltam már, hogy dühből, vagy elkeseredésből kifolyólag nem szabad leülni és írni-kezdeni… Habár,  pont ezekben az esetekben vagyok a lehető legőszintébb – de  aztán mindig rájövök, hogy kár volt, semmit nem értem el – azon kívül, hogy frusztrációmat, vagy szomorúságomat „kiírtam” magamból.

Írhatnám ugyan ezt a mai postot a kálváriás blogba, hiszen azzal kapcsolatos  lesz a téma, de aztán mégiscsak úgy döntöttem, először itt írom meg. Magáról a kálváriáról a csendhegyekben is lesz ismertető….

(Mellesleg jelentősége annak, hogy hol jelenik meg, szerintem semmi…. Sőt valójában az egésznek nincs jelentősége, valószínű csak a számomra fontos.)

A templom egy régi és egy friss képen

Véletlenül derült ki, hogy adott helyen – közel hozzám – van egy még eddig fel nem fedezett kálvária. A templom igen híres búcsújáró hely volt valaha és épp ezért, a helyszínen megdöbbenve láttam, hogy milyen állapotok uralkodnak ott.

A templom múltja után kutatva kiderítettem, hogy  igencsak különös történettel bír.

A település nevének eredetére vonatkozó, széles körben elterjedt magyarázat szerint, a Turbék névalak a szigeti vár 1566. évi ostromakor   elhunyt I. (Nagy) Szulejmán szultán halálának helyén emelt türbe (sírépítmény) török szóból eredeztethető (türbe > Türbék > Turbék).

Ezen értelmezés alapján tehát Turbék nevében a szultán hajdanvolt türbéjének emléke őrződött meg. Itt állt egykor az ostromló szultán sátra, s a hagyomány szerint itt emelték fel emlékére a türbéjét is.

Szulejmán türbéjét a XVII. század végén lebontották, helyére egy fakápolnát építettek.

A mai kegytemplom 1760 és 1770 között épült fel.

A szükséghelyzetben fohászkodó embert megsegítő Mária tisztelete a magyarországi törökellenes felszabadító háborúk végeztével, a 18. századtól kezdve új szellemi dimenzióba helyeződött.

Az Ormánság és a Zselic (református-katolikus) felekezeti és (magyar-német) etnikai határvonala mentén fekvő Szigetváron egyrészt a német nemzeti tudatot is erősítő rekatolizációs törekvések, másrészt pedig az 1838-as utolsó nagy hazai pestisjárvány pusztítása idején megjelenő – betegségelhárító, gyógyító ereje iránti – lelki igény kielégítésének szolgálatába lépett.

 

Búcsú kicsit régebben és nem túl régen...

Turbék a környék magyar, német és horvát katolikusainak közös búcsújáró helye. A mohamedán törököknek máig fontos szent helye, erről tanúskodik a kegytemplom elején lévő emléktábla is.

Itt egy elég különleges kálvária volt,  építése pontos idejét nem tudni. A  szigetvári bekötő úttól indulóan a templomig 12 keresztet állítottak, a 13. kereszt a templom előtt, a kerítésen kívül, a 14. a kerítésen belül állt.

A hajdani kálvária  igencsak hosszú gyaloglással volt bejárható.

Minden keresztnek más család volt az állíttatója – ez egyébként a máig fent-maradt keresztek (=4 db) némelyikén még látható is. Ezen  családok leszármazottai ezeket  a kereszteket  a mai napig karbantartják. 

 

A kálváriajárás később megváltozott, egyszerűsödött és rövidült, a templom kerítésében balról-jobbról 7-7 oszlopba, először meszelt felületre festett képek kerültek. Ezek azonban nem voltak időt-állók, (bár még a hatvanas években is megvoltak, állandóan javítgatva…) ám lassan tönkrementek. Ekkor készültek el (pontos időt nem tudok,de állítólag valamikor a rendszerváltás táján)  az új stációképek, melyek elég érdekesek voltak, meglehetősen nagy méretűek, valamilyen kőzetnek, vagy speciális égetett anyagnak tűnő keretbe foglalva, belül voltak a kiégetett kerámia képek és ezt az egészet valamilyen réznek látszó fémlemezzel, vagy mázzal vontak be, miáltal úgy tűnt, az egész kép rézből (bronzból) van.

   

Ez lett a képek veszte. Szép új világunkban, amikor munka helyett emberek fémgyűjtéssel és fémlopással kezdtek foglalkozni, egy ilyen világvégi elhagyott, senki, csak a Jóisten által őrzött helyen természetes, hogy megpróbálták lelopni az értékesnek tartott képeket. Az már más kérdés, hogy otthoni szétverésük után mekkora csalódás érhette a tolvajokat – de a lényeg, a 14 képből ma már csak 6 db van. Ezeket az utolsó előtti percben leszedték és bevitték Szigetvárra.

Az út-menti keresztek a nagyüzemi mezőgazdálkodás óriás traktorainak útjában voltak, egymás után döntötték le, semmisítették meg ezeket. Ma az út mentén már csak két kereszt áll. (Az eredetileg állíttató családok utódai gondozzák ezeket.)

A templom kerítése - nem csak a kivert/kivett képek miatt - összedőlés előtt áll, maga a templom bezárva, alulról magasan vizesedett falakkal, s ahogy hallottam, felülről is rendszeresen és rendesen beázva várja a végső megsemmisülését.

Igen, a világhírű búcsújáró hely temploma veszélyben van – és megmentésének esetleges tervéről semmi hír…

Amikor én 4 éve ott jártam,  a templom  mögötti zarándokszállás – bár nem üzemelt, de - még állt. Most porig rombolva, vállalkozók viszik el a még használható téglákat.

Információm szerint Kollár György plébános építtette 1770-ben, ő 1760-79 között volt Szigetvár plébánosa.

Egyébként a templomot és a zarándokszállást 1905-ben restaurálták. Nem tudom, azóta történt-e valami nagyobb javítás, felújítás, de meglehet, hogy nem, s azért jutott most erre a szomorú sorsra, nevezetesen, hogy egyszer s mindörökre eltűnjön a föld színéről.

2015

2019

(Csak zárójelben jegyzem meg: ha Máriakéméndi angyalok és a zarándokszállás ügyét  nem „karolta volna fel” a Mecsek Egyesület  és a megőrzéséért aggódó hívek, lehet, hogy az is erre a sorsra jutott volna… Mint ahogy a kéméndi angyalok Kishajmáson található „testvéreit” is az idő vasfoga fogja szétrágni – mert ott nincs senki, akinek érdeke fűződne az efféle „régiség” megőrzéséhez. 

Viszont igen sok focipálya épült és akkor tessék annak örülni.)

Megemlítem még, hogy a bekötőút elején áll egy kis barlang-szerű kápolnácska és egy kereszt (nem volt része a kálváriának, az út másik oldalán is áll). Ezt a Lurdes-i barlang mintájára, egy elhalt menyasszony emlékére állította a magára maradt vőlegény. Megépítése után rózsával volt befuttatva….  Most kövekkel van telidobálva – ennek ugyan nem tudom az okát – de valaki friss virágot is vitt oda…. Megmagyarázhatatlan dolgok ezek, legalábbis számomra.

Végtelenül szomorú volt a kép, ami engem itt most fogadott. Nem tudom, van-e remény ennek a régen oly nagy tiszteltnek örvendő helynek a megmentésére…

 

Egyébként:

https://tti.btk.mta.hu/images/kiadvanyok/folyoiratok/tsz/tsz2017_1/Kitanics_Hancz_Tth_Pap.pdf

Ezen a linken érdekes, friss  tanulmány olvasható, melynek legfontosabb megállapítása:

„….A kegytemplom az idők folyamán nemcsak búcsújáróhelyként vált ismertté,  hanem  a  közvélekedés  e  helyhez  kötötte  I.  Szulejmán  szultán  egykori  sírkápolnáját és az azt körülvevő épületkomplexumot is. A legenda olyan erősen beépült  a  köztudatba,  hogy  a  szultáni  türbe  után  folytatott,  mintegy  száztíz  éve  zajló tudományos vizsgálatokat is befolyásolta…..

………A 16–18. századi magyar, latin és német nyelvű források alapján egyértelmű, hogy Szulejmán türbéje és a később felépített turbéki kegytemplom két különböző, egy-mástól jól elhatárolható, távolabbi helyen állt. A türbe, a mellette álló dzsámi és derviskolostor,  ezzel  együtt  az  ezeket  őrző  erőd  egynegyed  mérföld  távolságra,  vagyis mintegy 4 kilométerre, „egy órácskányi” járásra, keletre épült fel a szigeti vártól, magán a turbéki szőlőhegyen……….

…Összességében az ásatás során a (Szulejmán) türbe és a turbéki katolikus templom helyének azonosságát nem tudtuk bizonyítani….”