Ő is…és ő is… és ő is…

Sorozatban olvasom, hogy X abbahagyja,  Y unja, a blogolást, Z pedig elbúcsúzik, mert végleg befejezi. Na persze néhanapján közéjük tartozom, mert egy párszor kerültem már a szakadék szélére én is – igaz, még nem ugrottam le …..

Magamból kiindulva, többnyire nem azért akarom abbahagyni, mert nincs mondanivalóm. Történés mindig van, de az „ember” (=jelen esetben blogíró) azt szeretné, ha már leírta a gondolatát, akkor valamiféle visszhang – még ha halk és kevéske is, de érkezzen az általa pusztába kiáltott szavakra. És ezzel, pont ezzel „veri kenterbe” a blogvilágot ez az undormány facebook (nehezemre esett leírni tisztességesen a nevét, mert magamban mocskosabb szóval emlegetem, sőt ki is mondom….) Persze, nem egészen értem, miképp működik ez, hogy ott mindenkinek van kedve „pofázni”, a blogokba meg senkinek sincs kedve kommentet írni… 

Kétségtelen, az ember nem azt igényli, hogy naponta, vagy minden bejegyzéséhez százával jöjjenek a  O.K. jelek. Azt se, hogy egyes bejegyzéséhez kapcsolódóan hosszadalmas levelezésbe bocsátkozzon vele valaki – ámbár vannak kivételek, akikkel egy ilyesféle levélváltásból különös blogbarátságok, avagy kellemetlen és terhes blog-ismeretségek is létrejönnek. És az is igaz, hogy  az „Igazad van” vagy a „Nem értek veled egyet” – az nem sokat érő komment, akkor ezért valóban nem érdemes akár csak egy billentyűt is leütni.

Talán az a baj, hogy „sok a vadász kevés a fóka” ?  Ez is lehet….

Én sokszor vagyok úgy is, hogy megírok egy anyagot, de aztán annyira indulatosnak és talán elfogultnak is érzem, hogy végül a kukába kerül az egész…De valljuk be, az is dögunalom, ha valaki mindig csak a világ szépségeiről (mert vannak ilyenek), meg az is borzasztó, ha mindig csak a rossz dolgokról (mert ugye ilyen is van) ír. Bizony nehéz az elfogadható, de még érdeklődésre számot tartó középút megtalálása.

Úgy gondolom, mások is ezzel küzdenek. Őszintén irigylem azokat, akik profi módon élnek és írnak, akiknek lehetőségül van a nap 24 órájában 124 órányi minőségileg kifogástalan, érdekes, értékes, nagyszerű anyagot összehozni. Mert van ilyen. Bár gyanítom, nem egyedül csinálják, hanem vannak segítőik, de ez végül is a minőség szempontjából annyira nem lényeges. Hiszen csak azt adják közre, ami tökéletes, ugyanakkor érdekes, újszerű is. Én erre sajnos sosem leszek képes.

Így hát marad az, hogy írogatom a saját kis életkém történéseit, a saját együgyű gondolataimat a velem megtörtént dolgokról. Aztán ha van visszhangja, jó, örülök, ha meg nincs, azt is elfogadom.

Bocs, ha most befejezésül Cicerot idézek, de valahogy ide passzolónak érzem: 

„A legnagyobb és legbiztosabb gazdagság az, ha elégedettek vagyunk azzal, amink van.”