Öröm is meg bánat is

Szombat délelőtt lehet mondani, hogy hétágra sütött a nap. Elkészítettem délelőtt a fincsi sütőtöklevesemet, a rakott karfiol második, tegnapról maradt felét csak melegítenem kellett, maradt időm ebédig, lementem hát a pincébe, rendezkedni kicsit. 
Ide szoktam betárolni az „esetleg még valamire jó lesz” dolgokat – de néha kell ebből selejtezni. Ez történt a délelőtt egy részében, aztán ebéd után egyszer csak arra gondoltam, dolgoztam mára eleget, mi lenne, ha felderíteném szórakozásképp a kárászi kálváriát és környékét ? (@x-től kaptam az infót.) Fel is hívtam a plébánia hivatalt, megtudakolva, hogy a közelben lévő Szalatnakon, vagy esetleg Köblényben van-e kálvária. (A magyaregregyi, ami útba-esne még, az már kész.) Valami félreértés folytán azt az infót kaptam, hogy kálvária van Kárászon, most épült, hamarosan átadják. Szalatnakon nincs, de Köblényben is van, a temetőben.

Hát sajnos ez utóbbi nem jött be. :-(  Elautókáztam jó pár km-t feleslegesen…

 

                   Hosszúhetény "Arany-fasorból" kilátás a színes Zengőre  

                             Hosszúhetényből a Hármas-hegy

 A Hármashegy közelebbről

 

Képek a Magyaregregy felé vezető útról

                                 A kikericsek elnyíltak már....

  Egregyen szárad a paprika

Legyűrtem a bosszúságomat, mert annyira csodálatos volt az erdő, hogyha 100 képet tennék be, akkor sem tudnám visszaadni az őszi színorgiát.

Rengetegszer jártam ezen az úton egregyi barátnőmhöz és ahányszor erre jövök, mindig felmerül bennem a kérdés: nem lett volna-e  mégis jobb nekem, ha 10 éve kiköltözöm Egregybe ? Egyébként végül mindig arra a megállapodásra jutok magammal, hogy nem, nem lett volna jobb…. De azért eljátszom a gondolattal.

Minden esetben megállok ott, ahol még anno Lilivel meg szoktunk állni Pécs és Egregy közt, félúton, egy kis pihenőre. Ma is megálltam, mivel 2 előtt indultam, ez úgy kb. fél 3 felé lehetett… Itt aztán mindig jól kisírom magam és ezt ma sem úsztam meg – el is gondolkodtam: hány évig lehet gyászolni egy kutyát ? Meddig fogom érezni, hogy hiányzik ?

Igaz, most már két kölyke is vele van a kutya-mennyországban – gondoltam.   
Csodás volt az út, tényleg gyönyörűséges az erdő, de a fejemben ott motoszkált végig a kutyám…

                            Kilátás Kárászra a temető-dombról

 

 A kárászi most épített kálvária

Aztán a kárászi kálváriához érve elcsodálkoztam, hogy milyen fura megoldást választottak: régi sírköveket használtak fel, mint stáció-oszlopot. A vénséges vén homokkövek megkoptak, a tulajdonosok neve nem is nagyon olvasható. Egyelőre nem tudom, mi ezzel a fura megoldással a céljuk ?

Kerül majd ezekre a kövekre valami kép, vagy dombormű ? Megpróbálom holnap kinyomozni. Most elég siralmasan néz ki az egész.

 Köblény felé

                                A köblényi temető színes fái

 A zsákfalu Köblénybe vezető úton még életemben nem jártam. Néha elgondolkodom, milyen is lehet az élet, egy ilyen világvégi faluban – hát nem hiszem, hogy én itt tudnék élni. Sehol egy ember, komolyan mondom, mintha egy kihalt falu lenne. Lehet persze, hogy csak a kora délutáni időpont tette, de nem nagyon hiszem, hogy délelőtt, vagy este sűrű forgalom van itt az utcán. Igaz, minek is mennének a népek ki az utcára ? Munka bent van a házban, udvarban, kertben, vagy esetleg kint a földön, erdőn…

Miután eredménytelenül lekúsztam a meredek temetődombról, gondolkodtam, merre is menjek haza, - hisz Nagymányok felé is mehettem volna - ám úgy határoztam, hogy inkább visszafelé még egyszer megnézem azt a meseszép tarkabarka erdőt, amin egyszer idejövet átautóztam. Így is történt.

 

  

 Köblény és Kárász közti úton

Itthon aztán elkezdtem feldolgozni a képeimet, amikor egyszer csak csörgött a telefon. Most értesítettek (kerestek már korábban is), hogy ma délután fél 3-kor meghalt a Lili harmadik gyereke is. 

Akkor én jókor sírtam…..

A négy kölyökből már csak egy él.