Gyerekkorom
csokorba kötöttcseresznyéje kapcsán
egész véletlenül jutott eszembe a téma. Amikor írtam, épp aznap sütöttem kenyeret is és
miután kihűlt, fel szoktam darabolni, egy résztét elől hagyva, másik részét
lefagyasztva teszem el. A kenyér szétvágása előtt teljesen automatikusan, a kés
élével keresztet rajzolok a kenyér talpára. Miért ? Nem tudom. A Nagymama is így csinálta. Tehát megszokásból....
Nem
vagyok nyelvész se, régész se, vallástörténész se – nem tudom, mikor
kezdődhetett a szokás, hogy megszegés előtt keresztet rajzol az ember a
kenyérre (aljára).
„….az
egyenlő szárú kereszt forma, amely az őskortól napjainkig a teremtő
szellem-erő, az Ige jele és megidézője, s a kinti világban való eligazodás
legfontosabb eszköze(Falusi népünk a
keresztszemes hímzés alapöltését – a keresztet – „Igének” nevezi. - mellesleg ezt nem tudtam...)”
„Katolikus
családokban a kenyér aljára megszegés előtt a késsel ma is keresztet rajzolnak,
hálából, jelezve, hogy Isten adománya. Az imában is benne foglaltatik:
mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...”
(megjegyzem
itt olvastam a legbunkóbb szöveget: „Nem rajzolok semmit a kenyérre, nem Isten
adta, hanem én vettem a boltban.”)
Mindenesetre
meglepődtem – mert ezek szerint, ez a nagyon régi hagyomány/szokás még
napjainkban is él – legalábbis az emberek tudatában – mert gyanítom, a
gyakorlatban túl sokan azért nem teszik meg már ezt a mozdulatsort.
Ám
végülis nem találtam meg az igazi választ, hogy miért is, mióta is teszünk így.
Szeretem
a szellemes karikatúrákat, nem a blődségeket, hanem azt, aminek – még ha vicces
formában is – de van mondanivalója.
Ebből a
sorozatból én ezt választottam ki - nem azért mert vicces, hanem azért mert ilyesmit irigylek másoktól: a könnyedén vett halálosan komoly dolgokat:
Nagyon
elegem volt az itthoni házi munkákból, gondoltam vasárnap, elmegyek kicsit
fotózgatni. Eszembe jutott a napokban, hogy esetleg régi kapu-kilincseket
kellene megörökítenem. (Vannak ilyen bolond ötleteim) A ’hová menjek ?’ kérdésére
elég kézenfekvőnek látszott, hogy a közvetlen környezetemet keressem fel, a Zsolnay negyed környékét – ami nem azonos a Zsolnay Kulturális Negyeddel. Mindjárt
látni fogjátok, miért.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsolnay_Kultur%C3%A1lis_Negyeditt a kulturális negyedről olvashattok, és
láthattok képeket, a szövegem után következő fotókon pedig az ettől 10-50-100 m-re
lévő Zsolnay (nyomor)negyed képei láthatók, mai, 2015.májusi állapotuk szerint.
Nem
először gondolkodtam el a magyar/pécsi mentalitáson. Jössz befelé a hatoson, egyik oldalon a viszonylag rendbe-szedett Balokány liget, a tavával, parkjával, majd a hipermodern Liszt Ferenc hangversenyterem, a kedvenc kaptár-könyvtáram, az egyetemi kollégium modern épületei, a másik oldalon a mélyszegénységnél egy fokkal lejjebb lévő romok....(Csak zárójelben jegyzem meg, a fotókon látható házak jó részében még laknak !!!) Van valamink, amit
hirdetünk, mutogatunk, reklámozunk – de ahhoz nincsmár lehetőségünk, tehetségünk, talán eszünk
se, hogy a közvetlen környezetét is egy kicsikét rendbe kellene tenni. (Könyörgöm, legalább kívülről, a kulisszákat !) Idejön a
világ másik feléből a turistaés az
nagyon jó, hogy lefotózza a szépségeket, de ha véletlenül egy utcával lejjebb
téved, hát akkor azt látja, amit én most mutatni fogok.
Persze
lehet, hogy megint bennem van a hiba, hogy én gondolkodom rosszul. Épp ezért
kíváncsi lennék a véleményetekre, tényleg én vagyok „elvarázsolva” – vagy
valami nem egészen stimmel itt (se). Talán egyszerűen csak meg kellene rántanom a vállamat: "Ez van, ezt kell szeretni" - és továbbmenni. És nem gondolkodni a miérteken. Felesleges és reménytelen.
Mutatok még pár régi kilincset, hiszen eredendően ezeket keresni indultam ma útnak. Sajnos különleges nem volt
köztük. Menet-közben azért elgondolkodtam: más számára is élvezet-e az ilyesmik nézegetése ? Nem tudom, ki hogy van vele, de ezek a régi kapuk valamiért "megszólítanak" engem. Mintha mondani akarnának valamit és néha tényleg mesélnek is. A fejemben/ből "előjönnek" történetek, melyek akár igazak is lehettek volna.... Vagy ki tudja, tán tényleg megtörténtek....abban a titokzatos parallel világban.
Aki pedig
idáig legörgetett, jutalomverset kap a türelméért (ez a legkedvesebb
versem jutott eszembe, a kilincsekről):
Este,
este...
Árnyak inganak
És bezárjuk ajtainkat
Figyelünk a kósza neszre.
Egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
Künn a csengő.
A divány elbújik félve
Szundit a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók
A szegény tűkör is hallgatag lóg.
Ó a néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek.
Fel ne keltsük - piszt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
S alszanak a fáradt, barna ajtók.
(Kosztolányi
Dezső: A szegény kisgyermek panaszai)
És ha a mai bejegyzésem már ennyire hosszúra sikeredett, akkor ide teszek még két képet, szintén a mai sétán készült. Legyen valami szép befejezése a dolognak:
Meglepődve
tapasztaltam a múlt héten a piacon, amikor megfizethető, eltenni való epret
kerestem, hogy két helyen is ki volt téve az elárusító asztalra egy–egy csokor
cseresznye. (Kicsit gondolkodtam, miképp is kellene neveznem az eladót, mert
már nem kofa, de azért a piacozó magántermelő meg olyan furán hangzik. Nem is
tudom, miképp hívják azokat a – többnyire öreg – asszonyokat, akik a piac körül
felállított, kényelmetlen, alacsony asztalkákon árulják kiskertjük portékáit….)
Szóval csokorba
kötött cseresznyét láttam. Lehet persze, hogy volt tavaly, vagy az előtt is, de
én épp akkor nem voltam piacon. Engem most meglepett, ebben a mai pazarló és
mindent elnagyoló, bőven-mérő világban, hogy van, aki még összekötöz 10 szem
cseresznyét, ill. van, aki nem restelli ezt megvenni. Milyen snassz, nem ? A
gyereknek nem egy zacskónyit, hanem csak 10 szemnyit venni….és esetleg azzal bemenni az
óvodába. Szegény anyuka….tán ezt gondolják róla….
És rögtön
az is eszembe jutott, vajon hányan ismerik még a mondókát:
„Újság a
gyomorba
Betegség
a pokolba !”
Mondja
ezt még ma valaki gyerekének, unokájának ?
Gyerekkoromban
minden első szem cseresznyénél ezt mondták nekem, sosem fogom elfelejteni. Nekünk
sosem volt cseresznyefánk, ezért annak a csokornyi cseresznyének mindig volt
valami ünnepélyes ajándék jellege. Az év első gyümölcse… Csak 10 szem, de
milyen öröm volt, hogy egyáltalán kaptunk.
Mondtam
én is a gyerekeknek, de már sokkal ritkábban – hiszen nem minden első szem
cseresznye megevésekor voltam mellettük. Majd rájuk kérdezek, emlékeznek-e még
rá ?
És vajon
mondja-e még ma valaki, modern apuka-anyuka ezt a kedves versikét ? Vagy
elfelejtődött mindörökre ?
És van-e
még kislány, aki az ikercseresznyét fülére akasztva, piros fülbevalósan,
szépnek érzi magát?
(Csak
zárójelben: beütöttem a gugliba ezt a két sort. Hát a verset „nem
ismerte”….máig….és egyetlen képet sem találtamcsokorba kötött cseresznyéről…)
Nos, az
első nagy tavaszi „nekifutás” sikerrel zárult: kamrapolcon a majd 40 liter
bodzaszörp, megszárítva még egy jó nagy, adag virágfürt formában. Kipróbáltam, a
szárítottból is lehet szörpöt főzni – ugyanolyan lesz, mintha frissből készült
volna – szóval ha jövő tavasszal, a bodzavirágzás előtt még nagyon „megszorulok”,
akkor lesz még miből pótlást készíteni. Mmama ajánlotta, hogy esetleg
fagyasszak is le, logikus, biztos úgy is eláll, s lehetne használni, de
kipróbáltam, elég nagy helyet foglal el, és inkább kivettem a próba-adagot s
már most lefőztem szörpnek – ugyanis mindig kevés a helyem a mélyhűtőben, pedig
120 literes….
És mint
látható, elkészült az idei első dzsem-adag. Azt hiszem jól tettem, hogy
(bár kicsit drágálltam), de mégiscsak ez előtt a 4 napos eső előtt megvettem a
dzsemnek való epret.Ez után nem tudom,
mi maradt az eperföldeken – bár, ha fólia alatt van, talán nem rohad el… szóval
nem tudom, mindenesetre engem megnyugtat, hogy én
az ez évi tervet ebből is teljesítettem. Most szünet következik, mert a
kajszi és a meggy érésig van még pár hét, a szilváról nem is beszélve...
Ez a
gyönyörű album volt a meglepetés-sorozat csúcsa….és egyben az én csoda-történeteimnek ez a vége is.
A
véletlenek összjátékának köszönhetően ugyanis napra pontosan a 70.szülinapomra
érkezett, egyenesen nekem dedikálva, szerzőjétől, vagy mondhatom, "alkotójától" Olasz Ferenctől.
Életemben ilyen ajándékot még nem kaptam. Egyáltalán senki nem dedikált nekem
könyvet, híres-neves nagy embereket meg nem is ismertem. Én egy szorgalmas kis
hangya voltam egész életemben, nem kell csodálkozni, hogy egészen
megzavarodtam, amikor hirtelen „rám esett a fény” és észrevettek….
Én ugyan
sokat dolgozom a kálváriáimmal, de mindezt örömmel teszem, célt ad, feladatot,
márpedig ugye ahhoz, hogy az ember élni tudjon, kellenek a feladatok. De sosem
gondoltam, hogy ezért valami különlegesmegtiszteltetésben lesz valaha is részem. Hát lett…
Ha jártok
könyvtárba, próbáljatok érdeklődni a könyv után, csodálatos fotók vannak benne,
és mély érzésről tanúskodó szövegek, melyeket Kovács Klára válogatott össze.
Varázslat
ez az Internet ! Ülök itt magányosan a kis szobámban, pötyögtetem a
billentyűket és titokzatos szálak indulnak el mindenfelé, országon belül és
kívül, és még ha „csak” virtuálisak is ezek az ismeretségek,mégis jelentenek valamit. Hogy néhány különös példát említsek: Amszterdamban élő, holland regényíró, japán, de Párizsban élő festőművész, Pécsről évtizedekkel ezelőtt elkerült, kedves baráttá vált levelezőtárs, hajdan a városomban élt híres professzor unokája került fel a levelezőlistámra. Levelek jönnek Franciaországból, Németországból, barátnőm lánya Kanadából ír..... S mindez többnyire a blognak köszönhetően.... Tudunk egymásról. Net nélkül esetleg sosem hallottuk volna egymás nevét. Ha szerencsések vagyunk,
akár még személyesen is találkozhatunk. Amióta blogolok, elég sok
levelező/kommentelő társammal volt szerencsém személyesen is megismerkedni.
Kivétel nélkül mind kellemes kapcsolatként élnek emlékezetemben – s
gyakorlatilag egyetlen (igaz szörnyen) kellemetlen esetet leszámítva én csupa
kedves emberrel ismerkedtem meg.
Örülök és köszönöm,
hogy itt vagytok „körülöttem”…..
Most kaptam az alábbi anyagot, és bár látom a gugliban, hogy évekkel ezelőtt már megjelent a neten – de hátha mégis van, (mint pl. én) aki még nem olvasta, s talán hasznát veszi.
Már csak azért is betettem ezt az anyagot, mert nemrégiben egy Reinhold Messner filmben láttam, hogy amikor Messner megérkezik a valamelyik magashegyi táborba, nagy örömmel üdvözli őt az a régi sherpája, akivel anno már többször mászkált ott a hegyek csúcsain. Ült Messner egy ládán, vagy kövön, a sherpa pedig erősen masszírozta, majd összetett tenyerével ütögette a fejét, – amit Messner szemmel láthatólag élvezett. Én még el is gondolkodtam, milyen érdekes „ceremónia” ez, vajon miért csinálják ? Hát most, itt, ebben az alábbi anyagban választ kaptam rá.
A youtube-on keresgélve megtaláltam egy régi felvételt, bár én nem ezt láttam, hanem azt, amiben most, napjainkban, majdnem ugyanilyen módon, masszírozta végig Messnert régi barátja.
A kínai
egészségmegőrzés egyik fegyvere: a fésű
Pár nappal ezelőtt egy, a kínai orvoslást kevéssé ismerő magyar barátommal
beszélgettem, megkérdeztem, mi a laikus benyomása a kínai orvoslásról? Azt
válaszolta: “nagyon misztikus!” Azokat a hosszú, vékony, félelmetes acéltűket
beledöfködik az emberbe, majd amikor kihúzzák, egyszerre megszűnnek a fájdalmak
és enyhülnek a tünetek. Szerinte a kínai orvoslás nehezen elsajátítható,
kiismerhetetlen misztérium.
Elárultam neki, hogy a kínai orvoslás márpedig nem olyan nagy ördöngösség,
gyakorlatiasan használható a mindennapokban, a nagy egésztől halad a kis
részletek felé, a HKO kezelési eljárásai magukon hordozzák a kínai filozófia
jellegzetességeit.
Példának okáért vegyük a fésülködést, ez is egy könnyen elvégezhető,
egészségmegőrző-betegségmegelőző módszer.
Az ősi Kínában mindennap fésülködtek az emberek, természetesen nem akárhogyan,
hanem a meridiánok haladási irányát követve. A fejünkön több tucat akupunktúrás
pont
található, csak a halántékunkon az epe meridián több mint húsz pontja
helyezkedik
el. Nincs szükség arra, hogy ismerjük a pontos helyüket, nevüket vagy
hatásukat,
mindössze annyi kell, hogy a lelkiismeretes fésülködés közben legyünk
figyelemmel, a fejbőrünkön hol érzünk fájdalmat. Ha fájdalmat észlelünk, ott
bizony vér-qi elakadás van.
Az ilyen helyeket nyugodtan masszírozzuk át az ujjbegyeinkkel. Amikor a finom
dörzsölés
hatására elmúlik a fájdalom, az azt jelenti, hogy a qi-vér ismét szabadon
áramlik. Ha a művelet közben a bőr alatt apró csomókat vagy homokszemcseszerű
képződményeket észlelünk, azokat mindenképpen masszírozzuk el jó alaposan.
A kínaiak természetes anyagú fésűt használnak;mégis a legjobb fésű “alapanyag”
a saját ujjaink, reszeljük le alaposan a körmeinket és kész is a hús-vér “érző
fésűnk”. Fésülködéskor a meridiánok mentén haladjunk, elölről hátrafelé.
Mennyi a napi ideális időtartam? A legjobb, ha mindennap tudjuk tartani a “száz
végighúzást”. Ha valaki időmilliomos és azt kérdezné, nekem napi 3000 is belefér,
nem teszek kárt a fejemben? Természetesen nem! Nem kell félni a fésülködéstől,
minél több, annál jobb. A HKO azt mondja, a fej (azon belül is a koronacsakrának
megfelelő “baihui” pont) az “összes yang meridián találkozási pontja”, a test
vérkészletének 70%-a a fejet látja el vérrel, az egész qi-vér keringési
rendszer folyamatosan a fejtető felé áramlik. Ha a fejen “dugulás” keletkezik
az nemcsak, hogy hajhulláshoz, fejfájáshoz, álmatlansághoz stb. vezethet, de
olyan életveszélyes akut betegségek kialakulásához is hozzájárul, mint a
szívkoszorúér és az agyi trombózis. Hát nem zseniális, hogy napi pár perc
fésülködéssel megtornáztathatjuk, felfrissíthetjük a fejünket és még ezektől a
félelmetes nyavalyáktól sem kell tartanunk?
Lehet, hogy valakiben felmerülnek kételyek, mondván “én nem merek fésülködni,
mert
eleve nincs sok hajam, ráadásul állandóan hullik”. A helyzet az, hogy pont
ezeknek az embereknek lenne a legnagyobb szükségük a fésülködésre, mivel azok a
hajszálak, amelyek már attól kihullanak, hogy csak végighúzzuk az ujjbegyeinket
a fejünkön, mind gyengék vagy halottak és már csak a “szentlélek tartja” őket a
fejbőr tetején… Sokszor végig se kell simítsuk a fejünket, reggeli felkeléskor
azt vesszük észre, hogy a párna tele van hajjal.
Az ilyen esetekben akkor már többet ér, ha elébe megyünk a problémának és
ezeket
kifésüljük, a megmaradt hajszálakról pedig elmondhatjuk, hogy ők a “fejbőrünk
krémje”. Olyan ez mint a gyomlálás: a fonnyadó, elszáradt hajtásokat
kigyomláljuk, hogy ne vegyék el a tápanyagot az életerős zöld hajtásoktól.
Vannak, akik azért nem mernek fésülködni, mert korpás a hajuk, minden
fésülködés után
úgy néznek ki, mintha “hóviharba kerültek volna”, látszólag a korpa egyre csak
szaporodik.
Ha képesek vagyunk tartani a napi 300-at, egy hét után azt vehetjük észre, hogy
már “nem szálldosnak a hópelyhek”. Ha fésűnek az ujjunkat használjuk és a
művelet után
zsíros marad a kezünk, a kínai orvoslás ezt úgy nevezi, hogy “bent rekedt nedvességgel
és nyákkal” küszködünk. Fésülködjünk csak tovább, ezek a tünetek, mint a korpa,
maguktól meg fognak szűnni.
A HKO szerint a haj minősége és fénye a májunk és a vesénk állapotától függ.
Egy
másik kínai orvosi axióma, hogy “minden belső megbetegedésnek van külső megjelenési
formája”, mert a belső és a külső folytonos összeköttetésben van egymással. Mi
köti össze a vesét és a májat? Nem más mint a fejünk, a rendszeres
fésülködéssel, a májunk és vesénk közti átjárót is megnyitjuk.
Nincs olyan, hogy valaki dús, csillogó hajkoronát hord, de a mája és a veséje
ramaty
állapotban van. Természetesen olyan viszont létezik, hogy a máj és a vese állapotának
javulásával a hajunk is fokozatosan “kivirul”. Tehát fésülködéssel kezelhetjük a
hajhullást, az őszülést és a fénytelen hajat, mert ez mind máj-vese gyengeségre
utal.
A rendszeres fésülködés még a megfázás ellen is segít, mivel a homlokunktól
hátrafelé halad a húgyhólyag meridián, amelynek elsődleges szerepe a hideg-szél
ártóval való megbirkózás. Sőt a fésülködés még az öregkori szenilitás ellen is
hatásos…
Szóval ne fitymáljuk le a fésülködést, ezt a mindennapi “felesleges cicomát”,
mivel segít
átjárhatóvá tenni a meridiánjainkat, megelőzni és kezelni számos betegséget.
„A
dél-amerikai Ica városától nem messze, a becslések szerint több, mint 50 ezer,
ököl nagyságú kő került elő, rajtuk egy sor szinte megmagyarázhatatlan ábrával.
Többek között őslajhárok, dinoszauruszok, állkapocs nélküli halak láthatók
emberekkel együtt ezeken az andezit köveken…”
Később
aztán még többet is találtak és alapos vizsgálatnak alávetve(mert érthetően sokan voltak a kételkedők) a
szakemberek arra a megállapodásra jutottak, hogy vagy az emberiség régebbi,
vagy a dinoszauruszok egy nagy része túlélte az őket kiirtó katasztrófát.
Aztán
tovább vizsgálódva a neten csak csak eljutottam oda, hogy valami nem stimmel
ezekkel a kövekkel. Részletek itt olvashatók:
Ugyan én
e témában (is) egy senki vagyok, de igencsak hajlok afelé, hogy belejátszott
bizony a ’geldgier’ (pénzsóvárság) a dologba.
Elmondok
egy példát – saját – nem kitaláltam. És hát a pénzhez semmi köze….
Az ember
tinédzser korában sok hülyeséget csinál.Volt egy szőlőnk a cserkúti domb aljában, ahol - tekintve, hogy fölötte
magasodikvörös homokkőből a hatalmas
Jakab hegy - igen sok szép, lapos, könnyen megmunkálható kődarabot lehetett
itt-ott találni.Egy ilyenbebelevéstem, vagy (-tünk, öcsémmel ? Már
pontosan nem is emlékszem) valami igen egyszerű rajzot, olyasmit, amit
szerintünk az „ősember” is rajzolhatott volna akár… Aztán vagy elástuk, vagy
eldugtuk, azzal a céllal, hogy ha majd megtalálják a régészek, azt fogják
hinni, hogy valamiősemberi alkotás. És milyen
jót derültünk a dolgon…..akkor…..
Mivel
mindez több, mint 50 éve történt, a részletek ezért nem egészen pontosak, de
mégiscsak párhuzam vonható a két dolog között. Egy „mai” ember megtréfálja a
múltat kutató, sikerre vágyó, nagyokos régészeket. És ha ügyes, akkor akár még
sikerül is a csalás… Ha mi, gyerekek 50 éve, megtettük, miért ne tehetne
hasonlót bárki más, pláne, ha hasznot is remélhet belőle ?
De
félretéve a mókát. Nekem szilárd meggyőződésem, vagy mondhatom úgy is, én
azoknak a táborába tartozom, akik hiszik, hogy volt ezen a Földön már értelmes
élet jóval előttünk is. Aztán valahogy, valami miatt „eltűnt”…. Nem igazán
tudjuk az okát, miért és hogyan.
Bizonyára
a magyar tévé is mutatta azt a sorozatot, melyben látható, hogy néhány
száz/ezer év alatt miképp tűnnének el felhőkarcolóink, autósztrádáink, és
mindenféle csodás létesítményünk, ha mi nem lennénk, ha egyik napról a másikra "embertelenné" válna a Föld.
Mert
mégiscsak a természet az igazi úr ezen a bolygón és (szerencsére) még nem az
ember. Erőlködhetünk, a szó szoros értelmében felhőkig érő felhőkarcolókkal és
különbnél különb extrém alkotásokkal, de képtelenek vagyunk mi győztesen kikerülni
ebből a vetélkedésből. Egy „haláli nagy győzelmünk” lehetne – amit –
remélhetőleg – senki sem akar elérni: azt hiszem, technikailag lassan képessé
válunk arra, hogy élhetetlenné tegyük a Földet, vagy akár fel is robbanthassuk,
megsemmisítsük.
De eddig
talán még a legpénzéhesebbek se akarnak elmenni. Egyelőre ugyanis még nincs
menekülési lehetőségük, tehát ez egyben az ő végüket is jelentené.
Persze,
semmi sem lehetetlen….
„A
lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem
kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem
létezik. (Mondta: Muhammad Ali)
Felcsillant
a szemem elsőre – de aztán mire végigolvastam az egész szöveget, s kiderült, hogy
a 4 nap minimum egy százas lenne – hát rögtön tudtam, hogy ez nem az én esetem.
Ettől függetlenül érdekesnek tartom, hogy szerveznek ilyen programot. Biztos a
többi is szép lehet – legalábbis az olyanoknak, mint én, akik szeretik a
vonatos utazást.
El is
határoztam, hogy az Isonzó völgybe ugyan
(sajnos) nem megyek, de az idei nyáron felkeresem a gemenci, vagy az almamelléki kisvasutat. Olyan
régóta tervezgetem – hát nekiállok és megpróbálom megszervezni magamnak ezt a „egyszemélyes”
társasutat… majd beszámolok róla, ha sikerrel jártam.
Akit
esetleg érdekelne Gemenc, az itteni kisvasutazás, vagy esetleg egyéb magyarországi kisvasutak, itt lehet olvasni róla:
Ma délután - a mi környékünkön szörnyű jég pusztított. A kertem - paradicsom, saláta, hagyma, virágok - majdnem minden teljesen tönkrement. A ház fala tragikusan néz ki......
