Jó ideje
töröm már a fejemet s nem tudok dűlőre
jutni önmagammal folytatott vitámban: mi az, ami az ember magánéletéből a blog
nyilvánosságára tartozik ?
Talán nem
is fogalmazok jól. Pontosítok: a blogolvasókra tartozik-e a személyes örömöm ?
Nem
olyasmire gondolok, hogy láttam útközben egy szép virágot… Mert bár ez is öröm,
de én ennél mélyebb, komolyabb érdekesebb témákra/eseményekre gondolok….
Mondjuk, a
bánataimról sem szívesen írnék, de hát az örömmel is valahogy úgy vagyok, hogy
felteszem a kérdést: Nem hatna az dicsekvésnek ?
Igencsak zavarna,
ha a szövegem olvasása közben bárki is azt gondolná: mit dicsekszik itt ez a
vén spiné ? Ugyan már miért teszi/veszi magát ? Kit érdekel, hogy ő minek örül
annyira, hogy még ír is róla….Avagy: Hát
ennek még ez is sikerült ! És még dicsekszik is vele, ahelyett, hogy ülne
csendben, hallgatna és élvezné a dolgot.
Ezt még
akkor is elég kínosnak érzeném, ha soha senki kommentben nem kötné az orromra –
mert ugye nem kötné, hiszen az őszinte kommenteléshez is elég erős karakter
kell, még ha „álnéven” is ír valaki…..
Be lehet
számolni kis örömről, de a nagyról már nem érdemes/ildomos/kell/szabad ?
Mi
minősül dicsekvésnek ? Avagy ezt a stílus határozza meg ? Egyáltalán: meddig
lehet/kell/szabad elmenni az őszinteséggel a neten ?
Érdekelne
a véleményetek. Megírnátok ?
Mellékelek
két idézetet, nem azért mert befolyásolni szeretném a válaszotokat. Csak azért,
mert ezek miatt gondolkodtam el magam is a fenti témán:
„ Nemcsak
a bánatot, az örömöt sem tudja elviselni az ember egyedül. Ha valami bánt,
azért mondom el, hogy megértsenek, vagy segítsenek, legyen könnyebb egy fájó
gondolat. Ha örömöm van, szeretném elmondani azt is, mert nem igazi öröm, ha
csak az enyém, ha titokban tartom, ha más nem örülhet neki. A legnagyobb bánat
ott kezdődik, ha örömünknek senki sem örül.” (Elekes Ferenc)
„Sötétben
és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét,
melegét.” (Popper Péter)
Megértem töprengésedet. Föleg ha egyedül él az ember, szüksége van valakire, aki meghallgatja panaszait és örömeit. Ez nagyon fontos. Manapság ez egy távol élö valaki is lehet, hisz a telefonálás, mail-irás nem luxus.De én nagyon személyes dolgokat nem tennék a net-re, mert nem tudom mi történhet vele, ki olvassa, ki mit csinál az én gondolataimmal (pl. Facebook). A blog irás más, mert az egy naoló amit csak egy kisebb kör olvas, nem az egész világ !
VálaszTörlésTudod, én eléggé zárkózott ember vagyok. Ide sem hozok sok mindent. Il. leírom, de meghagyom piszkozatnak,mert néha óhatatlanul kijön az emberből. S próbálok másként is rejtőzködni. Az a fészbukos kiteregetés számomra nagyon zavaró, s az ott élés is,mert van kolléganőm, aki pl. fész nélkül levegőt sem tud venni. Ezt másként akartam írni,de nem lett volna szalonképes. Azért az öröm megosztása itt, kötünk még mindig jobb a negatív dolgoknál. Báár, néha azt is oly jó kimondani.
VálaszTörlésAhogy Elekes Ferenc írja :" A legnagyobb bánat ott kezdődik, ha örömünknek senki sem örül.”
VálaszTörlésAki nem tud a más örömének örülni, az nem várhatja el, hogy az ő örömében is osztozni fognak. Szerintem nagyobb szükség van az örömök, mint a bánat, bosszúság megosztására. Én így gondolom. De személyes dolgokat én sem vinnék a net színpadára. Márcsak azért sem, mert akik közelről(személyesen) nem ismernek, nem ismerik az életemet félreérthetik a szituációmat.
Aki nem partner a blogos örömök "részesedésében" az úgyis "lapozik" egyet (vagy csendes olvasóként tudomást vesz róla, de nem örül az íróval) és mást olvas.
Érdekes, hogy dicsekvésről írsz, nekem ilyen meg sem fordul(t) a fejemben. Természetes, hogy mindenkinek van jobb és kevésbé jobb napja. Ki mit tesz közzé, mit nyilvánít ki, saját döntése.
A személyes dolgok nyilvánossá tételét igen hamar követ(het)i a hideg és meleg véleményezés. Aki ezt teszi, tisztában kell lenni vele, hogy reakciót tüzébe kerülhet. (És itt nem is részletezném a hangsúlyok és hangszín mentes mondatok/sorok gyakori félreérthetőségét.)
Ahogy Popper Péter írja: „Sötétben és hidegben nem lehet élni." Szükségünk van gondolataink (öröm, bánat, bosszúság, stb.) kinyilvánítására, fontosak a visszacsatolások, a tudat/felismerése hol a helyünk a világban, a közösségben.
Mi minősül dicsekvésnek? Minden, amiből kiderül a hallgatóság, vagy az olvasók számára, hogy
VálaszTörlésboldog vagy, illetve valaminek örülsz.
Jól gondold meg, mert nálunk csak panaszkodni szabad. Nálunk nem ildomos se mosolyogni, se valaminek örülni. Mosolyogni tilos, sőt nem is ajánlott, mert a környezet rosszul reagál. Amennyiben valaki vidám, tehát jól érzi magát, kilóg a sorból. Ezt pedig nem lehet eltűrni. Rögtön van valaki, aki beszól, odacsíp, szóval mindent megtesz, hogy a mosoly eltűnjön. És akkor helyreáll a világ rendje.
Ja, és ha panaszkodsz, akkor készülj fel rá, hogy mindig lesznek, akik rád tromfolnak, akik percek alatt bebizonyítják, hogy a te gondjaid mikroszkopikusak az övékéhez képest. Sőt könnyen megkaphatod, dicsekszel, hiszen nem is komolyak a gondjaid, jelentéktelen problémából csinálsz elefántot
Szóval, ha rám hallgatsz, örülj, ha öröm ér, mosolyogj, ha boldog vagy, sírj, ha sírni van kedved, és vágj földhöz egy tányért, ha dühös vagy!
És mindenek előtt: Légy hű magadhoz!
A világnak csak annyit mutass, amennyit jónak látsz!
Én pl leírom az örömöm és a bánatom is egyaránt , beszólni, vagy leszólni nem tudnak mert csak a moderáció után jelenhet meg minden hozzászólás. Így a nagyon durva dolgokat nem engedem megjelenni, de az őszinte kritika az más!
VálaszTörlésIgaz sem panaszkodni, sem dicsekedni nem szoktam.
(A blogon kissé el van dugva, de aki szemfüles megtalálja :-) )
PZs "Minden, amiből kiderül a hallgatóság, vagy az olvasók számára, hogy boldog vagy, illetve valaminek örülsz." dicsekvés lenne? Ennek tudatában a blogom (meg igen sok másé, akiket olvasok) egy dicsekvés lenne..? Nem érzem annak. Lejegyzem az élményeinket, utazásainkat, örömeinket, a szépet. Pozitív emlékek egy csokorba kötve, hogy bármikor feleleveníthessem, hogy más is valamilyen formában részesülhessen belőle. Nyithatnék egy blogot is a nyűgjeinkről, sirálmaimról (nem jellemző), de annak ugyan mi értelme lenne? Szeretem magam körbevenni mindazzal, ami épít és motivál, ami a jóra sarkall.
VálaszTörlésCarlos Ruiz Zafonnak van egy jó idézete a könyvekről, kicsit vonatkoztatnám a blogokra is (lehetne másra is) "A könyvek olyanok, mint a tükör: mindenki azt látja bennük, amit a lelkében hordoz." :-)
A blogban kedves házigazdánk feltett egy kérdést, " Be lehet számolni kis örömről, de a nagyról már nem érdemes/ildomos/kell/szabad ? Mi minősül dicsekvésnek ?" Szerintem minden, mert írhatsz kis és nagy örömről, írhatsz pici és nagy bánatról, mindig lesznek olyanok, akik szerint dicsekszel, tehát sose tudsz mindenkinek egyformán megfelelni. Vagyis, ha rám hallgatsz, örülj, ha öröm ér, mosolyogj, ha boldog vagy, sírj, ha sírni van kedved, és vágj földhöz egy tányért, ha dühös vagy!
TörlésÉs mindenek előtt: Légy hű magadhoz!
A világnak csak annyit mutass, amennyit jónak látsz!
Az előttem szólók már mindent leírtak .
VálaszTörlésAzért szeretek ide jönni olvasni mert életszerűen írsz. Van benne jó is és rossz is.
Kinek kinek személye, személyisége , tűrőképessége kell hogy megmondja mit ír le nyíltan, mit oszt meg , nyitott blog esetében mindenkivel.
Ezt nekünk olvasóknak el kell tudni fogadni.
Az tény hogy ma és itt nem divat boldognak mutatkozni .
Ám nem kell a divatot követni .........ha olyan az örömöd amit szívesen megosztanál tedd meg.
A határt azt Te szabod meg.
Ha valakinek más a véleménye leírhatja, a vélemény alkotás stílusa , milyensége reá fog vissza vetülni, vagy kulturált esetben egészséges vita is kibontakozhat.
Tégy úgy ahogy Te jól érzed magad, mert ez a legfontosabb .
mmama
Nehéz kérdés felvetés, mely engem is sokat foglalkoztat. Blogjaink személyes blogok, melyek élményeinkről, felfedezéseinkről, örömeinkről bánatainkról szólnak. Nehéz azt a határt megtalálni, amikor a személyes örömök bánatok már nem a blogra tartoznak, mert azok már a saját privát szféránk titkai. Az biztos, hogy az olvasóid között vannak olyanok, akikkel Te már közelebbi kapcsolatba kerültél. Nekik nyugodtam megírhatod privát levélben, és biztos vagyok benne, hogy ők értékelik, és Veled örülnek.
VálaszTörlésÉn örülök, hogy megismertelek. S ha nem lenne a blog, nem ismernélek. E-maileimből tudod, merre járok mostanság, s bár ide nem gyakran írok, mindig olvaslak. Ha örömöd van, örömmel, ha bánatod, együttérzéssel, s a gondolatébresztő írásaid napokig velem vannak. Mindazonáltal én nem az a típus vagyok, aki zugolvas és visszaél.
VálaszTörlésA te blogodon való ritka hozzászólást leszámítva egy anyukás fórumon szoktam kavarni, de nagyon sok negatív tapasztalt után leszoktam arról, hogy oda bármit írjak magamról, sőt a tanácskérést is feladtam. Sajnálom, mert voltak együttérző és segítőkész reakciók, de kevesebben, mint a negatívak, az elutasítók. Így aztán ott is azokkal tartom a kapcsolatot a fórumon kívül, akikkel szót értettünk.
Igazából ne legyenek illúzióink, a nagy testvér pontosan tudja, hogy kinek mit írunk, az alapvető gondolkodásunkat, elveinket. Nekem nagy belső küzdelem, hogy egy jogvédő oldal petíciói közül miket merjek támogatni, s sokszor gondolkozom azon is, ha nem lenne családom, akinek az én véleményem szabad nyilvánításából hátránya lehetne, bátrabb lennék. Ugyanakkor a gyerekeinknek azt is látniuk kell, hogy a mai világban aki tisztességesen, értékek mentén akar élni, az árral szemben úszik és néha nagyon-nagyon magányos, ám ez nem ok arra, hogy beálljon a sorba, hagyja magát beolvasztani, leigázni stb.
Én örülök a blogodnak, de azt is megértem, ha bizonyos dolgokat nem írsz le akár a pozitív, akár a negatív oldalról.
... valahogy "Múltmentő" vélekedéséhez csatlakoznék. Nem biztos,hogy mindenkinél "bejön" ez a cikk : esetleg ajánlom, címe : Hétpecsétes kitárulkozás (?) -
VálaszTörlésNem a könyvre értve, hanem a cikkre, [ Hétpecsétes kitárulkozás (Az énblogok paradoxona ) ]
VálaszTörlésRegota olvasom mar a blogod.Itt ragadtam,mert kedvelem a bejegyzeseid. Az oromteli irasaid is nagyon szeretem es soha nem ereztem meg dicsekvesnek oket. Ram nagyon jo hatassal vannak,felviditanak. Soha eszembe nem jut olyasmi gondolat,hogy mit kerkedik itt az oromevel.
VálaszTörlésEn igazan csak batoritanalak,hogy irj roluk.A kicsi es a nagyobb oromokrol is.
Nekem is eszembe jut egy idezet,ami hasonlit a Kavics altal hozott konyvekrol szolohoz:
"Mindenik embernek a lelkeben dal van
Es a sajat lelket hallja minden dalban.
Es akinek szep a lelkeben az enek
Az hallja masok eneket is szepnek. " (Babits Mihaly)
Nehéz kérdéseket teszel fel, mert egyrészt ki akar az ember tárulkozni meg nem is. A jó és rossz dolgok amik megtörténtek, a személyes vélemény a világról mind fontosak és ha kikívánkoznak akkor le kell őket írni. Biztos van olyan dolog, ami nem kívánkozik a nagyközönség elé, de azt te megérzed, ne aggódj.
VálaszTörlésÉn szívesen olvasom az írásaidat.