Nem,
nem veletek kedves ide tévedő olvasók…
Hanem
egy szatyornyi ezzel-azzal – amiről azt gondoltam, egy régiségkereskedő pár ezer
forintot tán ad érte – de nem kellett neki.
Kerámia-aljú
és üveg tálca, régi karóra, öreg imakönyvek, ilyen-olyan dobozkák, szinte
sosem hallgatott CD-k, régi magnókazetták indiai és keleti zenével, egy régi
mobiltelefon, brosstűk, öngyújtók… Többségében „garázs-vásáron”, vagy a zsibvásáron is kapható, nem túl különös régiségek.
Tán
a legértékesebb egy Wedgwood-i kis tányér, (a neten most láttam, 18
ezerért hirdetik !! – ezt azért előbb is megnézhettem volna…) no meg az a
bizonyos rózsaszín cseh üvegváza….
Korukat
tekintve tán az imakönyvek a legrégibbek, még a múlt század elejéről valók. Gondoltam,
ha pár (mondjuk 5) ezer Ft-ot kapok értük, akkor az mehetne az angyalokhoz…
A
régiségkereskedő csak ránézett és rögtön azt mondta, hogy ezek nem is „olyan” régiek, és köszöni, de nem
kéri.
Jó,
megmaradtak most, mondhatom megmenekültek ezek az apróságok… de van ám ilyesmi
még itthon számtalan, ami csak nekem jelent valamit, ezért, vagy azért. Mert valamelyik
utazásom során vettem, vagy kaptam valakitől, vagy van valami meséje a hozzám-kerülésének,
emlékeztet valamire, ami szép volt. De rajtam kívül valóban nem mond senkinek
semmit. És én őrizgetem, törölgetem,
teszem ide-oda… s nincs szívem kidobni. Egyébként sem szokásom még használható
dolgokat szemétre vetni. De amióta megtapasztaltam nagynénim háztartása és
élete felszámolásának „menetét” (meg pár évvel ezelőtt a szomszéd nénim lakás-kiürítését)
– hát nem hagy nyugodni a gondolat, hogy az én otthonom tárgyai is ilyen sorsra
fognak jutni. És szeretném, ha valakinek
fontosak lennének akkor is, ha én már a felhő szélén lógázom a lábamat…
Még
csak arra sem tartok igényt, hogy kézbe-véve rám gondoljon, de ne kerüljön
semmi, még használható dolog a szemétbe !
Évek,
vagy lassan már évtizedek óta „dolgozom” ezen. Nem tudnám elmondani hány mázsa
ruha ment a kezeimen keresztül, és köszönheti nekem, hogy nem a kukában kötött
ki. De adtam tovább rászorulónak két ízben is szinte teljes konyha-felszerelést,
volt, hogy bútorokat is, rengeteg ágyneműt, de főleg ruhát és cipőt, de rajtam
keresztül cserélt gazdát, gyerek-bicikli, szánkó, sokféle játék és mesekönyv is….
Számát se tudnám megmondani, hány felé szortíroztam, vittem, adtam az
ismerőseim körében fölöslegessé vált holmikat. Évek óta dolgozom ezen, el is
neveztem magam „Maritász”-nak.
Örülök,
ha kapok és mindig tudom, hol van arra a bizonyos dologra épp szükség…
És
akkor tessék, most a saját dolgaimmal nem tudok mit kezdeni…igaz persze, hogy
ez most kivételes esetnek számít, hiszen ezekért pénzt kértem volna… de hát azt
se magamnak…
No,
mindegy, azért az angyalokra majd csak összejön a még hiányzó pénz… és ha majd
valakinek „csak úgy” odaadom a kis vackaimat, tán elfogadja…. Már az is öröm
lesz, hogy egyáltalán gazdát találtam nekik, s nem a szeméttelepen landolnak.
A szortírozást jól ismerem.:)
VálaszTörlésAz az ötletem,hogy itt,a blogban tedd közzé,amit eladnál és személyes emailben pedig a vevő és te ,megbeszélnétek az anyagiakat. Én szívesen reklámoználak!
És tudom,hogy sokan szívesen átvennének a szépségeidből.
Nem vagy fb tag? Mert ott talán egyszerűbb, de szerintem itt is az.
Mit szólsz?:)
Pécsi vásárba a zsibin eladni..???, persze ez csak akkor működik, ha van kedved ehhez a formához. Egy ötletnek ez is jó talán.)
TörlésKöszönöm a tippeket - de
VálaszTörlés1. nem vagyok fb. tag
2. nem igazán van kedvem kimenni a vásárba, bizonyos itt és most nem elmesélendő okokból. De majd megoldódik azért talán valahogy a problémám. Bízom benne....