Mi lesz veletek ?

Nem, nem veletek kedves ide tévedő olvasók…

Hanem egy szatyornyi ezzel-azzal – amiről azt gondoltam, egy régiségkereskedő pár ezer forintot tán ad érte – de nem kellett neki.

Kerámia-aljú és üveg tálca, régi karóra, öreg imakönyvek, ilyen-olyan dobozkák, szinte sosem hallgatott CD-k, régi magnókazetták indiai és keleti zenével, egy régi mobiltelefon, brosstűk, öngyújtók… Többségében  „garázs-vásáron”, vagy a zsibvásáron is  kapható, nem túl különös régiségek.

Tán a legértékesebb egy Wedgwood-i kis tányér, (a neten most láttam, 18 ezerért hirdetik !! – ezt azért előbb is megnézhettem volna…) no meg az a bizonyos rózsaszín cseh üvegváza….

Korukat tekintve tán az imakönyvek a legrégibbek, még a múlt század elejéről valók. Gondoltam, ha pár (mondjuk 5) ezer Ft-ot kapok értük, akkor az mehetne az angyalokhoz…

A régiségkereskedő csak ránézett és rögtön azt mondta, hogy  ezek nem is „olyan” régiek, és köszöni, de nem kéri.  

Jó, megmaradtak most, mondhatom megmenekültek ezek az apróságok… de van ám ilyesmi még itthon számtalan, ami csak nekem jelent valamit, ezért, vagy azért. Mert valamelyik utazásom során vettem, vagy kaptam valakitől, vagy van valami meséje a hozzám-kerülésének, emlékeztet valamire, ami szép volt. De rajtam kívül valóban nem mond senkinek semmit.  És én őrizgetem, törölgetem, teszem ide-oda… s nincs szívem kidobni. Egyébként sem szokásom még használható dolgokat szemétre vetni. De amióta megtapasztaltam nagynénim háztartása és élete felszámolásának „menetét” (meg pár évvel ezelőtt a szomszéd nénim lakás-kiürítését) – hát nem hagy nyugodni a gondolat, hogy az én otthonom tárgyai is ilyen sorsra fognak jutni. És szeretném,  ha valakinek fontosak lennének akkor is, ha én már a felhő szélén lógázom a lábamat…

Még csak arra sem tartok igényt, hogy kézbe-véve rám gondoljon, de ne kerüljön semmi, még használható dolog a szemétbe !

Évek, vagy lassan már évtizedek óta „dolgozom” ezen. Nem tudnám elmondani hány mázsa ruha ment a kezeimen keresztül, és köszönheti nekem, hogy nem a kukában kötött ki. De adtam tovább rászorulónak két ízben is szinte teljes konyha-felszerelést, volt, hogy bútorokat is, rengeteg ágyneműt, de főleg ruhát és cipőt, de rajtam keresztül cserélt gazdát, gyerek-bicikli, szánkó, sokféle játék és mesekönyv is…. Számát se tudnám megmondani, hány felé szortíroztam, vittem, adtam az ismerőseim körében fölöslegessé vált holmikat. Évek óta dolgozom ezen, el is neveztem magam „Maritász”-nak.

Örülök, ha kapok és mindig tudom, hol van arra a bizonyos dologra épp szükség…

És akkor tessék, most a saját dolgaimmal nem tudok mit kezdeni…igaz persze, hogy ez most kivételes esetnek számít, hiszen ezekért pénzt kértem volna… de hát azt se magamnak…

No, mindegy, azért az angyalokra majd csak összejön a még hiányzó pénz… és ha majd valakinek „csak úgy” odaadom a kis vackaimat, tán elfogadja…. Már az is öröm lesz, hogy egyáltalán gazdát találtam nekik, s nem a szeméttelepen landolnak.