Árvalányhajas Nagymező

Törtem a fejem, s oda jutottam, hogy  több, mint 40 éve láttam életemben először (és eddig) utoljára árvalányhajat, a Tenkes hegy oldalában jókor járva. Mert ugye a lényeg a „jókor” szón (is) van…

Tudtam róla, hogy nem túl gyakori, meg hogy védett – de be kell valljam, túlzottan nagy szerepet nem játszott eddig az életemben.

Pár napja jelentkezett „lélekajtós/bazsarózsás” hosszúhetényi blogbarátném, azzal a hírrel, hogy a Nagymezőn nem csak bazsa van ám, hanem árvalányhaj is !

No, hát ezt meg kell nézni – határoztam el, s meg is beszéltük a találkozót.

A pár héttel ezelőtti rét megváltozott, egyes virágok eltűntek/elnyíltak, de előbújt, s virított helyettük sok másik. (Csak úgy zárójelben: jutott szembe, hogy micsoda nehéz feladata lenne annak, akinek ezen, a nem is túlságosan nagy réten össze kellene számlálni a növényfajtákat…  és az is, hogy mennyire kár, hogy nem tudok a mellékelteknél jobb minőségű fotókat készíteni...de hát ez van - elfogadom....)

Akárhová nézel mindenhol pezseg az élet – virágok formájában. Pedig aztán nem is lehet azt mondani, hogy valami különös jó táptalaj lehet ez a kicsit szikes domboldal, s mégis telis-tele van szebbnél szebb virágokkal….  Lépdelsz – mert ugye lebegni nem tudsz – és fáj a szíved, mert a virágszőnyeg egyikére másikára kénytelen vagy rálépni – egyeseket kikerülve is…

Bunkós hagyma

Farkas kutyatej

Hegyi baltacím

Kakukkfű és madárfészek kosbor

Kúszó v. fehér here

Orlay murok

Piros gólyaorr

Magyar(török) szegfű és Orlay murok a fűdzsungelben

Törpe nőszirom

Vitézvirág

Mezei zsálya

Nagyon meleg volt aznap, nem is indultunk korán, csak d.u. ötkor. Még így se fáztunk. Fent a mezőn sehol teremtett lélek, de a virágözön még mindig lenyűgöző. Sárga törpenőszirmok, lilás-piros magyar(török) szegfű, valamilyen pici sárga hereféle, fehér nagyobb here,  kakukkfű, farkas kutyatej már elpirulva, sötétlila mezei zsálya… Aztán beljebb az erdőszélen találtam még néhány nagy ezerjófüvet, pár szál harangvirágot. Vittem a növényhatározót, hogy meg tudjuk állapítani egyik-másik, nem ismertről, hogy micsoda. Jól tettem – egyszerűen képtelenség az embernek (már ha csak műkedvelő) ennyiféle virágot felismerni, azonosítani.

Aztán csak kicsit sétáltunk és barátném előre mutatott: Látod, ott van ! – felkiáltással…

Hát ott volt. Lenyűgöző. Nem győzőm hangsúlyozni, a kép semmit nem ad vissza a látványból...Első gondolatom az volt, olyan, mint egy szőke kisfiúcska feje/haja – halványaranysárgásfehérselyem (vagy milyen – le se lehet rendesen írni a színt, az állagát…) Szóval ott ringatózott a szélben egy hatalmas árvalányhaj mező ! Fantasztikusan szép volt, tényleg azt éreztem, hogy mint egy gyerek buksi fejét, jó lenne megsimogatni…

 

A láthatáron magasodik a Tenkes

A zöld bokor-háttér

Vadrózsa, magyar szegfű és az ég tudja  még mi nő közte....

Gyönyörű közelről is...

A szél szétviszi a magokat...terjeszkedik....

A virágzás elején volt a mező – csak elvétve találtunk olyan szálakat, melyek már a „kirepülésre” készülve felborzolták röptető szőrüket (gőzöm nincs, mi a hivatalos neve)… itt van egy érdekes leírás a növényről:

„….E sokféle árvalányhajnak azonban közös tulajdona forgónak nevezett termése (111. kép) mely lényegileg három részből áll: a füvekre általában jellemző szemtermésből s az ezt borító két levélből és pedig a kisebb és vékonyabb pelyvából és a nagyobb, fent 10–40 cm hosszú alsó részében csavart, közepén térdalakban hajlított, felül tollas szálkába futó toklászból. A szálka felső, nagyobb, tollas része repítő készülék; ha megérik, a szél könnyen magával ragadja a bugából s a nagyfelületű, de rendkívül könnyű tollas rész révén hosszabb ideig röpíti a levegőben.

A forgó alsó része: a toklász, a pelyva és a kettő közé zárt szemtermés, súlyánál fogva horgonyszerűleg lóg a repítő részen. A toklász töve hegyes tövisben végződik, – mely leszálláskor nyomban utat üt a szemtermést rejtő toklásznak a talajban. A toklászt alsó felén felfelé álló serték borítják. Ezekkel horgonyozza magát a földbe, sőt a toklász hegye a szél lengetése következtében e serték révén mindig mélyebbre és mélyebbre nyomul a talajon. Ugyanis a visszafelé álló, rugalmas serték a forgó eldöntésekor egyrészt megakadályozzák, hogy a toklász kihúzódhasson a földből, másrészt ugyanakkor a talajba horgonyzott toklászt ez eldöntés ereje benyomja a földbe….” (Idézet innen: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyarsag-viragai/ch13.html

Egyébként Magyarországon mára élőhelye annyira beszűkült, hogy az összes faja védett. Eszmei értéke egy 2001-es minisztériumi rendelet szerint 5000 forint.

Szóval ámulás, bámulás, fényképezés után csak álltunk ott, és csodáltuk. Elmondhatatlanul szép volt, ahogy a szélben hullámzott… A lassan leszálló nap még kicsit aranyozott is a fehérségen, körülötte a csodás virágokkal teli mező, mögötte egy élet-zöld-bokor-sor, távolban Baranya lankás része, a láthatáron pedig a Tenkes hegy… Hát nem tudnék ebből képet festeni, mert képtelenség lenne ecsettel visszaadni azt, amit láttam. És természetesen a fényképen se azt látod, amit mi akkor, ott. Varázslatos volt. Ezúton is köszönöm „lélekajtós/bazsarózsás” barátnémnak ezt a szép délutánt…

És akkor nézegessetek még pár szál virágot, amit el tudtam hozni: 

 

Galaj

Harangvirág és nagy ezerjófű erdő-árnyban

Koloncos legyezőfű

Nagy ezerjófű a lemenő nap fényében...

Búcsúzóul ide írom, amit szintén tegnap kaptam, a mesét az árvalányhajról, hátha más se ismeri: http://mek.niif.hu/04800/04873/04873.htm#134