2013. március 18., hétfő

Elmélkedés mai lányokról-asszonyokról (A bárányok, meg a dédik hallgatnak…?)



 A Hetedhéthatárban  olvastam a  Jánosi Engel Adolf életéről készült, 3 részes sorozatot, (elolvasásra ajánlom !) s ebben találtam egy bekezdést, ami elgondolkodtatott.

„Jóságos édesanyátok takarékos háziasszony volt, s akkor is az maradt, amikor a körülményeink neki már több kényelmet, nagyobb kiadást is megengedtek volna. Gyakran mondogatta: „A régebben férjhez ment lányok minden erejükkel arra törekedtek, hogy takarékos háziasszonyok legyenek, s mindenekelőtt, minden mást félretéve, a legtöbbet családjukkal, annak dolgaival, gondjaival törődjenek. A mai lányok lakodalomra, nászútra, fürdőhelyekre, bálokra, színházra, luxusra, drága háztartásra gondolnak, nem törődve azzal, férjeik tudnak-e annyit keresni, amennyit ők elköltenek. E tékozlás bizony tönkremenéshez is vezethet.”



Becs szó,  nem akarom csepülni a mai fiatalasszonyokat. Bizonyára igen sok szorgalmas, ügyes, okos, jó háziasszony van közöttük, aki emellett dolgozik, gyereket nevel és esetleg még arra is jut ideje, hogy mondjuk jógázni járjon, vagy idegen nyelvet tanuljon – ámbár fogalmam nincs, miképp is lehet ennyi mindent úgy összeegyeztetni, hogy „rendesen” legyen  mindegyik dolog elvégezve. Meggyőződésem, hogy valamelyik a sok vállalás közül kárt szenved…..(Bármennyire is hihetetlen, voltam én is fiatal és tudom, sok mindent lehet, de azért van valahol egy határ.)

De nem az efféle mintaasszonyokról akarok írni. Mert öregasszony barátnőim között nem is egy van, akinek az ’unokamenye’  (vagy miképp is kell hívni az unokája feleségét?)  annyira másképp él, - mint ahogy azt mi jónak láttuk, tartottuk, - hogy az állandó viták témája. Vagy ha nincs vita, akkor örök sértettség-érzés van a dédikben, mert 1. vagy meghallgatják és tesznek a véleményére, tanácsára, 2. vagy azonnal lehurrogják, hogy „ma már másképp kell”.
Ezek után ugye mi marad ? A sértett hallgatás, és a tüske az emberben, hogy bár jót akartam, de nem voltak rám kíváncsiak, vagy meghallgattak ugyan, de juszt se azt/úgy csinálják. És természetesen ez nem csak a dédik fájdalma, hiszen a nagyik ugyanígy vannak, sokszor bizony nem mernek szólni a gyerekeiknek, nehogymá’ megsértődjön, és akkor jaj, mi lesz, nem jön többet, vagy nem hozzák el a pici babát megmutatni….

Pedig, hát azért csak csak mögöttünk egy élet. Csak voltak nekünk is tapasztalataink, igaz, mi nem a netről szedtük le a tudnivalót, hanem sokszor bizony saját keserű élményeink által lettünk okosabbak. És miért volna baj, ha elmondanánk, hogy „Ezt én így gondolom” vagy „Talán próbáld meg így”.
Hajlandó vagyok én elfogadni, hogy változik a világ, de talán a régieknek is lehetnek ötleteik egy probléma megoldására. És még csak az se baj, ha nem azt teszik az ifjak, amit tanácsolunk nekik – hiszen majd ők látják esetleg kárát – de hát miért nem hallgatnak legalább türelmesen végig ?


Mikor a gondolataimban idáig jutottam, eszembe jutott drága jó ómamám. Milyen is volt, miképp is viselkedett ? És akárhogy erőltetem az agyamat, egyetlen olyan szituációt nem tudok felidézni, amikor ő kinyitotta volna a száját – leszámítva amikor a levest kanalazta…..
Se amikor vita volt a családban, se amikor véleményt kellett volna mondani. Nem, egyszerűen nem emlékszem rá – mintha néma lett volna az én ómamám….És nem azért, mert az emlékezetem olyan gyatra. Hiszen pl. a nagymamámra nagyon is jól emlékszem, emlékszem szavaira, a meséire, a feddéseire, nagyon sok mindenre. Hát akkor a dédi csakis azért élhet „némaként” az emlékezetemben, mert ő tudta a nagy titkot:  „Öregembernek ’hallgass’ a neve.”

Az egészben csak az a vigasztaló, hogy mindenki megöregszik egyszer. S ahogy nekem most az ómama, tán egyszer mi is eszébe jutunk majd azoknak, akik ma, a mi tanácsainknál annyival többre tartják az Interneten olvasható ötleteket…..

8 megjegyzés:

  1. Kedves Aranyosfodorka,
    ne bánkódj emiatt. A legjobb, ha pozitívan állunk a következő generációk újsüttetű módszereihez. Csak ne ártsanak maguknak és a gyerekeiknek!
    Nekem már az is meglepő volt, hogy az egyéves unokám még nem ehet mézet, tejet, piskótát, kekszet...Ma már senki nem tudja megmondani, mi a jobb, a vaj vagy a disznózsír... És ezek csak apróságok.
    Barátsággal üdvözöl: Éva (aspidistra)

    VálaszTörlés
  2. Tudod Éva, engem ez az egész dolog leginkább azért zavar, mert még meghallgatni se nagyon van kedvük/türelmük. Pedig az nem jelent semmiféle elkötelezettséget. Belátom, elsősorban nekem lenne "könnyebb a lelkem", ha bármiféle baj estén elmondhatnám: "Én szóltam."

    VálaszTörlés
  3. Az az igazság, hogy tegnap (hétfő) egy magánmegbeszélés-félén voltam, igaz Pécs jövőjével kapcsolatosan. Már a tegnapi - hétfői - időjárás is "megviselt" - a mai (keddi) még jobban. Így aztán csak röviden annyit ehhez a témához, hogy pl. van egy : Elfeledett pécsi nők nyomában (?) blog is. (Googleba írva) -és ajánlom, azoknak akik nem ismerték, vagy érdekelné.

    VálaszTörlés
  4. * Nem bírtam megállni, mert tetszett Éva hozzászólása. Feltételezem, hogy a nők - anyák,nagymamák,anyósok és egyéb "nőnemű hozzátartozók" élik meg nehezebben ezt a témát.- Bár közel 2 éves unokámmal nem élek egy fedél alatt, első perctől fogva "beleéltük magunkat" feleségemmel (nagymama)-hogy semmilyen körülmények között nem fogunk beleszólni abba,hogy a gyermekünk (az apa) + a menyünk mit és hogyan tesznek az unokával. Ne keseredjen el kedves Éva ! - a mi unokánk "nem ismeri" a csokoládét, és sok egyéb más élelmiszert sem, neki nem mesélnek este (elalvás előtt) - igaz napközben többször is- "nem ismeri" a tv-t (jelenlétében soha nincs bekapcsolva) és ne soroljam. Véleményem szerint, mint a legtöbb dologban- "kettőn áll a vásár !" -és van egy bizonyos "arany középút !" Szokásom "védeni" a fiatalokat (?) - ez esetben annyi lenne a "védésem," - hogy nem ismerem a konkrét esetet !- nem tudom, hogy a "fiataloknak" mennyi személynek a "jószándékú" tanácsát kell/illik meghallgatniuk ? (lehet,hogy tele a hócipőjük vele ! - de ne legyen igazam ! )
    majd kifelejtettem : az "sem semmi !" amikor valakinek (mert elvált szülők gyermeke! ) annyi "jóakarója van,"- hogy .... na, az megint egy más történet lehetne. Tanácsom (?) ki-ki tartózkodjon az "én szóltam" és/vagy "az én időmben így volt" - és ehhez hasonló kifejezésektől is ! :-)

    VálaszTörlés
  5. Tegnap este gondolkodtam rajta, de csak ma írom, hogy is van/lesz ez nálunk. Március 20-án hajnalban született a harmadik unokánk. Neki is 2 szülője, 4 nagyija, 8 dédcsaládja, és ... annyi megörökölt/megtagadott szokás és értékrendszere lesz/lehet, amennyi fűszál a réten. Ezt a dédik a nagyiknál jobban tudják/tudhatják. Felénk ezt úgy is mondják: "Öt ujjam sem egyforma, melyiket harapjam", és "Lányomnak mondom, menyem is értsen belőle" "Ahány ház, ...stb.
    Az én Mamim, dédiként a gyerekeimmel a térdén újra, és újra elmondta a mondókákat/verseket/énekeket, amire gyerekkoromból emlékezhettem. Anyósom, apukám, anyukám dédiként azt adták, ami nekünk nagyszülőknek és a szülőknek eszünkbe sem jutott... És most úgy gondolom: EZ ÍGY VAN JÓL. Tényleg hallgattak, TETTEK/CSINÁLTAK valamit... Szóból ért az ember, de a GYEREK-nek fontosabb az érzés, és a tett. Ezt azért kell írnom, mert a harmadik unokánkkal nem lesz közös anyanyelvünk... ,tehát marad az ÉRZÉS és a TETT, és ez így LESZ jól - remélem...
    Sok szeretettel neked Aranyos Fodorka, akitől újra, és újra emberi érzést/gondolatot olvasok. A legjobbakat kívánom mindannyiunknak: Pisze

    VálaszTörlés
  6. Igen Pisze, az kimaradt a szövegemből, hogy játszani azért (egyelőre) még szabad a kisgyerekekkel, dajkálni, verset mondani. A picik még igénylik és arra másfél órára, amíg együtt vagyunk, a baba-dajkálás lehet az én tisztem. És ha jól meggondolom, igazad van, ez is valami. A semminél több...

    VálaszTörlés
  7. Eszembe jutott a nagymamám még egy mondása: "Az öregnek az kell, szaladj neki, lökd fel!". Apropója, hogy tegnap tojásból készült vacsora volt. Közben arra figyeltem, hogy tegyek bele egy kis foghagymát is és, hogy milyen "zöldet találok majd a tetejére". Viszont amikor a héjakat összefogtam vettem észre, hogy a Mami mozdulata (héjból a fehérjét ujjal kisimítani) kimaradt az "újhullámosreceptből"... Nem dícsért volna meg érte... Igaz, nem is akkor tette volna szóvá, hanem legközelebb még alaposabban simította/facsarta volna ki a tojáshéjat :( az én nagyim/dédink is hallgatott. Későn jött újabb emlékemmel: Pisze

    VálaszTörlés

  8. Pisze: :-) nahát, ez a mozdulat (is) milyen ismerős. Lehet, hogy 50 év múlva erről fogunk mi is valakinek eszébe jutni ????

    VálaszTörlés