ABBA és a gondolataim....

1976-ben készült a film, ami egész véletlenül egy héten belül ma másodszor is szemem elé került. Ajándéknak tekintettem és boldogan néztem végig újra.  50 évvel ezelőtti eseményeket láttam ! még leírni is furcsa (ijesztő?) ezt a számot....
Itt is és most is mondom, vállalom: nagyon szerettem ezt a zenét - nyilván, mert abban az időben "ifjú" voltam még és azt hiszem nincs más zene, amelyre annyit táncoltam volna, mint az ABBA számokra.
https://www.youtube.com/channel/UCYPs4y5esNqx6ax1CxZws6Q
Emlékeztem rá, hogy valamikor írtam én erről a filmről, amit a múlt hét végén és ma (ezek szerint) másodszor ill. harmadszor is megnéztem, de e két utolsó között a netet is átkutattam, hogy hátha valahol mégiscsak megtalálom, mert ez a film a zenekar alakulásától a feloszlásáig végigkísérve az életüket, sok mindenről mesél és természetesen közben mennek az ABBA számok ezerrel. (Ha megtalálom, valószínű megnéztem volna még harmadszor, vagy ki tudja hányszor még...)A teljes filmet azonban nem lehet megtalálni, csak egy-egy részlet látható itt-ott belőle...No, mindegy, én most kétszer egymás után is láttam - és valójában mindkét esetben azonosak voltak a film utáni gondolataim, érzéseim:
1. Ez a zene (számomra) csodás - nyilván mert az ifjúságomat idézi, miképp fentebb már írtam... Mindegyiket végig-dúdoltam a tévével...(Ha valaki, aki véletlenül ide tévedt  nem ért velem egyet - nem baj....Ízlések és pofonok...ugye....)
2. Szomorúan láttam, amit akkor is látok, ha tükörbe nézek: nagyon megöregedtünk. Most kerestem rá a pontos adataikra - hát szinte csak napok, vagy pár hónap különbség van köztük és köztem...És láttam, hogy néznek ki most... És bizony kicsit szomorú lettem, mert nyilván engem is így néznek/látnak a fiatalok: "ottmegyanéni" (még egyelőre nem bottal, mint Frida....) És szörnyű még leírni is, de az volt az érzésem, ezek az emberek nem azok, akiket én csodálattal néztem, hallgattam...Ezek az emberek.........hát inkább nem folytatom. Ha megöregedtetek, ki tudjátok majd egészíteni ezt a kipontozott mondatomat. Mindegy. Az ABBA csodás volt és én boldog voltam, hogy újra láttam, hallottam őket.
https://hu.wikipedia.org/wiki/ABBA_%E2%80%93_A_film

A zenekar tagjainak személyes adatai:
Benni 1946 https://hu.wikipedia.org/wiki/Benny_Andersson
Björn 1946 https://hu.wikipedia.org/wiki/Bj%C3%B6rn_Ulvaeus
Agnetha 1950 https://hu.wikipedia.org/wiki/Agnetha_F%C3%A4ltskog
Anni-Fried 1945 https://hu.wikipedia.org/wiki/Anni-Frid_Lyngstad

A fenti (első) linken lehet hallgatni őket, ha valakinek kedve lenne hozzá...Én mindenesetre most oda kapcsolok....

Félelmetes.....

Én ehhez nem fűznék semmi szöveget. Nézd, olvasd, borzongj....De hogy én néha miket találok....észbontó....

 

https://en.wikipedia.org/wiki/Jeb_Corliss

https://www.facebook.com/reel/1666255994173924

Jeb Corliss: Emlékiratok a szélről: Az élet és a halál közötti vonal feltárása                                  

A "Memoirs From The Edge" Jeb Corliss egy megragadó önéletrajz, amely az olvasókat izgalmas utazásra viszi az extrém sportok szívébe és az egyik legikonikusabb alakjának elméjébe.

Jeb Corliss, aki az egyik legjobb BÁZIS ugróként és szárnyasruha-pilótaként ismert, belemerül az őrületbe és a sötétségbe, amely meghatározza rendkívüli életét. Ez az odüsszeia kibontakozik, ahogy Corliss ismételten megtöri és újjáépíti magát a fájdalom és a merészség olvasztótégelyén keresztül, megosztva olyan történeteket, amelyek mély betekintést nyújtanak az emberi pszichébe. Az általa visszahozott mesék betekintést nyújtanak az elmében létező sötétségbe, valamint a saját egyedülálló megküzdési módjába. Sokan így vagy úgy küzdenek a mentális betegségekkel, és Corliss szembetűnően őszinte képet ad küzdelméről, miközben a világ legveszélyesebb sportjait haladja át.

Az önéletrajz Corliss korai éveibe nyúlik, a gyermekkortól a serdülőkorig, és feltárja az extrém sportok világába való belépését az ejtőernyőzésen keresztül, amely átjáróként szolgált valódi szenvedélyéhez, a BASE ugráshoz. A narratíva élénk leírásokkal bontakozik ki néhány legtermékenyebb ugrásáról, amelyek mindegyikét egy egyedülálló hely vagy struktúra jellemzi, amely Corliss félelmet nem ismerő felfedezésének vászonjává válik.

Az emlékirat előrehaladtával Corliss reflektál a találkozások mélyreható hatására, beleértve a legendás Shane McConkey-val való találkozást, a mágikus élményeket Iiro-val, a varázslóval, és a félelmetes ugrásokat olyan helyeken, mint Dél-Afrika, a Fecskebarlang és még az ikonikus Eiffel-torony is. A kalandról szóló lélegzetelállító történetek közepette a szerző személyes utazásának kihívást jelentő aspektusaival is foglalkozik, őszinte ábrázolást nyújtva a mentális betegséggel való küzdelméről.

A "Memoirs From The Edge" több, mint a halállal dacoló mutatványok felidézése; ez egy nyers és introspektív narratíva, amely meghívja az olvasókat egy izgalom-kereső elméjébe, aki az emberi képességek határait feszegeti. Corliss memoárja a tartós emberi szellem, a szenvedélyre való törekvés, valamint az extrém sportok világában a kockázat és a jutalom közötti összetett kapcsolat bizonyítéka.

(Jeb Corliss - született 1976. március 25. - egy amerikai profi ejtőernyős és BASE jumper. Olyan helyszínekről ugrott le, mint a párizsi Eiffel-torony, a seattle-i Space Needle, a Rio de Janeiro-i Megváltó Krisztus-szobor és a kuala lumpuri Petronas ikertorony. Velencében, Kaliforniában él.)

A gyengém: Trooping the Colour Birthday Parade 2026

Idén is sikerült úgy alakítani a programomat, hogy végig tudtam nézni....Nem tehetek róla, immmádom... Ez nem május elsejei felvonulás...ez valami csoda - legalábbis szerintem...

És ha visszaidézem, amikor ezt az útvonalat személyesen is bejártam, akkor nem is tudom, sírok-e vagy nevetek (belül) - de akármelyik is, mindegyik nagyon jó......

(Ja, az erkélyen nem voltam... 😀)

John Langdon Down

Én ezt nem tudtam, még sosem olvastam róla. Most a Fb-on megtaláltam, de valahogy nem sikerül a hivatkozást ide beilleszteni. Tehát bemásolom az egész anyagot. Hátha más se ismerte ezt a történetet:

1858-ban egy John Langdon Down nevű fiatal orvos elfogadott egy olyan állást, amelyet egyetlen ambiciózus orvos sem akart. Azért küldték, hogy vezesse a Royal Earlswood Elmegyógyintézetet Surrey-ben, ahol az értelmiségi fogyatékossággal élő embereket tárolták, de különösebben nem gondoskodtak róluk.

A padló koszos volt. A személyzet brutális volt. A fizikai büntetés rutin volt. Rongyba öltöztették, rosszul etették a lakókat, és inkább megfékezendő problémaként kezelték, mintsem  embereknek.

30 éves volt. Távolról is irányíthatta volna a helyet, megírhatta volna a jelentéseit, és továbbléphetett egy rangosabb posztra.

Ehelyett minden nap a kórtermekben sétált. Megtanulta a betegei nevét. És látott valamit, amit nyilvánvalóan senki más nem, a betegség mögött az embereket.

Az első cselekedetei nem orvosiak voltak. Kirúgta a bántalmazó személyzetet. Teljesen betiltotta a fizikai büntetést. Rendes ételt, tiszta ruhát és friss levegőt biztosított… Aztán olyasmit mondott a kollégáinak, ami 1858-ban szinte abszurdnak hangzott: az orvos elsődleges feladata, hogy barátkozzon a betegével, és hogy a boldogságuk legalább annyira számít, mint az egészségük.

Évekig tartó gondos, aprólékos megfigyelés után a Down 1866-ban közzétett egy ismertetőt, amelyben leírta a fizikai és fejlődési jellemzők sajátos mintáját, amelyet néhány betegében azonosított. Eredeti szakkifejezése tükrözte korszakának faji elméleteit, amit később jogosan hagytak el. Klinikai megfigyelései azonban olyan pontosak és alaposak voltak, hogy közel egy évszázaddal később az orvosi közösség megtisztelte azzal, hogy megnevezte az általa leírt állapotot. Ma Down-szindrómaként ismerjük.

Pácienseit is elkezdte fényképezni - nem klinikai mintaként, hanem egyénként. A legszebb ruhájukba öltöztette őket. Méltóságot adott nekik egy kis időre. Egy olyan korban, amikor az ilyen embereket szándékosan elrejtették a társadalom elől, az az egyszerű portré-készítés csendesen radikális volt.

1868-ra a Down nem értett egyet  az elmegyógyintézet kormányzóival. Amikor megtagadták a lakók által készített műalkotásokból álló kiállítás finanszírozását, olyan döntést hozott, amely meghatározza élete hátralévő részét. Lemondott.

Feleségével, Maryvel vásároltak egy nagy házat Teddingtonban, és olyanná változtatták, amilyet még nem látott a világ. Normansfieldnek hívták - és nem kórház volt. Otthon volt.

A lakók élelmiszert termeltek a kertekben, Down saját maga is tevékenykedett ott velük. Szakmákra tanították őket. Megtanították a betegeket olvasni és írni. Szeretetet, friss levegőt és emberséges elbánást kaptak, hogy képesek legyenek növekedni.

Aztán 1879-ben Down épített valamit, ami még mindig megállítja az embereket, amikor először hallanak róla. Egy színház készült….Egy teljes, rendes színház - színpaddal, valódi ülőhellyel és megfelelő akusztikával – amit a közítélet teljesen feleslegesnek, haszontalannak minősített.

Miért épült a színház? Mert a Down szerint a művészet, a zene és az előadás nem luxus, hanem szükségszerű. Része annak, amit embernek lenni jelent - és ő ragaszkodott hozzá, hogy a betegei is emberek.

Minden héten színdarabokat adtak elő. Énekeltek. Rivaldafénybe álltak és tapsot kaptak. Sokuk számára ez volt az első alkalom, hogy valaki tapsolt nekik.

Normansfield több mint egy évszázadon át virágzott. Azok a családok, akiknek azt mondták, hogy  a gyerekeiknek nincs jövőjük, elkezdtek látni valamit, amiben már majdnem nem hittek - fejlődést, örömöt és egy életet, amit érdemes élni. 1876-ra mintegy 160 lakosnak adott otthont a közösség.

Amikor Down 1896-ban meghalt, a fiai vitték tovább a munkát. Normansfield 1997-ig otthon maradt.

Ma a telephely a Langdon Down Museum of Learning Disability-nek ad otthont, és a Down-szindróma Egyesület főhadiszállása az Egyesült Királyságban.

A színház, amit 1879-ben épített, még mindig áll. Gyönyörűen restaurálták. Több mint 140 évvel később is előadások házigazdája.

John Langdon Down jó orvos volt, komoly orvosi ismeretekkel - de talán nem ez volt a legnagyobb hozzájárulása az ügyhöz. Amit valójában tett, az a korának egyik megdöntött  alapfeltételezése volt: t.i. hogy egyes életek kevesebbet érnek másoknál.

Napi gyakorlattal és makacs meggyőződéssel bebizonyította, hogy minden embernek van mit nyújtania – és azt, hogy a megfelelő, türelemmel és őszinte tisztelettel kínált környezet segíteni tud mindenkinek.

A világ, amelybe született, sötétségbe zárta a legsebezhetőbb embereit.

A világ, amelyet hátrahagyott, valamilyen apró, de állandó módon kezdte beengedni a fényt....

(https://www.facebook.com/) 

Bocsánat....itt Harald Lesch beszél....

Szerettem volna valamiképp néhány nekem tetsző előadását elmenteni, megörökíteni. Nagy kedvencem (https://en.wikipedia.org/wiki/Harald_Lesch) a mesélő mindegyikben. Nem kell megnézni, nem kell kommentelni. Holnapra kitalálok majd valami jobbat....


Néhány a rengeteg előadása közül:

Visszatekintés 2025-re: https://www.zdf.de/play/dokus/terra-x-harald-lesch-102/leschs-persoenlicher-jahresrueckblick-doku-100
Földrengés: https://www.zdf.de/play/dokus/terra-x-harald-lesch-102/terra-x-harald-lesch-interview-mit-professor-marco-bohnhoff-100
Depresszió: https://www.zdf.de/play/dokus/terra-x-harald-lesch-102/terra-x-harald-lesch-depression-verstehen-100

Reuter Camillo

Egy véletlen beszélgetés kapcsán került szóba Reuter Camillo neve.  

https://hu.wikipedia.org/wiki/Reuter_Camillo

A mai pécsiek (főképp a fiatalok) feltehetőleg sose hallották a nevét - pedig ha veszi valaki a fáradságot és elolvassa az alább bemásolt   linkeken "életútját" - hát nagyon sok érdekességet megtudhat róla. Én is csak most kaptam meg ezt az anyagot - köszönet a küldőjének - de azonnal "vágyat éreztem", hogy itt a blogban is megörökítsem...mert én még emlékeztem erre a névre, amit nagyszüleim néha otthon emlegettek. Tény, hogy semmi "sztorit" nem tudok róla, de a név ismerős volt - és lám....ez is összeköt a múlttal. Örömmel olvastam és ajánlom tovább a cikkeket.

https://tgyoblog.lib.pte.hu/reuter-camillo-kozeleti-tevekenysege/
https://tgyoblog.lib.pte.hu/reuter-camillo-kozeleti-tevekenysege-ii/

Reuter Camillo 1923-ben költözött családjával Pécsre az Ideg- és Elmeklinika épületébe, a professzor és klinikaigazgató Reuter pedig több szempontból is a város társadalmi és kulturális életének alakítója, formálója lett. Nemcsak elhivatott szakember volt Reuter Camillo, hanem elszánt természetbarát, fáradhatatlan természetjáró, rendíthetetlen támogatója a kulturális egyesületeknek és a kulturális élet fejlesztésének, elkötelezett nevelője a közembereknek, egy igazi polihisztor volt.

Munkánk első részében Reuter Camillo tantermen kívül tartott előadásait, népművelő-tevékenységét és igazságügyi elmeszakértői munkáját részleteztük, a második részben a professzor Mecsek Egyesületi és egyéb természethez, állatokhoz, növényekhez, valamint a múzeumi élethez fűződő tevékenységét mutatjuk be.

Reuter Camillo a Mecsekben, 1926

(Dr. Bőhm István felvétele, Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény)

Szerintetek vannak/élnek még Magyarországon ilyen "kvalitású" emberek ?

Azért csendben, itt a végén ajánlom ezt a 10 évvel ezelőtt írt anyagomat is: 

https://aranyosfodorka.blogspot.com/2016/04/a-lapisi-romai-ortorony-emlekere.html

Emlékeztek rájuk még ?

Buta kérdés...Nem lehet elfelejteni őket - ők már nem, de a hangjuk velünk marad...Én mindkét énekest kedveltem...

https://en.wikipedia.org/wiki/Freddie_Mercury

https://hu.wikipedia.org/wiki/Montserrat_Caball%C3%A9

Kiállítás(ok) a Zsolnayban: kettő egy jeggyel !

Ilyen szerencsém se volt még, egy belépőjeggyel valójában két kiállítást nézhettem meg.(Nyugdíjas: 1750.-)
Az első kiállításhoz szomorú hír társult: pár napja meghalt az alkotó....
https://kultura.hu/munkacsy-mihaly-dij-szobraszat-keramia-halalhir-kecskemeti-sandor/
(Csak zárójelben: különös érzés volt sétálni azon kerámiák között, melyek alkotója tegnapelőtt még "itt volt"...már ha nem is a kiállításon, de talán lélekben mégiscsak az alkotási közelében...Igaz, ki tudja, ma hol volt ? Hátha ma is ott volt, s nézte, ahogy én fotózom a szobrait...)
Érdekes alkotások ezek, kicsi kerámiák, de valahogy olyan "játékosnak" tűnik az összes. Egyszer sem jutott eszembe, hogy az alkotó "megizzadt" miközben ezeket "szoborta"...

                   

Akár egy órán át lehetne nézegetni ezeket az apró kis alkotásokat....

A másik kiállítás ez volt: https://www.m21.pecsigaleriak.hu/programok/designikonok-tegnap-es-ma  ez valahogy nem az én "kedvenc" világom, megnézem az alkotásokat, de egy kis butácska nyuszi kivételével (majd megmutatom) egyre se vágytam "olyan nagyon".  

Ő volt a "kedvencem":

Ennek a kiállításnak a legértékesebb darabja egy S.Dali "alkotás volt, ez:

(Az én fotóm nem sikerült..ezt innen hoztam: https://www.newarteditions.com/alessi-x-salvador-dali-obget-inutile/.) 

Alessi x Salvador Dali: Obget Inutile (Haszontalan tárgyak) egyetlen hajtogatott fémlap, amely egy laza kampókba végződő aranyfésűt tart, amelyet egy fa ruhacsipesz tart össze  1973/2023Anyag: 925-ös ezüstből, 24 karátos arannyal bevont sárgarézből és olajfából készült szobor. 99 + 3 AP számozott példányszám. Ár: 6300 £.

Hát kérem erre mondják, hogy ízlések és pofonok különbözőek....Na, de legalább láttam egy eredeti Dali alkotást....

Tesla

Nem kell elolvasni....Ezt  (is)  a FB-on találtam és bevallom, nem tudtam/ismertem Tesla élet-történetét....Számomra érdekes újdonság volt. Mivel a FB-ról bármikor eltűnhet, szerettem volna megőrizni,  ezért aztán az egész anyagot bemásoltam ide..... (Velem meg amúgy sem történik semmi olvasni-valóan érdekes...) 

*Nikola Tesla: Aki meghódította a világot, és egy galambbal halt meg**

Ő adott energiát a világnak – és egy szállodai szobában halt meg, egyetlen galamb társaságában.

1943. január 7-én Nikola Tesla egyedül halt meg a New Yorker Hotel 3327-es szobájában. 86 éves volt. Egy Alice Monaghan nevű szobalány két nappal később talált rá, miután végre figyelmen kívül hagyta a "Ne zavarjanak" táblát, amit az ajtóra akasztott. A halottkém szívkoszorúér-trombózist állapított meg. Nem merült fel gyanús körülmény.

Az ember, aki segített megvilágítani a modern világot, a sötétben halt meg.

Tesla élete utolsó tíz évét ebben a szállodában töltötte – a 33. emeleten, a 3327-es és 3328-as szobákban. Ritkán engedett be látogatókat. Amikor a személyzetnek mégis be kellett lépnie, megkérte őket, hogy maradjanak legalább három láb távolságra. Egyszerű ételeket evett, amelyeket a szálloda séfje készített neki külön – meleg tejet, kenyeret, mézet, zöldségleveket. A világa néhány száz négyzetlábra és egy napi sétára a parkba zsugorodott.

Az a séta mindig a galambokról szólt.

Tesla minden nap etette őket, de volt egy bizonyos galamb – egy fehér –, amely olyan helyet foglalt el a szívében, amit semmi más nem tudott betölteni. Egyszer azt mondta, úgy szerette azt a madarat, ahogy egy férfi szeret egy nőt, és hogy az is viszontszerette őt. Amikor a galamb meghalt, valami lényegesnek tűnt el belőle. Egy barátjának azt mondta, amikor a fény kialudt a madár szemében, tudta, hogy a saját élete munkája is véget ért.

Szinte lehetetlen összeegyeztetni azt a képet – egy öregember eteti a galambokat a parkban – azzal a figurával, aki Tesla néhány évtizeddel korábban volt.

Az 1890-es években Nikola Tesla Amerika egyik leghíresebb embere volt. Több mint hat láb magas, kifogástalanul öltözött, nyolc nyelven beszélt, és rendkívüli bemutatókat tartott, amelyek szóhoz sem juttatták a közönséget. Drót nélkül világított meg gázzal töltött csöveket, mesterséges villámokat hozott létre colorado springs-i laboratóriumában, amelyek mérföldekről látszottak, és olyan kísérleteket végzett, amelyek elmosták a határt tudomány és mágia között.

Hozzájárulásai a világhoz nem illúziók voltak. Tesla kifejlesztette a többfázisú váltakozó áramú indukciós motort és az AC áramátviteli rendszert, amely George Westinghouse-zal partnerségben legyőzte Edison egyenáramát az úgynevezett Áramok Háborújában. Ez az AC rendszer ma is az elektromos hálózat alapja, amely világszerte otthonokat és városokat lát el energiával.

Körülbelül 300 szabadalmat birtokolt 26 országban. Alapvető munkát végzett a vezeték nélküli átvitel, a távirányítás, a fluoreszkáló világítás és a forgó mágneses mező területén. Vezeték nélküli kommunikációt, megújuló energiát és globális információs hálózatokat képzelt el, jóval azelőtt, hogy bármelyik létezett volna.

De ahogy a víziói egyre nagyobbak lettek, a pénz elapadt.

Legambiciózusabb projektje – a long island-i Wardenclyffe-torony, amelyet vezeték nélküli energia és kommunikáció globális továbbítására terveztek – elvesztette finanszírozását, amikor a befektető J.P. Morgan kiszállt. A tornyot végül lebontották. Tesla hírneve zseniről különccé változott. Ugyanaz a merészség, amely áttöréseit táplálta, most már praktikátlannak, sőt instabilnak tüntette fel.

Az 1930-as évekre szinte fillérek nélkül maradt. A Westinghouse, a szabadalmaira birodalmat építő cég, hallgatólagosan fizette a szállodai szobáját kötelességtudatból. Tesla időnként sajtóinterjúkat adott, amelyekben olyan találmányokat írt le, amelyek tudományos fantasztikumnak hangzottak – halálsugarak, vezeték nélküli energiasugarak, kommunikáció más bolygókkal. A világ már továbblépett más hősökre.

Aztán meghalt. És a világ megállt.

Több mint kétezren vettek részt a temetésén a New York-i Katedrálisban. Nobel-díjasok, feltalálók, diplomaták és New York-i tisztviselők töltötték meg a padsorokat. Eleanor Roosevelt first lady részvétét fejezte ki, írva, hogy ő és az elnök hálásak Tesla tudományhoz, iparhoz és az országhoz való hozzájárulásáért. I. Péter jugoszláv király koszorút küldött.

A búcsúztatók úgy hangzottak, mint bocsánatkérések – az a fajta, amit akkor adsz, amikor túl későn jössz rá, amid volt.

Néhány hónappal halála után az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az ő javára döntött egy szabadalmi vitában, elismerve a rádiótechnika alapvető hozzájárulását – azt a munkát, amiért Marconit hosszú ideig elismerték.

A történelem azóta lassan helyreigazítja a feljegyzéseket.

Ma Tesla neve mindenhol ott van – egy elektromos autógyártó cégen, a mágneses mező mértékegységén, múzeumokon, utcákon és emlékműveken szerte a világon. Arca szerb fizetőeszközön szerepel. Hamvai egy aranygömbben nyugszanak a belgrádi Nikola Tesla Múzeumban, amelyet több mint egymillióan látogattak meg megnyitása óta.

Csődbe ment, egyedül halt meg, és nagyrészt elfeledve a világ által, amelynek felépítésében segített. De az áram, amelyet segített megszelídíteni, továbbra is zúg minden falban, minden városban, minden képernyőben, amelyen ezt olvasod.

Tesla nem élte meg, hogy a világ utolérje. De utolérte. És nem fogja elfelejteni....

A Kessler nővérek halála

Még tegnap is láttam velük/róluk egy rövid kis filmet - s bár a hír már több napos, de még mindig kissé érthetetlenül állok előtte.

https://24.hu/kultura/2025/11/19/kessler-ikrek-noverek-halal/

 

Döntésükhöz azonban nyilván jobban kellene ismerni őket - életük történéseit..így hát az ember csak csodálkozik...

Dance Me to the End of Love

Vannak napok, amikor képes vagyok őt és/vagy hasonló számokat hallgatni akár reggeltől estig....

https://hu.wikipedia.org/wiki/Leonard_Cohen

Jane Fonda mondta...

...állítólag.(Nem ellenőriztem, de ha nem ő mondta, akkor is jó szöveg. BETARTANDÓ !!!!)

60 éves kor után már nincs túl sok idő hátra és úgysem viszünk magunkkal semmit, amikor eltávozunk, akkor kezdjetek kirándulni, vásároljatok olyan dolgokat amiket szerettek és amit megengedhettek magatoknak.

Ne gondoljatok arra, hogy mindent amit megspóroltatok a gyerekeitekre és az unokáitokra hagytok, mert ugye így van? Ne akarjátok, hogy olyan parazitává váljanak akik alig várják a halálotok napját. Ne aggodalmaskodjatok azon, hogy mi fog történni, hogyan fognak emlékezni rátok, mert amikor már a sírba vagyunk, úgysem halljuk sem a dicséretet sem a kritikát.

Ne aggódjatok túl sokat a gyerekekért, mert nekik is meg van a saját sorsuk és biztosan megtalálják ők is a saját útjukat. Ne legyetek a gyereketek rabjai! Tartsátok a kapcsolatot velük, szeressétek, segítsétek őket amikor szükségük van rá, de ne hagyjátok, hogy kihasználjanak. Ne várjatok túl sokat a gyerekeitektől, a gyerekek többsége szereti a szüleit, de nagyon el vannak foglalva a munkájukkal és más dolgokkal, ezért nem lesznek nagy segítség a szülők számára.

Az élet több annál mint munka, menjetek minél hamarabb nyugdíjba és örüljetek az életnek. 60 éves kor után már ne pazaroljátok arra az energiátokat és az egészségeteket, hogy vagyonra tegyetek szert vagy addig dolgozzatok ameddig meghaltok. Lehet, hogy a pénzeteknek semmi értéke sem lesz a kaszás előtt.

Mondjatok le a versengésről arról, hogy kinek a gyereke a gazdagabb és ki jár több alkalommal étterembe, kávézóba vagy külföldi utakra. Inkább azt mérlegeljétek, hogy kinek van több szabadideje, ki a boldogabb, az egészségesebb és az életvidámabb.

Ameddig egészségesek vagytok és jó a közérzetetek addig tervezzétek meg a következő napot és várjátok izgatottan a holnapot. Egy boldogtalan nap az életedben egy elveszett nap.Egy olyan nap amely tele van örömmel az egy nyertes nap.

Egy optimista lélek hamarabb legyőzi a betegséget, egy boldog lélek pedig nincs mit legyőzzön, mert nem ismeri a betegséget. Mozogjatok minden nap, sétáljatok a friss levegőn, élvezzétek a nap sugarait, olyan ételeket fogyasszatok amelyek vitaminokat tartalmaznak és minden esélyetek meglesz arra, hogy akár még 20-30 évet éljetek egészségben, jókedvűen!

(Üzenjetek, ha tényleg sikerült  ez a "túlélős variáció"...)

Goodall még egyszer...búcsúzóul

 Itt találtam: 

https://newstoday79.com/lelaneg/jane-goodalls-funeral-at-westminster-becomes-a-global-celebration-of-life-compassion-and-legacy-as-stars-fans-and-children-unite-to-honor-her-devotion-to-nature

Jane Goodall temetése a Westminsterben az élet-együttérzés és örökség globális ünnepévé válik, mivel a sztárok rajongói és gyermekei összefognak, hogy tisztelegjenek a természet iránti elkötelezettsége előtt

A Westminster-apátság tiszteleg Jane Goodall tiszteletére egy szívből jövő búcsúban: Az együttérzés és a örökség ünnepe

A londoni Westminster-apátságot ma az emlékezés szentélyévé alakították át, amelyet a fehér virágok tengerébe burkoltak Dr. Jane Goodall – a nő, akinek szelíd hangja átformálta, hogyan érti és hallgatja a természeti világot. A több száz gyertya lágy ragyogása villódzó árnyékokat vetett az ősi kőfalakon, miközben a világ minden sarkából több ezer gyászoló gyűlt össze, hogy lerója tiszteletét. Ez nem a nagyság szertartása volt, hanem egy olyan összejövetel, amely tiszteletet, szeretetet és hálát sugárzott a bolygó legkisebb és legsebezhetőbb lakóinak szentelt életért.

A résztvevők között voltak olyan arcok, akik jól ismertek a nyilvánosság számára, mindannyian csendes elmélkedésben egyesültek. Angelina Jolie, aki számos vadvédelmi projektben dolgozott együtt Jane-nel, megállt, könnyes szemmel vörösen. "Ő egy irányító fény mindannyiunk számára - egy nő, aki soha nem hagyta abba a hitet a jóban a világban" - suttogta, hangja alig hallható a csendes tömeg felett. A közelben Chris Hemsworth, az Ocean Conservation Fund nagykövete mélyen lehajtotta a fejét, amikor egy nagy képernyőn lejátszott videó volt, amelyen Jane a Gombe csimpánzok között ült, ujjai finoman megfésülték egy fiatal csimpánz kezét. Cate Blanchett és Keira Knightley, a Jane által inspirált színésznők, akik a környezetvédelmi ügyeket támogatták, szorosan fogták a kezüket, csendben elnyelve örökségének súlyát.

Az istentisztelet zenéje alulértékelt, de mélyen megindító volt. Billie Eilish, egyszerű feketébe öltözve, a "Január harmadikán" kölcsönözte husky hangját, olyan törékenységgel énekelve, amely úgy tűnt, hogy tükrözi a szoba kollektív bánatát. Pillanatokban a közönség hallotta a lélegzetében lévő finom fogást, visszhangozva a Jane iránti bánatot és csodálatot. Benedict Cumberbatch színész előrelépett, hogy elolvassa Jane személyes naplóinak részeit, és hangja remegett, amikor azt mondta: "Mindig is hittem abban, hogy ha az emberiség megtanul szeretni, nem pedig birtokolni, a világ megmenthető." Minden szó úgy rezonált, mint egy csendes parancs a közönségnek: továbbvinni azt az együttérzést, amely meghatározta Jane életét.

Talán a legmegrendítőbb pillanat akkor jött el, amikor a Jane's Roots & Shoots program gyermekei megközelítették az oltárt. Minden gyermek egyetlen zöld levelet helyezett a fa koporsóra, és egybevetve, imádkoztak a bolygóért. A Westminster-apátság előtt több ezer fehér galambot engedtek a borús londoni égre, szárnyaik elkapták a sápadt napfényt, amikor a gyerekek hangja egy puha kórusban emelkedett fel, és énekelték: „Még mindig van remény.” A látvány éteri volt, Jane üzenetének élő metaforája, hogy a remény törékeny, mégis tartós – és hogy minden apró cselekedet számít.

Ahogy a ceremónia véget ért, a gyászolók elidőztek, és vonakodtak elhagyni azt a helyet, amelyet olyan gondosan átitattak Jane szelleme. Újságírók, természetvédők és rajongók egyaránt beszéltek a befolyásáról – nem csak tudósként, hanem a bolygó erkölcsi iránytűjeként is. A közösségi média gyorsan felgyulladt a tisztelgésekkel, olyan hashtagekkel, mint a #ThankYouJane és a #JaneGoodallForever világszerte, milliók osztottak meg történeteket arról, hogy munkája inspirálta őket arra, hogy kedvesen és éberen cselekedjenek a természeti világ felé.

Egy rövid, szent pillanatra úgy tűnt, hogy a világ megállt. A Westminster-apátság már nem csak egy templom volt; az együttérzés katedrálisává vált, egy olyan nő testamentumává, aki életét a túl gyakran figyelmen kívül hagyott teremtmények és ökoszisztémák megértésének, védelmének és szeretetének szentelte. Lehet, hogy Jane Goodall elhagyta ezt a világot a testében, de a szelleme - olyan törékeny, vad és tartós, mint a teremtmények, akiket ápolt - továbbra is megtanítja az emberiséget, hogyan kell hallgatni, hogyan kell törődni és hogyan reménykedni.

Itt is van egy cikk a temetésről: 

https://ifeg.info/2025/10/03/the-farewell-to-jane-goodall-a-life-well-lived-a-legacy-that-endures

Jane Goodall

Első találkozásom Goodall-al épp 20 éve volt...
Én ilyen tömegrendezvényen még életemben nem voltam. De nem csoda, Jane Goodall volt itt, Pécsett, és ha valakire, hát őrá illik a „világhírű” jelző. Későn értem a helyszínre (volt Dózsa, POTE díszterem) csak az egyik bejáratnál állva kaptam helyet – egyszerűen nem lehetett beljebb kerülni. A hangosítás se volt tökéletes, de végülis egy általam csodált és nagyra becsült személyiség közelében lehettem (hangozzék ez bármennyire is „patetikusan”…).

Előadásában fő vezérmotívum a környezet védelmének fontossága volt, de alig lehetett hallani, amúgy is törékeny, halk hangját. De mindegy, végülis olvastam, láttam épp eleget az életéről, hihetetlen munkásságáról, kitartásáról, végülis mondhatom sikereiről. Több filmben láttam, mégis volt valami varázslat abban az előadásban. Én nem álltam sorba(reménytelennek is látszott) egy autogrammért – nekem elég emlék lesz az amit láttam/hallottam „belőle”. Csodálatos ember !

Aztán 2010 novemberében ismét Pécsett járt...Nem tudom mi volt az ok, hogy nem mentem/tudtam elmenni az előadására...

(Többnyire figyelemmel kísértem a híreket, melyek róla érkeztek, egyik "kedvelt" énekesem HvG. is nagyon igyekezett, hogy találkozzon vele - neki sikerült is. 

https://www.facebook.com/hubertvongoisern/photos/tv-tipp-ein-gipfel-im-gombe-nationalpark-in-tansania-tr%C3%A4gt-den-namen-der-bekannt/10154393576848088/ )

Ha nagy ritkán   egy-egy tv műsorban láttam, mindig csodálattal hallgattam és egy picit irigyeltem. A szememben ő  volt az, aki kitűzött valami célt maga elé és a megálmodott (néha ugyan göröngyös) úton járva  sok mindent elért. Mindezt nem csinnadrattával, hanem a lehető legcsendesebben, szinte alig hallhatóan tette.

Csodálatos ember volt és mától nincs itt.

Ma hajnalban a korai tv híradóból tudtam meg, hogy Jane Goodall 91 évesen átlibbent a felhők közé..

Estére megjelent a nat.geo cikke is... 

https://www.nationalgeographic.com/animals/article/jane-goodall-death-primatologist-chimpanzee

Másnap ezeket (is) találtam:

 

Rengeteg videó van fent a Fb-on... ha valakit rajtam kívül érdekel a téma,  a Fb-on nézhet még filmeket  róla...

Életrajza itt olvasható:  

https://hu.wikipedia.org/wiki/Jane_Goodall

Freddie

Micsoda zene ! ... Micsoda előadás ! Az előző "nehéz téma"  lazításaként teszem be ide ezt a jó kis videót...

Nos, ilyen énekes (szerintem) manapság már nincs....

Ha még nem olvastad ezt a könyvet - melegen ajánlom....

Gyors vacsora

Egy filmet akartam estefelé nézni a tévében – gondoltam, csinálok gyorsan egy szendvicset és majd bent a szobában eszem meg, mozizás közben.

Persze nem szendvicset mondtam magamban, hanem a gyerekektől régesrég eltanult „szendó”-t… Ugyan nem tetszik a szó, de valami miatt mégis ezt használom.....(Megérne egy kis kutatást, hogy bizonyos szavak miért tűnnek el, s fogadjuk el helyettük az újabbakat ? Egyszerűbbek ? Rövidebbek? Jobb hangzásúak ? Vagy csak „megyünk a fiatalok szlengje után” ? Ki tudja….)

És miközben ettem a kis vajas-sonkás-uborkás szendómat, valahogy eszembe jutott, egyszer régen olvastam a szendvics feltalálójáról: 

 

Tudtad ?   Ezt a világhírű ételt az angol Jonh Montaguról, Sandwich negyedik grófjáról nevezték el. A gróf állítólag nagyon kedvelte ezt az ételt. Szenvedélyes kártyajátékosként lusta volt fölállni az asztaltól, ezért azt kérte a szolgáitól, hogy két pirítós kenyér közé tegyenek egy szelet húst. Így még a keze sem lett zsíros és tovább tudott zsugázni. 

Életrajzírója jobb színben szerette volna feltüntetni a grófot, ezért szerinte a közügyek miatt nem maradt ideje enni és ezért nem tudott felállni az asztaltól. Brit haditengerészeti miniszter lett, ám nem tűnt túl sikeresnek, ezért önként lemondott a posztjáról.

Lord Sandwich neve megmaradt az utókornak, örökre beírta magát a gasztronómia történetébe. 

Azonban nemcsak oda, hiszen Hawaii szigeteit James Cook kapitány – a szigetek felfedezője – 1773-ban megbízójának, Lord Sandwichnek a tiszteletére Sandwich-szigeteknek nevezte el.

(https://www.blikk.hu/eletmod/gasztro/szendvics-tortenete-lord-sandwich-praktikus-etel-tizorai-uzsonna/54ce8gl)

Elolvasásra ajánlom - Riport Sir Schiff András Kossuth-díjas zongoraművésszel

https://index.hu/kultur/2025/04/03/schiff-andras-zongoramuvesz-interju-zene-magyarorszag-egyesult-allamok-donald-trump/

...és kivételesen semmit nem fűzök hozzá. Épp elég az, amit a cikkben olvashattok.

Meghalt Ferenc pápa

 

A vatikáni Casa Santa Martában található rezidenciáján meghalt a katolikus egyház feje. Ferenc pápa 2025. április 21-én, húsvéthétfőn,  jelentette be Ferrell bíboros, a Vatikán kamarása egy videóüzenetben, húsvéthétfőn. Ferenc pápa, azaz Jorge Mario Bergoglio 88 éves volt, 2013 márciusa óta állt a római katolikus egyház élén.  „Ma reggel 7:35-kor Róma püspöke, Ferenc, visszatért az Atya házába. Egész életét az Úr és az Egyháza szolgálatának szentelte” – mondta Farrell a közleményben.

7+1 érdekesség az egyházfő életútjából

1. Az első pápa az amerikai kontinensről
A római pápák jelentős része Európából, főleg Itáliából származik, ezen felül még a Közel-Keletről, illetve Észak-Afrikából is érkeztek katolikus egyházfők, azonban Ferenc pápa volt az első, aki az amerikai kontinensről érkezett, méghozzá Argentínából.

2. Megtagadta az ikonikus piros cipők viselését
A római pápák védjegye időtlen idők óta a piros cipő volt. Az egyszerűséget, önmegtartóztatást hirdető Ferenc pápa azonban elutasította a hivalkodó lábbelik viselését, az aranykereszttel és hermelines palásttal egyetemben.

3. Ferenc pápa korábban kidobóként dolgozott
Mielőtt pappá szentelték volna, az egyházfő számos alkalmi munkát elvállalt: volt vegyész, iskolai tanár, söprögetett, de minden kétséget kizáróan a legfurcsább az, hogy kidobó volt egy szórakozóhelyen.

4. Szeretett tangózni
A nagy reformátor című életrajzában megemlítik, hogy I. Ferenc kiváló tangótáncos, fiatal korában a lányok felváltva táncoltak vele. Az egyházfő úgy nyilatkozott a tangóról, hogy az mélyen belülről fakad.

5. Időnként kiszökött a Vatikánból
A nép egyszerű fiaként Ferenc pápa időnként „kiszökött” a Vatikánból, hogy személyes ügyeit intézze. Egyszer például szemüveget ment vásárolni, 2022-ben pedig egy lemezboltba látogatott el, ahol Bach és Mozart műveit vette meg. Természetesen az ilyen alkalmak nagy szenzációnak számítottak.

6. Megtagadta, hogy a vatikáni palotában lakjon
Mivel az egyszerűségre törekedett, elődjeitől eltérően Ferenc pápa nem költözött be a Vatikáni palotába, hanem maradt a konklávén megkapott szállásán a Marta Domus Casában. Néha még ebédjét is a vatikáni menzán költötte el, az ott dolgozók között.

7. Megengedőbb volt a nőkkel, ha szabályokról volt szó
A pápa előszeretettel mozdította elő a nők szakmai előmenetelét a pápai államban. Egy 2022-es levéllel pedig lehetővé tette, hogy laikusok is a Vatikán szolgálatában álljanak. Munkájának meg is lett az eredménye, hisz tíz éve 320, míg jelenleg 1165 nő áll a pápa szolgálatában.

+1 Fél tüdővel élt
Kevesen tudják, de egy gyerekkori betegség miatt Ferenc pápa egyik tüdőlebenyét eltávolították.

Sötét jövőt jósol az emberiségnek Ferenc pápa. Alig léptünk ki a koronavírus-járványból, kitört az orosz-ukrán háború, melynek nem látni a végét. Tombol az energiaválság, nő a szegénység, a szenvedés és az éhezés a világban, ám az egyházfő szerint ez még nem minden.Múlt vasárnap tartott utolsó miséjén Ferenc pápa beszédében kifejtette, hogy keserű időket élünk, de több előjelét is látja annak, hogy a jövő még sötétebb lesz, és az eddiginél is nagyobb nehézségek várnak az emberiségre.

https://www.life.hu/just-life/2025/04/ferenc-papa-meghalt-eletutja

Az én három kedvencem

Milyen is, vagy mi is az "igazi" ajándék ? Szerintem az, amire nem számítottál, és mégis megkapod, mi több, olyan valami, aminek nagyon tudsz örülni...
Nos, én - kicsit tán előlegbe - de mégiscsak kaptam egy ilyen ajándékot. (Lehet nevetni rajtam, lehet "nemérteni" - nem baj - én tényleg rég voltam ilyen "vidáman-boldog" mint ma hajnalban...és nyugodtan ítélheti bárki ezt a "sztorit" apróságnak, vagy jelentéktelennek - őszintén szólva ez sem zavar....)

Az úgy kezdődött, hogy Németországban élő "levelezős barátnőmnek" tegnap megírtam, vagyis meg akartam írni, ki az a 3 általam kedvelt tévés-személyiség, akiknek a műsorát én mindig szívesen nézem. Közülük kettőt évek óta szemmel-tartok, a harmadik "viszonylag friss szerelem".

Akit legrégebb óta ismerek - úgy hívják, hogy Harald Lesch https://en.wikipedia.org/wiki/Harald_Lesch A kettes számúnak a neve egyszerűen nem jutott eszembe és az efféle agyblokk szörnyű, mert minél jobban "akarod" annál kevesebb az esélyed a sikerre. Akkor megírom a harmadikat: őt Uli Kunznak hívják.    https://de.wikipedia.org/wiki/Uli_Kunz  Ám ma hajnalban, amint kinyitottam a szememet, azonnal, de tényleg azonnal ott volt a lassan leépülő agyamban a kettes számú kedvencem neve: Christopher Clark. 

https://en.wikipedia.org/wiki/Christopher_Clark 

(Életrajzaik magyarra fordítva is olvashatók.) 

Nem tudtam volna semmi ajándéknak jobban örülni. (El is gondolkodtam, néha milyen kevés kell a boldogsághoz...Vagy ez a korom miatt van ? Már kevésnek is tudok örülni ???...?) Kicsit később, keresgélve Clark után a gépemen és a youtube-ra kattintva, elhatároztam, hogy megnézem az összes, ott fent lévő filmjét. Igaz, nagyobbrészt láttam ezeket, de sebaj, olyanok a témák, hogy a filmek többször is megnézhetők. Ugyanez lesz a sorsa Haraldnak is, és valószínű Ulinak is - habár ő mindenképp csak a harmadik maradhat a sorban, mert a másik kettő jóval megelőzi, hiszen régebb óta ismerem őket. El is gondolkodtam, miért nem jutott ez (filmek "visszanézése") előbb eszembe - de legalább mostantól még kevesebbet kell néznem a világ hülyeségeivel és borzalmával teli tévét....

U.i. Tudom, hogy ez itt most túl sok embert nem érdekel, pláne, ha még azt is hozzáírom, hogy ezek a filmek mind német nyelvűek - nos, bocsánatot kérek, de nekem ez ma akkora, de akkora boldogság volt, hogy valamiképp szerettem volna megörökíteni (esetleges későbbi szomorkás napokra), hogy ide visszatérve legyen mindig okom az örömre...

Ők a kedvenceim:

           Christopher                   Harald                         Uli

Csoda-zene

Nem tudom, lehet-e a FB-ről áthozni videókat. Megpróbálom. Ez egy olyan fantasztikus "előadás" - hogy akár még fizettem volna is érte.
A kislányt nem ismerem, nem tudok róla semmit, de a zongorista Julien Cohen, hajdani nagy kedvencem, Leonard Cohen fia...
https://www.facebook.com/reel/1212065173146104
Aztán megtaláltam azt a helyet, ahol még sok, sok szépség látható/hallható:
https://www.youtube.com/@juliencohen_piano
Egyébként Julien Cohen -ből kettő is van, én rá gondolok:

 

(A másik neve is Julien Cohen, ő francia üzletember és régiségkereskedő - nem tévesztendő vele össze !!!)

"Beszúrok" ide még egy gondolatot/megjegyzést, ami jó ideje bennem motoszkál. Szeretek, szoktam is zenét hallgatni, elég gyakran. Sokféle zenét szeretek, van sláger- van klasszikus kedvencem, s ennek megfelelő előadók. De...
És akkor ide kell leírnom, hogy a könnyűzenei tv-műsorokat már egyáltalán nem bírom nézni, max. csak hallgatni, mert elmondhatatlanul irritál az, ahogy a dalokat előadják. Hogy egy dal eléneklése alatt hússzor átöltöznek, már az is idegesít, de azok a vonaglások, melyeket "tánc"-nak lehet esetleg értelmezni, (vagy nem tudom minek) - hát azoktól teljesen odavagyok. Fetrengenek földön, vízen, fűben, repkednek hintán, szaladgálnak lépcsőn és nem sorolom. És közben énekelnek... Hát miért kell ez a sok ostoba gyakorlat és figura - akkor, amikor a zene lenne a lényeg ???
Biztos öreg vagyok az a baj - de attól még van véleményem. Hát utálom ezeket a videókat (nézni) - még jó, hogy nézés nélkül is lehet hallani....